2014. szeptember 6., szombat

SCREAM! ~ Tartson örökké

Sziasztok Drágáim!
Szombat van, így meghoztam az újabb fejezetet, remélem, tetszeni fog! Az előző részhez érkezett hozzászólásokra válaszoltam, köszönöm a kedves szavakat! Továbbá immáron 70! rendszeres olvasója van a blognak, el sem hiszitek, ez engem mennyire boldoggá tesz!
Nem is rabolom a drága időtöket tovább. Bízom benne, mindenki túlélte az első iskolahetet, nekem hétfőtől kezdődik meg az idei év!
Várom a véleményeteket, hiszen minden szavatok sokat jelent!
Ui: A fejezet a +16-os megjegyzést kiérdemli!


27. fejezet
Tartson örökké


„Az ajkunk közti üresség életre kelt, kísértett, kínzott. Olyan közel volt, és a testem úgy válaszolt az érintésére, hogy az egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Belehajoltam az ölelésébe, vártam, lélegezni is alig mertem.”


< Három héttel később >


YaOu

      Benne vagyunk a legjobb háromban, ami egyszerre hihetetlen és felemelő érzés. Rettenetesen kemény hetek állnak mögöttünk, de minden egyes munkával töltött perc megérte, hiszen ott állhatunk a döntőben, és reményeink szerint majd a végső fináléban is. A főpróbán már túl vagyunk, a délutánt pedig megkaptuk pihenőnek, ugyanis este életünk legfontosabb szerepelése vár ránk. Három dal, kilenc percnyi esély arra, hogy tovább küzdhessünk a győzelemért. Itt már mindenki óriási tehetség, már mindenki kialakította a rajongótáborát, csak az maradt kérdés, ki tud további támogatókat szerezni, ehhez azonban a legjobbat kell nyújtani. Tökéletes hangok, hibátlan produkció, ám ami a legfontosabb, őszinte érzések. Úgy gondolom, ha ezek meglesznek, akkor bármi is történik az este folyamán, mi mindent megtettünk, és elégedetten hajtjuk nyugovóra fejünket.
     Az elmúlt héten rengeteg számot kellett megtanulnunk, aludni sem volt időnk, mégsem érzem magam fáradtnak. A rajongóink szeretete, a családunk, barátaink támogatása, és az, hogy gyerekkori álmaink csupán egy karnyújtásnyira vannak tőlünk, teljesen feltöltött. Zubog az ereimben az adrenalin, és csak azt várom, hogy színpadra állhassak, hogy meghalljam azt az elsöprő sikolycunamit, és énekelhessek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok, de ezúttal nem a tét nyomja teherként a vállamat, hanem a tudat, hogy ez az utolsó hétvége. Már csak két nap van vissza a versenyből, s utána lezárul egy fontos szakasz mind az egyéni életünkben, mind a zenekar eddigi történetében. Idáig is egy csapatként jutottunk el, és ez az, ami ezután sem fog változni. Ma még a győzelemért küzdünk együtt, hétfőn pedig már jövőnket építjük közösen. Nem okozhatunk csalódást annak a rengeteg embernek, akik hónapok óta bíznak bennünk, így mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kifejezzük a hálánkat feléjük. Nem csak ma és holnap, de mindig a maximumot fogjuk nyújtani, nem fogunk megelégedni azzal, amink már megvan, hanem mindig többet akarunk, új, nehezebb célokat tűzünk ki, és csapatként, barátokként, családként meg is fogunk küzdeni értünk.
-     Esik az eső? – Hallottam meg Oli meglepődött hangját a földszintről. Már épp válaszoltam volna, mikor egy ismerős, csilingelő nevetés ütötte meg a fülemet.
-     Nem Olika, decemberben melegem volt, ezért megkértem a szomszéd nénit, hogy öntsön rám egy vödör vizet. Persze, hogy esik.
     Leszaladtam a lépcsőn, majd ahogy megláttam Nanat, önkéntelenül is elmosolyodtam. Gyönyörű hajából csöpögött a víz, arcán nedves cseppek tucatjai folytak végig néhol fekete csíkot hagyva maguk után. Nadrágja rátapadt vékony lábaira, míg szürke szövetkabátjának színe elsötétült a nagy mennyiségű esőtől. Szája enyhén lila volt, és alig láthatóan remegett.
-     Nans, hallottál már arról az egészen furcsa, és igen nehezen beszerezhető tárgyról, hogy esernyő? – Csipkelődtem vele, majd lesegítettem róla a kabátot.
-     Igen, és te arról a ritka jelenségről, hogy viharos erejű szél? – Vágott vissza, majd rám öltötte nyelvét.
-     Tessék, töröld meg magad, nehogy megfázz! – Adott kezébe egy fehér törölközőt Oliver.
-     Ezzel tekerd be a hajad, én meg kerítek valami ruhát, gyere! – Kézen fogtam, majd a szobám felé kezdtem húzni. Cipője is átázott, ugyanis nedves zoknija hangosan cuppogott a padlón minden lépésnél.
-     Mondtam már, hogy utálom a telet, az esőt és mindent, ami nedves? – Morgott, miközben haját igyekezte szárazra törölni.
-     Kincs, öltözz át előbb, addig hozok hajszárítót. – Hirtelen abbahagyta, amit csinált, és lassan a szemembe nézett.
-     Szeretem, mikor így hívsz. – Szégyellősen ajkába harapott, én pedig közelebb léptem hozzá, és átkaroltam derekát.
-     Tudom! – Orromat hozzádörgöltem az övéhez, mélyen beszippantottam illatát, majd behunyt szeme sarkába egy apró puszit helyeztem. – Hiányoztál! – Súgtam fülébe, és éreztem, ahogy végigfut rajta a hideg.
-     Te is hiányoztál! – Csak suttogta a szavakat, ha nem állnék ilyen közel hozzá, tán nem is hallottam volna.
     Habár tudtam, hogy meg kellene szabadulnia a vizes ruháitól, valamint nekem sem erre kellene most koncentrálnom, mégsem tudtam megállni, hogy ne csókoljam meg. Ujjaim nedves hajtincsei közé vezettem, s tarkójánál fogva húztam még közelebb magamhoz. Ajkaink lassan ízlelgették egymást, miközben másik kezem csupasz derekán kalandozott. Csókunk kezdett egyre szenvedélyesebbé válni, tenyerem lecsúszott fenekére, minek hatására erőteljesebben simult hozzám. Finoman nekinyomtam a falnak, majd lassan elhúzódtam tőle. Íriszei sokkal sötétebbek voltak a szokottnál, teli voltak vággyal, azt pedig mondanom sem kell, hogy bennem mi zajlott le. Ahogy végignéztem rajta, óriásit nyeltem, ujjaimat csípőjébe fúrtam. Vizes haja fehér ingjét is benedvesítette, ami így rátapadt vékony testére, formás idomaira. A vérem forrt, a gondolkodásom ködössé vált, a szívverésem pedig a triplájára gyorsult. Akartam Nanat, nagyon akartam.
     Percekig tartottuk fogva egymás tekintetét egyetlen szó nélkül. Talán próbáltunk lenyugodni, talán arra vártunk, hogy a másik tegye meg a következő lépést, vagy csak egymást bátorítottuk, fogalmam sincsen. Végül nyakához hajoltam, és forró csókokat hagytam hűvös bőrén, közben inge legfelső gombját kipattintottam a helyéről. Kérdőn kerestem meg újra gyönyörű szempárját, ám esze ágában sem volt megállítani. Ajkaimat levezett nyakán, majd kulcscsontját puszilgattam, végül még egy gombot kioldottam, s így fehér melltartója már teljesen megmutatkozott kíváncsi férfi szemeim előtt. Térdei alá nyúltam, majd végigfektettem ágyamon, és megtámasztottam magam mellette. Mellkasára lágy csókokat hintettem, miközben ingét teljesen lehámoztam róla. Végig cirógattam hasán, amitől felsóhajtott, majd benyúlt pólóm alá, és sokkal gyorsabban megszabadított tőle, mint azt gondoltam. Kicsi tenyereit felvezette karjaimon, majd átkarolta nyakamat, és úgy húzott közelebb magához. Újabb csókért hajoltam édes ajkaihoz, amit készségesen viszonzott is. Miközben ajkaink egymást kényeztették, makacs kezeim felsőtestén kalandoztak, végül nadrágjához csúsztak. Miután leszenvedtem róla a vizes anyagot, rögtön tekintetét kerestem, ami pajkosan csillogott.
-     Annyira gyönyörű vagy! – Elfúlt hangon suttogtam ezt az egyetlen mondatot, mire csak nevetve rázta meg fejét.
     Ahogy körmeit végig húzta hátamon, kiszaladt a számon egy nyögés, arcomat pedig nyakába fúrtam. Óvatosan szívtam be bőrét, nem akartam vörös foltokat hagyni rajta, ám meglehetősen nehéz volt visszafogni magamat. Azonban fordult a kocka, mikor meztelen combjait kezdtem cirógatni. Légzése felgyorsult, száját kicsit eltátotta, eddig nyitott szemeit pedig összeszorította. Élveztem a helyzetet, tetszett, hogy ilyen reakciókat tudok kiváltani belőle, és annak is örültem, hogy nem csak én vágyom rá ennyire, ő is akar engem. Kezem felvezettem oldalán, majd a fehér lepedőn pihenő ujjait összekulcsoltam az enyémekkel. Rövid, később egyre hosszabb csókokat nyomtam szájára, míg meg nem elégelte játszadozásomat, és megragadta tarkómat. Elnyitotta ajkait, én pedig nem akartam tovább szórakozni, szenvedélyesen megcsókoltam. Az összes érzésem, minden felgyülemlett vágyam benne volt ebben a csókban, talán ezért is volt ilyen érzéki. Egyikünk sem akart véget vetni neki, hiszen még sosem csókoltuk így egymást. Az első csókunk is kifejező volt, azonban ez némán beszélt, leírt egy egész történetet, a mi történetünket. Hátamra fordultam, és magamra húztam Nanat anélkül, hogy ajkaink elszakadtak volna egymástól. Végül nyelveink mozgása lelassult, csókunk pedig újból puszikká torkollott. Még mindig vizes hajtincseit füle mögé simítottam, és olyan szorosan öleltem magamhoz, ahogyan csak lehet. Habár mindketten nagyon akarjuk, nem most van itt az ideje továbblépnünk.
-     Tudod? – Tette fel kivételesen ő a kérdést, én pedig örömmel a hangomban válaszoltam neki.
-     Tudom!


Nana

      Ismét elvesztettem a józan eszemet, bár ezen már meg sem lepődöm. YaOu közelében egyszerűen képtelen vagyok gondolkozni, és erről nem tehetek. Az agyam teljesen kikapcsol, csak őt látom, a hollófekete haját, a csokoládébarna szemeit, és csábító mosolyát. Mikor meghallom egészen mély, férfias hangját a gyomromban elszabadulnak azok a szörnyetegek. Amikor pedig megérzem bőrömön érintését, kicsúszik a lábam alól a talaj, akkor már nem vágyom semmi másra, csak rá, őt akarom, többet, mindig többet akarok belőle. Valószínűleg ezt nevezik szerelemnek.
-     Tudod? – Kérdeztem meg tőle a bűvös szót. Habár nagyon szeretem, képtelen vagyok kimondani.
-     Tudom! – Hangja lágyan, boldogan csengett, ami valamelyest megnyugtatott.
     Ahogy a karjaiban feküdtem csak egy dolog járt a fejemben, hogy ennek a pillanatnak soha ne legyen vége. Ha létezik olyan, hogy örökké, akkor a most tartson örökké. Mikor csak mi ketten vagyunk, nincsenek felesleges gondolatok, zavaró hangok, alaptalan félelmek, csak pajkos tekintetek, összefont ujjak, és az egymáshoz simuló testünk. Ezek a percek oly’ ritkák, mélyen el kell raktározom, hogy bármikor erőt meríthessek belőlük.
-     YaOu! – Fájdalmasan hasított bele Oiver hangja a csendbe, ezzel elzavarva a tökéletes pillanatunkat.
-     Min nevetsz? – Nem nevezném nevetésnek, inkább fáradt kacaj volt az, ami elhagyta a számat.
-     Épp arra gondoltam, hogy mennyire kivételes az, amikor senki és semmi nem zavar meg minket, hogy magamba elrejtem ezeket az alkalmakat.
-     YaOu, gyere le, mielőtt én megyek fel! – Kiáltotta el magát Benny is, mire a kínai fiú sajnálattal teli tekintettel hajolt hozzám egy utolsó pusziért, ami végül arcomon csattant.
-     Ne haragudj! – Ahogy kimászott az ágyból, még egyszer végigsimított hasamon, magára kapta trikóját, majd elhagyta a helyiséget.
     Körbekémleltem az immáron csendes szobában, majd végignéztem magamon, és egyből kirázott a hideg. Most, hogy YaOu már nincs itt, rögtön nem tűnt olyan forrónak a levegő, sőt, szabályosan fáztam, ami nem csoda, hiszen csak egy falatnyi fehérnemű volt rajtam. Beletúrtam összekócolódott tincseimben, megráztam fejemet, aztán kikászálódtam a puha ágyneműből. Kutakodni kezdtem YaOu szekrényébe, és találtam is egy általam itt hagyott farmernadrágot, valamint kölcsönvettem kedvenc fehér pulóverét. Miközben készülődtem gondolataim a jövőben kalandoztak. Nem egész másfél nap, és az életünk teljesen megváltozik. Bizony, a mi életünk. Akár kimondjuk, akár nem, YaOu élete hatással van az enyémre, márpedig az övé fenekestül fel fog fordulni. Nekem kétségem sincs afelől, hogy ők ma továbbjutnak, és hiszek benne, hogy holnap nyerni fognak. Valószínűleg jókora elfogultság is van bennem, de én úgy gondolom, hogy ők érdemelnék meg a legjobban. Ráadásul nekik nem is a nyeremény számít, hanem az elismerés. De akármi is történik, már mindenképpen bizonyosságot szerezhettek arról, hogy szeretik az emberek, amit csinálnak, és jól is csinálják, különben nem lennének még mindig itt.
-     Fiúk, ti ne aggódjatok semmi miatt, csak tegyétek a dolgotokat, ahogyan eddig is. Itt már nem kell semmi kampányszöveg, mutassátok meg a szíveteket, hogy nektek mit jelent a zene, és akkor nem lehet semmi gond. – Robie biztató szavaira érkeztem a társalgóba, és meghatódva néztem végig a srácokon, akik egyöntetűen bólogattak mentoruknak. – Szia, Nana! – Üdvözölt kedvesen, mikor észrevett.
-     Sziasztok! – Köszöntem neki, és a fiúknak is, majd elfogadtam YaOu felém nyújtott kezét, és helyet foglaltam az ölében. Sutyiban kaptam egy puszit, majd újra a bölcs mentorra figyeltünk.

     Már itt vagyunk az arénában, és szűk fél óra múlva kezdődik az adás. Lisával a nézőtér első sorában ültünk. Mindkettőnkön piros, ByTheWay feliratú póló jelezte, kinek is szurkolunk. A közönség kétharmadát a fiúk rajongói tették ki, és az internetes visszhangok is bizakodásra adtak okot. Az nem fordulhat elő, hogy ők ne legyenek ott a végső fináléban.
-     Nagyon izgulok! – Tördelte ujjait mellettem Lisa, aki igencsak megszerette a fiúkat, különösen egy valakit közülük.
-     Beszéltél Oliverrel? – Kérdeztem szemöldökömet húzogatva.
-     Igen! – Pirosodó arcából arra következtettem, hogy nem csupán beszélgettek.
-     Kifejtenéd, hogy miről? – Mindent tudóan méregettem, habár tudtam, ez mennyire idegesítő tud lenni.
-     Nana, bele szeretnél menni abba is, hogy mért pirosodik a nyakad még az alapozó alatt is? – Mindig elfelejtem, hogy Lisaval nem jó dolog újat húzni, mert mindig előránt a semmiből egy csípős megjegyzést, és én jövök ki rosszul a helyzetből.
-     Mondd már el, mi van köztetek, tényleg érdekel, és a legjobb barátnőd vagyok, vagy mi fene. – Taktikát váltva inkább a szívére próbáltam hatni, hátha így elárulja mi is folyik közte és a szőke srác között.
-     Barátok vagyunk. – Ezen akaratlanul is felnevettem. Barátok?
-     Ugye tudod, hogy ezt rossz embernek próbálod beadni. Hány hónapig is hitegettem magamat azzal, hogy YaOu és én csak barátok vagyunk? Utólag ez több szempontból is elég vicces. Egy, rajtunk kívül tényleg már mindenki észrevette, még a szomszéd néni is. Kettő, soha nem voltunk csak barátok, már a legelején is sokkal közelebb engedtem magamhoz, mint bárki mást, holott alig ismertem. Volt valami különleges a személyiségében, amitől megnyugodtam, amire szükségem volt, és a mai napig szükségem van. Szóval újra felteszem a kérdést, de ezúttal gondold meg, mit válaszolt. Mit érzel Oli iránt?
-     Vonzalmat. Ezt meg sem próbálom tagadni. De ezen kívül tényleg nem tudom. Szerelmet még nem, ebben biztos vagyok, viszont abszolút úgy érzem, hogy ki tudna alakulni, de félek, ez nem a jó idő hozzá. Neki most zsúfolt lesz az élete, és egy kapcsolat az utolsó, amire ideje lenne, ezért nem is gondolok túl sokat a helyzetbe. Jól megvagyunk, élvezzük egymás társaságát, rengeteget nevetünk együtt, de mindemellett azt is tudom, hogy fordulhatnék hozzá akkor is, ha valami problémám lenne. Néha elcsattan egy-két csók, de az belefér. Nem tervezek előre, mert ha belebonyolódok, akkor nekem fog jobban fájni. – Monológja végén fejét előre biccentette, mintha csak rábólintott volna saját véleményére.
-     Ha bármi van, én mindig itt leszek neked, ezt remélem, mondanom sem kell! – A székben ülve megöleltük egymást, és a fülébe súgtam, hogy bízzon magában, és bízzon a szösziben is.

     A következő másodpercben kialudtak a nézőtér lámpái, és a színpadot reflektorfények világították meg. Elkezdődött a show, elkezdődött a döntő. 

16 megjegyzés:

  1. Ismet nagyon jo reszt irtal imadooom!:))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó a blogod, nem akarom, hogy vége legyeen :(((((

    VálaszTörlés
  3. Amikor olvasok teljesen magam ele tudom kepzelni az embereket/helyszineket es ezert rettenetesen elvezem :D csak igy tovabb :) nem akarom hogy vege legyen :( <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így van, igyekszem a továbbiakban is mindent így folytatni! :)

      Törlés
  4. Hol is kezdjem? Minden momentumot részletesen leírsz, ami lehetővé teszi, hogy az olvasó teljesen maga előtt lássa a történetet, akár egy filmet. Tetszik, hogy nem csak egy szálon fut a sztori, hanem belerakod Olivér történetét is. Az sem utolsó, hogy elrejtesz a szövegben egy két viccet, ami önmagába véve nem lenne vicces, de mint mondtam, mindent részletesen közölsz, ami miatt az olvasók benne lehetnek a történetedben, ezáltal egy kicsit humoros is lesz a dolog. Nem húzom tovább az időt, így tovább!:)
    Eszti:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszti, köszönöm szépen, hogy részletesen leírtad a véleményed, kiemelve azt, ami a legjobban tetszik, ez nekem nagyon sokat segít!
      A részletesség fontos számomra, hiszen abban bújnak meg az igazán nagy dolgok, így tudom elérni azt, hogy a szereplőimmel együtt "lélegezzetek", boldog vagyok, ha ez sikerül!
      Köszönöm, hogy írtál nekem! :)

      Törlés
  5. Szia drága Jenni!:)

    Én mindig el szoktam olvasni a komment válaszokat, szóval tudok felelni a kérdésedre.:) Nálam a "Tudod?-Tudom." rész kicsit emlékeztet egyik kedvenc könyvemre a Csillagainkban a hiba egy részletére. Ugye az Okay?-Okay. vagy az Always?-Always. rész ez. /ezt aztán értelmesen leírtam.../ Nem tudom, hogy ismered-e, de ha nem mindenképp érdemes elolvasni, mert gyönyörű.:)
    És akkor térjünk vissza hozzád és a fejezethez. Imádom, hogy Nana és YaOu között izzik a levegő, valamint, hogy szavak nélkül is tökéletesen megértik egymást. Remélem a srácok tovább jutnak a versenyben, bár szerintem egy ilyen helyezés is nagy magasságokba emelné a karrierjüket.:) Oliver és Lisa, hát nem csodálkozom a lány kétségein, de aranyosak lennének. Kíváncsian várom a döntőt!

    Üdv, Bonie Millis

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bonie!
      Hallottam már róla, de még nem sikerült elolvasnom, mi több, a filmet sem láttam, de pótolni fogom, ugyanis a színésznő az egyik kedvencem, imádom Shait, valamint hiszek neked, ha te ajánlod, biztosan megéri elolvasni! :)
      Az összes kérdésedre választ fogsz kapni a következő fejezetben, kivéve ami Olivert és Lisat illeti, arra kicsit várni kell!
      Köszönöm szépen, hogy mindig írsz nekem! :) <3

      Törlés