SCREAM! ~ Birmingham

Sziasztok Drágáim!
Szombat van, tehát megérkeztem a legújabb fejezettel. Az előzőhöz érkezett hozzászólásokat nagyon szépen köszönöm, mindegyikre válaszoltam. Boldoggá tesz, hogy egyre többen fejtitek ki hosszan a véleményetek, és emelitek ki, hogy mi tetszik a legjobban, ez sokat segít ám nekem! :)
Nem húzom tovább az időtöket, kellemes olvasást és nagyon várok minden megjegyzést, észrevételt, pipát!
++ Iszonyatosan hálás vagyok az 58 feliratkozóért! Lesz a következő fejezetig 60? A 20. egy vízválasztó rész lesz, és egy kis játékkal is készülök nektek!

19. fejezet

Birmingham

„Annyira szeretlek, hogy erőtlen vagyok védekezni ellene.
Ha rád nézek, ugyanazt érzem, mint amikor először láttalak.
Minden porcikámmal téged akarlak.”

Nana

      Közel öt hónappal ezelőtt költöztem egy szál magamban a fővárosba, de akkor még nem is sejtettem, mennyi mindent tartogat számomra a jövő. Azzal a céllal hoztam meg döntésemet, hogy önállósodjak, függetlenedjek a szüleimtől, hogy rálépjek végre a felnőtté válás útjára, ám ennél sokkal többet kaptam.  Megismertem olyan embereket, akik nélkül ma már el sem tudnám képzelni az életemet, a mindennapjaim szerves részévé váltak a vicceikkel, beszólásaikkal, rigolyáikkal, álmaikkal együtt. Hét új személy csöppent egészen hirtelen az eddig viszonylag csendes hétköznapjaimba, s megcáfoltak mindent, amit korábban gondoltam, amit a múltamból magammal hoztam. Bebizonyították, hogy mindenkinek jár a lehetőség, hiszen attól mert valami idegen, még nem feltétlenül rossz. Én pedig, ahogy ezt megtanultam, új barátokra tettem szert. Sziki a maga előképzettségével megszámlálhatatlan alkalommal segített ki tanulmányaimban, türelmesen elmagyarázott bármit, amit nem értettem. Bella a kezdetektől fogva anyáskodott felettem, naponta felhívott, hogy minden rendben van-e, éreztette velem, hogy rá mindig számíthatok, hogy hozzá fordulhatok, ha egy felnőttre van szükségem. Benny meglepően bölcs, szívesen filozofálgattam vele alkalomadtán, bár mindig hatalmas nevetés lett ezeknek a vége, de bármikor partnert találtam benne egy jó kis eszmei vita lebonyolításához. Letty az, aki a legjobban pótolja Lisa hiányát. Ugyan emberileg annyira közel nem került hozzám, mint mindenkori legjobb barátnőm, viszont gyakran szerveztünk olyan csajos programokat, amire a korunkbelieknek szüksége van. Egy-egy ilyen nap alkalmával elmentünk fodrászhoz, szépségszalonba, szoláriumba, vásárolni, és mire hazaértünk, a bankszámlánk ugyan jócskán megcsappant, ám kicsacsogtuk azokat a dolgokat, amik nem tartoznak a másik nemre, és jókat nevettünk egymás vicces, olykor kínos történetein. A lányok közül Xia került a szívemhez a legközelebb. Úgy érzem, minta ő lenne a másik felem. Ugyan a nagy távolság miatt keveset tudtunk találkozni, de az állandó telefonbeszélgetések, az órákig, néha éjszakákig tartó webkamerázások eredményeképpen mindig képben vagyunk a másik mindennapjairól. Ő az egyetlen, akivel még a bonyolult szívügyeimet is megoszthatom. Az elmúlt két hónapban gyakran borultam ki a megfejthetetlen szerelmi életem, és a YaOuval átlagosnak cseppet sem mondható barátságom miatt. Előjött örök mumusom, az önbizalomhiány is, amihez nálam automatikusan párosulnak a sírógörcsök. Ezekben a pillanatokban Xia állt mellettem, támogatott, és a rá jellemző határozottsággal észhez térített. Nélküle megannyiszor feladtam volna önállósodott életemet, s visszarohantam volna szüleim szárnyai alá, de ő ezt sosem engedte. Ő az egyik legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam, a másik pedig egy magas, szőke hajú, kék szemű, látszólag mindig vidám fiatalember, akinek szintén sokat köszönhetek.Mikor megéheztem, csak felszaladtam egy emeletet, s néhány szem süteményért cserébe Oliver finomabbnál finomabb falatokat tálalt elém. Cselesen próbált szaftos pletykákat kihúzni belőlem, és amennyiben sikerrel járt, napokig szekált egy-egy számomra kínos momentummal. Azonban mindezek ellenére sem tudtam rá soha haragudni, hiszen az egyik legjobb barátommá vált. Az idő múlásával bohóc Oliver átalakult a szememben. Bizalmába fogadott, számtalanszor mutatta meg előttem a másik arcát, az érzékeny kisfiút, aki néha bizony magányosnak érzi magát, és mindenkinél jobban szüksége van a szeretetre, aki vágyik arra, hogy szeressék, s hogy ő is szerethessen. És persze mindenki előtt ott van nekem YaOu. Őt már nem tudom egyszerűen csak a legjobb barátomnak nevezni, mivel jóval többet jelent számomra. Szeretem őt. Tiszta, őszinte szívvel szeretem. Találkozásunktól kezdve szokatlan módon alakult a kapcsolatunk, tán sosem voltunk csupán barátok, nem tudom. Ahogy a bizalom kialakult közöttünk, úgy kerültünk minduntalan közelebb egymáshoz. Eleinte csak hosszúra nyúlt ölelések voltak, később elhúzott, elcsúszott puszik, majd egyre gyakrabban aludtunk együtt. Ez addig fajult, hogy szinte már minden éjszakát egymással töltünk. Többször alszom vele, mint nélküle. Lefekvés előtt énekel nekem, s fülemmel a szíve felett tudok csak igazán békésen aludni. Szükségem van rá. Mellette nem félek, nincsenek rémálmok, sem könnyes ébredések. Színt hozott az életembe, megnyitotta a szívemet, s megtanított arra, hogy a mosoly gyógyír. Ebben a csaknem öt hónapban megtanultam élni, bízni, mi több szeretni.

-     Megékeztünk. – Mosolygott rám YaOu, mire feleszméltem gondolataimból, aztán kiszálltam az autóból.

-     Olyan furcsán érzem magam. Nem vagyok családtag, biztos jó ötlet volt, hogy eljöttem? – Kérdeztem bizonytalanul, mikor a bejárat felé közelítettünk. Meglehetősen tartok a szüleivel való találkozástól.

-     Xia meghívott, ráadásul velem vagy, ne izgulj. – Összekulcsolta ujjainkat, és bár nem tartottam a legjobb ötletnek, így sétáltunk be a virágtengerbe öltöztetett iskolába.

     Minden lépésemnél hallottam, ahogy összesúgtak mögöttem az emberek. Ki a szája elé kapott, mikor meglátta YaOut, más a mellette állót kezdte böködni. Néhányan azt duruzsolták, milyen szerencsés vagyok, de voltak olyanok is, akik idétlenül vigyorogva integettek neki.

-     Te valami hírességnek számítasz itt? – Tudakoltam kuncogva, mire oldalba bökött.

-     Nem, de én is idejártam, ezen felül pedig had ne dicsekedjek, de elég népszerű voltam. – Önelégült vigyorát látva nevetve ráztam a fejemet.

     Ahogy haladtunk a folyosón, mesélt néhány csínytevéséről, a kedvenc tanárairól, aztán hirtelen megtorpant, tekintetét a falra vezette, mire én is így tettem. Egy tablóval néztem szembe, amin pillanatok alatt megtaláltam a mellettem álló fiú képét. Arcán sokkal inkább a gyerekes vonások voltak túlsúlyban, szembetűnő, hogy mennyivel soványabb volt akkoriban, ráadásul a fodrásza is ízlésficamban szenvedett. Mosolyogva kerestem a szemeit, amit azonnal megtaláltam, hiszen engem nézett. Szinte azon nyomban elvesztem mogyoróbarna íriszeiben. Közelebb hajolt hozzám, a számra egy apró puszit helyezett, majd a fülembe suttogta, hogy mennünk kell. A szívem még mindig meglódul, ha ezt csinálja, pedig már megszokhattam volna. Az elmúlt három hónapban ez elég gyakran megtörtént közöttünk, de tovább sohasem merészkedtünk. Csak az égiek tudják, mi lesz a mi különös barátságunk vége.

     Kis idő múlva már a zsúfolásig tömött előadóteremben álldogáltunk, míg YaOu meg nem találta a szüleit. Remegő lábakkal lépdeltem utána, noha legszívesebb elfutottam volna. Amikor odaértünk a közvetlen közelükbe, elengedte a kezemet, majd szorosan átölelte az anyukáját. Visszafogott mosollyal az arcomon figyeltem őket, mi több egy kissé meg is hatódtam. Soha nem láttam még YaOut ennyire sebezhetőnek. Minden mozdulatából sugárzott, hogy mennyit jelentenek neki a szerettei. Nem szégyellte férfi létére megpuszilni az édesanyját, sőt, el sem akarta engedni. Komolyan türtőztetnem kellett magamat, hogy ne fakadjak sírva, de szerencsére Xia a nyakamba vetette magát, ami után már az volt az elsődleges célkitűzés, hogy két lábon maradjak. Ez azonban csak azért sikerült, mert YaOu észnél volt, és megtámasztotta a derekamat.

-     Én is örülök neked! – Vontam magamhoz barátnőmet, mikor már biztosnak éreztem a talajt tappancsaim alatt.

-     Óvatosan, tudod, hogy Nanat a szél is elfújja. – Ölelt át egyik karjával YaOu, én pedig csak rosszallóan ráztam a fejemet.

-     Úgy örülök nektek! Nagyon izgulok. – Szegény valóban remegett.

-     Nem kell, hisz úgy nézel ki, mint egy hercegnő. – Mutattam rá földig érő fehér ruhájára, kontyba rendezett hajára.

-     Mondod te, aki most lépett ki valami magazin címlapjáról. – Kötekedett velem, én pedig magamra néztem, s megállapítottam, hogy ez a lány bizony téved. Egy fehér, combközépig érő, pánt nélküli csipke szoknyára esett a választásom, felvettem hozzá egy ekrü színű bolerót, valamint ugyanilyen magassarkút. Gesztenyebarna hajam loknikba omlott hátamra, arcomra pedig szolid sminket vittem fel. Szándékosan nem estem túlzásokba, ez Xia estéje.

-     Rossz a tükröd, Xia? – Dorgálta meg YaOu is.

-     Te ne velem foglalkozz, inkább csinálj úgy, mintha jól nevelt lennél. – Nyújtotta unokatestvérére a nyelvét, aki erre felém fordult, majd picit közelebb tolt szüleihez.

-     Ő itt Nana, - ölelt át egyik karjával, mire az apukája felém nyújtotta a kezét.

-     A nevem DongFeng Feng, nagyon örülök, hogy megismerhetlek. – Esetlenül fogadtam el a gesztust, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve kínaiul köszöntöttem, ami igencsak meglepte. – Nocsak, erre bizony nem számítottam. – Őszinte mosolya láttán picit elengedtem magam, és sokkal felszabadultabban fordultam a számomra még ismeretlen nő felé.

-     Dina Feng. Már vártam, hogy találkozzunk, a gyerekek sokat meséltek rólad. – Hát arra kíváncsi lennék, hogy YaOu mit osztott meg a szüleivel a mi finoman szólva is egyedi barátságunkról, de nem mondtam semmit, inkább udvariasan mosolyogtam.

      Elkezdődött a műsor, ami nagyon tetszett. Rendhagyóan nem tánccal nyitották meg, hanem különböző dalcsokrokat, hangszeres előadásokat, prózai műveket hallhattunk. Kicsi termetem miatt ülve nem sokat láttam, így időközben felálltam, YaOu pedig ezt kihasználva karolt át hátulról. Éreztem magamon a szülei értetlen, kíváncsi pillantásait, de nem mertem rájuk nézni. Vajon mit gondolhatnak rólam? Gondolatban már legalább százszor elléptem az engem ölelő fiuk mellől, a valóságban azonban képtelen voltam eltávolodni tőle. Szükségem van rá.

     A szalagavató legszebb részéhez érkeztünk, mikor már minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam visszatartani könnyeimet. Felcsendült ChristinaPerri - A thousandyears című száma, majd egyesével, név szerint szólították a végzős diákokat, s feltűzték szívük fölé szalagjaikat. A meghatottságtól, valamint az emlékektől elkezdtek potyogni a sós, forró cseppek szemeimből. Ajkamat harapdálva igyekeztem fékezni magamat, de ez nem ment olyan egyszerűen. Néhány másodperc elteltével azonban YaOu kezdte el gyengéden simogatni fedetlen karjaimat, majd egy leheletfinom puszit lehelt halántékomra. Hasamon pihenő kezére helyeztem az enyémet, fejemet vállára döntöttem, mélyen beszippantottam kellemes illatát, így pedig már sokkal könnyebben meg tudtam nyugodni. Valami olyat áraszt felém, amit senki más. Akárhol is vagyok, bármi is vesz körül, mellette harmóniát, tökéletes biztonságot érzek.

YaOu

     Ahogy véget értek a műsorszámok, azonnal megrohamoztuk unokahúgomat, ám mikor minden hozzátartozó a színpadra fáradt, újból elindult a keringő zenéje. Xia somolyogva pislogott rám, én pedig örömmel húztam magamhoz. Nevetve, egymást ölelve andalogtunk, és engem végtelen büszkeség öntött el. Hihetetlen, milyen gyorsan felnőtt, s vált érett, okos nővé.

-     Legközelebb az esküvődön fogunk így táncolni. – Súgtam a fülébe, mire olyat mondott, hogy majdnem a lábaim is összeakadtak.

-     Vagy a tieden. – Az emelvény szélén ácsorgó lány felé pillantott, nekem pedig akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra. – Na, menj!

-     Te voltál ma a legszebb, mind nagyon büszkék vagyunk rád! - Egy utolsó puszit nyomtam kis hercegnőm arcára, aztán Nana felé vettem az irányt.

     Kérdés nélkül ragadtam meg derekát, másik kezem lapockájára helyeztem, s ringatni kezdtem a zene ütemére. Hamar feleszmélt a kezdeti sokkból, gyönyörű szemit felvezette arcomra, majd tekintetünk összekapcsolódott. Ujjaimmal végigszántottam hosszú haján, mire ő tenyerét tarkómra simította. Még közelebb húztam magamhoz, óvatosan a nyakához hajoltam, amire néhány lágy csókot helyeztem. Arcát teljesen belefúrta mellkasomba, vékony karjaival átölelt, én pedig továbbra is szorosan tartottam. A keringő lépései lassan elmaradoztak, s már csak egymáshoz simulva ringatóztunk, nem figyelve a dallam taktusaira. Nem számított sem idő, sem tér, csak mi voltunk. Minden lépés, minden pillantás, minden érintés kifejezte azt, amit szavakkal eddig képtelenek voltunk elmondani. Ha csak erre a három percre is, de egy pár voltunk.

     Este már otthon ünnepeltünk. Édesanyám finomabbnál finomabb fogásokat készített, igazán kitett magáért. Utólag belegondolva aggódtam, hogy fogadják majd Nanat, főleg édesapám reakciójától tartottam, hiszen születésemtől fogva kínai származású lányt szánt mellém, éppen ezért hihetetlenül boldoggá tett, hogy ennyire szimpatizál Nanaval. Jól ismerem, és már akkor megnyerte magának ez a pici lány, mikor először rámosolygott. Döbbenetes, hogy nem csak rám van ilyen nagy hatással, de még a kemény, mégis bölcs apámat is elbűvölte.

-     Az egoizmusba nem lehet belehalni, ugye? – Kérdezte tőlem Nans halál komolyan egy furcsán megfogalmazott mondatom után, mire egy pillanatra elgondolkoztam.

-     Miért? – Idétlen arckifejezésemen, majdnem elnevette magát, de végül sikerült visszafojtania.

-     Mert hiányoznál. – Ártatlan szemekkel és ezer wattos vigyorral nézett fel rám, de nem sikerült meghatnia. Kegyelmet nem ismerve kezdtem csikizni, ő pedig nevetve sikongatott, hogy engedjem el.

-     Jól vagy? – Érdeklődött kedvesen anyukám, mikor mindketten visszamásztunk a kanapéra.

-     Persze, már megszoktam. Folyton ezt csinálja. Halálra szokott csiklandozni. – Bokszolt bele vállamba, de meg sem éreztem.

-     Nana meg olyankor úgy visít, mint egy kecske. – Öleltem magamhoz, ám ő egy jó ízű nevetés helyett, rá jellemzően, boncolgatni kezdte szellemes hozzászólásomat.

-     Nem a malacok visítanak? – Pillantott rám értetlenül, én pedig nevetve nyomtam puszit az arcára.

-     Gondoltam kedvesebb, ha egy kecskéhez hasonlítalak. – Olyan szinten tört fel minden szobában tartózkodó emberből a röhögő görcs, hogy az állatkert valamennyi lakójának hangjait sikerült megszólaltatnunk.

-     Valóban talpig úriember vagy. – Megfelejtkezve közönségünkről egy újabb puszit helyeztem ezúttal szájára, ő pedig közelebb húzódott hozzám, ám én később sem szándékoztam elengedni.

     A hosszúra nyúló családi beszélgetés végeztével felmentünk a szobámba, ahol lepakoltuk a hétvégére szánt cuccainkat, és megmutogattam Nananak, hogy mit hol talál. Édesen nézelődött a kicsinek nem mondható helyiségben. Megvizsgálta a régi fényképeimet, okleveleimet, posztereimet, majd mindenféle előjel nélkül elterült az ágyon. Amúgy combközépig érő szűk ruhája most feljebb csúszott, s dekoltázsa is megvillant kíváncsi férfi szemeim előtt. Hatalmasat nyelve huppantam le mellé, gyengéden kisimítottam arcába lógó hajtincseit, mire vállamba megkapaszkodva felhúzta magát. Így egymással szembe ültünk, tenyerem levezettem nyakára, és csókra éhes ajkaimat az övéihez érintettem. Hosszú ideig nem mozdultunk meg, igazi csók mégsem bontakozott ki a jelentből. Csillogó szemekkel pásztázta arckifejezésemet, én pedig igyekeztem lehűteni magamat, mert ezt nem szabad, már nem, most nem.

-     Miért könnyeztél, miközben táncoltunk? – Tettem fel nagyon halkan a kérdést, ami délután óta foglalkoztatott.

-     Mert a szalagavatómon nem keringőztem, és mikor mellém léptél, azt kívántam, bárcsak már akkor is ismertelek volna. – Belemászott az ölembe, buksiját vállamra hajtotta, én pedig mindkét karommal magamhoz öleltem. Nem akarom őt elengedni, legszívesebb így tartanám örökké.

     A percek csak úgy peregtek, miközben mi nem mozdultunk. Ahogy lenéztem arcára, azt hittem elaludt. Szemei csukva voltak, ajkai óvatos mosolyra húzódtak, s egyenletesen vette a levegőt. Somolyogva cirógattam meg arcát, és vártam meg, míg rám emeli tekintetét.

-     Menj, fürödj meg, addig én beszélek apával. – Még nem tudom, hogyan fogom beadagolni neki, hogy Nanaval egy szobában, mi több egy ágyban fogjuk tölteni az éjszakát.

-     Ha probléma, akkor ne erősködj, elleszek egyedül. – Megráztam a fejemet, ugyanis az lehet, hogy ő meglenne magában, de én nem akarok nélküle aludni, ameddig lehet, minden pillanatban érezni akarom a közelségét.

     Megvártam, míg bemegy a fürdőszobába, aztán én is utamra indultam. Nem volt semmiféle előzetes prekoncepcióm, ugyanis az apával szembe sohasem működött, ő mindig tudja, ha mondani akarok valamit, ráadásul utálja, ha mellé beszélek. Őt egyetlen dologgal lehet meggyőzni, az őszinteséggel. Nem is lett volna sok időm kitalálni valami frappáns beszédet, ugyanis rögtön az ajtó előtt édesapámba futottam.

-     Van néhány perced? – Vágtam bele egyből, mivel nem lett volna értelme kerülgetni a forrókását.

-     Én is beszélni szeretnék veled, de akkor kezd előbb te.

-     Mit szólnál hozzá, ha Nana mellettem aludna az éjszaka? - Mosolyogva, mindent tudó tekintettel méregetett, ám megnyugtatóan csillogtak sötét íriszei.

-     YaOu, felnőtt emberek vagytok, ez a ti dolgotok, én nem szólok bele. Azonban egy dologra válaszolj nekem. Csak velünk akarod elhitetni, hogy ez a lány a barátod, vagy magadat is ezzel áltatod?

-     Nem akarok elhitetni senkivel semmit, tudod, hogy sosem hazudtam nektek, és nem most fogom elkezdeni. Egyszerűen nehéz megmagyarázni azt, ami közöttünk van, még mi magunk sem értjük igazán, ezért a bemutatkozást megpróbáltam egy picit leegyszerűsíteni. Elég bonyolult a mi kapcsolatunk, de elméletileg csak barátok vagyunk, és Isten igazából gyakorlatilag is. Ajj, ezt szavakkal nem lehet megfogalmazni.

-     Fiam, ez egészen egyszerű, csak ti vagytok túl körülményesek. Első ránézésre látszik, hogy valami különleges kapocs van közöttetek, ám míg ezt mások szerelemnek hívják, addig ti barátságnak.