SCREAM! ~ Szenvedély II/I

Sziasztok Drágáim!
Ahogy ígértem, meghoztam a legújabb fejezetet. Köszönöm szépen az előzőhöz érkezett megjegyzéseket, válaszoltam rájuk. Az utóbbi időben kicsit elkeseredtem mert zuhant a pipák és a kommentek száma, de most boldoggá tettetek! :)
FIGYELMEZTETÉS! A rész bőven  +16os, de a fiatalabbak érdekében talán a +18as megjegyzést is kiérdemli, ezt figyelembe véve olvassa mindenki!
Pipákat, hozzászólásokat, feliratkozókat most is nagyon várom! Kitettem egy közvélemény-kutatást, kérlek szavazzatok! :)

28. fejezet

Szenvedély II/I

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson. Ha hiszed, hogy igaz lehet, akarod, hogy megtörténjen, bízol benne, hogy örökké tarthat.”

YaOu

     El sem hiszem, hogy vége. Több mint három hónapon át mindig tudtam, hogy melyik percben hol kell lennem, kinek mit kell mondanom, mikor mit kell énekelnem s táncolnom. Ennek azonban most vége. Fáradt vagyok, úgy érzem, minden energiámat leszívta a verseny, mégis hiányzik. Már most hiányzik, pedig még átjár az az érzés, amit akkor éreztem, mikor a végső eredményhirdetésre szólítottak bennünket.

     * Remegő lábakkal lépdeltem a színfalak mögött, kezeimet tördeltem, és igyekeztem minél több oxigént juttatni a tüdőmbe. Izgulok. Tán nem is a nyeremény miatt, hiszen azok csak tárgyak, inkább az tölt el kellemetlen érzéssel, hogy mi lesz ezután, mi lesz velünk, ha ennek vége. Egyszer minden véget ér, így hát ez a verseny sem tarthat örökké, habár szívesen színpadra állnék minden hétvégén, és szórakoztatnám a közönséget, várnám a kritikákat. Bízom benne, hogy a jövőnk úgy alakul, ahogy én azt elképzeltem. Az együttessel járjuk az országot, koncerteket adunk, dalokat írunk, videoklipeket forgatunk, és sok-sok rajongót gyűjtünk. Lehet, hogy ezeket csak álmodtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de én kész vagyok mindent megtenni annak érdekében, hogy ezek az álomképek valósággá váljanak.

-     Srácok, egy perc van az eredményhirdetésig. – Jött oda hozzánk egy középkorú nő, aki kezében a műsorrendet szorongatta, és fülhallgatóján keresztül folyamatosan kommunikált a producerekkel.

-     Hát ez az idő is eljött. – Mosolyodott el Benny, majd mély lélegzetet véve oda állt a hamarosan szétnyíló led fal mögé.

     Ezernyi gondolat cikázott a fejembe. Lelki szemeim előtt lepergett az összes eddigi produkciónk, a sikoltozó közönség, a mentorok hol elégedett, hol szigorú arca, a párbajdalunk, a kiesésünk, a mesébe illő visszatérésünk. Az éjszakai próbák, a színfalak mögötti bolondozások, az izzasztó eredményhirdetések, a könnyek, amiket a hétvégén ejtettünk, az öröm, mikor tegnap kimondták a nevünket… Minden, minden emlékezetes pillanat felelevenedett, és mosolygásra késztetett. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy nem csak üres fecsegés az, hogy nem a győzelem számít, hiszen mi valóban nyertesen vagyunk. Örök élményeket, elvitathatatlan tapasztalatokat, nagyszerű barátokat nyertünk, aminél sem autó, sem nyaralás, sem pénz nem ér többet.

     A két oldalamon álló Benny illetve Sziki szorítása erősödött kezeim körül, így kiszakítva gondolataimból. Ahogy visszatértem a valóságba, a fülledt levegő, az arénában szétáradó feszültség nyomni kezdte mellkasomat. A fülembe zúgott a műsorvezetők minden szava, a közönség hangja, amint a mi nevünket kántálták, majd a csalódott moraj, mikor kimondták a győztes nevét. *

     Bár a nyereményeket nem mi vittük el, egy percig sem voltunk csalódottak. Összeölelkeztünk, és szavak nélkül is tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk. Haladunk tovább az úton, aminek ösvényét az elmúlt három hónapban fáradhatatlanul kitapostuk. És ez így is lesz, ám előtte kijár nekünk egy kis pihenő. Egy hétig nem akarok korán kelni, próbákra vagy interjúkra menni, csak pihenni. Szükségem van néhány napra ahhoz, hogy feltöltődjek, és újból teljes erőbedobással tudjak a feladataimra, a céljaimra koncentrálni.

-     Min gondolkodsz ennyire? Hallom, ahogy forognak az agytekervényeid. – Nana hátulról átölelt, és dallamos hangján csicsergett a fülembe. Igen, most csakis rá van szükségem.

-     Hmm, az utolsó gondolatom az volt, hogy csakis te kellesz nekem. – Hirtelen az ölembe rántottam, majd orra hegyére egy leheletnyi puszit nyomtam, amitől grimaszolni kezdett.

-     Hazudós. – Rám öltötte nyelvét, majd fejét mellkasomra hajtotta.

-     Komolyan mondtam – mentegetőztem. – Előtte pedig az elmúlt időszakon, hogy mennyi minden történt, és hogy most minden megváltozik.

-     Nem tudom, mondtam-e már, de nagyon büszke vagyok rád. – Ujjaival fekete pólómra rajzolgatott mintákat, én pedig combján tettem ugyanezt.

-     Ma még nem, de ezt leszámítva úgy két tucatszor. – Nevettem fel, mikor belecsípett oldalamba.

-     Megmondom őszintén, én örülök, hogy vége van. Most elkezdődhet a saját munkásságotok, a karrier, amit ti építetek fel, amit a magatok szájíze szerint alakítotok. Olyan zenét csinálhattok, amit ti szerettek, ami belőletek születik. Mostantól annak játszhattok, aki megbecsüli, értékeli és elismeri azt, amiért egész életetekben dolgoztatok. Na, és nem utolsó sorban végre visszakaptalak. – Kis monológja végére már annyira pólómba temette erősen piruló arcát, hogy alig értettem motyogó vallomását.

-     Kérdezhetek valamit? – Toltam picit távolabb magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-     Nem tudom, nem biztos, hogy akarom. – Kimászott az ölemből, majd térdeit átölelve ült számomra már fájó távolságra tőlem.

     Fejemet megrázva álltam fel az ágyról, és léptem oda az ablakhoz. A falnak támaszkodva néztem az utca forgatagát, és próbáltam tiszta fejjel gondolkozni. Miért van az, hogy amikor komolyra fordulna a beszélgetésünk, akkor minden alkalommal eltávolodik tőlem, falakat emel maga köré és elbizonytalanodik. Nem tudom, mit csinálok rosszul, nem tudom, mitől fél. Fogalmam sincs, hogyan javíthatnék ezen a helyzeten. Egy ideig működik az, hogy ölelkezünk, csókolózunk, együtt alszunk, de én ennél többre vágyom. Szeretem őt, és szeretném vele megosztani életem minden eseményét az egészen lényegtelenektől a legfontosabbakig, mindent. Hiányzik az, ahogy a verseny alatt viselkedett. Támogatott, érdeklődött, rengeteget beszélgettünk, éreztem, hogy fontos neki, ami velem történik, hogy része szeretne lenni a mindennapjaimnak. Velem örült, amikor sikert arattunk, bíztatott, mikor elküldtek minket, mellettem volt azokban a pokoli nehéz napokban, majd erőt adott a folytatáshoz. Nem értem, mi változott. Négy napja vagyok újra itthon, de valahogy semmi sem olyan, mint ezelőtt. Az utóbbi hetekben már-már ki mertem volna mondani, hogy igen, ez a lány az én barátnőm, de mostanra teljesen elbizonytalanodtam. Pont olyan érzést kelt bennem a viselkedése, mint mikor megismertem, amikor nem akarta elfogadni a segítségemet. A mostani helyzetünk csupán annyiban más, hogy az egymás iránti vonzalmunkat nem tudjuk, és nem is akarjuk tagadni, de nekem ez nem elég. Nem akarom megint előröl kezdeni a csatát vele és a makacsságával. Úgy érzem, már bizonyítottam, hogy szeretem és bízhat bennem, tőlem többre nem futja.

-     Néha közel engedsz magadhoz, máskor eltaszítasz. Egyszer hozzám bújsz, majd másnap úgy viselkedsz, mintha idegenek lennénk. Miért? – Kérdeztem tőle, de nem néztem rá, még mindig a londoni éjszakába meredtem. Nem azért, mert érdekes volt, hanem mert tartottam attól, mit látnék Nana szemében, féltem a beszélgetés végkimenetelétől. Oly’ sokszor nekifutottunk már, de most érzem azt először, hogy fogunk is jutni valamire… Bár tudnám, hogy mire.

-     Erre nem tudok mit mondani. – Lemondóan sóhajtva fordultam felé. Arca kissé sápadt volt, fejét lógatta, ujjait ölében pihentette és tördelte.

-     Azért, mert sosem azt mondod, amit valóban gondolsz. Az ég szerelmére, csak egyszer az életben fejezd ki a valódi érzéseidet. – Kezeimet tehetetlenül tártam szét, majd ejtettem újra magam mellé.

     Néhány másodpercig fájdalmasan néztük egymást, majd Nana kipattant az ágyból, két kicsi kezével megragadta a pólómat, és magához rántott. Felhúzott szemöldökkel vártam, hogy mi lesz a következő lépése. Legszívesebben megcsókoltam volna, de nem tehetem. Most nem. Ha megint én lépek, akkor ismét visszatáncolunk a probléma megoldása elől.

-     Nem akarok senki mást, csak téged! – Suttogta ajkaim közé, ujjait pedig nyakamra simította. Ahogy végigcirógatta ütőeremet, a pulzusom megtriplázódott, kezeim ökölbe szorultak, és minden erőmre szükség volt, hogy ne vonjam magamhoz.

-     Biztos vagy benne? – Kérdeztem közömbös hangon, pedig legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy én sem, én sem akarok senki mást. De erre vártam, hogy kifejezze az érzéseit, és most végre megtette. Talán megijedt, hogy elveszít? De, ha fél attól, hogy elmegyek, akkor szeretnie kell, nem? Ugye akkor szeret?

-     Teljesen. Sajnálom, hogy eddig tartott, mire kimondtam. – Fejét picit felemelte, így orrunk összeért.

     Ahogy tekintetünk találkozott, valami olyat láttam a szemébe, mint még soha. Az arckifejezése megváltozott, lehullt róla valamiféle maszk, és most törékenyebbnek látszott, mint valaha. Görcsösen szorongatta pólómat, íriszei csillogtak az összegyűlt könnycseppektől, szája pedig jól láthatóan remegett. Mosolyogva öleltem át derekát, hüvelyujjammal pedig alsó ajkán simítottam végig. Megkönnyebbülten hunyta le szemeit. Elengedte felsőmet, és tenyereit hátamra simította. Közelebb hajoltam, majd először szeme sarkába helyeztem finom csókokat, aztán arccsontjára, végül szája sarkába. Éreztem, ahogy megremeg minden egyes érintésemtől. Kicsit távolabb toltam magamtól, megvártam, míg kinyitja a szemeit, és rám néz. Tömérdek érzelem sugárzott tekintetéből, én pedig igyekeztem magamba szippantani minél többet. Ez a pillanat más, mint az eddigiek. Ezelőtt következmények nélkül csókolóztunk, most azonban mindketten tudjuk, hogy lesz következménye. Ezen az éjszakán a jövőnk fog múlni, hogy hogyan tovább. Ma eldől, hogy együtt vagy külön folytatjuk az életünket. Ám egy valami biztos, a barátságunk néhány perccel ezelőtt véget ért.

Nana

     Megijedtem. Megijedtem, hogy elmegy, hogy itt hagy, és végleg elveszítem. Nem akarom elveszíteni. Most az egyszer önző leszek, és magamra fogok gondolni, nem engedem el. Belefáradtam, hogy mindig nemet mondjak a saját érzéseimre azért, hogy másnak jó legyen. Őt nem adom, őt nem veszíthetem el.

-     Ha meggondoltad magad, még most szólj. – Suttogta rekedtes hangon, én pedig határozottan megráztam a fejem. Szavakra már nem futotta, minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy ne olvadjak el karjaiba.

  YaOu óvatosan, tapogatózva csókolt meg, mintha csak az első lett volna, bár valamilyen tekintetben az is volt. Azonban én most nem gyengédségre vágytam. Ennyi várakozás, ennyi önmegtartóztatás után azt a szenvedélyt akartam érezni, ami a kezdetektől közöttünk vibrált. Megmarkoltam pólóját, és magammal rántottam, miközben az ágy felé hátráltam. Együtt zuhantunk a puha párnák közé, ő pedig felkönyökölt mellettem. Íriszei elsötétedtek, légzése szaporább volt, mint korábban bármikor. Csókra termett száját enyémnek nyomta, beleharapott alsó ajkamba, mire még közelebb húztam magamhoz. Testünk teljesen összesimult. A tenyerünk, a mellkasunk, a csípőnk, a lábunk, minden egyes testrészünk úgy illett össze, mint a puzzle két egymáshoz tartozó darabja. Az előbb még gyengéd csók tovatűnt, helyette nyelvünk szenvedélyes, tüzes táncot járt. Egyre mélyülő csókunktól a pulzusom az egekbe szökött, a testem égett a bensőmbe keletkezett forróságtól. Nyöszörögve vettem tudomásul, hogy a hercegem eltávolodott tőlem, kétségbeesetten nyitottam ki a szemeimet, hogy újra magamhoz vonhassam. YaOu eközben ülő helyzetbe tornászta magát, és egy laza mozdulattal az ölébe varázsolt. Ujjaival végigsimított lángoló arcomon, nyakamon, oldalamon, míg trikóm szegélyénél meg nem állapodott. Nagy tenyereit lassan bevezette a ruha anyaga alá. Nem állítottam meg, habár a fejem lüktetett az idegességtől. Fogalmam sem volt, hogy nekem most mit kellene csinálnom, meg sem tudtam mozdulni, egyszerűen csak élveztem az érintését. Beleborzongtam, ahogy ujjai a gerincem mentén araszoltak felfelé bőrömön, és halk sóhajtás csúszott ki a számon, mikor elakadt melltartóm pántjában. Trikóm már jócskán felcsúszott, mikor YaOu óvatosan még feljebb kezdte húzni. Vigyázva nézett végig a szemembe, azt várva, mikor állítom meg, de nem volt szándékomban megálljt parancsolni. Mikor rózsaszín toppomat áthúzta fejem felett, egyúttal nem csak a felsőmtől, hanem a gátlásaimtól is megszabadított. Szégyenérzet nélkül eresztettem el egy nyögést, ahogy nyakamat kezdte csókolgatni, miközben kezei hajamat, hátamat cirógatták. Lábam dereka köré kulcsoltam, és még közelebb csúsztam hozzá. Az élvezettől akadozó mozgással vettem le róla fekete pólóját, s most ő hallatott egy férfias morgást. Kezeimet végigvezettem vállán, bicepszén, mellizmain, majd lefele indultam, és egyesével rajzoltam körbe hasán kockáit. Meggondolatlanul csúsztattam lejjebb kezeimet, s csatoltam ki az övét. Nem ellenkezett, nem mozdult, várta, hogy mit csinálok.

     Mindketten zihálva vettük a levegőt, s ködös tekintettel méregettük egymást. Ahogy engem nézett, azt éreztem, majd felfal a tekintetével, nem éreztem sem kicsinek, sem rondának magamat, azt éreztem, hogy számára én vagyok a legtökéletesebb. Innentől azonban YaOu átvette az irányítást. Tenyerei végigcikáztak hátamon, le a fenekemre, majd egészen kicsit megemelt. Ujjait beleakasztotta fehér rövidnadrágom szélébe, és pillanatok alatt levarázsolta rólam. Maga alá fordított, aztán hosszúnak tűnő idő után végre ismét megérezhettem édes ajkait sajátomon. Ez a csók sem gyengéd, sem vad nem volt, sokkal inkább érzéki. Minden mozdulatától megremegett a gyomrom, olyan érzésem támadt, mintha áramot vezettek volna a testembe. Ahelyett, hogy megrémített volna az érzés, hogy YaOun csak egy farmer van, rajtam pedig egy finoman szólva is keveset takaró fehérnemű, inkább kigomboltam a fiú nadrágját, és kisebb küzdelem, s kuncogások árán le is tornásztam róla. Ezután kezeimet hajába vezettem, és élveztem, ahogy nedves csókokat hagy nyakamon, és hol finoman, hol erősebben be is szívja bőrömet. Nyakam után kulcscsontomat, majd mellkasomat árasztotta el forró csókokkal. Végig puszilgatta melltartóm szegélyét, amitől a torkomon akadt a levegő, ujjaimat pedig izmos vállába vájtam. Fejem hátrabicsaklott, majd körmeimet végighúztam hátán, amitől felnyögött. Vágytól izzó íriszekkel kereste meg tekintetemet, mikor mozdulatai ismét elakadtak melltartóm pántjában.

-     Nana, még most mondj nemet. – Kérte rekedten, de nem tudtam, és nem is akartam neki újra nemet mondani.

-     Akarom, akarlak!

***     ***     ***     ***     ***

Kérlek benneteket, ha elolvastátok a fejezetet, pipáljatok, hogy tudjam, mennyien olvastok. Megértem, hogy az iskola mellett nehezebb kommentelni, kevesebb időtök van, de kérek mindenkit, aki olvas, hogy egy pipát hagyjon maga után. Ez fontos számomra. Köszönöm!
+ Gondoltam egy számra, ha azt eléri a pipák száma, mosolynapon hozom a következő részt! :)