2014. augusztus 29., péntek

SCREAM! ~ Tudod? Tudom!

Sziasztok Drágáim!
Elnézést a késedelemért, meghoztam az új fejezetet. Remélem kárpótollak benneteket.
A szavazás lezárult, és pontosan 100 szavazat érkezett, aminek nagyon örültem! Válaszoltam ez előző rész hozzászólásaira is.
Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait, az iskolához pedig mindenkinek sok sikert és kitartást!

(Igyekszem pontosan hozni a részeket, de a főiskola engem is lefoglal, ha csúszok jelezni fogom, de kérlek legyetek megértőek. Összesen 4 rész van vissza ezen kívül, remélem végig velem maradtok!)


26. fejezet
Tudod? Tudom!

(a kép készítője: Kovács Csaba)

Megfogalmazni, majd kimondani, bocsánatot kérni ,majd megbocsátani. Változni ,vagy változtatni. Elengedni, vagy magunkhoz ölelni. Dönteni arról, hogy valaki a barátod, vagy a szerelmed legyen. Mindig az első lépés a legnehezebb.



Oliver

      Sikerült. Mikor meghallottam a nevünket, erre az egy szóra tudtam gondolni. Megcsináltuk. Az X-Factor történetének eddigi legsikeresebb csapata vagyunk és még nincs vége. Hiszem, hogy menetelhetünk tovább. Innentől cél a legjobb három, majd a döntő, s végül a győzelem. Lépésről lépésre kell haladnunk, s most már nem torpanhatunk meg, mert az mindennek a végét jelentené.
     Megkönnyebbülten vonultunk le a színpadról, majd a színfalak mögött összeölelkeztünk a srácokkal. Olyan kapcsolat van közöttünk, amit sokan nem értenek. Mi nem csak zenekarként működünk együtt, és a barátságunk sem csupán átlagos. Mi négyen lelkitársak vagyunk, akik különböző helyekről indultak, más-más utat jártak be, de mindvégig egyazon célért küzdöttek, s mostanra együtt haladnak a megvalósítás felé.
-     Gratulálok! – Csapódott hozzám hirtelen egy vékony, törékeny test, és két karját nyakam köré fonta.
-     Tetszik, igaz? – Hallottam meg szinte ugyanekkor egy ismerősen csengő, sajnálattal teli hangot a közelben. Ez Nana hangja.
-     Talán. – Bátortalanul, alig hallhatóan ejtette ki egy bársonyos hangú lány a száján ezt az egyetlen, bizonytalan szót. Óvatosan eltoltam magamtól Camillet, majd érdeklődően fordultam a hangok irányába, de már nem láttam ott senkit.
     Cam mindenfélét fecsegett, boldogan nevetgélt a hazafele vezető úton, de nemigen figyeltem rá. Időnként hümmögtem néhányat, vagy bólintottam, de különösebben nem vettem részt a beszélgetésben. Egyfolytában pörgött az agyam, csak az járt a fejemben, vajon ki mondta azt Nananak, hogy talán. Nem vagyok, s nem is lehetek biztos benne, de úgy érzem, Lisa hangját hallottam. Örülnék neki, ha ő lett volna? Tagadhatatlanul gyönyörű lány, és nem mondhatni rá, hogy nem karizmatikus. Ami a szívén, az a száján. Szép arca mellett határozott kisugárzásával is felkelti a figyelmet, csak úgy árad belőle a magabiztosság. Tetszett, hogy nem ájult el tőlem, hogy nem gondolkozott azon, mit mondhat előttem, vagy mit nem, úgy kezelt, mint egy normális, hétköznapi embert, aki valójában vagyok. Éles nyelve mögött azonban gyönyörű mosoly lapul. Mikor a produkciónk után kinéztem a nézőtérre, széles mosollyal az arcán tapsolt, miközben csillogtak a szemei. Láttam rajta, hogy élvezte, hogy valóban elnyertük a tetszését. De mért is gondolkozom én ezen?
-     Oliver, te figyelsz rám egyáltalán? – Cam dühösen torpant meg előttem.
-     Persze! – Vágtam rá azonnal, majd elkezdtem törni a fejem, vajon miről beszélhetett.
-     Akkor mit mondtam? – Felhúzott szemöldökkel, és csípőre tett kezekkel állt előttem, nekem pedig természetesen halványlila fogalmam nem volt arról, mit mondott.
-     Gratuláltál? – Kérdeztem bátortalanul, majd kicsit szégyellni kezdtem magamat.
-     Igen, úgy háromnegyed órával ezelőtt. – Dühösen fordított nekem hátat, majd mielőtt utána mehettem volna leintett egy taxit, s már csak a távolodó autót figyeltem.
     Talán YaOunak igaza van, el kell engednem Camillet. Nem is hozzá ragaszkodom, hanem ahhoz, hogy valaki törődjön velem. Ha Cam érdekelne, ha az ő társaságára vágynék, akkor nem tudtam volna így figyelmen kívül hagyni. Ideje továbblépnem. A mi kapcsolatunknak már vége. Ő volt az első igazi szerelmem, gyönyörű hónapokat töltöttünk együtt, megannyi emléket gyűjtöttünk, ám ez már mind csak múlt. Azok a hónapok már nem térnek vissza, s az emlékeket habár fel lehet eleveníteni, egy-egy eseményt újra meg lehet szervezni, de az már nem lesz olyan, mint azelőtt. Habár jól éreztem magam Camillel, és nélküle nem biztos, hogy végig tudtam volna csinálni ezeket a kemény megpróbáltatásokat, de be kell látnom, nekünk ez nem megy. A kapcsolatunk kiégett, a szerelmünk elmúlt, de barátok nem lehetünk, ahhoz túl sokáig voltunk egy pár. Nem akarom, hogy a múltbéli szép emlékek fájdalmassá váljanak. Úgy szeretnék rájuk emlékezni, hogy közben mosoly van az arcomon.
     Elővettem telefonom, majd egy nagyon tömör üzenet pötyögtem be rajta, s küldtem el a címzettnek.
„ Cam, beszélnünk kell.”


YaOu

     Mint minden adás után, most is visszatértünk a házba, ahol koccintottunk, és csaptunk egy rögtönzött kis ünneplést. Jól esett az egész hetes kemény munka után kiadni a feszültséget, úgy gondolom, ennyit megérdemlünk. Ugyan nem megyünk el itthonról, s csak szűk körben, visszafogottan bulizhatunk, de ez épp elég, talán ez adja meg a varázsát. A poharakban pezsgő helyett narancslé van, a hangfalakból üvöltő zene helyett, inkább gitárt veszek a kezembe, a vadul táncoló lányok helyett pedig sokkal szívesebben nézem a fejét vállamon pihentető Nanat. Szeretem, mikor itt van, akkor vagyok nyugodt, ha a közelembe tudhatom. Már túl vagyunk a verseny felén, már nem kell sokat kibírnunk, míg végre együtt lehetünk. Mikor nincs velem, mindig attól tartok, hogy talál valakit, aki mellette tud lenni, akihez nem kell alkalmazkodnia, akire nem kell várnia. Számtalanszor riadtam fel arra éjjelenként, hogy azt álmodtam, Nana nem jött többet. Napról napra vártam, de ő nem jött.
-     Min gondolkozol ennyire? – Kíváncsian fürkészte arcomat, s huncut mosolyra húzta ajkait.
-     Ugye tudod? – Tettem fel sokadszorra is ezt a kérdést, mire piciny kezeit enyémekbe csúsztatta.
-     Tudod, hogy tudom. – Tekintetét enyémbe fúrta, s ebben a pillanatban beleláttunk egymásba.

     * Végre van egy szabadnapom, amit arra fogok használni, hogy elviszem Nanat egy normális randevúra. Olyan régen voltunk kettesben, ránk fér már egy kis kikapcsolódás. Sokkal nehezebb megszoknom, hogy ilyen keveset látom, mint hittem, de amikor együtt vagyunk, akkor igyekszünk minden másodpercet kihasználni. Habár nem mondtuk ki, hogy járunk, de én úgy kezelem, mintha a barátnőm lenne. A szívem az övé, és csak ez számít.
-     Szia! – Az ajtófélfának támaszkodva néztem végig a gyönyörű lányon. Hosszú barna haja kivasalva simult hátára, hosszú farmernadrágot és egy virágmintás inget viselt.
-     Mit terveztél mára? Nem bírom! – Nyöszörgött aranyosan, miközben vállamba kapaszkodva rebegtette hatalmas szempilláit.
-     Minél előbb elkészülsz, annál hamarabb megtudod. – Rövid csókot leheltem rózsás ajkaira, majd elhúzódtam volna, ám ez nem ment olyan könnyen, mint én képzeltem.
-     Kérlek, úgy szeretném tudni. – Lábujjhegyre állva ölelte át nyakamat, orrát az enyémnek dörgölte, és finom puszikkal ostromolta éhes ajkaimat. Vigyorom egyre szélesebb lett, azonban eszem ágába sem volt félbeszakítani próbálkozását.
-     Hmm, győzködj még egy keveset, talán kicsúszik valami a számon.
-     Annyira pasi vagy. – Csapott óvatosan vállon, majd el akart távolodni, de ezúttal én nem engedtem.
     Megragadtam derekát, másik tenyerem pedig arcára csúsztattam. Megcirógattam arcát, majd mikor lehunyta szemeit, számat az övéhez érintettem. Picit beleharaptam alsó ajkába, mire beletúrt hajamba. Szenvedélyesen csókoltam, nyelveink édes táncot jártak egymással, s legszívesebben sosem hagyták volna abba. Mikor tüdőnkből minden raktározott levegő kiürült, szorosan hozzám bújt. Arcát mellkasomba fúrta, én pedig mélyen beszippantottam epres samponjának illatát, és egy utolsó puszit nyomtam feje búbjára.
-     Arra gondoltam, hogy elviszlek randizni. Mit szólsz? – Nyilvánvalóan megleptem, ugyanis szó szerint tátva maradt a szája, és elkerekedett szemekkel kémlelt. – Nans, az most jót jelent, hogy nem válaszolsz? – Picit megijedtem, már nem voltam olyan magabiztos.
-     Hozom a kabátom. – Kettesével vette felfele a lépcsőfokokat, majd mikor azt hitte nem látom, ugrálni kezdett. Nevetve nyugtáztam, hogy sikerült örömet szereznem neki.

-     Jézusom, ez csodaszép! – Kapta Nans szája elé a kezét, mikor megálltunk a Trafalgar térnél.
-     Tetszik? – Átöletem hátulról, ő pedig hasa előtt összefont karjaimra simította kezeit. Pár puszit nyomtam halántékára, s arcára, majd élveztük a pillanatot.
     Novemberhez képest kellemes idő volt, néhány makacs napsugár még erőlködött, így még romantikusabbá tette az amúgy is meseszép látványt. Kézen fogva sétáltunk, sok mindenről beszélgettünk, és rengeteget nevettünk, ám az igazán fontos dolgokról most sem esett szó. Valamiért mindig elkerüljük azt a témát, hogy komolyan megpróbáljuk együtt, mint egy pár. Félünk a bizonytalanságtól, félünk kockáztatni.
     Leültünk a Nemzeti Galéria előtt található lépcsőhöz, és meleg kürtöskalácsot falatoztunk. Nana édes nevetése dallamosan csengett a viszonylag csendes környezetben. Boldog vagyok, mikor ilyennek látom. Egy ideje már teljesen feloldódott, nem érzem, hogy visszafogná magát, megnyílt előttem, teljes mértékben önmagát adja. Bízik bennem, tudja, hogy nem fogom elhagyni, hogy vele maradok, hogy nekem is éppannyira szükségem van rá, mint neki rám. Tudja, hogy szeretem.
-     Nana? – Felemelte vállamon pihenő fejét, és gyengéd mosollyal arcán várta, hogy folytassam. – Ugye tudod, hogy nagyon sze..
-     Ne mondd ki! – Szakított félbe, kicsi kezeit pedig fülére szorította. – Kérlek, ne mondd ki! – Szemei megteltek rút könnycseppekkel, én pedig elképzelni sem tudtam, mit csináltam rosszul.
-     Nana, mi a baj? – Ijedten, s tán picit csalódottan vettem el kezem combjáról, és ejtettem ölembe.
-     Tudom, tudom, hogy mit akartál mondani, és én anélkül is tudom, hogy kimondanád. Én is téged YaOu, nagyon, hidd el, kérlek!
-     Akkor miért így reagáltál? – Rosszul esett, hogy nem akarta hallani, ez olyan, mintha elutasította volna, amit iránta érzek. Nem mondom ki olyan könnyen valakinek azt, hogy szeretem. Ha egészen őszinte akarok lenni, nőnek édesanyámon és az unokahúgomon kívül még soha nem mondtam.
-     Ne haragudj! – Szeméből az első könnycsepp kibuggyant, és hamarosan újabbak követték. Ömlöttek a könnyei, de egyszerűen nem tudtam letörölni őket, nem tudtam azt mondani neki, hogy semmi baj, mert fájt, mert ez most nekem sokkal jobban fájt.
-     Miért? – Újból feltettem a kérdést, és fel is fogom annyiszor, amíg választ nem kapok rá.
-     Ez a szó sokat jelent nekem.
-     Nekem is, és nem mondom ki csak úgy. Komolyan gondoltam… vagyis gondoltam volna. – Megráztam fejem, majd távolabb húzódtam Nanatól.
-     YaOu, - két kicsi tenyerét arcomra csúsztatta, így próbálta elérni, hogy ránézzek. – YaOu, ennek a szónak komoly súlya van. Ha kimondod, többet akarok, telhetetlen leszek. Így is nehéz beletörődnöm, hogy nem látlak mindennap, hogy hétköznap örülök annak is, ha csak egy órád van rám, hogy egy napunk van egy héten, hogy sosem tudod, mikor jön közbe valami. Még nincs vége a versenynek sem, de az igazi megpróbáltatások csak utána következnek. Szét fognak szedni titeket a rajongók, a sajtó, a média. Interjúkra, fotózásokra lesztek rángatva, hétvégenként pedig koncerteket fogtok adni. Így lesz, tudom, hogy így lesz, mert hihetetlenül tehetségesek vagytok, és szerencsére népszerűek is. Nem tudhatod, hogy beleférek-e az idődbe, de ha azt mondod nekem, hogy szeretsz, nem leszek képes elengedni, nem leszek képes visszavonulni, nem leszek képes kevesebbel beérni. Ezért szépen kérlek, hogy ne tedd ezt velem, ne nehezítsd meg még jobban az amúgy is rendkívül bonyolult helyzetünket. – Sírása kicsit lecsillapodott, láttam rajta, hogy megkönnyebbült, hogy ezeket már régóta el szerette volna mondani.
-     Ehhez két dolgot szeretnék hozzáfűzni. Egy, rád mindig lesz időm, te mindig bele fogsz férni az életembe, mert te vagy az életem. Kettő, lehet, hogy az emberek szemébe szingli vagyok, de az én szívem foglalt, ezt tudnod kell.
     Száját harapdálva igyekezett visszafojtani újból előtörni akaró könnyeit, de ezúttal segítettem neki. Ujjammal végigsimítottam ajkán, majd arcán, s füle mögé tűrtem egy hajtincsét. Gyengéd csókot leheltem ajkaira, igyekeztem minden érzésemet belevinni ebbe a csókba. Szavak nélkül akartam éreztetni vele, hogy mennyit jelent nekem. Miközben ajkaink tökéletesen egybeolvadtak, testünk összesimult, könnyei pedig teljesen elapadtak. Derekát ölelve vontam magamhoz a lehetetlennél is közelebb, ő pedig készségesen belesimult karjaimba.
-     Tudod? – Kérdeztem immáron a tér közepén elhelyezkedő szökőkút mellett állva.
-     Tudom! – Rám emelte gyönyörű íriszeit, majd egymást nézve dobtunk be egy-egy érmét a kútba, s vele együtt kívánságainkat is. *

      Ahogy az emlékek felelevenedtek, újból ki akartam neki mondani, de tiszteletben tartom a kérését. El fogom érni, hogy ne legyenek kétségei afelől, hogy számomra mindig ő lesz a legfontosabb, hogy nincs olyan, ami közénk állhatna, még ő maga sem.
-     Megjöttem. – Hallottam meg Oliver hangját a semmiből, majd olyan gyorsan el is tűnt szobája ajtaja mögött, ahogy megjelent.
-     Mi baja? – Érdeklődött az ölembe kuporgó lány, én pedig összeráncolt szemöldökkel ráztam a fejem.
-     Fogalmam sincs, de megnézem, jó? – Mosolyogva bólintott, nyomtam egy puszit homlokára, majd szőke barátom szobája felé indultam.
-     Bejöhetek? – Kopogtam, s miután engedélyt kaptam, be is léptem a helyiségbe. – Mi a gond?
-     Ennyire látszik? – Óriási levegőt vett, majd vonakodva ugyan, de belekezdett. – Gondolkoztam azon, amiről tegnap beszélgettünk, hogy talán nem is Camillere van szükségem, hanem valakire. És sajnos arra jutottam, hogy igazad van. Ma, mikor jöttünk hazafele, elkezdett nekem mesélni valamit, ami fontos volt számára, mint utóbb kiderült, felvették a főiskolára.
-     Mint utóbb kiderült? Mi? Kicsit elvesztettem a fonalat. – Vallottam be, ugyanis nem igazán értem, mire akar kilyukadni.
-     Hát ez az. Nem figyeltem rá, teljesen máshol járt az eszem, miközben ő lelkesen újságolta el a nagy hírt. Mikor feltűnt neki, hogy abszolút nem vagyok fejben ott, sértődötten fogott egy taxit. Én viszont elkezdtem gondolkozni, és önző seggfejnek éreztem magam, úgyhogy elmentem hozzá.
-     Mire jutottatok? – Elég megviselt az arca, és ez nem csak a verseny fáradalmainak tudható be.
-     Hogy nem tudunk barátok lenni. – Behunyta szemeit, majd kifújta a benntartott levegőt.
-     Tessék? – Nagyon meglepődtem, erre nem számítottam, habár éreztem, hogy nem szereti.
-     Cam még mindig többet érez irántam. Az elején ő maga mondta, hogy csak barátok legyünk, de most kiderült, hogy a verseny ideje alatt nem akart teher lenni számomra, ahogy ő fogalmazott. Nekem viszont nem menne, már nem szeretem, elmúlott az a lángoló szerelem, ami közöttünk volt, és abban egyetértettünk, hogy így nem lenne értelme újrakezdeni, mert félő, hogy a szép emlékeink csúffá válnak. Nem akarjuk megutálni egymást, inkább egy gyönyörű szerelemre szeretnénk emlékezni.
-     Büszke vagyok rád! Látom, hogy most rosszul érzed magad, de hidd el, jó döntést hoztál. Talán előbb találsz magad mellé egy olyan lányt, aki boldoggá tesz, mint hiszed. – Megveregettem vállát, mire szemtelenül elvigyorodott, és felhúzta szemöldökét.

-     Lisára gondolsz? 

10 megjegyzés:

  1. szia!
    sokat gondolkodtam, mit is írhatnék. az elejétől követem a blogot, és az egyik személyes kedvencem. nem, nem azért mert ByTheWay, ez csak egy plusz, amitől még szívesebben olvasom. Azért, mert imádom, ahogy fogalmazol!:)) Gratulálok!:) Bízom benne, ha véget ér a sztori, kitalálsz valamit, és írsz még nekünk mert nagyon fog hiányozni, ha nem.. ;) Még egy mondat:
    minden egyes rész után azt érzem, hogy szeretném könyv formájában a polcomon tudni, hogy bármikor elővehessem, és újra élhessem Nana történetét!
    :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon jól estek a szavaid, köszönöm szépen!
      Egyelőre nem tervezek újabb történetet, de ha megszáll az ihlet, akkor kétséged se legyen afelől, hogy papírra, illetve blogra vetem a mondatokat! :)
      Bármikor elolvashatod, a blogot nem fogom törölni, hiszen szívem lelkem benne van mind Nana, mind Molly történetében!
      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Törlés
  2. imádom, imádom imádom *o* kész zseni vagy :D 4 rész?? nem akarsz 2. évadot? :O xd vagy egy másik blogot nyitni esetleg? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök neki!
      Nem, második évad egészen biztosan nem lesz, de egy újabb történet bármikor lehetséges, amint megszáll az ihlet! :)
      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
  3. nagyon jó lett remélem ez a blog után vagy irsz egy másikaz vagy ennek lesz második évada

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Második évad nem lesz, nem érzem értelmét elhúzni, szerintem az csak a kárára menne a blognak, amit nem szeretnék. Másik történet elképzelhető, de még nincs ötletem hozzá, ám ez akár egy pillanat alatt megváltozhat!
      Köszönöm, hogy írtál, és hogy mindig írsz! :)

      Törlés
  4. Szia drága Jenni!:)

    Szomorúan olvastam, hogy mindössze 4 rész van vissza, de még reménykedem újabb történetben.;) De most térjünk rá a fejezetre.
    A cím aranyos utalás, bár az elején nem igazán értettem, de amint ahhoz a sorokhoz értem, megvilágosodtam.:) Nekem az a rész nagyon tetszett, mert eszembe juttatott egy számomra kedves könyvet.
    Oliver, szerintem jól döntöttél, így talán Camille-nak is könnyebb lesz. Hogy lehet egyszerre sajnálni ezt a helyzetet és örülni is neki?:D
    Nana és a monológja fantasztikus lett, s sajnos félek, hogy ezek alapján összetörhet a kis szíve. Mindenesetre remélem nem így lesz.:) Ezért mindenképpen várom a folytatást!

    Puszi, Bonie Millis

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bonie!
      Örülök, hogy tetszett! :) Ha ezt a kommentet olvasod, a következőben kérlek írd meg, hogy melyik könyvet, kíváncsian várom! :)
      Nana törékeny lány, de YaOu ott van neki, hogy megvédje a csalódástól, reméljük, nem éppen ő fog neki fájdalmat okozni! Ez a későbbiekben kiderül! :)
      Köszönöm, hogy vagy nekem! :) <3

      Törlés
  5. szia Jenna!

    Mi az hogy 4rész?? NEEEM.!
    Legyen 2.évad szerintem nem csak én akarom!!
    Nagyon jó nagyon ügyesen írsz!
    Ha mégis úgy döntesz hogy abba hagyod akkor ne töröld ki ezt a blogot mert szívesen olvasgatom újra és újra! 100x-is! :)
    Irigyellek is hogy van ilyen fantáziád hogy ki tudod élni magad az írásban!!

    Puszii Encsiii♥ :)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy így gondolod, és köszönöm szépen, de nem lesz második évad. Úgy érzem, hogy tökéletes lezárást tudok írni a blognak, így nem lenne értelme húzni-halasztani, hiszen amit szerettem volna, azt leírtam. Egy újabb történet bármikor várható tőlem, ha kipattan egy kis szikra a fejemben, akkor ígérem újra jelentkezem.
      A blogot semmiképpen sem fogom törölni, hiszen mind Nana mind Molly története közel áll hozzám, szívem-lelkem, és néhány saját tapasztalatom is benne van ebben a két történetben!
      Köszönöm, hogy írtál nekem! :)

      Törlés