Történetek

Cím: Mirage
Státusz: Befejezett.
Fejezetek: Prológus + 30 fejezet + Epilógus
Főszereplők: Molly Sandén (19), Eric Saade (21)
Mellékszereplők: Mimmi Sandén (16), Danny Saucedo (23), Tone Damli (23)
A történet:

Két fiatal, feltörekvő énekes, akik mögött boldog évek, édes és keserű emlékek állnak. Mi történik, ha az egyikük kimondja, vége? Az a sok együtt töltött év, a rengeteg közös emlék eltűnik nyomtalanul, vagy valamelyikükben mélyebb nyomot hagy? Barátságból lehet szerelem. De vajon szerelemből lehet barátság?

A történet idézete: "A barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal - soha."

Figyelmeztetés: +16

Cím: SCREAM!
Státusz: Befejezett.
Fejezetek: Prológus + 30 fejezet + Epilógus
Szereplők: Nana Watson (19), Feng YaOu (22)
A történet:

Mi történik, amikor egy önállónak a legkevésbé sem mondható, esetlen, naiv lány egy kis faluból a fővárosba költözik? Káosz. Fél az emberektől, nem bízik senkiben, a segítő kezeket pedig elutasítja. Mindezen túl azonban találkozik valakivel, akiben igaz barátra talál. Valakivel, aki megtanítja arra, hogy az álmaiért küzdeni kell, hogy az élet nem csupán fekete és fehér, hogyha a sors pofon vág, akkor is talpra kell tudni állni.

Ritka kapocs az, ami köztük van. Ám míg ezt mások színtiszta szerelemnek hívják,

ők csak barátságnak…!

A történet idézete: Ha szeretsz valakit és a barátja szeretnél lenni, előbb-utóbb úgyis rájössz, mi az igazság. Állandóan keresni fogod, ha nem vagytok együtt, de nem azért, mert rokonszenvesnek találod vagy, mert jól megvagytok együtt, hanem azért, mert szerelmes vagy belé, és azt reméled, hogy egyszer csak ő is rájön: te vagy neki az igazi.

Figyelmeztetés: +16, +18

Sziasztok Drágáim!
Tudom, hogy nagyon régen jelentkeztem, amiért szégyellem is magamat, de bevallom, hogy nincsen egy hosszabb történetre elegendő ihletem. Néhány ötletem mindig akad, de még a főszereplőket sem vagyok képes kiválasztani. Folyamatosan két ember között ingadozom. DE! Előbb-utóbb újabb történettel fogok jelentkezni, nem hagytam abba az írást, csak kisebb válságba kerültem. Addig is ez a bejegyzés áttekintésül szolgál a blogon eddig megírt két történethez! Valamint meg szerettem volna köszönni a 95.000 oldalmegjelenítést. Sosem hittem, hogy ennyien kíváncsian lesznek az irományaimra!
Ígérem, hamarosan jelentkezem!

SCREAM! ~ Epilógus

Sziasztok Drágáim!
Ide is elérkeztünk, ez az utolsó bejegyzésem ehhez a történethez. Dióhéjban annyit szeretnék mondani, hogy köszönök szépen mindent! A rendszeres olvasókat, a kommenteket -válaszoltam!- a pipákat, hogy olvastatok..köszönöm! Bővebben a történetről és a jövőbeni terveimről az epilógus után írok!
Kellemes olvasást, egy ideig utoljára.!

Epilógus

„Van 3 dolog az életben, ami soha nem tér vissza:

a szó, az idő és az elszalasztott alkalom.

Van 3 dolog az életben, ami tönkre tehet:

a lustaság, a büszkeség és a féltékenység.

Van 3 dolog az életben, amit soha nem kellene elveszíteni:

a türelem, a remény és a becsület.

Van 3 dolog az életben, ami óriási érték:

a barátság, a szerelem és a család.!”

Nana

      Megtanultam élni, bízni, álmodni, és szeretni. Megtanultam, hogy szükség van barátokra, akikre számíthatok a nehéz napokban. Megtanultam, hogy a segítő kezet elfogadni nem gyengeség, éppen ellenkezőleg, csak az erős ember ismeri be, hogy szüksége van segítségre. Megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen, és fáradhatatlan küzdelmek árán elérhetem a céljaimat. Megtanultam, hogy ha százszor esek el, akkor százszor kell felállnom. Megtanultam, hogy nincsenek kézzelfogható határok, csupán elmosódott vonalak. Ám mindenekelőtt azt tanultam meg, hogy meg kell hoznom a saját döntéseimet. Életem első önálló döntését már csaknem két és fél éve hoztam meg, és milyen jó döntés volt. Akkor indult el az igazi életem, akkor váltam teljessé, akkor, mikor megláttam őt. Sosem felejtem el az első benyomást, amit tett rám. Mert az első benyomás egyszeri, és teljességgel megismételhetetlen.

     * Időközben megérkeztük a barátságos házhoz. Tipikus bérháznak tűnik, de belül nagyon szép. Tiszta, sehol nem omladoznak a falak, látszik, hogy a közelmúltban újították fel. Felfele kovácsoltvas lépcsők vezetnek, de nem élvezhettem őket sokáig, ugyanis az első emeleten rögtön balra vettük az irányt. Egészen a második ajtóig sétáltunk, amikor mosolyogva kezdett táskájában kutakodni.

-     YaOu, gyere ide egy percre, kérlek. – Hallottam meg hirtelen a kulcsaival babráló nő hangját, majd kíváncsian néztem abba az irányba, amerre előbbi mondatát intézte.

     Az első benyomás… Ahogy megpillantottam a fiú alakját, a fejem lüktetni kezdett. A szívem vadul kalapált, a pulzusom az egekbe szökött, és csak néztem. Magas, piszok jóképű, hollófekete hajú, mandulavágású szemű srác állt előttem. Ahogy telt ajkait szólásra nyitotta, mély, férfias hangja újabb borzongást idézett elő bennem. Szavai nem jutottak el a tudatomig, csak az előttem álló tökéletességet néztem. Arcát megfigyelve arra jutottam, hogy egyensúlyba vannak rajta a kínai és az európai vonások. Nem véletlen YaOu a neve. Kínai tudásomat előásva összeraktam jelentését. Ázsia és Európa. Elképesztő.

     Egy egészen rövid pillanatra találkozott a tekintetünk, és sötét íriszei szemembe fúródtak. *

     Igen, valószínűleg már ott és akkor elindult a mi közös történetünk, eldőlt, hogy nem lehetünk csupán barátok. A pillantásában megbújó tisztaság, őszinteség és önzetlenség az első pillanatban elkezdte lebontani falaimat, amiknek ma már a romjait sem találom, és nem is keresem. Ezek a félelemből, bizonytalanságból, bizalmatlanságból épülő falak megfojtottak, elszívták előlem a levegőt, megfosztottak a szabadságtól, a boldogságtól, az élettől. Ez azonban már a múlté. Most a mindennapjaim boldogan telnek, vannak barátaim, eljárok szórakozni, minden este a szerelmem mellett hajtom álomra a fejem, a családom büszke rám, emiatt pedig mosolyogva alszom el és kelek fel. Az életem teljes. Köszönöm ByTheWay! Köszönöm YaOu!

                                                                          ***          

     Mi a szerelem? Talán ott kezdődik, mikor a pillangónak csúfolt szörnyetegek vad szárnycsapásokkal jelzik, hogy ő itt van, a közeledbe van, szíved a torkodban dobban, s arcod bíborpirossá válik egyetlen mosolyától. Mikor érintésétől kiráz a hideg, a mosolya a te mosolyod lesz, a tekintete pedig a legkedvesebb fogvatartód. Mikor karjai finom bilincsként fonódnak köréd, és bármi is történt korábban, tudod, hogy bízhatsz benne, hogy megvéd, tudod, hogy biztonságban vagy. Nem félted többé a titkaidat, nem szégyelled a gyengeségeidet, csak önmagadat adod, mert tudod, hogy ő mindig veled marad. Elhiszed, hogy szép vagy, mert ő azt mondja. Elhiszed, hogy meg tudod csinálni, mert ő azt mondja. Elhiszed, hogy mostantól minden rendben lesz, mert tudod, ő számodra a minden.

     Amikor már van, aki szeret, amikor minden reggel boldogan kelsz fel, megváltozol. Optimistán látod az életet, jóindulattal fordulsz mindenkihez, elhiszed, ha szeretetet adsz, akkor azt is kapsz. Nem bújsz el, nem választod a könnyebbik utat azért, mert félsz a sérüléstől. Tudod, hogy ő megfogja a kezed mielőtt elesnél, s begyógyítja a sebeket, ha nem tudna megvédeni.

     Azt hiszed, ez csak mese, hogy ez nem létezik? Akkor bizony tévedsz. Minden okkal történik. Adott időben, adott helyen hozol egy döntést, és máris események láncolatát indítod be. Onnan már nincs visszaút, mindenegyes eldőlt dominó újabb irányba sodorja életed, de ettől ne félj! Sodródj! Mert hidd el, találkozhatsz vele, barátok lehettek, lehet közötök egymáshoz. Egy láthatatlan kötelék alakul köztetek, s észre sem veszed, már egymásba is szerettetek. Még mindig azt gondolod, hogy csak egy tündérmeséről beszélek, igaz? Nem hiszed el nekem, hogy veled is megtörténhet. Pedig megtörténhet! Még csak akarnod sem kell, de légy nyitott. Ne keresd a szerelmet, ne érd be olyannal, aki elég jó számodra, mert a legjobb akkor érkezik, mikor nem számítasz rá. Talán épp egy nehéz bőrönddel birkózol, vagy megrakott szatyrokat cipelsz, mikor felbukkan. Lehet, egy szép emlék kerekedik a találkozásotokból, talán éveket töltötök majd együtt, esetleg egy egész életet. Lesz, mikor meseszép lesz, máskor könnyeket hullatsz majd, s elátkozod a napot, mikor találkoztatok. Ám ha ő az igazi, a nagy ő, akkor csillogó íriszeivel a szemedbe néz, gyengéden magához von, végigsimít hajadon, csókot nyom homlokodra, és fojtott hangon megígéri, megoldjátok.

     Tudom, hogy még mindig nevetsz rajtam, de hidd el, létezik a szerelem. Egyetlen tanácsom van: ne keresd, de ne bújj el, hagyd, hogy rád találjon. Ha az ember igazán hisz valamiben, akkor még a lehetetlen is lehetséges.

„ Egészen fiatalkorom óta mindig is tudtam: az élet mindannyiunkat megsebez. Most azonban ezt is megtanultam: a sebeink behegedhetnek. Sőt, módunkban áll meggyógyítani egymást.”

/Veronica Roth: A hűséges/

***    ***    ***    ***

Nos, ide is elérkeztünk, hogy meghatározatlan ideig búcsút veszek tőletek. Remélem néhányan elolvassátok az alábbi sorokat. Először a SCREAM!-ről írok néhány sort, majd a jövőbeni tervekről!

*SCREAM! ~ Azért ezt a címet adtam a történetnek, mert Nana egy csendes, visszafogott, félénk lány volt, érzelmeit nem kimutatva élt, YaOu pedig habár küzdött az álmaiért, de félt kockáztatni, félt az érzelmeit kimutatni. Ezért találtam ideálisnak ezt a címet, hogy ne féljenek világgá ordítani az érzéseiket, a vágyaikat, hallassák a hangjukat! Igyekeztem két szálon vinni a történetet, Az egyik Nana jellemfejlődése, ahogy egyre nyitottabbá válik, lebontja a falait, hátrahagyja félelmeit, és megismeri a világot. A másik pedig YaOu kitartása, küzdőszelleme, hogy soha nem adja fel, világosan látja a célt maga előtt, és mindent megtesz annak érdekében, hogy el is érje azt. ~ Két útravalót rejtettem el a sorok között. Ne féljetek élni, és soha ne adjátok fel! 

Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem, sikerült örömet okoznom, hiszen ez volt a cél!

*HOGYAN TOVÁBB? ~ Nos mint a hozzászólásokban már jeleztem, biztosan nem lesz második évada sem a SCREAM!-nek, sem a Mirage-nak. Úgy gondolom, mindkét történetemből kihoztam azt, amit szerettem volna, kerek egészként írtam meg, nem hagytam elvarratlan szálakat, sem függő kérdéseket. Ám mindez nem jelenti azt, hogy nem fogok majd valami egészen újba. Szeretek írni, számomra ez az önkifejezés eszköze. Tudom, hogy van hova fejlődnöm, de ezt csak gyakorlással lehet elérni. Azonban a főiskola mellett nem túl sok időm van, és egészen őszinte leszek, jelenleg ihletem sincs egy vadonatúj, színvonalas történetre. DE! amint lesz, ti lesztek az elsők, akikkel megosztom. Lehet, a jövőhéten kipattan a fejemből egy világmegváltó ötlet, talán hónapok múlva, nem tudom. Azt viszont megígérem, hogy téli szünetbe írok nektek valamit: novellát, 3-5 részes mini történetet, még nem tudom, az is lehet, hogy szavazásra fogom bocsájtani. Meglátjuk! 

~ Csatlakozzatok a FacebookCsoporthoz, itt mindenről értesülni fogtok: 

"A szerelem csak délibáb? by.:JeNana" <- kattints a linkre!

~ Írói FacebookProfilom: Nana Je

Köszönöm, hogy velem tartottatok!

SCREAM! ~ Szeretlek

Sziasztok Drágáim!
Ide is elérkeztünk, a történet utolsó részéhez, ám nem búcsúzkodom, mert még egy Epilógussal jelentkezem jövőhéten, de ez az utolsó megszokott terjedelmű, felépítésű rész.
Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott, és utoljára arra kérnélek benneteket, hogy pipáljatok egyet, ha olvassátok a történetet, kíváncsi vagyok, hány ember követte végig Nana és YaOu történetének alakulását. Természetesen a véleményekre is szükségem van, hiszen ez az utolsó rész!
Kellemes olvasást, nagyon várom a pipákat!

30. fejezet

Szeretlek

„Egyetlen álom sem születik meg benned véletlenül, semmi sem jön csak úgy. Ha akarod, ha érzed, hogy szeretnéd, annak oka van. Tegyél érte. Higgy a varázslatban, ami átjárja minden porcikád, és élvezd, ahogy az élet visszatükrözi.”

YaOu

      Elérkezett a nagy nap. Az első saját, nagyszabású koncertünk napja. Talán soha életemben nem voltam még ennyire izgatott. Konkrétan nem tudnám megmondani, hogy mitől tartok, mégis rettegek. Előadunk majd saját számokat, X-Factoros dalokat, valamint feldolgozásokat is. Ráadásul az egész koncertet élő zenekar kíséri. Mi felkészültünk, és mindent megteszünk, hogy megháláljuk ezzel a kétórás műsorral a rajongóink szeretetét, támogatását. Bízom benne, hogy hatalmas buli fog kikerekedni ebből az estéből.

     A koncert kezdetéig még több mint nyolc óra volt hátra, ám mikor megérkeztünk a próbára, az aréna előtt már százak gyülekeztek. Jó kedvűen beszélgettek, énekeltek, majd mikor megláttak bennünket, irdatlan sikításba kezdtek. A hirtelen hangrobbanás feltöltötte a szívem, simogatta a lelkem. Igen, értük megéri zenélni.

     Gondtalanul zajlottak a próbák, és minden kis részlet kezdete, valamint vége után elismerésként hatalmas sikolyt kaptunk a kint várakozó fiataloktól. Három óra múlva nyitják a kapukat az erre illetékesek, ám a kint várakozók száma már most jócskán meghaladja az ezer főt, talán a kétezret is. A fiúkkal még utoljára megbeszéltünk minden apró részletet, majd kisebb pihenőre vonultunk, minden energiára szükségünk lesz az éjszaka, mert akkora showt csapunk, amit London még nem látott.

     Szépen lassan megérkeztek a sztárvendégeink is, a stylist, a fodrász, a sminkes mind-mind körülöttünk sürgött-forgott. A rajongóink már a színpad előtt kántálták dalainkat, és eresztették ki hangjukat, mikor valaki feltévedt a színpadra. Az előzenekarunk megalapozta a hangulatot, felpörgette a közönséget, akik már tényleg csak ránk vártak. Ránk, a ByTheWay-re.

-     Itt az idő. – Mosolyodott el Benny, mikor intettek, hogy mennünk kell. Egy pillanatra összeölelkeztünk, majd egy-egy mikrofonnal a kezünkben a színpadra sétáltunk.

     Ahogy feltűntünk a rajongók szeme előtt, minden eddiginél hangosabb sikolycunami söpört végig az aréna nézőterén. Elkezdtem beszélni a mikrofonba, de a saját szavaimat sem értettem. Egy eddig ismeretlen érzés öntötte el a szívemet. Elégedettség. Elégedett voltam azzal, amit a csapat elért. Büszke voltam magunkra, hiszen mindannyian messziről indultunk, rengeteget dolgoztunk, mégis sorra elbuktunk, de nem adtuk fel. Mert soha nem szabad feladni. Felálltunk, küzdöttünk, majd újból, s újból elestünk, de soha nem veszítettünk el a reményt és a hitet. A hitet abban, hogy nekünk helyünk van a szakmába, hogy képesek vagyunk a saját és az egymás álmainak megvalósítására. És most itt vagyunk. Itt vagyunk több ezer ember előtt, akik azért jöttek ma el, hogy lássanak bennünket, hogy azt mondják nekünk – srácok, jól csináltátok!

Nana

      Elképesztő koncerten vagyunk túl. Magam sem hiszem, de úgy sikítoztam végig a két órás előadást, mint a rajongók. Voltam már több fellépésükön is, de ez semmihez sem volt fogható. Igazi energiabombák voltak a srácok, és olyan rejtett tartalékokat húztak elő magukból, amik még engem is megleptek. Például eddig ismeretlen volt számomra YaOu tánctudása, de azt hiszem, ezt még számon kérem a fiatalemberen. A rajongók pedig fantasztikusak. Fáradhatatlanul énekelték a dalokat a fiúkkal együtt, ugráltak, tapsoltak, őrjöngtek, és segítettek felejthetetlenné tenni ezt az estét. Háromszor visszatapsolták a csapatot, maximális hangerőn kántálva, hogy ByTheWay! Még az én szívem is melegség öntötte el, pedig innen a színfalak mögül csak a töredéke jött át annak, amit a színpadon a négy fiú érzett, mert ez a tízezer ember mind értük volt itt, mind őket szereti.

-     Csodálatos, elképesztő, fantasztikus, fenomenális, leírhatatlan, szavakkal kifejezhetetlen! – Ujjongtam, mikor a koncert végeztével visszatértek az öltözőbe.

     YaOu ugyan fáradtan, de nevetve konstatálta, hogy élveztem az előadásukat, a többi fiú pedig lihegve köszönte meg szép szavaimat. Ahogy végignéztem a levegőért kapkodó csapattagokon, mindegyikőjükön ugyanazt láttam. Csillogó tekintet, büszke mosoly, elégedett arckifejezés. Ha a pillantásuk beszélni tudna, azt mondaná – megcsináltuk.

< Egy évvel később >

      Eltelt egy év. A nyarat az ősz váltotta, a sárgult levelek után a hűvös tél jött, majd lassan megérkeztek az erőlködő napsugarak is, mint a tavasz hírnökei, végül pedig ismét nyár lett. A borongós időszak a mi életünkbe is hozott némi keserűséget. Talán azok a hónapok túl szépek voltak, hogy igazak legyenek, talán ennyi adatott meg az igazán jóból, hiszen az élet nem lehet tökéletes. Törvényszerű, hogy a sok jó után, idővel a rossz is bekövetkezik. Ez alól mi sem lehettünk kivétel.

     * Nem hiszem el. Nem akarom elhinni. Könnyeimmel küszködve imádkozom, hogy ez ne legyen igaz. Nem mehet el. Nem hagyhat minket cserbe. Nem hagyhat itt engem, Lisát, a rajongóit, az együttest, de főleg nem a barátait. Ezt nem teheti.

-     Ezt nem teheted. – Mondtam ki végül hangosan, és bíztam benne, hogy kinevet, azt mondja bevettem, hogy semmit nem változtam, még mindig mindent elhiszek. De nem mondta, nem ezt mondta.

-     Sajnálom, de úgy érzem, mennem kell. – Ahogy megbánás nélkül ejtette ki a szavakat, felment bennem a pumpa.

-     Igen? Menned kell? Akkor takarodj! Minél előbb húzz el innen. Nem tűrünk meg magunk között olyan személyt, aki nem kíváncsi ránk, aki nem törődik az érzéseinkkel, aki kifordul magából azért, mert tízezrek visítoznak érte. – Üvöltöttem Oliver arcába, aki visszahőkölve rázta a fejét.

-     Én nem változtam meg. – Hangja halk volt, mégis betöltötte az egész szobát.

     Ahogy körbenéztem, még jobban elkeseredtem. Sziki arcán azt láttam, nem lepődött meg, Benny csalódott volt, de nem meglepett, YaOu szemében könnyek csillogtak, arcára kiült a fájdalom, amit barátja árulása okozott, a mindig mosolygós Lisa ajkai pedig lefele görbültek, s vékony teste rázkódott a sírástól.

-                        Az az Oliver, akivel bő egy éve találkoztam, nem hagyná cserben a barátait. Az az Oliver, aki egy egész napot a konyhában töltött azért, hogy megfőzze a legjobb barátja kedvenc levesét, nem lépne le azért, mert nem minden úgy alakult, ahogyan ő eltervezte. Az az Oliver, aki törölközőt hozott nekem, mikor bőrigáztam, nem nézné szó nélkül, ahogy a barátnőjét a sírás rázza. Az az Oliver, aki olyan keményen dolgozott azért, hogy megvalósítsa a barátai álmait, nem dobna el mindent azért, hogy újra előröl kezdje. – Visszafogott hangon kezdtem, de a végére már kiabáltam, és mutatóujjammal a mellkasát böködtem. Eluralkodott rajtam a csalódottság, aminél aljasabb érzelmet nem ismerek. Végül YaOu erős karjai fonódtak körém, s húztak távolabb a szöszitől.

-     Nana, ha így döntött, nincs mit tenni. Ne azért maradjon, mert lelkiismeret-furdalást keltesz benne. Ha marad, azt azért tegye, mert számítunk neki, mert itt akar maradni. – Mormolta sírástól el-el csukló hangon Lisa.

-     Ha menni akar, nem tarthatjuk vissza. Bizonyára azért döntött így, mert ezt látta jó döntésnek. – Benny szavai egy pillanatra elgondolkoztattak, ám mielőtt megszólalhattam volna, Sziki vette át a szót.

-     Oliver mindig is nagyon ambiciózus ember volt, és ez vittel előrébb az életben, ezáltal jutott oda, ahol most tart. De ha neki még nagyobb tervei vannak, amiket velünk nem tud megvalósítani, akkor nem tehetünk mást, mint elengedjünk, és reméljük, hogy megtalálja a számításait.

     YaOu még mindig nem szólt egy szót sem. Ők ketten túl közel álltak egymáshoz, nem csak legjobb barátok voltak, testvérként tekintettek egymásra. Ismerem már annyira, hogy nem azért hallgat, mert nem lenne mit mondania, hanem nem akar olyat mondani, amit később megbánna. Nem mocskolódva akar elválni, a szép emlékeket akarja megőrizni.

-     Sajnálom, remélem, egyszer megértitek, hogy mit miért tettem. Legyetek boldogok! – Bőröndjét maga után húzva indult meg az ajtó fel, ahonnan még egy pillanatra visszanézett. – Fiúk, tudom, hogy nélkülem is sikeresek lesztek, hogy hárman is véghez tudjátok vinni azt, amit együtt elkezdtünk. Hiszek bennetek! *

     Ezek voltak Oliver utolsó szavai, mikor az előző nyár végén búcsút vett tőlünk. Azóta semmit nem tudok róla. Nem követem figyelemmel a pályafutását, az életét, mert habár egy részem már megbocsájtott neki, egy másik talán sosem fog. Idővel beláttam, hogy nem lehet érzelmekkel zsarolni egy embert, nem lett volna jobb, ha velünk marad annak ellenére, hogy a szíve másfele húzta. Azonban belém ivódott Lisa arca, mikor ex barátja becsukta maga mögött az ajtót. Még hetek múltán is kipirosodott szemeivel találtam szembe magam, a szívén lévő sebek pedig csak nagyon soká gyógyultak meg. Előttem van YaOu sötét szeme, amikből könnycseppek buggyantak ki, mikor Oliver elment. És én? Én egy egész napig itattam az egereket, majd megfogadtam, hogy többé nem teszem. Nem sírok egy olyan barát miatt, aki úgy döntött, nem vagyunk elég jók neki. A gyűlöletem iránta elmúlt, de még mindig fájó szívvel gondolok rá. Remélem jól boldogul.

-     Kincsem, megérkeztünk! – Simított végig YaOu az arcomon, én pedig felhagytam buta gondolataimmal, és ráemeltem tekintetem.

-     Végre! – Kinyújtóztattam elzsibbadt végtagjaimat, majd kipattantam az autóból.

     Beleszippantottam a friss levegőbe, és ámulattal kémleltem a tengerpartot. A koszos, hangos, rohanó városi forgatag helyett végre a homokos, tiszta, napsütéses Cornwall Beach tárult a szemem elé. Mennyivel szebb kép.

     Miután kigyönyörködtem magam, bementünk a szállodába, hogy elfoglaljuk szobánkat. Ahogy beléptem a helyiségbe megtorpantam az elcsodálkozástól, YaOu pedig erre nem számítva nekem jött.

-     Minden rendben? – Kuncogott elképedt arckifejezésem láttán.

-     YaOu, azt mondtam, nem vágyok semmi másra, mint hogy kettesben töltsünk néhány napot távol Londontól. Egy sátorral is megelégedtem volna, de ez.. ez.. – Egyszerűen nem tudtam szavakba önteni, amit láttam.

     A hotelszoba, jobban mondva lakosztály káprázatosan nézett ki. A falak elegáns krémszínűek voltak, a mennyezetbe beépített led égők világítottak, csodálatos hangulatot adva ezzel a szobának. Rájuk nézve olyan érzésem volt, mintha a csillagos éjszakai eget bámulnám. Beljebb lépve sem ért csalódás. A franciaágy mérete minimum kétszerese az enyémnek, az ágytakaró és a párnák mind-mind hófehérek. A szőnyeg olyan tiszta és puha, hogy még mezítláb sem mertem lépdelni rajta. Ahogy talpam belesüppedt a puha anyagba, mosoly kúszott az arcomra. Végül a vanília sárga függönnyel keretezett, csaknem fal méretű ablakhoz sétáltam. Ha eddig sokkban voltam, akkor most a lélegzetem is elállt. Egy pillanatra biztos voltam benne, hogy csak álmodom. A kilátás varázslatos volt. Kiléptem a teraszra, ami csupán méterekre volt a tengertől. A sárga homok, a tökéletesen kék víz csak karnyújtásnyira volt tőlem.

-     Ez hihetetlen.  – Suttogtam magamnak, mikor YaOu kezeit hasam előtt kulcsolta össze.

-     És még nem is láttad a fürdőszobát. – Mosolygott elégedett, hiszen sikerült örömet okoznia nekem, bár tudja, hogy egy hálózsák is bőven megtette volna.

-     Ez mind csak plusz. Nekem itt vagy te, és semmi másra nincs szükségem.

-     Tudom, de amíg meg tudom adni azt, amit megérdemelsz, addig meg is fogom. – Puha ajkait enyémen pihentette, majd gyengéd csókká formálta vallomása pecsétjét.

     Miután kipakoltuk bőröndjeinket, megebédeltünk a szálloda éttermében, majd a part felé vettük az irányt. Mezítláb sétálgattunk a parton, miközben mindenféle dolgokról beszélgettünk. A hullámok olykor kicsaptak medrükből, és fedetlen lábunkat simogatták. Egy pillanatra megálltunk, a kínai fiú pedig felém közelített csókért kiáltó ajkaival. Valami hirtelen ötlettől vezérelve elengedtem kezét, és elfutottam. Nevetve szedtem apró lábaimat a forró homokban, és kacagva vettem tudomásul, hogy YaOu egyre közelebb van hozzám. Alig egy perc elteltével elkapta a derekamat, magához húzott, de arra nem számított, hogy továbbra sem adom meg magamat, így egyensúlyunkat elveszítve a partot mosó vízbe dőltünk. Ő feküdt alul, én pedig ártatlan szemekkel vizsgáltam tökéletes vonásait. Hangos nevetésünktől zengett az egész part. Mikor kissé lecsillapodtunk, egyik kezét derekamra simította, másikkal pedig megemelte államat, hogy meg tudjon csókolni. Ezúttal nem ellenkeztem, csak élveztem, ahogy puha ajkai simogatták az enyémet.

     Nagy nehezen felálltunk, hogy folytassuk a felfedező utunkat a meseszép parton, mikor két lány elénk lépett. Egyikőjük egész határozott volt, rövid szőke tincsei vállára omlottak, zöld szemei pedig érdeklődve méregettek. A barnahajú lány kicsit fiatalabb volt, hullámos haja háta közepéig ért.  Ugyancsak zöld íriszei bátortalanul csillogtak. A két lány arca, és alakja nagyon hasonló volt, biztosan testvérek.

-     Ne haragudjatok, YaOu, csinálhatnánk egy képet? – A szőke hajú lány szólalt meg, mire barátom rám nézett. Bólintottam neki, hiszen ettől semmi bajunk nem lehet.

-     Mi a nevetek? – Tette fel a kérdést mosolyogva, mire a lányok is elengedték magukat.

-     Én Bianca vagyok – csicseregte az idősebbik. – Ő pedig a húgom, Anastazia.

     Megcsináltam a fényképet, néhány szót még váltottak egymással, majd illedelmesen megköszönték, és további jó pihenést kívántak.

     Csendben sétáltunk vissza a szobánkba. Nyomasztó némaság telepedett közénk, mikor YaOu hirtelen megszólalt, és maga felé fordított.

-     Nagyon szeretlek! – Arcát teljesen belefúrta nyakamba, majd apró puszikat helyezett el rajta, miközben egyre szorosabban ölelt magához.

-     Miért vagy ilyen feszült? Min jár az eszed? – Végigsimítottam karjain, hátha így elengedi magát.

-     Félek, mindig attól félek, hogy egyszer megunod ezt a kiszámíthatatlan életet. Sosem tudni, mikor jön közbe egy koncert, egy interjú, amikor pedig végre elszabadulunk, akkor sem lehetünk kettesben, hiszen bárhova megyünk, mindig feltűnik valaki, aki ismer. – Utalt az előző jelentre.

-     YaOu, már a kezdetekkor tudtam, hogy ez az álmod. Mikor igent mondtam arra, hogy a barátnőd leszek, elfogadtam az életviteledet, a munkádat, tudtam, mivel jár, tudtam, hogy neked ez az első.

-     Látod, erről beszélek. Mikor érem el azt, hogy elhiszed, nekem te vagy az első?

-     Nem összehasonlítható a kettő. Dolgozni kell, hiszen akárhogy is nézzük, az élethez pénzre van szükség. Te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy az álmodból tudsz megélni, azonban ezért cserébe vállalnod kell a negatív oldalát is, ami a szabadidő és a magánélet hiányát okozza.

-     De meg tudjuk oldani, ugye? – Elkerekedett, csillogó íriszeit enyémbe fúrta, én pedig abban a pillanatban bármire igent mondtam volna.

-     YaOu, amíg így nézel rám, addig bármi történhet, mindent képes leszek elviselni, mert szeretlek.

-     Boldog vagy? – YaOu homlokát az enyémnek döntötte, és várta válaszomat.

-     Igen! – Nem akartam magyarázni vagy bizonygatni, mi értelme lett volna? Hiszen az igen az egyetlen szó, amivel kétségkívül, egyértelműen kifejezhetem, hogy boldog vagyok.

     YaOu mosolyra húzta ajkait, majd gyengéden megcsókolt. Ujjaimat hajába csúsztattam, ő pedig csípőmre simította tenyereit. Mélyülő csókunk duzzadt a szenvedélytől, hiszen mindketten belesűrítettünk minden érzelmünket, ezzel tudtára adva a másiknak, hogy mennyire szeretjük. YaOu lecsúszott a fal mentén, engem pedig ölébe húzott. Arcomat, hajamat cirógatta, miközben ámulattal nézett rám, úgy, mintha gyönyörű lennék, és tudom, hogy számára az is vagyok. Újabb érzéki csókot váltottunk, mikor apró kezeimet a tarkójára csúsztattam, és hagytam, hogy magával ragadjon a pillanat. Lassan lekerültek a ruhák, forró bőrünkön még forróbb csókok csattantak, miközben halk, szerelmes szavakat suttogtunk. Itt van velem, és ezentúl mindig itt is lesz. Mert mi ketten összetartozunk.

     Fejemet a vállára hajtva szuszogtam, mikor átölelt, kicsiny kezemet a sajátjába fogta, majd tenyerembe hosszú, forró csókot lehelt.

-     Szeretlek! – Hangunk egyszerre csendült fel, de nem csak a hangunk vált eggyé, hanem mi is. 

***       ***      ***

Kérek mindenkit, aki bármikor elolvassa a fejezetet a rész alatt pipáljon! Fontos számomra, hányan olvastátok Nana és YaOu történetét. Köszönöm!

SCREAM! ~ Szenvedély II/II

Sziasztok Drágáim!

Mosolynap előestéje van, és ahogy ígértem, itt a folytatást! Köszönöm az előzőhöz érkezett hozzászólásokat, a hétvégén válaszolok rájuk!

Ez az utolsó előtti rész, nagyon várok minden pipát, véleményt és feliratkozót!

FIGYELMEZTETÉS! A fejezet első fele +18!

29. fejezet

Szenvedély II/II

„Az az igazi boldogság, mikor hullócsillagot látsz, és nincs mit kívánj!”

Nana

     Ahogy kipattintotta melltartóm kapcsát, arcomba tódult minden vér. Ajkamba harapva vontam közelebb magamhoz, de ahogy összesimultunk, még inkább elöntött a szégyenérzet. Kuncogva könyökölt fel mellettem, és míg légzésem helyre nem állt, csak a szememet nézte. Egy arcomra tapadt hajtincset a fülem mögé tűrt, majd finoman megharapta fülcimpámat. Egész testem remegni kezdett, ahogy elemelkedett az ágytól, és engem nézett. Hiszen még soha senki nem látott meztelenül. Összeszorítottam szemeimet, ő pedig érezte rajtam, hogy mennyire feszült lettem. Minden érintése óvatos volt, mintha csak porcelánból lennék. Mellkasunk újra egymásnak simult, mikor fölém hajolt, és simogató ujjbegyeivel arra kérlelte szemhéjaimat, hogy nyíljanak szét. Lassan kinyitottam szemet, s mosolygós arcába ütköztem. Remegő kézzel simítottam meg tökéletes vonásait, mire csókért hajolt ajkaimhoz.

-     Gyönyörű vagy! – Suttogta csók közbe, én pedig abban a pillanatban el is hittem neki.

     Szavaitól újból életre keltem, és hozzásimultam. Apró kezeimet szabadjára engedtem, és a fölém tornyosuló fiú testének minden szegletét megérintettem. Ujjai csípőmön, a fehérnemű vonalánál kalandoztak, majd hirtelen hátára fordult, engem pedig a hasára húzott. Kuncogva kúsztam kicsit feljebb, ő pedig megfeszült mozdulatomtól. Kezei lecsúsztak előbb fenekemre, majd meztelen combomat kezdte simogatni. Szapora lélegzetvételemet már sehogyan sem tudtam volna titkolni, így arcom nyaka hajlatába temettem, és sűrű csókokkal hintettem be bőrét. Fejem felemeltem, hogy megcsókolhassam, ám ő elfordította az övét, és fülem alatt kezdte szívogatni az érzékeny területet. Kezei továbbra is combomat cirógatták, amitől kezdtem elveszíteni a fejem, az agyam teljesen ködössé vált, a pulzusom az egekbe szökött, és egy gondolat vibrált egész testemben, a vágy.

     Csókjaival tovább haladt vállam fele, majd ismét maga alá fordított. Végig csókolgatta meztelen felsőtestem minden apró szegletét, a gyerekkoromba szerzett sebhelyet az oldalamon, aztán ujjait csipkés bugyim szegélyébe akasztotta. Izzadni kezdett a tenyerem, minden porcikám remegett, a félelem és az idegesség eluralkodott rajtam, de mindezek semmit sem értek az ereimbe zubogó vággyal szemben. Ahogy YaOu megérintett, elöntött a forróság. Nem éreztem mást, csak őt. Tudtam, hogy vigyázni fog rám, tudtam, hogy bízhatok benne, tudtam, hogy teljesen átadhatom magam neki. És többet nem is gondolkodtam. Karjaimat teste köré fontam, és rábíztam magamat. Én szeretem őt, ő szeret engem, innentől kezdve nagy baj nem lehet.

     Egy pillanatra fájdalom járta át egész testemet, és ezzel egy időben egy apró sikoly szaladt ki a számon. YaOu arcomhoz hajolt, majd lecsókolta róla a kicsordult könnycseppeket. Vállába kapaszkodva vártam, hogy elmúljon a lüktetés, amit az alhasamban éreztem.

-     Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni. – Suttogta a csókok közbe.

-     Tudom. – Halkan, de határozottan ejtettem ki ezt az egy szót, miközben végig a hátát, tarkóját simogattam.

     Lassan csillapodott a fájdalom, és a gyönyör vette át a helyét. Minden mozdulattól elszabadultak a repkedő szörnyek a gyomromba, s mikor már nem tudtam levezetni a bennem keletkezett érzelem tengert, hol hangosan, hol halkan felnyögtem, s mikor YaOu szájából is morgások hallatszottak, körmeimet végighúztam izmos hátán. Eggyé váltunk. Ennél közelebb már nem kerülhetek hozzá, és ő sem hozzá. Most tökéletesen összeillünk, harmóniába vagyunk. Ő és én. Mi.

YaOu

     Minden reggel úgy szeretnék felkelni, hogy Nana feküdjön mellettem, belesimuljon karjaimba, nyakamba szuszogjon, és engem öleljen. Ahogy végig néztem rajta, mosoly kúszott az arcomra. Barna hajkoronája szétterült a fehér párnán, szája résnyire nyitva volt, kicsi kezei mellkasomon pihentek, míg a takaró csípőjéig lecsúszott, így láthattam, ahogy fedetlen háta fel-le emelkedett. Pajkos mosollyal az arcomon leheltem néhány puszit meztelen vállára, majd újabbakat gerince mentén, míg fel nem ébredt. Lassan emelte felém tekintetét, íriszei szégyellősen csillogtak. Kisimítottam szemébe lógó haját, majd először arcára, később szájára is csókot nyomtam. Bevallom, féltem, hogy az éjszaka után újból ellök magától, de ehelyett elnyitotta ajkait, és viszonozta lágy csókomat.

     Néhány percig csak néztük egymást. Szemem előtt felvillantak az éjjel és a hajnal csodás jelenetei. Sosem fogom tudni eléggé meghálálni neki azt, hogy én lehettem az első. Mindenki azt hiszi, csak a lányok tartják ezt számon, de nekem is fontos. Igenis számít, hogy én voltam az első, és reményeim szerint az utolsó is, aki így érinthette finom bőrét, törékeny testét.

     Végül én törtem meg a csendet.

-     Nana, próbáljuk meg együtt. Annyi időnk, mint most, ezután is lesz egymásra, és igyekszem még többet szakítani rád, ránk. – Reményekkel telve néztem álmoskás szemeibe. Ha ezután nem tudunk düllőre jutni, akkor talán soha.

-     YaOu… - mély levegőt vett, majd lassan kifújta. – Nem akarok akadály lenni az életedben, a karrieredben. Most még nem érzem magam annak, de…

-     Nans, ha azt érezném, hogy nem működne, akkor nem hoztam volna fel ezt, pláne nem feküdtem volna le veled. Túl régóta, túl merészen táncoltunk a határainkon, és beléd szerettem. Nem tudok megelégedni csak a barátságoddal, többé már nem. – Szakadt ki belőlem hirtelen az igazság. Egyszerűen nem bírtam tovább.

-     YaOu.. – Folytatta volna, de elcsuklott a hangja.

-     Miért sírsz? – Töröltem le hüvelykujjammal kibuggyant könnycseppjeit.

-     Mit mondtál? – Kérdezte kis idő múltán nagyon halkan, akadozva.

-     Hogy nem akarok, és nem is tudok csak a barátod lenni. – Ajkaiba harapva megrázta fejét, én pedig értetlenül összehúztam szemöldökömet.

-     Előtte. – Végigfuttattam fejemben előző szavaimat, és elmosolyodtam, mikor rájöttem, mit is szeretne újra hallani.

-     Beléd szerettem! – Újra kigördült néhány csepp csokoládébarna szemeiből, amiket félúton lecsókoltam gyönyörű arcáról. - Ne gondolkodj annyit, néha a szívedre kell hallgatnod. – Tenyeremet a szíve alá helyeztem, ő pedig enyhén megremegett hirtelen érintésemtől.

-     Ha veled vagyok, önmagam lehetek. Sokat változtam, de félek. – Vallotta be, majd a takarót maga elé húzva előre nyújtózkodott, és legnagyobb bánatomra magára húzta pólómat.

-     Próbálj megbízni a szerelemben, a szerelmünkben. – Öleltem át derekát, államat pedig vállára támasztottam.

-     Igyekszem, de mikor már majdnem elengedem az aggályaimat, megszólal valami a fejemben, hogy miben vagyok én más, mint a többi, hogy miért én vagyok az, aki neked kell. – Kérdőn nézett rám, én pedig elgondolkodva kezdtem sorolni, mi az, amiért őt szeretem.

-     Szeretlek nézni, szeretem, ha mérges vagy, ha nevetsz, ha hisztizel. Szeretem, mikor koncentrálsz, mikor biztatsz, mikor hízelegsz és hozzám bújsz. Szeretem, ha megcsókolsz, ha átölelsz, ha mellettem alszol el, és ébredsz fel. De egy dolgot ki nem állhatok, amikor sírsz. – Szembe fordítom magammal, végig cirógatom a szeme alatti részt, majd az ajkai vonalát is. - Nana, nincs konkrét indok, miért szeretnék veled lenni, csak azt tudom, hogy nem akarok nélküled. - Nana szélesen, édesen elmosolyodott, majd száját enyémhez érintette. – És azt szeretném, ha csak rám mosolyognál így. Ez az a mosoly, amibe már az első pillanatban beleszerettem. – Magyaráztam neki félrebillentett fejjel, de ő csak megbabonázva nézett engem.

-     Szeretlek! – Hallottam a hangját, de nem hittem el, hogy ezt ő mondja, hogy ez valóban az ő száját hagyta el.

-     Csípj meg! – Nevettem fel kissé sután, ő pedig ehelyett szenvedélyesen megcsókolt.

-     Azt mondtam, szeretlek! – Ismételte el, én pedig boldogabb voltam, mint valaha.

< Hat hónappal később >

Nana

      Telnek a hetek, a hónapok és habár sok minden változott, a lényeg ugyanaz maradt. Még mindig a miniatűr albérletemben lakom, egyetemre járok, és szerelmes vagyok. Bizony, szerelmes vagyok, méghozzá az ország legnépszerűbb fiúcsapatának egyik tagjába.

     A srácok megállás nélkül dolgoznak, hiszen szerencsére pozitívan fogadta őket a szakma, és a műsor befejeztével is hatalmas érdeklődés övezte őket. A rajongók koncerteket követeltek az ország minden részén, még a határon túl is. Mindenféle tini magazin kereste őket interjúkért, valamint fotósorozatok tucatjai készültek róluk. Eleinte még élvezték a hajtást, de mostanra kissé elfáradtak, azonban nem állhatnak meg. Múlt héten leforgatták második videó klipjüket, holnap pedig első saját nagykoncertjük kerül megrendezésre. Egyrészről hihetetlen, hogy ekkora sikerük van, ilyen rövid idő alatt senkinek nem sikerült akkora rajongótáborra szert tennie, hogy egy nagyszabású koncertet megrendezhessen, másrészről azonban kézenfekvő, hiszen elképesztően tehetségesek, és olyan szenvedély van a zenéjükben, ami eléri az emberek szívét.

-     Kincs, segítsek? – Kuncogott YaOu a nyakamba, ugyanis megállt a kezembe a kés, annyira elgondolkoztam.

-     Nem, csak már megint próbáltam felfogni, hogy minden nap egy szupersztár mellett alszom el. – Fordultam vele szembe, és lazán nekitámaszkodtam a pultnak.

-     Hmm, ha csak aludnál. – Kajánul elmosolyodott, majd csókért hajolt hozzám, amit természetesen viszonoztam is.

-     Izgulsz? – Tettem fel a kérdést immáron London utcáin sétálva.

-     Hiába tagadnám. – Fújta ki feszülten a levegőt YaOu.

     Napok óta nem alszik, csak forgolódik, ha véletlenül elbóbiskol, akkor meg izzadva felriad. Retteg attól, hogy elront valamit, vagy nem jelennek meg annyian, amennyire számítanak.

-     Nincs miért izgulnod, fergeteges műsort állítottatok össze, hidd el, mindenki le lesz nyűgözve. – Gyengéden megsimogattam arcát, ő pedig hosszú puszit nyomott homlokomra.

     Rövid séta után YaOu megállt, én pedig kíváncsian kémleltem körbe a tájat, kitalálva ezzel, hol is vagyunk. Közvetlenül előttem a város egyik szimbóluma, a Tower Bridge magasodott. A London északi és déli részét összekötő híd kivilágítva húzódott a Temze felett. Most éppen egyetlen autó sem haladt keresztül rajta, ugyanis a hídszakasz középen elvált egymástól, és kettényílott, ezzel megmutatva különlegességét a kíváncsi szemeknek. Ámulva figyeltem a jelenetet, még sohasem sikerült elkapnom ezt a pillanatot, de megérte rá várni. Ahogy a híd kettévált, és a tornyok felé közeledett, néhány percre elszakította a főváros két részét egymástól. Hihetetlen. Eluralkodott rajtam egy érzés, miszerint itt ragadtam, nem tudok menni sehova, a városrész rabja lettem. Ám jobban belegondolva - nem is akarok.

     Lassan véget ért a műsor, én pedig a hasamat cirógató barátom felé fordultam. Végigsimítottam arcán, majd ajkaihoz hajoltam egy édes csókért. Olyan számomra a csókja, az illata, a hangja, az ölelése, mint a drog. Egyszer megízleltem, és onnantól kezdve szükségem van rá.

-     Emlékszel még az első találkozásunkra? Milyen makacs voltál? – Kuncogva rendezte kósza tincseimet fülem mögé.

-     Igen. És, ami a legborzasztóbb, valóban elhittem, hogy teljesen egyedül is képes leszek boldogulni. – Nevettem vele együtt én is. – Milyen ostoba voltam. Az élet igazi öröme a nevetésben rejlik, márpedig magukban csak a bolondok nevetnek.

-     Kincsem, nem ostoba voltál, csak naiv és tapasztalatlan. Nem ismerted az élet ízét, azt hitted, minden rossz és veszélyes. – Óvatos puszit lehelt arcomra, amitől bőröm izzani kezdett.

-     Még mindig kiráz a hideg, ha ezt csinálod. – Haraptam be zavaromba alsó ajkamat.

-     Imádom, hogy ennyi idő után is zavarba tudlak hozni. – Kuncogott bele hajamba, majd hirtelen eltolt magától, és az égre mutatott. – Nans, nézd! Hullócsillag. Gyorsan kívánj valamit!

     Az égi csoda helyett én inkább YaOut néztem. Azt az embert, aki megmutatta, milyen szívből nevetni, aki megtanított arra, hogy úgy kell megélni a mindennapokat, hogy egytől egyig legyen bennük örömteljes pillanat. Aki kézen fogott, mikor féltem, mellettem volt, mikor magányosnak éreztem magam. Aki megtanított hinni, bízni, álmodni, mi több – szeretni.

     Mit kívánhatnék még? Van mellettem egy fiú, aki karjait körém fonva jelzi, biztonságban vagyok, aki a fülembe szuszogva érezteti velem, mindig számíthatok rá. Egy fiú, aki csak engem szeret. Itt van nekem ő. Az élettől ajándékba kaptam egy embert, aki egy személyben a legjobb barátom és a szerelem, a másik felem. Nem vágyom másra, csak lágy csókjára.

     Barna szemeit rám emelte, hüvelykujjával végigsimított gondolataimtól kipirult arcomon, majd mintha meghallottam volna egyetlen kívánságom, ajkait az enyémekhez érintette. Egy pillanatra elfelejtettem lélegezni. Lágy és selymes csókjától jóleső borzongás futott végig a gerincem mentén, majd közelebb léptem hozzá, karjaimat dereka köré fontam, s elnyitottam ajkaimat. A szívem a torkomba dübörgött, a pulzusom az egekbe szökött. Sohasem fogom megszokni, hogy engem ölel, engem csókol. Minden alkalommal felrémlik előttem az első csókunk, és az az érzés lesz úrrá rajtam újra és újra. Egyik kezét arcomra simította, másikat csípőmön pihentette. Ajkai lassan, megfontoltan mozogtak, nem volt követelőző, sem szenvedélyes. Végtelenül lágy és gyengéd csókkal ostromolt, amiktől csaknem beleolvadtam karjaiba. Egyszerűen szeretem őt. Erre az érzésre nincsen tudományos magyarázat, nincs ellenszere, sem gyógymódja. Ez az érzés csak van. Szavak sincsenek rá, hiszen messze több a vonzalomnál, a vágynál, de még a szerelemnél is. Ez már azon a határon is túl van, amit az egyszerű ember el tud képzelni. Hiszen itt állunk egymást ölelve, csókolva, és habár két testben vagyunk, a lelkünk már eggyé vált. A szívünk egy ritmusra dobban, a pulzusunk egy ütemre lüktet. Van szó, amivel ezt ki lehetne fejezni? A válasz egyszerű – nincsen.

     A pillanat mélységét nem megtörve váltunk el egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte, igéző íriszeit az én barna tekintetembe fúrta, ajkait pedig szívdöglesztő mosolyra húzta. Nem szólt egy szót sem, csak nézett. Olyan érdeklődve figyelte szemeimet, mintha belelátott volna az elmémbe, a múltamba, a jövőmbe. Ám csillogó pillantásomba nem láthatott mást, csak saját magát.

-     Bárcsak minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne. – Suttogtam a csendes éjszakába, miközben életem szerelmét figyeltem, aki továbbra is némán mosolygott.