SCREAM! ~ Búcsú

Sziasztok Drágáim!
Szombat van, én pedig megérkeztem a huszadik fejezettel. Ez egy olyan rész, amit bizonyára nagyon sokat vártatok már, és ezúttal szeretném megköszönni a türelmeteket, ám ígérem, lesznek még fordulatok, hiszen a történet kétharmadához érkeztünk!
Nagyon örülök annak, hogy a blog átlépte az 50.000 megtekintést, továbbá köszönöm szépen az előző pipákat, ennyit még sosem kaptam! A hozzászólásokra MÉG nem válaszoltam, de pótolni fogom!
Mivel ez a 20 egy kerek szám, minden olvasómat megkérném, hogy hagyjon maga után egy pipát, mert szeretném felmérni, mennyi olvasóval bírok jelenleg!
Nagyon nagyon várom a részről a vélmeményeteket chat-ben, vagy kommentben! :)

20. fejezet

Búcsú

„Ezúttal senki sem zavarhat meg bennünket. (...) A bizsergető érzés egyre erősebb lesz, a mellkasomból szétárad a testemben, végig a karomban, a lábamban, míg végül már minden porcikámat elönti a forróság. Nem tudok betelni a csókjaival, egyre jobban vágyom rá, hogy folytassa.”

YaOu

      Szerencsére nagyon jól sikerült az otthon töltött hétvégénk, Nana mindenki szívébe belopta magát már az első pillanatokban, így jó hangulatban telt el ez a három nap. Azonban mióta tegnap este megérkeztünk, csak azon jár az eszem, hogyan mondhatnám meg neki, hogy már csak néhány napunk van vissza a megszokott kis életünkből, aztán minden megváltozik. Nem lesznek együtt töltött éjszakák, közös délutánok, rögtönzött bulik, bolondos vacsorák.

-     Elmondtad már neki? – Tépelődésem kellős közepébe csöppent bele Oliver, aki arckifejezésemről leolvashatta a választ.

-     Még nem, és fogalmam sincs, hogy mi lenne a jó pillanat. Erre még megfelelő alkalom sincs, nehogy jó. Annyira utálok rossz híreket közölni, másokat elszomorítani, pláne, ha az a valaki ennyire közel áll hozzám. Egyszerűen látom, ahogy elkezdenek csordogálni a könnycseppek a szeméből. Már a gondolatba belesajdul a szívem, mi lesz, ha tényleg előttem fog sírni? Képtelen leszek itt hagyni.

-     YaOu, ne úgy gondolkodj, hogy elhagyod, mert akkor felé is ezt fogod sugallni, pedig ez baromság. Kevesebb időtök lesz egymásra, ez tény, de gondolj bele, mennyire büszke lesz rád, ha sikerül elérned az álmaidat. Mindig azt bizonygatod neki, hogy kemény erőfeszítések árán bármit elérhet az életben, akkor ne csinálj a szádból segget.

-     Oliver, felfogod, amit mondok? Szeretem őt. Számtalanszor duruzsolta már a fülembe esténként, hogy mennyire retteg attól, hogy egy nap elmegyek, nem leszek többé mellette, és most pont ezt fogom tenni. Hiába szépítjük a miértekkel, a vége akkor is az, hogy megszegem az ígéretem, és magára hagyom.

-     Ez övön aluli volt. Pont én ne tudnám? Feláldoztam a kapcsolatomat azért, hogy most itt legyek. Ahelyett, hogy itt fekszel, és magadat sajnáltatod, inkább állj a sarkadra, és mondd meg neki, hogy most ez a helyzet, most neked ez a legfontosabb, most ezt kell tenned. Amennyiben szeret, támogatni fog. Márpedig akár hiszed, akár nem, Nana nagyon szeret téged. Szomorú vagyok, ha nem ismered annyira, hogy tudd, neki a te boldogságod a legfontosabb. Ő nem önző ember, képes áldozatokat hozni, kompromisszumokat kötni. – Sértődötten fordított hátat nekem, én pedig nagyon elszégyelltem magam. Annyiszor támogatott, mindig meghallgatott, majd tanácsot adott. Ez nagyon szemét dolog volt részemről.

-     Ne menj el, ne haragudj! Iszonyatosan feszült vagyok mostanában, de te vagy az, aki a legkevésbé érdemli meg, hogy tapló legyek. – Fejét csóválva ült vissza mellém, én pedig kezet nyújtottam felé, amibe nevetve bele is csapott.

-     Mondd el neki. Ahelyett, hogy itt tépelődsz, inkább legyél vele. Nans okos lány, meg fogja érteni.

-     Ki fog megéretni, mit? – Táncolt be a szobába az említett hölgyemény. Vidám mosolya láttán még inkább izzadni kezdett a tenyerem, görcsbe rándult a gyomrom, és azt kívántam, bár elájulnék, hogy ne kelljen szembenéznem vele.

-     Gyere királylány, majd YaOu elmondja. – Oli megpuszilta Nana homlokát, kinek arcáról már lehervadt az a széles mosoly, majd távozott.

-     Mi történt? – Törökülésben elhelyezkedett velem szemben, én pedig automatikusan kezeim közé fogtam apró tenyereit.

-     Nem fogok kertelni, mert már így is nagyon régóta húzom, halasztom, de egyre csak rosszabb lett. Említettem már, hogy a fiúkkal elindultunk egy versenyben, ami igazándiból az X-Factor névre hallgat, de erre talán már magadtól is rájöttél. – Aprót bólintott, s nagyra tágult szemekkel várta, hogy mit hozok ki ebből a meséből. – Nos, bekerültünk az élő adásba…

-     Hát ez fantasztikus! –Az ölembe ugrott, szorosan átölelt, s arcomra néhány puszit hintett. – Annyira büszke vagyok rád! – Ahogy belenéztem csillogó íriszeibe, lehunytam szemeimet, és végre kinyögtem azt, amit hetek óta halogatok.

-     Vasárnap este be kell költöznünk egy közös lakásba. Ott kell élnünk, amíg versenybe vagyunk. – Nem mertem ránézni, de éreztem, ahogy megszorította kezemet.

-     Ez mit jelent? – Suttogva ejtette ki ezt a mondatot, nekem pedig nem kellett több. Teljesen belehúztam az ölembe, és mindkét kezemet arcára csúsztattam, hogy mélyen szemeibe tudjak nézni.

-     Semmit. Nem fog változni semmi. Lehet, hogy ritkábban tudunk majd találkozni, mert elfoglaltabb leszek, de bármikor meglátogathatsz, ott lehetsz az összes adáson, sőt, el is várom, hogy az első sorban szurkolj nekem. Nem harminc másodpercre, hanem harminc percre leszek tőled, de nem veszítesz el, érted? Nem veszítesz el!

     Ugyan néhány kósza könnycsepp kibuggyant gyönyörű szemeiből, de nem sírt keservesen, nem kezdett el hisztizni, hanem szélesen mosolyogva túrt bele hajamba, s olyan közel hajolt hozzám, hogy orrunk teljesen összeért.

-     YaOu, ez volt az álmod. Mindig azt mondtad nekem, akkor érzed teljesnek magad, ha zenélhetsz. Most itt van rá a lehetőség, hogy életed végégig azt csinálhasd, amit szeretsz, amire mindig is vágytál. Milyen barát lennék, ha nem támogatnálak? Amikor csak lehet, meg foglak látogatni, viszek nektek finom süteményt, meg rántott húsos szendvicset. Ott leszek minden hétvégén, és én fogom a leghangosabban kiabálni, hogy ByTheWay. Eddig te voltál mellettem, te segítettél helyre hozni az életemet, itt az ideje, hogy viszonozzam.

-     Nekem elég annyi, hogy vagy nekem. 

     Rövid csókot leheltem homlokára, orrára, arcára, majd nyakára is. Éreztem, ahogy végigfut rajta a hideg, ahogy kicsi kezei közé szorítja pólómat. További puszikat helyeztem el kulcscsontján, mire hangosan felsóhajtott. Újra megkerestem tekintetét, ami ugyanúgy vággyal volt teli, mint ahogy az én egész lényem is. Ugyan megfordult a fejemben, hogy nem ez a legjobb pillanat arra, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz, de már nem érdekelt. Most csak meg akartam adni neki azt, amire vágyik, amire mindketten hónapok óta vágyunk.

-     Kértek sütit? – Tört ránk Oliver, akinek a szájából morzsák potyogtak. Szinte azonnal leesett neki, hogy a lehető legrosszabbul időzítette kérdését, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy a pillanat tönkremenjen.

     Nanaval egymásra néztünk, és szavak nélkül is tudtuk, így már nem lenne az igazi. Talán ez a sors keze, és ennek a csóknak nem most kellett elcsattannia. Végül csak ölelésembe zártam, s így beszéltük át az elkövetkezendő hetek lehetséges forgatókönyvét, míg az álom el nem nyomott bennünket.

Nana

      Hihetetlenül gyorsan eljött ez a nap. Szombat van, ami egyben azt is jelenti, hogy holnap este YaOu már nem lesz itt. Kettős érzések kavarognak most bennem. Egyrészről nagyon boldog vagyok, hogy a szakmában már elismert emberek is lehetőséget látnak benne és a csapatban, így jókora lépést tehet afelé, hogy megvalósítsa álmait. Aki annyit küzdött, mint ő, aki annyiszor felállt a padlóról, mint ő, akiben annyi akarat és elszántság van, mint benne, az megérdemli, hogy learassa a hosszú ideig tartó kemény munka gyümölcsét. Büszke vagyok rá, és minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek neki. Mikor biztató szóra vágyik, megadom neki, ha csak társra vágyik, én ott leszek, ha fel akarja adni, nem hagyom, mikor boldog, vele fogok örülni. Támogatni fogom a légvégéig, és azon túl is. Azonban másrészről félek. Rettenetesen félek. Nem bírnám elviselni, ha őt is elveszíteném, ha szépen lassan ő is eltávolodna tőlem, s kilépne az életemből. Már túl sokat jelent nekem. Egyelőre elképzelni sem tudom, hogy holnaptól kezdve hogyan tovább. Annyira természetesnek tűnt, hogy itt van egy percre tőlem, hogy bármikor felszaladhattam hozzá, mikor hiányzott, hogy hozzábújva aludtam el, és mellette ébredtem fel. Ennek most vége. Az élet áldozatokkal jár, ha kapunk valamit, azért cserébe elvesznek tőlünk valami mást, mégis úgy érzem, én most aránytalanul sokat veszítek. Nem vagyok biztos benne, hogy kibírom nélküle a mindennapokat, a viharos éjszakákat, a borús reggeleket. Pokolian fog hiányozni.

     Mikor beléptem lakásukba, már mindenhol nagy táskák hevertek. A fiúk fel-alá rohangáltak, és egymásnak kiabálták, hogy mit kell feltétlenül eltenniük. Mindenféle butaság elhangzott a szájukból, ám az igazán fontos dolgok eszükbe sem jutottak.

-     Fogkefe. – Szólaltam meg mosolyogva a nappali közepén, ugyanis legalább öt perce ott álltam, de egyikőjük sem vett még észre.

-     Basszus, azt elfelejtettem. – Tűnt el Oliver feje a fürdőszobában, majd visszahajolva dobott egy puszit felém.

-     Én is. – Hangzott el a Benny, valamint Sziki szájából is, utóbbi karját pedig nevetve kaptam el.

-     YaOu merre van? – Kérdeztem gyanakodva, mivel ő az egyedüli, akinek a hangját sem hallottam.

-     Gondolom a szobájában. Eléggé maga alatt volt egész nap, velünk sem beszélt egyetlen szót sem. – Szomorú szemekkel nézett rám, valószínűleg azt próbálta megfejteni, én milyen állapotban vagyok.

-     Megnézem. – Bíztatóan mosolyogtam rá, de ő csak sajnálattal teli tekintettel méregetett.

     Kopogás nélkül nyitottam be, és nem igazán azt kaptam, amit vártam. Egy bőrönd teljesen üresen hevert a földön, a ruhák pedig szanaszét dobálva az egész helyiségben. Szörnyülködve néztem végig az általában tiszta, rendezett szobán, ami most leginkább egy csatatérre hasonlított, ám YaOut sehol sem találtam.

     Amíg előkerült, addig összeszedegettem a ruhákat, majd egyesével belehajtogattam a hatalmas utazótáskába. Már csaknem tele volt, mikor az ajtó kinyílott, és tulajdonosa megérkezett. Meglepetten pislogott, valószínűleg nem számított rám. Kezét felém nyújtotta, így könnyen talpra tudtam állni. Mosolyogva nyomott puszit a homlokomra, majd szorosan magához ölelt. Pont úgy, mintha az utolsó lenne.

-     Mi a baj? – Kérdeztem rá végül, ugyanis még sosem éreztem ennyire feszültnek.

-     Nem akarok menni. – Jelentette ki, nekem pedig a szám is tátva maradt.

-     Hogy mondtad? – Dühös lettem. Nem futamodhat meg, azt nem fogom hagyni.

-     Mármint persze az egyik felem már legszívesebben ott lenne, pásztázná a közönség sorait, bejárná azt a nagy színpadot, próbálgatná a mikrofont, és inná a hozzáértő emberek jó tanácsait, de a másik… a másik itt szeretne maradni. – Olyan mélyrehatóan nézett rám, hogy teljesen elvesztettem a hangomat.

-     Miért? – Szinte csak tátogtam ezt az egészen rövid kérdést, és éreztem, nem olyan választ fogok kapni, mint amire számítok.

     Nem mondott semmit. Egyikünk sem mozdult. Tenyereim mellkasán pihentek, az arca irgalmatlanul közel volt az enyémhez. Óvatosan beleharapott alsóajkába, csokoládébarna szemeivel pedig engem fürkészett. Minden vonásomat végigmérte, de nem szólt egyetlen szót sem. Tehetetlenül álltam vele szemben, s megannyi gondolat kavargott a fejemben, a vége azonban mindegyiknek az lett, hogy ajkaink egybeforrtak. A gyomrom borsónyira zsugorodott, a pillangónak nevezett szörnyetegek életre keltek a hasamban, az agyamra pedig leszállt a rózsaszín köd. Képtelen voltam gondolkozni. Fejem belefúrtam mellkasába, mélyen beszippantottan bódító, férfias illatát, mire végre ő is megmozdult. Jobb keze felcsúszott hátamon, majd gyengéden végigsimított fedetlen karomon, amitől engem kirázott a hideg. Bal tenyerét arcomra helyezte,és hüvelykujjával apró köröket írt le rajta. Szemhéjaim lecsukódtak, vágyakozva kapkodtam a levegő után, de ő továbbra sem adta meg magát.

-     YaOu… - Alig hallhatóan suttogtam nevét. Abban a pillanatban olyat éreztem, mint még soha.

       Szobája közepén álltunk egymást ölelve, csupán néhány centiméter választott el minket a másiktól, nekem mégis egy szakadéknak tűnt. Kezei visszataláltak derekamra, tekintetünk azonban elválaszthatatlanul összekapcsolódott. Gondolkodás nélkül csúsztattam apró tenyeremet arcára, minek hatására szaggatottan felsóhajtott. Ujjait végighúzta előbb kézfejemen, majd csuklómon, s alkaromon át egészen a vállamig. Óvatosan közelebb húzott magához, ám a szemében tömérdek kétség villózott. Belül éreztem, hogy ez közeli távozásának tudható be, de erről most el akartam felejtkezni. Először arcélem simogatta, majd hosszú hajzuhatagomon vezette végig ujjait. Állam picit megemelte, így orrunk összeért.

-     Nans… - Most ő nem találta hangját, én pedig nem törődve azzal, mennyire félti hollófekete haját túrtam bele, s húztam fejét még közelebb magamhoz.

     Mindkettőnk szeme csukva volt, ugyanis annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy már nem láttuk a másikat tisztán. Éreztem bőrömön a leheletét, a szívem pedig meglódult, mikor puha ajkait az enyémekhez érintette. Nem csinált semmi mást, csak ott tartotta. Karjaimat nyaka köré fontam, így felsőtestünk szinte egybeolvadt. Mikor eltávolodott tőlem legszívesebben utána kaptam volna, de nem volt rá szükség, ugyanis magától adott újabb puszit, ezúttal nyakamra. Nyöszörögve sóhajtottam fel, és éreztem, ahogy elmosolyodik. Nem szólalt meg, nem csókolt meg rendesen, csak leplezetlenül élvezte, ahogy az apró puszik hatására elolvadok a karjaiban. Türelmetlenül húztam meg haját, mire ő felemelte a fejem, s megvárta, míg belenéztem a szemeibe. Hüvelykujját végighúzta alsó ajkamon, én pedig csukott szemmel élveztem érintését. Lábaim kezdték felmondani a szolgálatot, ha nem tartott volna olyan erősen, már biztosan összeestem volna. A póló felcsúszott hátamon, és ahol YaOu keze hozzáért meztelen bőrömhöz, valami utánozhatatlan, perzselő érzés szaladt végig gerincem mentén, ami újabb és újabb sóhajokat váltott ki belőlem. Kezeim bevezettem pólója alá, s mikor óvatosan megkarmoltam hátát, egy rekedtes nyögés szakadt fel belőle. Elszakadt nyakamtól, először csak apró puszikkal hintette be ajkamat, majd végül száját enyémre nyomta. Az első pillanatban meglepődtem, utána azonban elnyitottam ajkaimat, és hagytam, hogy rendesen megcsókoljon. Erre vártam már hónapok óta, most pedig úgy éreztem, menten összecsuklok. Egyik kezével arcomat cirógatta, másikkal pedig erősen tartott. A gyönyörtől, amit puha ajkai okoztak, megborzongtam, ujjbegyeimet végighúztam hátán, mire olyan hevesen kezdte falni ajkaimat, hogy beleszédültem. Mohó mozdulataink kifejezték, hogy milyen régóta vágytunk már erre a csókra, ám mégis gyengéd és szenvedélyes maradt. Beleolvadtam karjaiba, azt tehetett velem, amit csak akart. A levegőnk vészesen fogyott, de nem akartunk elszakadni egymástól. Amikor azonban már nem bírtuk tovább, akkor sem húzódott el tőlem. Homlokát az enyémnek döntötte, s csillogó szemeivel pásztázta arcomat. Nem szólaltunk meg, mert nem volt szükségünk szavakra. Mindketten pontosan tudtuk, hogy ez a csók mit jelentett. Egyrészről vallomás volt, másrészről búcsú.

     A búcsú gondolatára szememben néhány könnycsepp kezdett gyülekezni, ám YaOu ezt amint észrevette, ajkait újra az enyémekhez érintette. Sokkal lágyabban, és érzelmesebben csókolt, mint az előbb. Mindkét kezét levezette oldalamon, majd megemelt. Lábaimat dereka köré fontam, és széles vállaiban kapaszkodtam meg. Ajkaink tökéletesen egyszerre mozogtak, ahogy nyelve hozzáért enyémhez, úgy minden alkalommal bizseregni kezdtem, testem teljesen elöntötte a forróság. Szeretem őt, akarom őt.

YaOu

     Soha nem éreztem magam olyan boldognak, mint mikor Nanat tartottam a karjaimban. Szeretem, nagyon szeretem. Olyan régóta húztuk már ezt a barátság dolgot, hogy titkon talán le is mondtam róla, hogy valaha így ölelhetem, így csókolhatom őt.

     Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam az ágy felé, majd végigfektettem rajta a pihegő, kiporosodott arcú, gyönyörű lánykát. Eszem ágába sem volt ennél tovább menni, de ki akartam élvezni minden másodpercét annak, hogy velem van, hogy csókolhatom, hogy éreztethetem vele, mit is jelent nekem. Mikor ajkaink elszakadtak egymástól, áttértem nyakára, majd kulcscsontját is nedves puszikkal hintettem be. Ujjai folyamatosan a pólóm alatt kalandoztak, mégis meglepett, mikor elkezdte lehúzni rólam. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá, ám csak kacéran mosolygott. Végül hagytam, hogy lehámozza rólam a felesleges textilt, és én is kibújtattam hófehér topjából. Láttam már melltartóban, mégis elfogott valami hihetetlen érzés, ahogy tekintetemet végigfutattam csaknem meztelen felsőtestén. Ő sem volt szemérmesebb, ajkát harapdálva nézett végig rajtam.

     Addig ügyeskedett, míg a hátamra nem fordultam, így most ő hajolhatott fölém. Félősen végigsimított csupasz hasamon, majd mellkasomon is, mire egy férfias nyögés szakadt fel torkomból. Újra szája után kaptam, és fölé kerekedtem. Úgy faltam megduzzadt ajkait, mintha nem lenne több lehetőségem rá, miközben igyekeztem lenyugtatni magam. Azt most nem lehet, még nem.

     Hosszú csókcsata után sikerült csak elhúzódnom tőle. Homlokomat az övének döntöttem, és néhány utolsó puszit leheltem arcára. Már nyoma sem volt előbbi bátorságának, kipirult arccal, zavart tekintettel igyekezett kerülni pillantásomat. Nevetve öleltem magamhoz, amit szerencsére viszonzott is. Fejét vállamra hajtotta, és ujjaival hasamon körözött, amivel nem könnyítette meg dolgomat.

     Annyi kérdés, annyi mondat kavargott a fejembe, végül azonban csak egy szót sikerült kinyögnöm.

-     Megvársz?

***    ***   ***   ***   ***   ***   ***

Mivel ez a 20 egy kerek szám, minden olvasómat megkérném, hogy hagyjon maga után egy pipát, mert szeretném felmérni, mennyi olvasóval bírok jelenleg!