SCREAM! ~ Boldog születésnapot!

Sziasztok Drágáim!

Elnézést, hogy csak most hozom a fejezetet, de ballagáson voltam. Az előző részhez érkezett hozzászólásokat, pipákat nagyon köszönöm, a holnapi nap folyamán mindenre válaszolni fogok! Hálás vagyok továbbá az új feliratkozókért, túlléptük a 40-et, új cél az 50! :)

Várok minden véleményt, észrevételt! Kellemes olvasást!

10. fejezet

Boldog születésnapot!

„Az igazi ajándék az egyik ember számára a másik ember lehet,
a másik szívtől szívig érő szeretete.”

Nana

      Úgy döntöttem, hogy meglepem YaOut, és korábban megyek vissza. Tegnap délután anyával megcsináltuk, kidekoráltuk a tortát, és én is segítettem benne, amire nagyon büszke vagyok. Gondosan becsomagoltam, hogy az úton ne legyen semmi baja, már csak abban reménykedem, hogy a csoki meg a marcipán nem folyik el a tetején ebbe a melegbe. Azt mondta a dobos torta a kedvence, és őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, mi mást adhatnék neki. A barátságunk szoros, viszont az ismeretségünk meglehetősen rövid, így komoly bajban voltam, de szerintem ez megfelelő ajándék lesz.

     Ahogy megérkeztem a vasútállomásra, fogtam egy taxit, majd bemondtam a címemet. Imádkoztam, hogy nem fussak össze senkivel a felettem lakók közül, de szerencsére egy lélekkel sem találkoztam. A lakásomba érve az édességet betettem a hűtőbe, és mosolyogva forogtam néhányat az apró helyiségben. Már ez az én otthonom. Odahaza teljesen feltöltődtem, nagyon jól éreztem magam, de hiányzott a csendes kis zugom.

     Elpakoltam a ruháimat, az ételeket, amiket anya küldött, majd elkezdtem készülődni. Természetesen nem fogom túlzásba vinni, hiszen az nem én lennék, de ha már szülinapja van, akkor adjuk meg a módját.  Végül egy szűk, bőrhatású nadrág, egy fehér, enyhén mintás ing, valamint egy fekete topán mellett döntöttem. Hajamat átfésültem, de kiengedve hagytam. Mikor már úgy éreztem, nincs más teendőm, fogtam a cukorbombát, aztán megindultam az emelten található legénylakás felé.

     Kopogtattam néhányat, majd vártam, hogy valaki ajtót nyisson, amikor pedig ez megtörtént, YaOuval találtam szembe magam. Először meglepődött, utána elmosolyodott, és azonnal magához ölelt.

-     Na, na! Óvatosan, torta van nálam. – Nevetve igyekeztem megóvni a kezemben tartott finomságot, de a másik karommal én is átöleltem.

-     Hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy csak este érkezel? – Beljebb invitált, de nem volt időm válaszolni, ugyanis megérkezett Oliver is.

-     Valaki tortát emlegetett? –Először meghökkent, mihelyst meglátott, de aztán szemezni kezdett a fehér dobozzal.

-     Felejtsd el, az a szülinaposé. – Mosolyogva nyomtam YaOu kezébe, aki megilletődve nézett rám.

-     Nem kellett volna ajándékot hoznod. – Figyelmen kívül hagytam, adtam egy puszit az arcára, majd még egyszer boldog szülinapot kívántam.

-     Amúgy saját készítésű. – Büszkén mosolyogtam, mire felhúzott szemöldökkel kezdett méregetni.

-     Meg akarsz ölni? – Komoly, kétségbeesett arckifejezésén nevetnem kellett, viszont rögvest megnyugtattam, semmi ilyenről nincs szó.

-     Dehogy! Olyan hülye vagy. – Még mindig kuncogtam, de már ő is velem nevetett, majd engesztelésül megpuszilta homlokomat. – Anya végig felügyelt.

-     Megnyugodtam. – Megkönnyebbülten kifújta a levegőt, én pedig játékosan hasába bokszoltam, de meg sem érezte.

     Időközben Oli visszavonult a konyhába, míg barátom bevezetett a nappaliba. Leültetett a kanapéra, aztán néhány percre magamra hagyott. Végre volt időm kicsit körülnézni. Ez a lakás legalább háromszor akkora, mint az enyém. Ebben a helyiségben tejkaramella színűek a falak, valamint feketék a bútorok. Két nagyobb kanapé volt egymás mellett, és néhány babzsák fotel közvetlenül előttük. Volt itt még egy nagy tévé, néhány növény és egy asztal tele papírokkal, azonban minden tökéletesen tiszta. Sehol sem volt szétdobált ruha, zsebkendő, használt pohár vagy üres üveg, ahogy arra számítottam.

-     Bocsi, itt vagyok! – Lehuppant mellém, és csillogó szemekkel nézett rám. – Annyira örülök, hogy itt vagy. Hiányoztál. – Elmosolyodtam, majd gondolkodás nélkül odabújtam hozzá. Jobb karját derekam köré fonta, és így folytattuk a beszélgetést.

-     Többiek nincsenek itthon?

-     Nem. Mindketten a barátnőjükkel vannak. Kevés a szabadidőnk, de azt igyekeznek velük tölteni. Viszont ha minden igaz, egy jó másfél óra múlva már itt lesznek, és a lányokat is megismerheted.

-     Kérdezhetek valamit? – Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy csak picit kell megemelnem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.

-     Persze. – Nem tudom, feltehetem-e ezt a kérdést, ugyanis nem akarok esetleges sebeket feltépni, de nagyon érdekel. És nem a kíváncsiság miatt, hanem miatta.

-     Miért nem otthon, a családoddal töltöd a születésnapodat? – Széles mosolya láttán megkönnyebbültem, akkor semmi rossz nem történt.

-     Tudod, a fiúkkal nagyon készülünk valamire. Nem akarjuk elkiabálni, ezért nem mondtam el neked sem. Én több órányira lakom innen, és most nincs két-három napom arra, hogy hazautazzak, de ha ennek a bizonyos dolognak vége lesz, akkor velük is meg fogom ünnepelni.

-     Ugye tudod, hogy most kíváncsi lettem. – Felhúztam az orrom, mert nem szeretem, ha elcsepegtet előttem fél információkat, majd félbehagyja, én meg itt maradok tele kérdésekkel.

-     Ne légy durci. Megtudod, amikor itt lesz az ideje. – Megpuszilta orromat, és éppen ekkor akadt társaságunk is.

-     Kezdem érteni, mit csináltok ti minden este. – Szégyenlősen kicsit távolabb húzódtam YaOutól, aki ezt nem nagyon engedte, ráadásul nagyon csúnyán nézett Oliverre, mintha azt akarná mondani neki, hogy nem ezt beszélték meg.

-     Nem fog odaégni a vacsora? – A szőke srác értette a célzást, mire néhány szemöldökemelgetés kíséretében újra magunkra hagyott minket. – Ne haragudj, megígérte, hogy viselkedik, de majd lecsapom.

-     Nana, a cézársaliba beleteszed a húsdarabokat, vagy mellé? – Meglepődtem, hogy tényleg elkészíti a kedvencemet, így visszakiabáltam neki, hogy én össze szoktam keverni.

-     Jól érezted magad otthon? – YaOu egyik hajtincsemmel játszadozott, közben pedig csokoládébarna szempárjával igyekezett megbűvölni. Akaratlanul-e, vagy szántszándékkal, azt nem tudom.

-     Igen. Bár anya legnagyobb gondja az volt, tudok-e már mosni. – Mindketten felnevettünk, majd elkezdtem neki mesélni, mi is történt velem az elmúlt három napban.

Oliver

     YaOuka szülinapja van, úgyhogy este bulizunk egy nagyot, de addigra el kell készülnöm a vacsorával. Ha minden igaz, ma vendégül látjuk Nanat is, akit végre mindannyian jobban megismerhetünk. Ilyenkor igazán kapóra jön, hogy szakmám szerint szakács vagyok, ráadásul szeretek is főzni, mert nagy adagban kell finom fogásokat elkészíteni, ami nem egyszerű. A szülinapos kedvéért az előétel kínai kukorica leves lesz, de ő ezt nem tudja, nekem pedig meggyűlik vele a bajom, szóval ajánlom, hogy értékelje.

-     YaOu, nyisd már ki, tiszta trutyi a kezem! – Éppen a tésztát gyúrtam, amikor kopogni kezdtek, de drága barátom meg sem akart mozdulni.

     Hallottam, hogy nyitódott az ajtó, de néhány percig feltűnően nagy lett a csend, szóval fülelni kezdtem. Kisomfordáltam az előszobába, ahol annak lehettem szemtanúja, hogy YaOu miként öleli át „rég” nem látott szomszédunkat.

-     Óvatosan, torta van nálam! – Nevetett Nana, de szabad kezével átölelte barátomat.

     Nekidőltem a falnak, és onnan figyeltem őket. Úgy örültek egymásnak, mintha hetekig nem találkoztak volna, pedig csak három napot töltöttek külön, továbbá minden este beszéltek telefonon.

     YaOu nem akarta elhinni, hogy tényleg a lány áll előtte, beterelgette az előszobába, én pedig mielőtt lebuktam volna, inkább felfedtem magamat.

-     Valaki tortát emlegetett? – Igyekeztem elcsodálkozott arcot vágni, majd tekintetem a fehér papírdobozra siklott, melyben vélhetően a finomság lapult.

-     Felejtsd el, az a szülinaposé! – Mosolyogva nyomta YaOu kezébe az ajándékot, aki megilletődve pislogott rá.

-     Nem kellett volna ajándékot hoznod. – Nana nem törődött vele, adott egy puszit az arcára, ami ahogy elnéztem, mindkettejüknek jólesett.

     Nem akartam tovább zavarni őket, visszavonultam kis felségterületemre, de azért a fülemet hegyeztem, ahogy tudtam. Csak néhány szófoszlányt kaptam el, hihetetlen mennyire halkan tudnak beszélni.

-     Oli! – Hirtelen kínai barátom bukkant fel a konyhában, én meg kapkodva próbáltam elrejteni a meglepetés levest, aminek következtében néhány dolgot sikerült levernem.

-     Egyedül hagytad a hercegnődet? – Vigyorogva húzogattam a szemöldökömet, mire ő csúnyán nézve lépett közelebb hozzám.

-     Kérlek, viselkedj! Csak barátok vagyunk, szóval, Nana előtt ne célozgass ilyen marhaságokra, légy szíves. – Feltett kezekkel bólogattam, hogy így lesz, de ő is tudta, hogy nem ússza meg ennyivel. Ha ezek ketten csak barátok, akkor én Harry Potter vagyok.

     Visszament, és főzőcskéztem tovább. Komolyan nem tudom eldönteni, hogy YaOu csak a világnak akar hazudni, vagy magát is ezzel a marhasággal áltatja? Nana szép lány, miért lenne baj, hogy tetszik neki? Inkább az lenne a normális, nem ez, amit most művelnek és barátságnak hívnak.

     Néhány perc múlva néma csend lett az egész lakásban, nekem pedig beindult a fantáziám, úgyhogy szinte a levegőben járva lopakodtam a nappaliajtóig. Ahogy benéztem, a szám széle rögtön a fülemig szaladt. Imádom, ha igazam van. YaOu egyik karjával a lány derekát ölelte, másik kezét pedig térdén pihentette. Arcuk nagyon közel volt egymáshoz, és szinte suttogva beszélgettek. Oldalról nagyon jól látszott, hogy mindkettejük szeme csillog. Mintha tekintetükkel egy külön beszélgetést folytattak volna. A pillantásukban ott volt az igazság, akkor is, ha nem mondták ki hangosan. Amikor pedig YaOu megpusziltaNana orrát, minden akaratom ellenére sem tudtam magamba tartani epés megjegyzésemet.

-     Kezdem érteni, mit csináltok ti minden este. – A barnahajú lány szégyellősen akart távolabb húzódni, de YaOu nem engedte, ugyanúgy ölelte magához. Hihetetlenül édesek.

-     Nem fog odaégni a vacsora? – Ritkán látom ilyen csúnyán nézni, de most nem különösebben zavart. Kuncogva hagytam őket magukra. A feltételezésem pedig csak megerősítették. Ezek oda meg vissza vannak egymásért.

Nana

      Körülbelül két órája lehettem itt, mikor megkértem YaOut, mutassa meg, merre van a mosdó. Kicsit megigazítottam a sminkemet, valamint vettem néhány mély levegőt. Annyira furcsa voltam az elmúlt napokban. Mindig volt valami bajom, hisztis voltam, semmivel sem lehetett igazán a kedvemre tenni, egyfolytában azt éreztem, hogy valami hiányzik. Ez most eltűnt. Amióta megláttam YaOut az ajtóban, azóta semmiféle hiányérzetem nincs, sőt, vigyorgok, mint a vadalma, és ez megijeszt. Szükségem van a közelségére, és akkor is így van, ha tagadom. Akkor érzem jól magamat, ha mellettem van, ha érzem az illatát, ha beszél hozzám, és átölel. De miért? A francba is, nem szabadna ennyire kötődnöm hozzá. – Idegesen fújtam ki a benntartott levegőt, majd egy kevés hideg vizet fröcsköltem az arcomra, hogy észhez térjek. Mostanság gyakran támadnak furcsa, hajmeresztő gondolataim, amiket nem igazán tudok hova tenni. Eddig valamilyenszinten egy burokban éltem, és a való élet egészen más, mint amilyennek képzeltem. Sokkal bonyolultabb.

     Amikor visszatértem, jóval több ember volt a szobában, mint távozásom előtt. Megérkezett a két másik fiú, akikkel már futólag találkoztam, ráadásul két számomra ismeretlen lánnyal is bővült a társaság.

-     Gyere, ne szeppenj meg ennyire. – Oliver vett észre először, majd mindenki felém fordult, amitől csak még inkább zavarba jöttem.

     YaOu mellém lépett, tenyerét a derekamra csúsztatta, és enyhén megtolt előre fele. Esetlenül léptem közelebb a többiekhez, de a felettébb érdekes padló tanulmányozásával továbbra sem hagytam fel. Nem szeretek a figyelem középpontjába lenni, most pedig határozottan kérdő pillantások kereszttűzében égtem.

-     Mindenki, ő Nana. Egy emelettel lakik alattunk. Kicsit megilletődött, de majd mindjárt összeszedi magát. – YaOu bemutatásom után nevetve puszilta meg fejem búbját, mire mindenki kuncogni kezdett.

-     Szia, Letty vagyok. – Egy nagyjából velem egykorú, barnahajú, barnaszemű, kedves mosolyú lány lépett felém, aki kezet nyújtva üdvözölt. Barátom bíztatóan simogatta a hátamat, mire picit felbátorodtam.

-     Nagyon örülök!

-     Én pedig Isabella vagyok, de mindenki csak Bellának hív. – Nagyon szép lány, bár rá a nőt már inkább használnám. Ő kicsit idősebb nálunk, így következtetéseim szerint ő lesz Sziki barátnője.

     A bemutatkozások után lassan asztalhoz ültünk, mindenki felköszöntötte az ünnepeltet, a srácok elsütöttek néhány poént, amin az egész társaság nagyokat nevetett. Beletelt egy kis időbe, mire feloldódtam, de YaOu végig fogta az asztal alatt a kezemet, ami sokat segített. Teljesen elképedtem azon, hogy Oliver mennyire finoman főz. És már azért a mosolyért megérte eljönnöm, amivel barátom megajándékozta a kínai levesért.

     Annyira jó nézni, ahogy mindenki a kedvére próbál tenni, és ehhez a legkisebb erőfeszítésre sincsen szükségük. Jól ismerik, és tudják, minek örül, legyenek ezek bármilyen apróságok is. Rengeteg új dolgot megtudtam mind barátomról, mind a kis csapat többi tagjáról. Sokkal szimpatikusabbá váltak a srácok, és a lányok is nagyon kedvesek. Senki nem éreztette velem, hogy kívülálló lennék, hogy nem ismernek. Nem voltak bizalmatlanok vagy távolságtartóak velem, mi több, nagyon tapintatosak, ami egyrészről nagyon jól esett, másrészről viszont elszégyelltem magamat azért, ahogy én viselkedtem a fiúkkal.

-     Minden nagyon finom volt, és köszönöm a salátát. – Kezdeményeztem beszélgetést aktuális szakácsunkkal, miközben segítettem neki kivinni a tányérokat.

-     Ne viccelj már, szívesen csináltam, a bókot meg köszönöm, örülök, hogy ízlett. – Nekitámaszkodott a pultnak, majd várta, hogy folytassam. Utálom, hogy mindig minden az arcomra van írva.

-     Izé, én– ujjaimat tördeltem, de ő csak mosolygott. – Bocsánatot kérek, amiért olyan csúnyán viselkedtem, pedig nem is ismertelek. – Szélesen elvigyorodott, és csak most láttam, milyen aranyos vámpírfogai vannak.

-     A lényeg, hogy megváltozott a véleményed. – Egy kicsit közelebb lépett, majd a hűtőhöz ment.

-     De akkor is rosszul érzem magamat. De azt tudnod kell, én mindenkivel ilyen bizalmatlan vagyok. Fogalmam sincs, miért, egyszerűen ennyire nehezen bízom meg az emberekben.

-     Figyelj, Nana! Tőlünk nem kell tartanod. Egyrészről mindannyian normális srácok vagyunk. Másrészről, ha bármelyikünk is csak ferdén nézne rád, YaOu kitekerné a nyakát. – Oli felnevetett, én pedig fülig pirultam.

-     Mi csak barátok vagyunk. – Alig hallhatóan mondtam ki a szavakat, de Oliver csaknevetve rázta a fejét.

-     Tudod, én nagyon bírlak téged, de ha úgy barátkoznék veled, ahogy YaOu, ő lenne az első, aki bemosna egyet. – Tekintetem ide-oda kapkodtam, nem mertem ránézni.– Menj be a többiekhez, mindjárt viszem a meglepetést. – Elindultam, de még utánam szólt. – És Nana, tényleg kedvellek, ahogy a többiek is. Szóval üdv közöttünk. – Szó szerint a könnyeimmel küszködtem, úgyhogy csak eltátogtam egy köszönömöt, de a szőke fiú pontosan érezte, mennyit jentettek nekem a szavai.

     Visszatértem a nappaliba, ahol hatalmas nevetésbe csöppentem. Lehuppantam YaOu mellé, aki tenyerét automatikusan a combomra simította. Nem szóltam bele a beszélgetésbe, helyette Oliver szavain kezdtem el gondolkozni. Nem csak zavarba hozott, de össze is zavart.