SCREAM! ~ Szeretem

Sziasztok Drágáim!
Nagyon köszönöm az előző részhez érkezett megjegyzéseket, válaszoltam rájuk! Külön köszönöm, akik hosszan kifejtették a véleményüket, sokat segítettek nekem ezzel!
Kellemes olvasást, várok minden véleményt, észrevételt, pipát, feliratkozót! :)

18. fejezet

Szeretem

„Nem tudom, meddig álltunk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de ő nem moccant, szótlanul simult a karjaimba. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel, s hogy átölelem”

YaOu

     Fejemet fogva bámultam az ajtót, amin az előbb Nana feldúltan távozott. Én tényleg nem akartam rosszat neki, csak előre tudtam, hogy így fog reagálni. Az egyetlen célom ezzel az ártatlan füllentéssel az volt, hogy megkíméljem őt azoktól a gondolatoktól, kételyektől, kérdésektől, amiket én folyamatosan érzek, amik mázsás súlyként nehezednek vállamra. Eszembe sem jutott átverni, vagy becsapni őt. Az ő bizalma a legfontosabb számomra, sose tenném szándékosan kockára, de most mégis sikerült. Fantasztikus.

     Amikor az előbb elrohant, egyszerűen nem tudtam utána menni. Iszonyatosan dühös voltam rá, hogy emlékezett, és magamra is, amiért hagytam ezt megtörténni, mikor tudnom kellett volna, hogy ez lesz a vége. Nana annyira kiszámítható, biztos voltam benne, hogy felkapja a vizet, kiborul és elmenekül, de akkor tegnap mégis miért nem volt annyi erőm, hogy eltoljam magamtól? Utólag könnyű okosnak lenni, de ott, abban a pillanatban annyira vágytam rá, hogy képtelen voltam megálljt parancsolni. Elveszi az eszemet ez a lány, aminek nem lesz jó vége. Bőven túlléptük azt a határt, amit még barátságnak lehetne nevezni, és ha őszinte akarok lenni, talán soha nem is voltunk csak barátok. Viszont ez az a pont, amikor mérlegelnem kell, hogy mi a fontosabb. Megtartani közöttünk ezt a különleges kapcsolatot, vagy őszintén bevallani, hogy mit érzek, de azzal kockára tennék mindent. Nem kérdés, hogy inkább leszek a barátja, minthogy senkije se legyek. Ez esetben viszont nem lesznek lopott puszik, forró ölelések, együtt töltött éjszakák, mert azok pont így fognak végződni. De vajon meg tudom állni, hogy ne vonjam magamhoz, mikor édesen csavargatja a haját, hogy ne aludjak vele, miközben tudom, mennyire retteg a vihartól, hogy ne hintsem be lágy csókokkal gyönyörű arcát, amit az az ellenállhatatlan mosolya díszít? Nem, nekem ez nem fog menni.

-     YaOu? – Oliver dugta be fejét ajtómon, és akkor vettem észre, hogy még mindig Nana hűlt helyét bámulom. – Mi történt? Nana úgy rohant el, mintha üldözték volna.

     Nem mondtam semmit, csak lerogytam az ágyra. Túl nehéz. Túl messzire mentünk, túl sokszor feszegettük a határokat, és megannyiszor át is léptük azokat. Innen már lehetetlen mindent visszacsinálni. Rettenetesen megijeszt a gondolat, hogy talán már semmi sem lesz olyan, mint régen. Akkor, amikor egy csésze zöldtea mellett beszélgettünk, amikor a Temze partján sétáltunk, és nevetgélve ettük a vattacukrot.

* Odakint hét ágra süt a nap, csivitelnek a madarak, szabályosan hívogat a természet. Xia jobb időpontot nem is találhatott volna a látogatásra, így végre meg tudom neki mutatni Londont úgy, ahogy én látom. Már annyiszor körbe akartam vezetni, elvinni a kedvenc helyeimre, de valahogy mindig közbeszólt valami, és végül nem jutottunk el sehova. Ez a nap azonban tökéletes a sétáláshoz, a nézelődéshez, és a kikapcsolódáshoz.

-     Xia, baj lenne, ha Nana is velünk jönne? – Eszembe jutott, hogy a múltkor említette, még sosem járt a Temzénél.

-     Dehogy, nagyon kedvelem őt. – Lelkendezett, ami mosolyt csalt az arcomra. Nincs vele egyedül.

-     Haver, jól meggondoltad ezt? Két csajjal egy egész nap?- Oliver színpadiasan kezdett sajnálni, de csak jót nevettem rajta.

-     A helyedben én is irigykednék. – Morgott még valamit, de azt már nem értettem, ugyanis kiléptünk a lépcsőházba.

     Éppen kopogtatni akartam Nans ajtaján, amikor az kinyílott, szélvészkisasszony pedig a mellkasomnak csapódott. Hosszú hajtincsei arcába omlottak, amiket kuncogva tűrtem egyesével fülei mögé.

-     Hova ez a nagy sietség? – Üdvözlésül megpusziltam arcát, amit viszonzott is.

-     Ebédelni, már majd’ éhen halok. – A hatás kedvéért megsimogatta hasát, mire a fejemet ingatva böktem meg oldalát.

-     Tanulj meg főzni, mindig azt a sok szemetet eszed.

-     Bagoly mondja verébnek? – Nyújtotta rám a nyelvét, a témát pedig lezártnak tekintette.

-     Szia, Nana! – Ölelte meg Xia a lányt, aki leplezetlenül örült unokahúgomnak.

-     Xia, de jó, hogy újra itt vagy! – A falnak támaszkodva néztem őket, a két legfontosabb nőt az életemben, bár néha inkább tűnnek kislányoknak.

-     Ezzel a majommal elmegyünk a Temzéhez, velünk tartasz, ugye? – Már meg sem döbbentem elnevezésen, csak Nans válaszát vártam. Reménykedtem benne, hogy igent fog mondani.

-     Amennyiben közben ehetek, igen. – Xia visongva ugrott újra a nyakába, én pedig kezdem azt hinni, Olivernek talán igaza volt, fogalmam sincsen, mire vállalkoztam.

     Útközben betértünk egy McDonaldsba, ahol megebédeltünk, és immáron teli hassal indulhattunk tovább. Meglepődve vettem tudomásul, hogy a hölgyemények az én tudtom nélkül is igen gyakran társalognak, és elég jól megismerték már egymást. Örülök, hogy ennyire jóban vannak, megtalálták a közös hangot, így Xia a pozitív gondolkodását, a nyitottságát talán átragasztja majd Nanara.

     Kicsit több mint két hónapja van velünk, és ez idő alatt nagyon sokat változott. Lazább lett, rengeteget nevet, nem gondolja meg százszor a szavait, mielőtt kimondaná, bátrabban felvállalja önmagátsőt, kevésbé zárkózik be. Ahogy elnyertem a bizalmát, úgy bontotta le a velem szemben felállított falait, és úgy érzem, mára már teljesen eltűnt. Nem mondom, hogy teljesen kiismertem, hiszen mindig tud meglepetést okozni, de eleget tudok róla ahhoz, hogy azt mondhassam, ismerem őt. Tudom, hogy mikor ideges, az ujjaival játszik, ha kínosan érzi magát, a haját csavargatja, mikor olyanra gondol, ami zavarba hozza, ajkait harapdálja, mikor fél, összeszorítja szemeit, mikor nyugtalan, percenként az órát bámulja, mikor türelmetlen, a gyűrűit forgatja, mikor honvágya van, a szemét dörzsöli, mikor örül, az arca felderül, a szemei csillogni kezdenek, és előbújik belőle a kislány. Olyankor a legédesebb.Persze van, ami nem változott. Még mindig bizalmatlan az emberekkel szemben, és fél az ismeretlentől. Bár ez talán soha nem is fog elmúlni. Az ismeretlen mindig veszélyes, kockázatos, mi több ijesztő. Sokan tartanak tőle, pedig annyi fantasztikus dolog van, amit csak úgy ismerhetnénk meg, ha nyitottak, befogadóak vagyunk az újjal szemben. Ezt viszont nem lehet ráerőltetni senkire, csak felfogás kérdése.

-     YaOu, merre kell menni? – Nézett fel rám kíváncsian gondolataim főszereplője, amikor egy kereszteződéshez érkeztünk. Mosolya fülig ért, mogyoróbarna szemeiben visszatükröződtek a nap sugarai, arca pedig enyhén kipirult. Olyan, mint egy csoda, egy kicsi hercegnő, akinek fogalma sincs arról, mit vált ki az emberekből.

-     Csak egyenesen. – Adtam ki a koordinátákat, ők pedig fecsegtek tovább. Hihetetlen mennyi hülyeségről képesek órákig beszélgetni. Bár, ami nekem ostobaság, az nekik életbevágó, mint például ruha, haj, parfüm meg a többi csajos dolog.

     Csendesen hallgattam őket, olykor-olykor a nevetésem sem tudtam visszatartani, mire szúrós tekintetükkel találtam szemben magam, de aztán rám sem hederítve folytatták tovább. Úgy érzem magam, mintha egy tini drámába csöppentem volna, de szerencsére viszonylag hamar megérkeztünk az úti célunkhoz, a lányok pedig elhallgattak, és szájtátva kémlelték az előttünk csordogáló folyót. Egyszerre szaladtak a korláthoz, amin kicsit ki is hajoltak. Pont úgy viselkedtek, mint a gyerekek. Mögéjük sétáltam, és egy-egy kezemmel átöleltem mindkettőjüket.

     Legalább fél órát álltunk így, beszélgettünk, nagyvonalakban elmeséltem nekik az innen látható nevezetességek történetét, majd mikor az összes kérdésükre válaszoltam, andalogva indultunk hazafelé. Körülbelül fél úton járhattunk, amikor Nana megtorpant, és arcára kiült az a gyermeki vágyakozás, amiért megtudtam volna zabálni. Mögé álltam, majd gyengéden átöleltem.

-     Mit szeretnél? – Suttogtam a fülébe, amitől kirázta a hideg.

-     Vattacukrot. – Picit megnyalta a száját, mire én pedig hatalmasat nyeltem, és akaratlanul is erősödött a szorításom körülötte. Egy pillanatra megállt az idő körülöttünk, de aztán összekaptam magamat.

-     Xia, te is kérsz? – Tapsikolva bólogatott, én pedig nevetve vásároltam két pálcika epres cukorbombát.

-     Kóstold meg!– Nyomta a számba Nans a rózsaszín masszát, és ahogy ajkaimhoz értek ujjai, egyszerre kezdett rázni a hideg, és verni a víz. Belül remegtem, kívül melegem volt, s mikor tekintetünk találkozott, hirtelen elkapta volna kezét, de nem engedtem. Kínzó lassúsággal ettem meg a kínált édességet, ráadásul nem szakítottam meg a szemkontaktust sem.

-     Finom. – Állapítottam meg, majd adtam egy puszit Nana arcára.

-     Tiszta maszatos vagy. – Nevetett jóízűen Xia, én pedig kuncogva szedtem le Nansról az arcára ragadt vattacukrot.

-     Olyan vagy, mint egy kisgyerek! – Mosolyogva törölgettem szája szélét, amikor összehúzott szemöldökkel öltöttem rám a nyelvét.

-     Igen, te valóban sokkal érettebb vagy nálam. – Pici kezeivel felém közelített, s mikor orromról lepiszkálta a rátapadt masszát, már mindannyian nevettünk.*

-     YaOu, mi történt? – Oli vállamra tette a kezét, én pedig úgy gondoltam, ideje végre kimondanom.

-     Szeretem. – Nyögtem ki, de ahogy meghallottam saját hangomat, meg is ijedtem.

-     Örülök, hogy neked is sikerült észrevenned. – Felemelt szemöldökkel néztem rá, ám ő csak vigyorgott. – Rajtatok kívül, ez mindenkinek világos, még Camille is azt hitte, hogy Nans a barátnőd.

-     Csodás.

-     Elmondod, miért volt ilyen feldúlt?

-     Tegnap este kicsit elmerültünk egymásba, és nem mondtam el neki, hogy mi történt, de mikor másodszor is rákérdezett, már nem tudtam hazudni. Erre kiborult, hisztizni kezdett, mire én is felhúztam magamat, aztán hirtelen felindulásból adtam a szájára egy puszit, mivel ennyi történt az éjszaka is, ő meg rám csapta az ajtót, majd elrohant. – Elhadartam egy szuszra az egészet, Oli pedig mellettem kuncogni kezdett.

-     Hogy érted azt, hogy elmerültetek egymásba, ha még csak meg sem csókoltad?

-     Hát, izé, az mindegy. Maradjunk annyiban, hogy szájon nem csókoltam. – Kezdtem zavarba jönni, ahogy ellepték az emlékek a fejemet. Akarom Nanat, nagyon akarom. Nem tudok megelégedni a barátságával, nem fog menni.

-     Hihetetlenek vagytok. Komolyan nem értem, mit szerencsétlenkedtek ennyit. – Már nemigen tudta visszafojtani nevetését, pedig számomra cseppet sem vicces ez a helyzet.

-     He? – Gőzöm sincs, mire próbál kilyukadni. Mindenfelé járnak a gondolataim, így minden szót nehezemre esik feldolgozni.

-     Mire vársz? Menj már utána! – Egy kicsit taszajtott rajtam, nekem pedig ez volt a kezdőlökés, és kirohantam a szobából.

      Hiába kopogtattam, csengettem, nem nyitott ajtót. Néhány perc múlva abbahagytam, de mivel semmiféle hang nem szűrődött ki a lakásából, valószínűleg nem volt otthon. Lefele menet azon gondolkodtam, vajon hova mehetett. Nem ismeri annyira a környéket, szóval remélem nem császkált el túl messzire.

     Ahogy kiléptem az utcára, az eső esni kezdett. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, azt hittem, majd jön valami jel, hogy merre menjek, de mivel a hideg esőcseppeken kívül semmi más nem érkezett az ég felől, így egyenesen mentem tovább. A négysávoson túl egy park van, talán oda ment. Remélem, hogy oda ment.

     Amint elértem a liget szélét, megpillantottam egy lányt, aki a füves rész közepén állt. Nem volt rajta más csak egy rövidnadrág, valamint egy fehér ujjatlan. Hosszú haja csuromvizesen tapadt hátára, fedetlen végtagjain, pedig csordogáltak lefele a vízcseppek. Igyekeztem a lehető leghalkabban megközelíteni, de cipőm cuppogott a fellazult földön. Nem tudom, észrevette-e vagy sem, de mivel nem fordult meg, mindkét karomat szorosan köré fontam, és bíztam benne, hogy nem lök el magától. Úgy egy perc telhetett el, mikor megfordult, arcát mellkasomba fúrta, majd kicsi kezeivel átölelte derekamat. Megkönnyebbülten lazítottam el izmaimat, és szorosabban vontam magamhoz.

-     Sajnálom! – Pusziltam bele vizes hajába, mikor percek múltán is szótlanul öleltük egymást a szakadó esőben.

-     Ne hazudj nekem többet, akkor sem, ha jót akarsz. – Picit eltolt magától, felnézett rám, én pedig csak akkor vettem észre, hogy mennyire vörösek a szemei. Sírt.

-     Ígérem! – Ujjamat végighúztam szeme alatt, mire halványan elmosolyodott. Nem akarom, hogy miattam sírjon.

     Teljesen elázva, átfázva sétáltunk vissza a lépcsőházba. Egyikünk sem hozta fel a történteket, én pedig úgy döntöttem, ha ő el akarja felejteni, akkor így fogunk tenni. Egyelőre nincsen tervem, hogyan, s miként fogom elnyomni a felé irányuló meglehetősen erős érzelmeimet, de majd lesz, ahogy lesz. Nekem egy csók, egy érintés sem ér annyit, hogy újra megsirassam, ne adj Isten elveszítsem őt. Az elmúlt egy óra bizonytalansága ráébresztett arra, hogy nem tudnék nélküle élni. Inkább ölelem barátként, minthogy nézzem idegenként.

<Három hónappal később. >

Xia

      Már nagyon izgatott vagyok a szalagavatóm miatt. Félek, hogy elrontom a táncot, elfelejtem a szöveget, vagy rám tör a sírógörcs, és nem fogok tudni beszélni. Olyan rémálmaim is voltak, hogy ráléptek a ruhámra, ami több száz szempár előtt leszakadt rólam. Feszült vagyok, ráadásul az osztályban is egyre több a vita, a nézeteltérés, én pedig konfliktuskerülő ember révén elég nehezen viselem. Szeretnék már túl lenni rajta, a barátaimmal megünnepelni az elmúlt tizenegy évet, valamint az előttünk álló egyet úgy, hogy nem vizslatja egy egész tanári kar, hogy mikor mit csinálok rosszul. Nehezen viselem, ha nyomás van rajtam, ezért most meglehetősen rosszul vagyok. Mindemellett a szüleim sem tudtak eljönni, ami miatt picit csalódottnak is érzem magam. Szerettem volna, hogy anya csinálja meg a hajamat, hogy ő segítse fel rám a gyönyörű ruhámat, hogy apu felkérjen táncolni, és azt mondja, ő a legbüszkébb a teremben. Hiányoznak. Pokolian hiányoznak.

     Letöröltem az arcomról néhány oda nem illő könnycseppet, majd mosolyogva megráztam a fejemet. Itt lesz velem a második családom. Majd táncolok a kedvenc unokatestvéremmel, büszke lesz rám a keresztapám, és segít felöltözni a tündéri keresztanyám. Ezenfelül Nana is eljön, és végre megint együtt tölthetünk egy kis időt. Az utóbbi hónapokban nagyon közel került a szívemhez, igazi barátra leltem benne. Lehet, hogy keveset tudunk találkozni, de mindennap beszélünk, és ugyanúgy tudok róla mindent, mintha együtt töltenénk a napjainkat. És éppen azért, mert mindenről beszámolunk egymásnak, az utóbbi időben nem nagyon tudok kiigazodni YaOu és az ő barátságán. Lehet, hogy tapasztalatlan vagyok, de ha két ember ennyire vonzódik egymáshoz, sőt, majdnem biztos vagyok benne, hogy szeretik is egymást, akkor mi a fészkes fenéért húzzák a másik agyát, és hitetik el magukkal, hogy ők csak barátok? Ráadásul rosszabbak, mint voltak. Majd kifaggatom a kisasszonyt, mert lehet skype-olás közben el tud menekülni a kérdéseim elől, de személyesen nem fog neki sikerülni.

     Ezeken gondolkozva eszembe jutott, hogy valamire nem ártana felhívni nagybátyámék figyelmét, ugyanis YaOunak hiába van különösen jó viszonya a szüleivel, attól tartok nem tájékoztatta őket Nanaval való furcsán különleges kapcsolatáról.

-     Valamit elfelejtettem mondani. Semmi esetre se kérdezzétek meg YaOutól, hogy Nana a barátnője-e, pláne akkor, ha Nans is ott van.

-     De hát nem azt mondtad, hogy csak barátok? – Nézett rám furcsán keresztapám én pedig abban a pillanatban megláttam az ajtóban a két említettet is.

-   Ezt nem tudom elmagyarázni, mindjárt ti is meg fogjátok érteni, de ne felejtsétek el, rá ne kérdezzetek.