29. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Sajnálom a késést, de az iskola elveszi minden időmet és energiámat. Azonban nagyon csalódott vagyok, hogy két hét alatt csak két hozzászólást kaptam, de ezzel még nem is lenne akkora baj, viszont a pipák száma is csökkent. Szeretném tudni, mi ennek az oka? Már csak 2 fejezet + az Epilógus van hátra (ezzel együtt) szóval tényleg érdekelne a véleményetek!
A fejezetben a Stay with me dal alatt egy visszaemlékezésen belüli visszaemlékezés van, remélem érthetően jeleztem.
Kellemes olvasást és kérlek, legalább pipáljatok, ha nincs időtök írni!

29. fejezet

Maradj velem!

Tone Damli

     Lassú, kényelmes tempóban igyekszem a próbaterem felé. Szándékosan indultam korábban, hiszen muszáj jó benyomást keltenem, nem várakoztathatom meg őket. Tisztában vagyok azzal, hogy Eric most árgus szemekkel fogja figyelni minden mozdulatomat, így nem hibázhatok, mert akkor mindennek vége, amit én nem fogok hagyni. Véghezviszem a tervemet minden áron, legyen az eszköz tisztességtelen, vagy törvénytelen. Egy szabályt ismerek csak, ami azt mondja, hogy háborúban és szerelemben mindent szabad. Én harcolok Mollyval, és gyengéd érzelmeket táplálok Eric iránt, így mindkét kitételnek megfelelek.

     Egy mély lélegzetvétel után lenyomtam az előttem magasodó ajtó kilincsét, majd szélesre tártam azt. Várakozásaimmal szemben már mindenki a padlón vagy a kanapén ücsörgött. Amikor beléptem az összes szempár rám szegeződött.

-     Sajnálom, én azt hittem még így is korábban jöttem. – Kezdtem el azonnal szabadkozni, bár valóban meglepődtem.

-     Nem késtél, még van fél óra a próbáig. Mindig bejövünk előbb beszélgetni, hülyéskedni, mert utána már nincsen energiánk semmire. – Magyarázta készségesen az egyik barna hajú lány, majd kezét nyújtotta felém. – Maria vagyok.

-     Tone. – Elfogadtam, aztán szerepemhez hűen két puszit is adtam neki, és a Taya nevű táncosnak is.

-     Nagyon örülök. Ők itt Edin és Alex. – Mutatott a fiúk felé, akik nem mutattak hajlandóságot üdvözlésemre, mi több, undok, lenéző pillantásokat vetettek rám.

-     Már találkoztunk. – Eresztettem el egy bájos mosolyt, de nem hatotta meg egyiket sem.

-     Ja, sajnos. – Morgott Alex, amit meghallottam.

-     Hülye, halkabban. – Bökte oldalba Edin, de ő sem fogott ki tökéletes hallásomon.

     Úgy érzem nem lesz zökkenőmentes a beilleszkedés. Nem elég, hogy Saade előtt vigyáznom kell minden szavamra, és tettemre, de a kis pincsik is állandóan a nyomomba lesznek arra várva, mikor hibázom, de nem fogom megadni nekik ezt az örömöt. Megbánják még, hogy kikezdtek velem. Rossz oldalra álltak, én pedig végül az egész bagázson elégtételt veszek. Már alig várom, hogy élvezhessem a tűzijátékot. – Képzeletben megdörzsöltem tenyeremet, fejemben pedig egy ördögi vigyor jelent meg.

-     Reggelt! – Trappolt be a popsztár is a helyiségbe, majd megtorpant, mikor meglátott, még a mosolya is lehervadt kicsit.

-     Mi ez a jó kedv? – Ugrott fel Alex, mint egy pletykára éhes vénasszony. Mekkora tévhit, hogy a nők a kíváncsi teremtések.

-     Otthon voltam, feltöltődtem, bevetésre kész vagyok! – Ledobta sporttáskáját, majd lepacsizott barátaival, rám viszont egyetlen pillantást sem vetett.

-     Az újjászületésedhez nincs véletlenül valami köze Sandén kisasszonynak? – Röhögött Edin, mire mindkét srác gyilkos tekintet lövellt felé. – Bocsesz! – Tátogta, majd maga elé emelte kezeit.

-     Tomas odaadta a papírokat és a beosztást? – Kérdezte ridegen. A lányok meglepetten bámultak minket, a fiúk pedig mindent tudva büszkén bólogattak. Mennyire utálom őket.

-     Igen. – Fejemet szégyenlősen lehajtottam, és egy hatalmasat sóhajtottam, majd fáradtan, nehézkesen fújtam ki a hosszan benntartott levegőt. Próbálok minél sajnálatra méltóbb lenni, ami a két táncos lányt tekintve eddig sikerül, de a hímnemű egyedeken az enyhülés legapróbb jelét sem láttam.

-     Remek, akkor kezdhetünk!

     Edin elmagyarázta, hogy majd hova kell beállnom, mit kell csinálnom. Megmutatott néhány egyszerűbb lépést, bár a nehézségi fokozattal vitatkoznék, ugyanis kötve hiszem, hogy ennek a töredéke is menni fog, de számomra nincsen lehetetlen. A cél érdekében még táncolni is meg tanulok, ha kell, addig gyakorolok, míg ájultan össze nem esem.

     Az első órában csak néztem őket. Elpróbáltak néhány régebbi, és új dalt is, amiknek remek hangzása és koreográfiája volt. Ezzel a kis összeállítással Saade nagyot fog dobbantani, valamint ha reményeim nem csalnak, akkor az én karrieremet is segíti, hogy ebben a csokorban kap szerepet a duettünk.

     Elámulva néztem, ahogy az izzadságcseppek végigfolynak arcán, fehér pólója testére tapad, ami kiadja tökéletes izmait. Hibátlanul hajtott végre minden mozdulatot, mintha csak így született volna. Egyetlen percre sem esett ki a ritmusból. Nem kellett neki elmondani, mikor, mit csináljon. Tisztában volt vele, hol kell másik koreográfiát csinálni, vagy a jelképes színpad szélére sétálni, és tapssal buzdítani a közönséget. Mikrofonnak képzelt vizes palackját a zene ütemére dobta jobb kezéből a balba, majd emelte szájához. A záró taktusra úgy fordulnak öten egyszerre, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Csodálatos, valóban lenyűgöztek.

-     Én, én még sosem láttam ilyen próbát. Ez őrületes. Bámulatos, ahogyan érzitek egymást, a mozdulatitok tökéletes összhangban vannak egymással. – Igazándiból belelkesültem, őszintén lekötötték a figyelmem, tényleg érdekelt, amit csináltak.

-     Ez nem hullott csak úgy az ölünkbe. Rengeteg gyakorlás, kitartó munka és együttműködés eredménye. – Egy fehér törölközőbe megtörölte arcát, majd egy ásványvizes üveg felét magába öntötte. Kimért szavai még mindig felkeltették a figyelmet. A hangulat feszült, rideg lett.

-     Nos, meg a tehetséges koreográfusnak is van hozzá némi köze. – Villantotta meg egoizmusát Edin, ami kicsit oldottabbá tette a légkört.

-     Annak nevezed magad? Jó alapanyagból nem nehéz nagyot alkotni. – Eric édesen nevetni kezdett, de a következő pillanatban az ütő is megállt bennem.

-     Mondjátok, hogy ezt rosszul hallottam. – Libbent be a terembe mosolyogva Molly, és szörnyülködve homlokára csapott.

     Nos, ha eddig tapintható volt a levegőben a feszültég, akkor azt mondhatom, hogy most késsel vágható, szabad szemmel látható, talán még kézzel is megfogható. A Sandén lány egyelőre nem értette mi folyik körülötte, ugyanis nem vett észre, de rajta kívül az összes szempár köztem, és közte vándorolt.

-     Oké, lemaradtam valamiről? – Vált gyanakvóvá, mire Eric közelebb lépett hozzá, átölelte derekát, majd egy hosszú puszit nyomott a halántékára.

-     Nem, csak próbálunk. – Szemei csak csillogtak, ahogy ránéz barátnőjére.

     Az undor, a fájdalom és a düh kezdett eluralkodni rajtam. Ugyanazt a megalázottságot érzem, mint évekkel ezelőtt, mikor megláttam őket az iskolában. A különbség csak annyi, hogy most nem futok el, nem húzódok meg egy félreeső sarokban, hanem kőkeményen elégtételt veszek az összes sérelmemért.

-     Eric, voltam már a próbátokon, valami nem stimmel. – Körbevezette szemeit a társaságon, majd megpillantott a vörös hajú táncos mögött.

-     Szia. – Köszöntem bátortalanul.

-     Öm, szia. – Látszólag nem tudta kezelni a helyzetet, belül pedig ettől örvendezek, viszont amíg Eric mellette van, nem árthatok neki.

-     Miért jöttél, Kincs? Változott az este? Vagy csak hiányoztam? – A becézgetés, valamint a közös tervek hallatán kezem ökölbe rándult, és körmeimet tenyerembe vájva igyekeztem lenyugtatni magamat.

-     Nem, csak nálam hagytad a pénztárcád. – Vette elő táskájából az említett tárgyat. – Jó, hogy a fejed a nyakadon van, különben azt is vihetném utánad. – Dallamosan felnevetett saját viccén, ahogy rajtam kívül mindenki, pedig cseppet sem volt szórakoztató. Gyűlölöm ezt a lányt. Látszik rajta, hogy egy éretlen kis csitri, Eric viszont majd’ elolvad, akárhányszor csak ránéz. Miért? Mi van benne, ami belőlem hiányzik? Mije van, ami nekem nincs?

-     Köszönöm! Észre sem vettem. – Forgatta kezei között a bőrtárcát.

-     Csak azért hoztam be, mert ebbe van a jogsid, meg minden papírod, nem akartam zavarni, már megyek is. – Na, annak éppen ideje lesz.

-     Sosem zavarsz! Örülök, hogy bejöttél, legközelebb majd szándékosan hagyom ott. – Vigyorgott rá a csillagszemű énekes, mire a lány egy óvatos hasba vágással, és gyengéd puszival jutalmazta.

     A kis bájcsevej nem csak engem zavart. Meglepetten vettem észre, hogy Taya épp olyan gyűlölettel teli tekintettel méregeti Mollyt, mint én. Talán akad egy szövetségesem?

-     Maradj, nézd meg a próba második felét, aztán elmegyünk ebédelni valahova. – Remekül csinálod, Saade! Jobb lenne, ha távol tartanád tőlem, de nem, te a kezemre játszol. Ostoba!

-     Nem megy. Holnap lesz a lemezbemutató, muszáj bemennem a stúdióba. – Szomorú szemekkel nézett fel Ericre, aki úgyszintén csalódottnak tűnik.

-     Christopher is ott lesz? – Akárki is az, a grimasz alapján nem szívleli.

-     Eric, ne csináld! Ezt már milliószor megbeszéltünk. Én sem problémázom, hogy… - Nem fejezete be, de mivel rám nézett, így gondolom, velem kapcsolatos lehet. Tehát nem tetszik a hercegkisasszonynak, hogy együttdolgozom a pasijával. Egyre jobb napom lesz!

-     Tudom, ne haragudj! – Adott neki egy puszit, majd halkan hozzátette. – Akkor is féltékeny vagyok.

-     Nem kell! – Molly mosolyogva csókolta meg, mire a fiúk és Maria hangosan kurjongattak, Taya ellenben halkan motyogott magában, ahogy bennem is forrt a düh.

-     Moll, imádunk, de ha maradsz, te sem haladsz, mi meg végképp nem. – Kuncogott Edin, majd egy ölelés után távozásra bírta a lányt.

-     Igaz! Sziasztok! – Marianak, és a két fiúnak adott egy-egy baráti puszit, Ericnek egy újabb csókot, azután odaintett nekünk is, végül pedig eltűnt az ajtó mögött.

     Amint lenéztem az asztalra, megpillantottam egy tűzpiros, szegecses táskát, amit az imént még örök riválisom vállán láttam. Megfordult a fejemben, hogy egy óvatlan pillanatban felkapom, a tartalmát pedig a magam előnyére fordítom, de túl kockázatos, így inkább bevetem a kedves énemet.

-     Eric, az nem Molly táskája? – Meglepetten nézett engem, majd az említett tárgyat.

-     De, köszönöm, azt hiszem. – Most megrendítettem a bizalmatlanságát. Csúcs vagyok, pacsit nekem, remekül döntöttem.

-     Na, ti is megérdemlitek ám egymást. – Röhögött fel hangosan Alex. – Nem tudom, kettőtök közül ki szétszórtabb.

-     Hagyd, megszédíti őket a szerelem. – Szállt be Maria is.

-     Pofát befogni! – Vigyorgott rájuk Saade, majd felkapta a tatyót, és barátnője után indult.

     Még nem tudom, hogyan fogom tönkretenni ezt a bandát, de megtanulják, hogy a szerelem fájdalmakkal jár. Lehet, hogy most nevetnek, szórakoznak, bolondoznak, de mikor kitalálom, mit is tegyek, akkor már késő lesz megbánniuk, hogy ilyen felhőtlenül éltek, mit sem törődve velem, kinek a szívét megsebezték. Azt mondják, nincs veszélyesebb egy kicsinyét óvó anyánál. Akik így tartják, azok még nem kerültek szembe egy megsebzett szívű, megalázott nővel.

Molly Sandén

     Igyekeztem nem mutatni, de belül felzaklatott Tone látványa. Nem fogom neki megadni azt az örömet, hogy azt lássa, félek tőle, mert nincs is így, de a rossz érzések és a furcsa gondolatok csak úgy kavarogtak bennem. Vajon tényleg nincsenek rossz szándékai, vagy éppúgy utál, ahogyan évekkel ezelőtt. Tényleg azért jött, hogy bosszút álljon valami olyasmiért, amit tudtom nélkül követtem el? Továbbra is szándékában áll elcsábítani Ericet? Félreértés ne essék, barátomban bízom, ellenben ebben a nőben annál kevésbé.

     Miközben ezeken agyaltam, odaértem az autómhoz, és nyúltam a táskámért, hogy előhalásszam belőle a kulcsaimat, ám az nem volt vállamon.

-     Ki is hagyná el a nyakát, ha nem lenne a fejéhez nőve? – Kuncogott Eric az szütyőmet lóbálva.

-     Drágám, én imádlak, de akkora baromságokat tudsz mondani, hogy az eszem megáll. – Nevettem ki a rosszul használt hasonlat miatt, ő pedig furcsán vizslatva próbált rájönni, mit is mondott rosszul.

-     Mindegy, kell vagy nem? – Durcázott, miközben édes grimaszokat vágott. Imádom, mikor ötéveseket megszégyenítően viselkedik.

-     Ebbe van a fél életem. – Kaptam ki kezéből, ugyanis a telefonom maga a határidőnaplóm is, ami nélkül teljességgel elvesztem. Szó szerint, az étkezésim is ebbe vannak beütemezve. Mindig csörög, mikor el kell kezdenem valami harapnivaló után nézni.

-     Hmm, és mit kap a megtalálója? – Ölelte át derekam, majd ellenállhatatlan mosolyra húzta ajkait.

-     Azt a megtiszteltetést, hogy ő lehet az életem másik fele. – Nyomtam egy puszit szájára, majd igyekeztem kibontakozni öleléséből, ugyanis így is jelentős késésben vagyok, és nekik is szép kis csúszást okozhattam.

-     A legjobb jutalom. – Kapott utánam, majd apró csókok sorozatával kezdett ostromolni.

-     Eric, nagyon szeretlek, de mindkettőnken teendői vannak. Továbbá amennyiben lefotózták az előbbi kis akciódat, búcsút mondhatunk a gondtalan kapcsolatunknak.

-     Igazad van! Minél többet vagyunk együtt nyilvános helyen, annál nagyobb a lehetősége, hogy lefotóznak. – Felsóhajtott, majd egy utolsó óvatos puszi után utamra engedett.

-     Este találkozunk! – Szóltam ki az autóból, hogy kicsit jobb kedvre derítsem.

-     Alig várom. – Mosolyodott el pimaszul. – És üzenem a kis dalos pacsirtának, hogy vigyázzon magára. - Erre már nem mondtam semmit, nevetve kanyarodtam ki a parkolóból, és intettem a vigyorgó barátomnak.

     Végül csak sikerült beesnem a stúdióba, ahol nem is kaptam olyan nagy leszúrást, mint amire számítottam, köszönthetem ezt annak, hogy Christopher gépe késik, így még ő sem érkezett meg.

     Közben mi megkezdtük az előkészületeket. Összeállítottuk, és kinyomtattuk a dallistát, megbeszéltük a reggeli próba menetét, a smink és ruhapróba pontos időpontját, ellenőriztük a meghívott személyek visszaigazolását, valamint egyeztettünk a zenekarommal is. Ez nem amolyan megszokott koncert, amit a rajongóim előtt adok, hanem egy mérföldkő a karrieremben, ugyanis a szakma és a média színe-java előtt mutatom be új dalaimat, a lemez hivatalos megjelenése előtti estén. Másnapra minden bizonnyal kiszivárognak a kritikák, így hatalmas kockázatot vállalok, mert ahogy hasznomra válhat, úgy meg is bukhatok.

-     Remélem, minden munkával végeztetek, és mehetünk bulizni. – Futott be a dán fiú is, reménykedve abban, hogy nincs több rá váró feladat.

-     Fogadok, direkt késted le a gépet. – Dobtam felé egy fekete mappát, ami egy percre pontos menetrendet tartalmaz. – Nézd át, ennyi dolgod maradt. – Nevettem, majd újra tanulmányozni kezdtem mindent előröl.

-     Moll, tedd ezt le, ezért fogsz megkeveredni. Biztosra veszem, ha álmodból riasztanak, akkor is meg tudod ezt csinálni. – Aleena kivette a kezemben szorongatott papírokat, és helyette egy bögre teával ajándékozott meg.

-     Ezredszer nézi át, igaz? – Kuncogott Chris, mire szúrósan ránéztem.

-     És mit csinálsz, ha elfelejtem az egyik dalom szövegét, vagy ha rosszkor lépek be valahol, esetleg elbotlom a kábelekben, és pofára esek? – Kezdett eluralkodni rajtam a pánik, egyre szaporábban veszem a levegőt, szabályosan zihálok.

-     Nem történik meg egyik sem, de profi vagy, tehát mindegyikből ki tudsz mászni. Ne parázz, ott lesz Aleena, a szüleid, a testvéreid, én is, és ha ez nem nyugtat meg, a szíved kis szottya is téged támogat majd az egyik sorból. – Az Ericre utaló szavain elnevettem magam, talán kicsit meg is könnyebbültem.

-     Szerinted rossz ötlet lenne, ha a duettünk alatt, levetítenénk a klipet, ami hozzá készült? - Tereltem el a témát, mielőtt kellemetlen vizekre eveznénk.

-     Nem, így annak is ez lehetne az első debütálása. Zseni vagy! – Örvendezett.

     Megosztottuk menedzseremmel is elképzelésünket, aki boldogan bólintott rá. Elindítottuk a kisfilmet, és elkezdtünk ráénekelni úgy, hogy csak a zenei alap szólt. Miközben a képek forogtak, újra elöntöttek a közös munka emlékei.

     * Feltett szándékunk egy olyan videót csinálni, ami nem tereli el a figyelmet a dal jelentéséről. Minden sor a megbocsájtásról, a szerelem féltéséről, a bizalomról szól. Nincs szükség sablonos szerelmespárra, könnyes jelenetekre. Valami egyszerű kell, ami a fontosat hangsúlyozza, a lényeget emeli ki.

     Sok tűnődés után egy egyszerű stúdió felvétel mellett döntöttünk, hiszen így a nézők bepillanthatnak a munkába, megfigyelhetik, milyen hangulatban telt a felvétel, milyen gondolatok játszódtak le bennünk, miközben átadtuk magunkat a megbocsájtás érzésének.

     Mikor megérkeztünk a stúdióba, felosztottuk a dalt, átbeszéltük a szavak mögött megbújó jelentést, gitáron játszadoztunk az akkordokkal, végül egy fejhallgatóval a fülemen álltam az üvegfal túloldalára, a mikrofon mögé.

     Becsuktam a szememet, és teljesen átszellemülve kezdtem énekelni. Ahogyan az első hang elhagyta a torkom, úgy kerültem egy másik dimenzióba. Felidőződött bennem, miért is keletkezett ez a dal, milyen megcsalt, porba hullott ígéretek ihlették.

     ~ Úgy érzem, nem bírom tovább. A boldogságunk a múlté, a szerelmünk megfakult, a türelmünk elfáradt. A mindennapossá vált szócsaták, a vádló számonkérések, a vagdalózó feltételezések elvették az egymás iránti érzéseink fényét. A pénz, a karrier, a média romlottá tette, a hibátlan, őszinte, tiszta érzelmeinket. Már nem segítenek a gyengéd érintések, szelíd szavak, csendes pillanatok, mind eltűntek.

     A lány arcán, aki csak a boldog könnyeket ismerte, minden este keverednek a fájdalmas könnycseppek a zuhany tiszta vizével. A mindig vigyorgó, teli szájjal nevető lány helyén egy szótlan, bánatos tekintetű árnyék él. A legszomorúbb az egészben, hogy ez a lány én vagyok.

     Hosszú hetek, átsírt, egyedül töltött éjszakák, önmagammal megvívott háborúk után most végre elhatároztam magam. Elmegyek.

     Kistáskámba összepakoltam a legkedvesebb dolgaim, még egyszer visszanéztem az ajtóból, és csalódottan csuktam be magam mögött. Nem találtam a vidámságot, az emlékeket, a boldogságot, csak a sivár csend búcsúztatott. Körbeforogtam a nappaliban, mikor tekintetem megállapodott a „szerelem” feliratú kandallón. Megígértük, hogy örökké szerelmesek leszünk, hogy nem visz el minket a rohanó világ sodrása, hogy mindig mi leszünk az elsők, minden más, csak utánunk jöhet. Ám már látom, hogy ezek csak üres szavak, veszett ígéretek voltak.

-     Hova mész? – Eric ijedt hangja mosolygásra késztet, de a következő pillanatban fáradtan fújtam ki a levegőt, amivel elszállt a reményem is.

-     Nem álmodozom tovább. Egyszer mindennek vége van, még a tündérmesének is. A szőke királylány története, akit elvarázsolt a csillagszemű popsztár, befejeződött. Eddig nem vettem észre, ragaszkodtam ahhoz, amink volt, és nem tűnt fel, hogy csak kínlódunk, mert valami elromlott. De felébredtem. – Az első könnycsepp legördült arcomon, és egy lépést tettem Eric fele. – Továbbra is úgy érzem, hogy nem tudok élni nélküled, de megpróbálok megelégedni azzal, hogy itt – mutatok a szívemre – mindig velem vagy.

-     Miért mondod ezeket? Nem hagyom szanaszét a ruháim, lekapcsolom a villanyt, kiterítem a törölközőt, elteszem a cipőm, segítek, amiben kell, beszélgetünk, ha szeretnél, de ne mondj ilyeneket. Elhanyagoltalak mostanában, bevallom, hogy nem úgy bántam veled, ahogyan azt megérdemelnéd, hagytam, hogy sírj, ahelyett, hogy a büszkeségemet félredobva megvigasztaltalak volna. Sajnálom, oké? – Kétségbe esett, de nem azért, mert szeret, hanem fél az ismeretlentől, a magány pedig az neki.

-     Látod, ez a baj. – Lemondóan ráztam meg fejem, és igyekeztem feltörő zokogásom visszafojtani. – Te nem engem akarsz, csak valakit. Apró hibákat említesz, de azt hiszed nekem ez a bajom? – Hisztérikusan emeltem fel a hangom, egyszerűen nem hiszem el, hogy még mindig nem érti, ahogy azt sem, hogy eddig én miért nem vettem ezt észre.

-     Miről beszélsz? – Tárta szét értetlenül karjait, amivel újabb tőrt döfött belém.

-     Eric, látod, hogy táska van a kezemben, és csak meg sem kérsz, hogy maradjak. A fejedhez vágom, hogy nem engem akarsz, de még csak nem is ellenkezel. Kérdéseket teszel fel, de a válaszomra már nem figyelsz. Eddig próbáltam megmenteni a kapcsolatunkat, azt hittem, ha tűrök csendben, ha mindent úgy csinálok, mint régen, akkor rendbe hozhatjuk. De magamhoz tértem. Kétségbeesetten ragaszkodtam hozzád, hozzánk. Az emlékeinkbe, ígéreteinkbe kapaszkodtam, de azok már nem elegek. – Az elején még fel-feltört belőlem a reményvesztett zokogás, hangom elcsuklott, a végére azonban csak csüggedten néztem csokoládébarna szempárját.

-     Megváltozom, meg tudjuk oldani. – Elém lépve fogta tenyerei közé arcomat, a szemkontaktust pedig egy pillanatra sem szakította meg. – Maradj velem! ~

     Ideig, óráig jobb lett, aztán minden kezdődött előröl. Meghatottak a szavak, hogy „Maradj velem”, és mindent elfelejtettem. Egy édes csók, pár kedves bók, és megbocsájtottam, mert féltem, hogy elvesztem a szerelmet, hogy nem fogok többé így érezni, hogy egyedül maradok, elveszek nélküle, hogy túl messzire sodor minket egymástól az élet, és többé nem leszünk képesek visszatalálni egymáshoz.

     Összeszorított szememet kinyitottam, az árválkodó könnycseppet letöröltem arcomról, majd mosolyogva léptem be a másik szobába.

-     Milyen volt? – A két férfi gyanakodva nézett össze, majd Christopher ki is nyilvánította véleményét.

-     Csodás, de nem kell magadat erősnek mutatnod. – Szemöldökét felhúzva várta reakciómat, belőlem pedig a színtiszta őszinteség beszélt.

-     A dal a fájó emlékekből keletkezett. Egy mély seb behegesedik, idővel el is halványul, de ha felsérted, akkor újra vérezni kezd. Így van ez velem is. Amikor zenélek, a tapasztalatomból táplálkozom, nem hazudok magamnak, ezért tudom átadni a dalban megbújó érzelmeket. Viszont, amikor lejövök a színpadról, újra mosolygok. Nem ragadhatok örökké a múltban és az emlékeimben.

-     Hú, ezután bemenni oda, nem kis kihívás. – Mosolygott a dán énekes, majd gitárját a kezébe vette, úgy kezdett énekelni. *

-     Föld hívja Mollyt! – Tértem vissza a valóságba, és meglepődve húzódtam el, mikor egy új végigsimított a szemem alatt.

-     Mi az? – Kaptam oda, mire elképedve vettem tudomásul, hogy egész arcom könnyben úszik.

-     Én is ezt akartam kérdezni. Miért sírsz? Azt hittem, minden rendben van. – Fürkésző pillantásokkal vizslatta arcom, mire próbáltam valami értelmes magyarázatot kreálni neki és magamnak is.

-     Fogalmam sincs. Megint előjöttek azok a rohadt kétségek. Nem látok tisztán, Eric elveszi az eszem, de mikor egyedül maradok, mikor egy pillanatra eloszlik a köd, akkor elbizonytalanodom. Valamiért folyamatos megerősítésre van szükségem, ami rossz, ami nagyon rossz. – Elkeseredetten álltam fel, és hagytam el a helyiséget.

     Az előtörő emlékek nem csupán elbizonytalanítottak, hanem egy lavinát indítottak el bennem. Idegesen pattantam autóba, jóval gyorsabban a megengedettnél hajtottam vissza a táncstúdióhoz. Ha szerencsém van, még itt találom. Szükségem van rá, félek.

     Könnyezve futottam a portáig, ahol állapotomat látva, sietve tájékoztattak, a többiek elmentek, de Eric még itt van. A szívemre szorítottam tenyerem, hiszen az eddiginél is jobban dübörgött. Könnyeim csendesen mosták az arcom, mardosott belülről valami, és csak tudatlanul rohantam előre, oda, ahol azt hittem, megnyugvásra lelhetek.