SCREAM! ~ Szenvedély II/II

Sziasztok Drágáim!

Mosolynap előestéje van, és ahogy ígértem, itt a folytatást! Köszönöm az előzőhöz érkezett hozzászólásokat, a hétvégén válaszolok rájuk!

Ez az utolsó előtti rész, nagyon várok minden pipát, véleményt és feliratkozót!

FIGYELMEZTETÉS! A fejezet első fele +18!

29. fejezet

Szenvedély II/II

„Az az igazi boldogság, mikor hullócsillagot látsz, és nincs mit kívánj!”

Nana

     Ahogy kipattintotta melltartóm kapcsát, arcomba tódult minden vér. Ajkamba harapva vontam közelebb magamhoz, de ahogy összesimultunk, még inkább elöntött a szégyenérzet. Kuncogva könyökölt fel mellettem, és míg légzésem helyre nem állt, csak a szememet nézte. Egy arcomra tapadt hajtincset a fülem mögé tűrt, majd finoman megharapta fülcimpámat. Egész testem remegni kezdett, ahogy elemelkedett az ágytól, és engem nézett. Hiszen még soha senki nem látott meztelenül. Összeszorítottam szemeimet, ő pedig érezte rajtam, hogy mennyire feszült lettem. Minden érintése óvatos volt, mintha csak porcelánból lennék. Mellkasunk újra egymásnak simult, mikor fölém hajolt, és simogató ujjbegyeivel arra kérlelte szemhéjaimat, hogy nyíljanak szét. Lassan kinyitottam szemet, s mosolygós arcába ütköztem. Remegő kézzel simítottam meg tökéletes vonásait, mire csókért hajolt ajkaimhoz.

-     Gyönyörű vagy! – Suttogta csók közbe, én pedig abban a pillanatban el is hittem neki.

     Szavaitól újból életre keltem, és hozzásimultam. Apró kezeimet szabadjára engedtem, és a fölém tornyosuló fiú testének minden szegletét megérintettem. Ujjai csípőmön, a fehérnemű vonalánál kalandoztak, majd hirtelen hátára fordult, engem pedig a hasára húzott. Kuncogva kúsztam kicsit feljebb, ő pedig megfeszült mozdulatomtól. Kezei lecsúsztak előbb fenekemre, majd meztelen combomat kezdte simogatni. Szapora lélegzetvételemet már sehogyan sem tudtam volna titkolni, így arcom nyaka hajlatába temettem, és sűrű csókokkal hintettem be bőrét. Fejem felemeltem, hogy megcsókolhassam, ám ő elfordította az övét, és fülem alatt kezdte szívogatni az érzékeny területet. Kezei továbbra is combomat cirógatták, amitől kezdtem elveszíteni a fejem, az agyam teljesen ködössé vált, a pulzusom az egekbe szökött, és egy gondolat vibrált egész testemben, a vágy.

     Csókjaival tovább haladt vállam fele, majd ismét maga alá fordított. Végig csókolgatta meztelen felsőtestem minden apró szegletét, a gyerekkoromba szerzett sebhelyet az oldalamon, aztán ujjait csipkés bugyim szegélyébe akasztotta. Izzadni kezdett a tenyerem, minden porcikám remegett, a félelem és az idegesség eluralkodott rajtam, de mindezek semmit sem értek az ereimbe zubogó vággyal szemben. Ahogy YaOu megérintett, elöntött a forróság. Nem éreztem mást, csak őt. Tudtam, hogy vigyázni fog rám, tudtam, hogy bízhatok benne, tudtam, hogy teljesen átadhatom magam neki. És többet nem is gondolkodtam. Karjaimat teste köré fontam, és rábíztam magamat. Én szeretem őt, ő szeret engem, innentől kezdve nagy baj nem lehet.

     Egy pillanatra fájdalom járta át egész testemet, és ezzel egy időben egy apró sikoly szaladt ki a számon. YaOu arcomhoz hajolt, majd lecsókolta róla a kicsordult könnycseppeket. Vállába kapaszkodva vártam, hogy elmúljon a lüktetés, amit az alhasamban éreztem.

-     Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni. – Suttogta a csókok közbe.

-     Tudom. – Halkan, de határozottan ejtettem ki ezt az egy szót, miközben végig a hátát, tarkóját simogattam.

     Lassan csillapodott a fájdalom, és a gyönyör vette át a helyét. Minden mozdulattól elszabadultak a repkedő szörnyek a gyomromba, s mikor már nem tudtam levezetni a bennem keletkezett érzelem tengert, hol hangosan, hol halkan felnyögtem, s mikor YaOu szájából is morgások hallatszottak, körmeimet végighúztam izmos hátán. Eggyé váltunk. Ennél közelebb már nem kerülhetek hozzá, és ő sem hozzá. Most tökéletesen összeillünk, harmóniába vagyunk. Ő és én. Mi.

YaOu

     Minden reggel úgy szeretnék felkelni, hogy Nana feküdjön mellettem, belesimuljon karjaimba, nyakamba szuszogjon, és engem öleljen. Ahogy végig néztem rajta, mosoly kúszott az arcomra. Barna hajkoronája szétterült a fehér párnán, szája résnyire nyitva volt, kicsi kezei mellkasomon pihentek, míg a takaró csípőjéig lecsúszott, így láthattam, ahogy fedetlen háta fel-le emelkedett. Pajkos mosollyal az arcomon leheltem néhány puszit meztelen vállára, majd újabbakat gerince mentén, míg fel nem ébredt. Lassan emelte felém tekintetét, íriszei szégyellősen csillogtak. Kisimítottam szemébe lógó haját, majd először arcára, később szájára is csókot nyomtam. Bevallom, féltem, hogy az éjszaka után újból ellök magától, de ehelyett elnyitotta ajkait, és viszonozta lágy csókomat.

     Néhány percig csak néztük egymást. Szemem előtt felvillantak az éjjel és a hajnal csodás jelenetei. Sosem fogom tudni eléggé meghálálni neki azt, hogy én lehettem az első. Mindenki azt hiszi, csak a lányok tartják ezt számon, de nekem is fontos. Igenis számít, hogy én voltam az első, és reményeim szerint az utolsó is, aki így érinthette finom bőrét, törékeny testét.

     Végül én törtem meg a csendet.

-     Nana, próbáljuk meg együtt. Annyi időnk, mint most, ezután is lesz egymásra, és igyekszem még többet szakítani rád, ránk. – Reményekkel telve néztem álmoskás szemeibe. Ha ezután nem tudunk düllőre jutni, akkor talán soha.

-     YaOu… - mély levegőt vett, majd lassan kifújta. – Nem akarok akadály lenni az életedben, a karrieredben. Most még nem érzem magam annak, de…

-     Nans, ha azt érezném, hogy nem működne, akkor nem hoztam volna fel ezt, pláne nem feküdtem volna le veled. Túl régóta, túl merészen táncoltunk a határainkon, és beléd szerettem. Nem tudok megelégedni csak a barátságoddal, többé már nem. – Szakadt ki belőlem hirtelen az igazság. Egyszerűen nem bírtam tovább.

-     YaOu.. – Folytatta volna, de elcsuklott a hangja.

-     Miért sírsz? – Töröltem le hüvelykujjammal kibuggyant könnycseppjeit.

-     Mit mondtál? – Kérdezte kis idő múltán nagyon halkan, akadozva.

-     Hogy nem akarok, és nem is tudok csak a barátod lenni. – Ajkaiba harapva megrázta fejét, én pedig értetlenül összehúztam szemöldökömet.

-     Előtte. – Végigfuttattam fejemben előző szavaimat, és elmosolyodtam, mikor rájöttem, mit is szeretne újra hallani.

-     Beléd szerettem! – Újra kigördült néhány csepp csokoládébarna szemeiből, amiket félúton lecsókoltam gyönyörű arcáról. - Ne gondolkodj annyit, néha a szívedre kell hallgatnod. – Tenyeremet a szíve alá helyeztem, ő pedig enyhén megremegett hirtelen érintésemtől.

-     Ha veled vagyok, önmagam lehetek. Sokat változtam, de félek. – Vallotta be, majd a takarót maga elé húzva előre nyújtózkodott, és legnagyobb bánatomra magára húzta pólómat.

-     Próbálj megbízni a szerelemben, a szerelmünkben. – Öleltem át derekát, államat pedig vállára támasztottam.

-     Igyekszem, de mikor már majdnem elengedem az aggályaimat, megszólal valami a fejemben, hogy miben vagyok én más, mint a többi, hogy miért én vagyok az, aki neked kell. – Kérdőn nézett rám, én pedig elgondolkodva kezdtem sorolni, mi az, amiért őt szeretem.

-     Szeretlek nézni, szeretem, ha mérges vagy, ha nevetsz, ha hisztizel. Szeretem, mikor koncentrálsz, mikor biztatsz, mikor hízelegsz és hozzám bújsz. Szeretem, ha megcsókolsz, ha átölelsz, ha mellettem alszol el, és ébredsz fel. De egy dolgot ki nem állhatok, amikor sírsz. – Szembe fordítom magammal, végig cirógatom a szeme alatti részt, majd az ajkai vonalát is. - Nana, nincs konkrét indok, miért szeretnék veled lenni, csak azt tudom, hogy nem akarok nélküled. - Nana szélesen, édesen elmosolyodott, majd száját enyémhez érintette. – És azt szeretném, ha csak rám mosolyognál így. Ez az a mosoly, amibe már az első pillanatban beleszerettem. – Magyaráztam neki félrebillentett fejjel, de ő csak megbabonázva nézett engem.

-     Szeretlek! – Hallottam a hangját, de nem hittem el, hogy ezt ő mondja, hogy ez valóban az ő száját hagyta el.

-     Csípj meg! – Nevettem fel kissé sután, ő pedig ehelyett szenvedélyesen megcsókolt.

-     Azt mondtam, szeretlek! – Ismételte el, én pedig boldogabb voltam, mint valaha.

< Hat hónappal később >

Nana

      Telnek a hetek, a hónapok és habár sok minden változott, a lényeg ugyanaz maradt. Még mindig a miniatűr albérletemben lakom, egyetemre járok, és szerelmes vagyok. Bizony, szerelmes vagyok, méghozzá az ország legnépszerűbb fiúcsapatának egyik tagjába.

     A srácok megállás nélkül dolgoznak, hiszen szerencsére pozitívan fogadta őket a szakma, és a műsor befejeztével is hatalmas érdeklődés övezte őket. A rajongók koncerteket követeltek az ország minden részén, még a határon túl is. Mindenféle tini magazin kereste őket interjúkért, valamint fotósorozatok tucatjai készültek róluk. Eleinte még élvezték a hajtást, de mostanra kissé elfáradtak, azonban nem állhatnak meg. Múlt héten leforgatták második videó klipjüket, holnap pedig első saját nagykoncertjük kerül megrendezésre. Egyrészről hihetetlen, hogy ekkora sikerük van, ilyen rövid idő alatt senkinek nem sikerült akkora rajongótáborra szert tennie, hogy egy nagyszabású koncertet megrendezhessen, másrészről azonban kézenfekvő, hiszen elképesztően tehetségesek, és olyan szenvedély van a zenéjükben, ami eléri az emberek szívét.

-     Kincs, segítsek? – Kuncogott YaOu a nyakamba, ugyanis megállt a kezembe a kés, annyira elgondolkoztam.

-     Nem, csak már megint próbáltam felfogni, hogy minden nap egy szupersztár mellett alszom el. – Fordultam vele szembe, és lazán nekitámaszkodtam a pultnak.

-     Hmm, ha csak aludnál. – Kajánul elmosolyodott, majd csókért hajolt hozzám, amit természetesen viszonoztam is.

-     Izgulsz? – Tettem fel a kérdést immáron London utcáin sétálva.

-     Hiába tagadnám. – Fújta ki feszülten a levegőt YaOu.

     Napok óta nem alszik, csak forgolódik, ha véletlenül elbóbiskol, akkor meg izzadva felriad. Retteg attól, hogy elront valamit, vagy nem jelennek meg annyian, amennyire számítanak.

-     Nincs miért izgulnod, fergeteges műsort állítottatok össze, hidd el, mindenki le lesz nyűgözve. – Gyengéden megsimogattam arcát, ő pedig hosszú puszit nyomott homlokomra.

     Rövid séta után YaOu megállt, én pedig kíváncsian kémleltem körbe a tájat, kitalálva ezzel, hol is vagyunk. Közvetlenül előttem a város egyik szimbóluma, a Tower Bridge magasodott. A London északi és déli részét összekötő híd kivilágítva húzódott a Temze felett. Most éppen egyetlen autó sem haladt keresztül rajta, ugyanis a hídszakasz középen elvált egymástól, és kettényílott, ezzel megmutatva különlegességét a kíváncsi szemeknek. Ámulva figyeltem a jelenetet, még sohasem sikerült elkapnom ezt a pillanatot, de megérte rá várni. Ahogy a híd kettévált, és a tornyok felé közeledett, néhány percre elszakította a főváros két részét egymástól. Hihetetlen. Eluralkodott rajtam egy érzés, miszerint itt ragadtam, nem tudok menni sehova, a városrész rabja lettem. Ám jobban belegondolva - nem is akarok.

     Lassan véget ért a műsor, én pedig a hasamat cirógató barátom felé fordultam. Végigsimítottam arcán, majd ajkaihoz hajoltam egy édes csókért. Olyan számomra a csókja, az illata, a hangja, az ölelése, mint a drog. Egyszer megízleltem, és onnantól kezdve szükségem van rá.

-     Emlékszel még az első találkozásunkra? Milyen makacs voltál? – Kuncogva rendezte kósza tincseimet fülem mögé.

-     Igen. És, ami a legborzasztóbb, valóban elhittem, hogy teljesen egyedül is képes leszek boldogulni. – Nevettem vele együtt én is. – Milyen ostoba voltam. Az élet igazi öröme a nevetésben rejlik, márpedig magukban csak a bolondok nevetnek.

-     Kincsem, nem ostoba voltál, csak naiv és tapasztalatlan. Nem ismerted az élet ízét, azt hitted, minden rossz és veszélyes. – Óvatos puszit lehelt arcomra, amitől bőröm izzani kezdett.

-     Még mindig kiráz a hideg, ha ezt csinálod. – Haraptam be zavaromba alsó ajkamat.

-     Imádom, hogy ennyi idő után is zavarba tudlak hozni. – Kuncogott bele hajamba, majd hirtelen eltolt magától, és az égre mutatott. – Nans, nézd! Hullócsillag. Gyorsan kívánj valamit!

     Az égi csoda helyett én inkább YaOut néztem. Azt az embert, aki megmutatta, milyen szívből nevetni, aki megtanított arra, hogy úgy kell megélni a mindennapokat, hogy egytől egyig legyen bennük örömteljes pillanat. Aki kézen fogott, mikor féltem, mellettem volt, mikor magányosnak éreztem magam. Aki megtanított hinni, bízni, álmodni, mi több – szeretni.

     Mit kívánhatnék még? Van mellettem egy fiú, aki karjait körém fonva jelzi, biztonságban vagyok, aki a fülembe szuszogva érezteti velem, mindig számíthatok rá. Egy fiú, aki csak engem szeret. Itt van nekem ő. Az élettől ajándékba kaptam egy embert, aki egy személyben a legjobb barátom és a szerelem, a másik felem. Nem vágyom másra, csak lágy csókjára.

     Barna szemeit rám emelte, hüvelykujjával végigsimított gondolataimtól kipirult arcomon, majd mintha meghallottam volna egyetlen kívánságom, ajkait az enyémekhez érintette. Egy pillanatra elfelejtettem lélegezni. Lágy és selymes csókjától jóleső borzongás futott végig a gerincem mentén, majd közelebb léptem hozzá, karjaimat dereka köré fontam, s elnyitottam ajkaimat. A szívem a torkomba dübörgött, a pulzusom az egekbe szökött. Sohasem fogom megszokni, hogy engem ölel, engem csókol. Minden alkalommal felrémlik előttem az első csókunk, és az az érzés lesz úrrá rajtam újra és újra. Egyik kezét arcomra simította, másikat csípőmön pihentette. Ajkai lassan, megfontoltan mozogtak, nem volt követelőző, sem szenvedélyes. Végtelenül lágy és gyengéd csókkal ostromolt, amiktől csaknem beleolvadtam karjaiba. Egyszerűen szeretem őt. Erre az érzésre nincsen tudományos magyarázat, nincs ellenszere, sem gyógymódja. Ez az érzés csak van. Szavak sincsenek rá, hiszen messze több a vonzalomnál, a vágynál, de még a szerelemnél is. Ez már azon a határon is túl van, amit az egyszerű ember el tud képzelni. Hiszen itt állunk egymást ölelve, csókolva, és habár két testben vagyunk, a lelkünk már eggyé vált. A szívünk egy ritmusra dobban, a pulzusunk egy ütemre lüktet. Van szó, amivel ezt ki lehetne fejezni? A válasz egyszerű – nincsen.

     A pillanat mélységét nem megtörve váltunk el egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte, igéző íriszeit az én barna tekintetembe fúrta, ajkait pedig szívdöglesztő mosolyra húzta. Nem szólt egy szót sem, csak nézett. Olyan érdeklődve figyelte szemeimet, mintha belelátott volna az elmémbe, a múltamba, a jövőmbe. Ám csillogó pillantásomba nem láthatott mást, csak saját magát.

-     Bárcsak minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne. – Suttogtam a csendes éjszakába, miközben életem szerelmét figyeltem, aki továbbra is némán mosolygott.