30. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Nagyon nagyon sajnálom, hogy megint kimaradt egy hét, de minden nap ZH-t írtam, sőt még hétfőn is fogok, így most nem éppen egyszerű az életem. Viszont most meghoztam az utolsó előtti részt. Bizony, a következő már az Epilógus lesz, aminek a fele már megvan, és igyekszem szombaton feltenni.
Köszönöm a pipákat, az új feliratkozót és a véleményeket - még nem válaszoltam, de amint lesz időm, fogok.
Erről a fejezetről csak annyit, hogy nagyon figyeljetek a dátumokra, mert sok van benne. Remélem érthető lesz, ha nem, akkor a kérdést chat-ben vagy kommentben tegyétek fel, és tisztázom, amint lehet.
Nem is húzom az időt, kellemes olvasást, pipáljatok és írjatok nekem, kérlek!



30. fejezet

Kill this Love!

Molly Sandén

     Mennyire igaz az a mondás, hogy a boldogság emléke, nem boldogság, de a fájdalom emléke, mindig fájdalom marad.

     A gondtalan napok, a felhőtlen kacajok, lopott pillantások, hidegrázást okozó érintések egy pillanat alatt válnak kellemetlen emlékké. Az, ami nemrég mosolyt varázsolt az arcomra, most könnyeket csal a szemembe. Visszatértem oda, ahol közel fél éve voltam, a különbség csak annyi, most sokkal jobban fáj. A szívem becsapva érzi magát, a büszkeségem porban hever, az eszem cserbenhagyott, a szavak elnémultak, a kérdések már nem érdemelnek választ, az egykor sokatmondó ígéretek értéktelenné váltak. A fellegekben lebegő szerelmes szív a mélybe hullott, a lány, aki tegnap még nevetett, ma üres tekintettel, könnyáztatta arccal mered a távolba.

     Most nem mardosnak azok a kérdések, hogy hol rontottam el, mit csináltam rosszul, mi hiányzott. Most tudom, hogy mit rontottam el, hogy mit csináltam rosszul, és hogy mi hiányzott. Igent mondtam, mikor nemet kellett volna, jobban szerettem, mint valaha, és én, én hiányoztam ebből a kapcsolatból.  Az emlékeinkből táplálkoztam, a múltban éltem, a már megélt élményeinkre támaszkodva hitetettem el magammal, hogy menni fog, hogy lehet minden olyan, amilyen volt, hogy ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. De tévedtem, mekkorát tévedtem…

     *A lépéseim lelassultak, a rossz érzésem felerősödött, ahogy az ajtó felé közeledtem. Arcomat sós cseppek áztatták, míg szívem majd’ kiugrott a helyéről. Valami nem stimmel.

     Mikor megérkeztem az eddig áhított teremhez, hirtelen megtorpantam. Minden mozdulat, levegővétel mázsás súlyként nehezedett rám. Felemeltem a kezem, majd újra magam mellé ejtettem. Mi van velem? Mitől félek? Miért nem merem kinyitni ezt az ajtót? Miért nem bízom benne? Ha ezt elmondom neki, biztosan ki fog nevetni, amiért ennyire ostoba vagyok.

     Egy nagy levegőt véve végül mosollyal az arcomon léptem be a helyiségbe. – Levegő. Ami a tüdőmben ragadt. Mosoly. Ami maró könnyé változott. Sokszor éreztem azt, hogy ennél rosszabb nem lehet, hogy már mindent megtapasztaltam, nem érhet meglepetés. Mikor ezt hittem, az ellenségem kezébe adtam a lehetőséget, hogy bántson.

     Melyik a rosszabb, szemtanúja lenni annak, ahogy a szerelmed megcsal, ahogy a neked mondott szavai hamissá válnak, vagy tétlenül végignézni, ahogy a nő, aki gyűlöl, megkapja, amit akar, elégtételt vesz rajtad?  Valójában már az is elkeserítő, hogy ezt össze kell hasonlítanom.

     Elég volt két másodperc arra, hogy feldolgozzam, mit is látok. Két ajak összeér, az én szívem pedig meghasad.  Többre nincs is szükségem.

     Éppúgy rohantam ki az épületből, ahogyan alig néhány perce befelé szaladtam. Megnyugvásért jöttem, helyette választ kaptam. Nem épp így képzeltem, de legalább többé nem lesznek kétségeim.

-     Molly, kérlek, állj meg, ez nem az, nem az, aminek látszik! – Hallottam, ahogy Eric ordít utánam, a tempómat lelassítottam, szemeimből kitöröltem minden könnycseppet, majd szembefordultam vele.

-     Köszönöm. – A köztünk lévő távolságot egy pillanat alatt szelem át, és értetlen arckifejezésén felnevettem. – Köszönöm, hogy bebizonyítottad, nem vagyok bolond, nem véletlenül tobzódtam kétségek között.

-     De, bolond vagy! Moll, engedd, hogy megmagyarázzam.

-     Ne, ne magyarázkodj! Nem érdekelnek az indokaid. Nem okoztál még elég fájdalmat? Nem tudok bízni benned. Kaptál egy második esélyt, de eljátszottad. – Hevesen rázta a fejét, és közbe is szólt, de nem érdekel, most nem, már nem.

-     Molly, félreérted, hallgass már meg, ne csak a saját igazadat fújd! – Végig mondom, amit gondolok, aztán elmegyek. Ezúttal nem fog megtéveszteni, még egyszer nem hagyom.

-     Csak az fáj, hogy nem veszed észre, ő nem valódi. Csak egy álarc, amit folyamatosan visel. Ő soha nem lesz képes téged olyan boldoggá tenni, mint amilyenek mi voltunk, amilyenek lehettünk volna. Nekünk múltunk van, és jövőnk is lehetett volna, én tényleg hittem benne, de te vele kívánod megosztani, felfogtam. Csak azt nem értem, hogy miért teszed újra ezt velem? Miért bántasz megint? Nem volt elég egyszer? Miért kellett bolondot csinálnod belőlem? Minek mondtad, hogy szeretsz, miért könyörögted vissza magad hozzám, ha közben ezt a nőt csókolod? Ekkorát vétettem ellened, hogy így meg kell alázz? Szeretném tudni, miért gondolod azt, hogy ezt érdemlem, mit tettem? – Egy árva könnycsepp sem csordult ki szememből, a legapróbb jelét sem mutattam a megtörtségnek, csupán a felháborodottságomnak adtam hangot. Nem is tudom, minek tettem fel ezeket a kérdéseket, mert a választ mát nem fogom megvárni.

     Egy mozdulattal sarkon fordultam, és kinyitottam az autóm ajtaját, ám mielőtt beülhettem volna, Eric elkapta a karom, majd visszafordított.

-     Hallgass meg, nincs köztünk semmi, higgy nekem. – Kétségbeesve magyarázkodott, dühös is volt. Talán azért, mert lebukott, vagy valóban nem az a helyzet, aminek látszik? Lehetséges, hogy túlreagálom, hogy félreértem?

     Egy pillanatra elbizonytalanodtam, majd megláttam a szőkésbarna hajú, bőszen vigyorgó Tone Damlit Eric háta mögött. Szemei villámokat szórtak, elégedett mosolya pedig elárulta, ő győzött. – Igen, nyert, nekem erre nincs szükségem. Ha kell neki, vigye, én már nem bízom benne, már nem hiszek abban, hogy valaha is helyreállíthatnánk azt, ami elromlott.

-     Engedj! – Sziszegtem a fogaim között, szorítása enyhült, én pedig kitépem karom ujjai közül.

-     Molly, szeretlek! – Legbelül nem hittem, hogy hazudik, mégis úgy éreztem, képtelen vagyok ezt tovább folytatni. Most az egyszer magamra gondolok, nem másokra.

-     Ha szeretsz, akkor hagyjál!

     Közvetlenül a szemeibe intéztem a szavakat, ahol néhány könnycseppet véltem felfedezni. Biztosra vettem, hogy megállít, ellenkezni, magyarázkodni fog, de nem tette. Hátrébb lépett, így be tudtam szállni autómba. A visszapillantóból láttam, ahogy engem néz, de addig, míg a látótávolságában voltam, nem mutattam semmiféle érdeklődést, ám amint kikerültem onnan, a motort leállítottam, fejem a kormányra hajtottam, és addig sírtam, míg ki nem száradtak a szemeim… *

2012. május 23. – Expressen

Molly Sandén (19) elhalasztotta lemezbemutató koncertjét, egészségügyi problémákra hivatkozva. Mint az ismeretes, a fiatal énekesnőnél nem egész egy hónapja diagnosztizáltak cukorbetegséget. Ám néhányan állítják, hogy az elmúlt hetekben többször együtt mutatkozott ex barátjával, a szintén énekes, Eric Saadéval (21). Egyesek ölelkezve, mások szóváltás közben látták az egykori álompárt. Hogy valóban betegség, vagy egy esetleges szerelmi civódás miatt nem lép fel az énekesnő a szakma krémje előtt, az kérdés, mindenesetre reméljük, mihamarabb debütál az Unchained címet viselő albuma.

2012. július 04. - Expressen

A tegnapi napon Molly Sandén (20) nagyot robbantott. A születésnapját ünneplő énekesnő bemutatta első angol nyelvű nagylemezét, amely egy ízig-vérig érzelmes, őszinte album lett. Túlnyomóan a szakításról, a szerelem elvesztéséről énekel, és arról, hogyan vészelte át a nehéz napokat.

A szakmai zsűri rendkívül pozitív kritikát írt az Unchained korongról, melynek legnépszerűbb dalai, a címadó Unchained, a tovatűnő szerelemről íródó Mirage, a Melodifestivalenen felcsendült Why am i crying, és a dán Chritopher Nissennel közösen előadott A little forgivness.

Több dallal is odaszól volt barátjának, Eric Saadénak (21), többek között a Kill this Love -al, ami annyit tesz, Öld meg a szerelmet.

„Hogyha szeretsz, hagyjál!

Húzd meg a ravaszt, most!

Ne törődj vele, ha sírok!

Legyen erőd megölni ezt a szerelmet!”

Elgondolkodtató sorok. És úgy hiszem, elárulhatok egy kulisszatitkot. Nem egy keményszívű kritikus szemébe csalt könnyeket ez a fiatal lány.

Sok sikert kívánunk Mollynak, és még rengeteg ehhez hasonló előadást!

2012. október 30. – Frida Mgazin

Majdnem egy évvel a szakítás után, Molly Sandén (20) újra megtalálta a boldogságot. Az énekesnő saját instagram profiljára töltött fel egy fényképet, amin az új kedvesétől kapott ajándék karláncot viseli. Újságunk felkereste a fiatal párt, de Molly nem akart nyilatkozni, csupán annyit árult el, hogy jelenleg nagyon boldog, de a kapcsolatuk még friss. Párja nem ismert ember, és szeretne is anonym maradni, így mindketten remélik, hogy a média tiszteletben tartja magánéletüket.

Eric Saadét (22) is felkerestük, de ő még szűkszavúbb volt.

„Molly magánélete már nem az én dolgom.” – A popsztár ezzel a barátságtalan mondattal elintézte riporterünket, de ebből is sikerült leszűrnünk, hogy az elválás messze nem volt olyan sima, mint ahogy azt a médiának tálalták, a kapcsolat köztük pedig nem felhőtlen. Azonban az is igaz, hogy több mint négy év nem felejtődik el néhány hét alatt. Ez ennyiben marad, vagy lesz-e következmény, nem tudni, de amint friss hírekkel szolgálhatunk, értesítjük olvasóinkat.

Mindenesetre szép jövőt, és sok kellemes, együtt töltött időt kívánunk az énekesnőnek és kedvesének!

2013. február 15. – Frida Magazin

Valentin napja a szerelmesek napja. A sztárvilágban sokan magányosan, de még többen párjaikkal töltötték el a szerelmesek ünnepét. Február 14-én történik a legtöbb leánykérés, esküvő, vallomás.

Kihasználta az alkalmat Eric Saade (22) is, és koncertje közben lesétált a színpadról, és mindenkit meglepve megcsókolt egy, a közönség soraiban tartózkodó lányt, akit ezt követően a biztonsági őrök ki is emeltek onnan.

Az énekes elmondta, hogy december óta tart már a kapcsolatuk, de mivel a lány még gimnazista, eddig nem akarták felvállalni, mondván, semmi szükség a média felhajtására.

A rajongók körében nagy port kavart ez a hír. A legtöbben közülük a popsztár előző keddveséhez, Molly Sandénhez hasonlítják. Személy szerint nem lennék a helyében, hiszen Molly nem csak rendkívül tehetséges, de gyönyörű is, a rajongók pedig megszokták, mivel a kezdetektől kedvencük mellett volt.

Ám nem csak a külső ellenkezőkkel kell megbirkóznia Popularnak, ugyanis családon belül sincs minden rendben. Megbízható forrás szerint Saade nővére, Lina, a koncertet követően a backstage-ben felpofozta öccsét, majd feldúltan távozott. - Ez ám a kellemetlen helyzet.

Névtelen olvasónktól még sikerült megtudnunk, az eddig Mrs Ismeretlenként emlegetett lány keresztnevét, Emmának hívják.

2013. május 23.

Mimmi Sandén

     Elrepült ez az egy év, és mély nyomot hagyott mindenkiben. Olyan dolgok történtek, amikben biztos voltam, hogy velem, a családommal soha nem fog.

     A nővérem elment, a legjobb barátommal közel fél éve nem tartom a kapcsolatot, anyukám depressziós, a szerelmem egy másik földrészen van, egyedül maradtam.

~2012. december 01.~

     * Eddigi életem során, amikor bőröndöt láttam, mosolyogtam, mivel többnyire én utaztam, vagy valaki olyan, aki biztosan hoz majd nekem ajándékot. Ám most más a helyzet. Újra szomorú szemekkel vizslatom a megpakolt utazótáskát. Reménykedtem benne, hogy többé ezt nem kell átélnem. Amikor Frida elment, könnyen elfogadtam, mert Molly mellettem volt, de most más a helyzet. Most annak a személynek vannak a ruhái a lábam előtt, aki mindig a mankóm volt, akire bármikor számíthattam, akihez átjöhettem az éjszaka közepén, ha féltem, aki nem nevetett ki, mikor magamra öntöttem a kávét, hanem levette a pulcsiját a leghidegebb télen, és nekem adta. Most Molly pakol, ő költözik.

-     Nem akarom, hogy elmenj! – Igyekszem visszatartani a könnyeim, próbálok erős maradni, nem megnehezíteni a dolgát, de nem egyszerű. Félek egyedül maradni, félek, hogy elvesztem őt.

-     Mimmi, kérve kérlek, ne csináld. – Már nem az, aki régen volt. Alig mosolyog, a hangja más lett. Nem cirógatja a szívem, hanem rideg és kimért, nem önmaga.

-     Miért vagy ilyen? Elhiszem, hogy fáj, hogy dühös vagy, de miért én bűnhődöm érte? Elmész, itt hagysz. Neked ez nem elég? Miért csak magadra gondolsz? Nem tudnál legalább addig kedves lenni, amíg itt vagy? – Sírva üvöltöttem vele, majd gondosan becsaptam ajtaját, és bebújtam a puha ágyamba.

     Nem telt bele öt perc, a matrac besüppedt mellettem, a takarón keresztül pedig éreztem, hogy egy kéz simogatja a hátam.

-     Igazad van, ne haragudj! De túl fájdalmas maradnom. Viszont ha engedek az érzelmeimnek, akkor nem tudok elmenni. – Lehúzta a fejemről a takarót, majd magával szembefordított. –  Az idők során megerősödtem, mára már csak egy gyengeségem maradt, te.

     Felültem, és szorosan megöleltem. Percekig szorítottam magamhoz. Mindketten könnyeztünk, ami még jobban meghatott. Hónapok óta először éreztem azt, hogy Molly ember.

-     Szóval Los Angeles? – Kérdeztem mosolyogva. Ki akarom használni, amíg itthon van, ráérek utána siránkozni.

-     Igen. Sok ott a jó producer, tanulhatok, fejlődhetek, friss levegőt szívhatok. Jelenleg erre van szükségem.

-     És mi lesz a szakítással, elég nagy port kavart?

     Képes volt egy párt kitalálni magának, hogy a média leszálljon róla, nem tudom elhinni, hogy idáig fajultak a dolgok, hogy a nővérem egy munkába temetkező, karrierista nő lett. Annyira fiatal, nem ezt érdemli, ennek nem kellene így lenni. A szerelem, az elcseszett szerelem megölte őt, azt, aki volt. 

-     Kint nem ismernek, itt pedig majd elcsendesedik. Jobb így, már kezdtem belefáradni. A hamis szerelem fárasztóbb, mint az igazi. – Keserűen felnevetett, én pedig újra magamhoz vontam.

-     Ne aggódj egy percig sem, LA-ben jó pasik vannak, napbarnított bőrrel, kidolgozott testtel, szívdöglesztő mosollyal. – Ahogy fülébe suttogtam elnevettük magunkat.

     Az utolsó napok kellemesebben teltek, mint számítottam rá, bár így még jobban fog hiányozni. Megígérte, hogy mindennap beszélünk, hogy néha haza látogat, hogy bármikor szívesen lát, hogy vigyáz magára, hogy feltöltődik, és megkeresi a régi Mollyt.

     A kapuban könnyes búcsút vett apától, anyától, Darlingtól és Fridától is. Mindenki tanácsát végighallgatta, és beleegyezően bólogatott. Hosszú könyörgés után egyezett csak bele, hogy kikísérjem a reptérre, így beültünk az autóba, és meg sem álltunk a célig.

-     Danny, kérlek vigyázz rá! Rád bízom a legféltettebb kincsemet, az életemet. – Barátom válaszként megölelte, de nem jöttek szavak a szájára.

-     Remélem, megtalálod a számításaidat! – Adott egy puszit az arcára, majd hátrébb lépett.

-     Húgi, nem akarok búcsúzkodni, nem végleg megyek el, és találkozni fogunk. Egy valamit ígérj meg nekem, nem fogsz sírni. – Hangja többször elcsuklott, nekem pedig eleredtek a könnyeim.

-     Ezt nem tehetem, de azt megígérem, hogy olyankor mindig felhívlak. – Már az ő arcát is a nedves cseppek mosták. Egymásba kapaszkodva igyekeztünk erőt adni a másiknak.

-     Lányok, Mollynak mennie kell. – Szólalt meg percekkel később Danny, akinek tekintete nagyon zavart volt. Rá akartam kérdezni, de a szemével hallgatásra intett.

     Mollynak fogalma sem volt mit mondjon, csak nézett bennünket. Aggódva figyeltem, ahogy tesz hátra néhány lépést. Arcáról letörölte a könnyeket, intett egyet, majd mielőtt elindult volna, visszafordult.

-     Jól leszek, ne aggódj! Nagyon szeretlek, és anyáékat is, kérlek, mondd ezt meg nekik. – Egy hosszú puszit nyomott homlokomra, majd vissza se nézve eltűnt az emberek között.

     Zokogva hajtottam fejem Danny mellkasára, aki feszülten fonta körém karjait.

-     A francba is! – Felcsattant, majd ott hagyott, alig bírtam utána futni.

-     Mi ütött beléd? – Loholtam utána, de rendesen meglepődtem, mikor felfogtam, mi is folyik itt.

-     Tényleg ezt akarod csinálni, te szemét? Komolyan végignézed, ahogy elmegy? Állsz, magadat sajnálva, miközben tudod, hogy ezúttal tényleg nem csináltál semmit? – A terminál közepén ostorozta Ericet. – Csak azért nem üvöltök veled, mert abból médiabotrány lenne.

-     Azt mondta, ha szeretem, akkor békén hagyom. Máshogy nem tudom bebizonyítani neki. – Jobban megnézve szánalmasan festett. Arcán több napos, inkább hetes borosta éktelenkedett, haja időtlen idők óta nem látott sem zselét, sem fodrászt. Téli pihenőjét tölti, de ezek szerint önsajnálatra fordította azt a kevés szabadidejét.

-     Te csökönyös szamár, te hülye idióta, te gyáva féreg. Szégyent hozol a férfiakra. Ezt jelenti neked a szerelem? Tudod mit, meg sem érdemled. Szenvedj csak! – Danny nagyon dühös. Nem láttam még ilyennek.

-     Vagy most elmondjátok, mit nem tudok, vagy nem lesz több esélyetek. – Az elmúlt fél évben nem adtam Ericnek lehetőséget, hogy elmondja az ő verzióját, Danny pedig akárhányszor próbálta szóbahozni, mindig veszekedés lett a vége.

-     Nem fogok mentegetőzni…

-     Te idióta, barom, seggfej! – Danny felemelte a hangerejét, így kicsit csillapítanom kellett. Megfogtam karját, és óvatosan végigsimítottam rajta, de nem segített. Egy jól irányzott ütéssel küldte Ericet a földre, aki nem mondott semmit, csak beletörődően törölte meg szája szélét.

     Danny idegesen vágtatott vissza az autóhoz, majd amint beszálltam, alaposan a gázra lépett. Az úton inkább nem szóltam hozzá, de ezt nem ússza meg ennyivel.

-     Mi volt ez? – Vontam kérdőre, mikor úgy éreztem, lenyugodott.

-     Nem bírom elviselni, ami ezekkel történik. Egyik ostobább, mint a másik. Gyűlölöm szótlanul nézni, ahogy elveszítik azt a szerelmet, ami közöttük van. – Felhúzott szemekkel méregettem, furcsa tőle ilyet hallani. – Most tényleg nem csinált semmit. Nem én fogom neked elmondani, de ez egyszer ártatlan az a féleszű.

     Ezzel lezárta a témát, semmit nem tudtam kihúzni belőle.*

     Annyira hiányzik a nővérem, a csajos estéink, a féktelen bulijaink, a jó tanácsai…

     * Bármit súghat a józan eszem, ha hajt a kíváncsiságom. Minden ész érv ellenére, felhívtam Eicet, aki ugyan meghallgatott, de szó nélkül rám nyomta a telefont. Ezzel elindította a lavinát, mert csak jobban felkeltette az érdeklődésemet. Most pedig a lakása felé tartok. Ott nem menekülhet előlem.

     Kopogtam, és meglepően hamar ki is nyitotta az ajtót, de vissza is csukta, mielőtt bármit reagálhattam volna.

-     Saade, ha nem engedsz be, letáborozok itt, és az őrületbe kergetem a szomszédjaidat. – Nagyon jól tudja, képes vagyok rá, remélem, nem kell megcsinálnom, nem szeretek kedves embereket zavarni.

-     Oké, van tíz perced. – Nem akart beengedni, de átbújtam keze alatt, így nem volt sok választása, utánam jött.

-     Te nekem nem szabsz feltételeket, amúgy meg csak rajtad múlik, meddig maradok. Amint elmondod, amit tudni akarok, már megyek is. – Megleptem határozottságommal, úgy látszik az elmúlt fél évben elszokott tőlem.

-     Tone sápítozott nekem arról, hogy mennyire szeret, hogy még úgy is megéri neki ez a szerelem, hogy tudja, sosem leszek az övé. Teljesen belemerült. Annyi ostobaságot hordott össze, hogy szabályosan belezavarodtam. Egy óvatlan pillanatban megcsókolt. Amint észhez tértem ellöktem magamtól, de Molly éppen az azt megelőző pillanatot kapta el. Olyan, mint egy rosszul megírt forgatókönyv, nem? – Keserűen felnevetett, nekem pedig összeszorult a szívem. Hogy mehet így tönkre valami? Ha lenne oka, megérteném, de így túl igazságtalan.

-     Eric, miért nem mondtad Mollynak, miért nem ordítottad addig, amíg meg nem hallja?

-     Még nagyon fiatal vagy Mimmi, de jobb, ha már most megtanulod, aki menni akar, azt nem szabad visszatartani. – Ez hülye? A nővérem imádta.

-     Megőrültél? A nővérem bolondult érted.

-     Mimmi, mikor valakinek azt mondod, szeretlek, és azt kapod válaszul, hogyha szeretsz, hagyjál, akkor el kell engedned. – Ő tényleg beletörődött, nem remél folytatást, nem hiszi, hogy visszakaphatják azt, amijük elveszett.

-     Nem, ez nem érhet így véget. – Ellenkeztem könnyes szemekkel.

-     Pedig vége van, törődj bele! – Megölelt, úgy szorított magához, mintha ez lenne az utolsó alkalom. – Kérlek, ne gyere ide többet, ne hívj, ne keress! Felejts el! – Kinyitotta az ajtót, majd rám se nézve bevonult a szobájába.*

     A mai napig nem beszéltünk. Megfogadtam a tanácsát. Ő nem kíváncsi rám, tiszteletben tartom, pedig pokolian hiányzik.

     Túléltem, mindent átvészeltem, mert a szerelmem velem volt, átsegített életem legnehezebb időszakán. Azt hittem, hogy ő sosem hagy el, mindig a támaszom lesz, az életem része. Ám az élet ezt a mankót is elvette tőlem.

~2013. március 21.~

     * Amikor azt hallod, beszélnünk kell, automatikusan rossz érzésed támad. Az ember így van kitalálva, okkal. Mivel ilyenkor rendre rosszhíreket kap. Nos, én sem vagyok kivétel.

     Minden lehetséges eszközzel késleltettem a Dannyhez való megérkezésem tudatosan, és tudat alatt is. Taxi helyett az olcsóbb, és időigényesebb, lábbuszt választottam, visszamentem a mobilomért, segítettem egy néninek hazavinni a csomagjait, de mégis ideértem. Megtehetném, hogy visszafordulok, de előbb-utóbb szembe kell néznem a mondanivalójával. Akkor inkább essünk túl rajta.

     Felcsengettem, és abban a minutumban meg is hallottam a hangját, már biztosan nagyon várt. Ez jó jel? Nem tudom.

-     Szia. – Köszöntem félősen, de ő egy szenvedélyes csókkal üdvözölt.

-     Mi tartott eddig? – Aggódva fürkészte arcomat. Már nem értek semmit.

-     Megijesztettél. A „beszélnünk kell” nem éppen a legbizalomgerjesztőbb mondat. – Kezemet tördeltem, ugyanis még mindig nem vagyok nyugodt.

-     Nos, szeretném azt mondani, hogy tévedsz, de sajnos nem. – Szemeim elkerekedtek, de mielőtt rendesen kiborulhattam volna, folytatta. – Viszont előre leszögezném, szeretlek, nem csaltalak meg, és nem akarok szakítani. – Mennyire ismer.

-     Ez megkönnyebbülés. – Elmosolyodtam. – De az összes rosszat felsoroltad.

-     Sajnos nem. Ezeknél ugyan jobb, de – mély levegőt vett, én pedig újra kezdtem pánikolni.

-     De? Danny, nem sürgetnélek én az istenért sem, de becsavarodok, ha nem mondod el mi a baj.

-     New Yorkba kell utaznom. Nem tudom mennyi idő, nem tudom, mikor tudlak meglátogatni, nem tudok semmit, csak azt, hogy nem akarlak elveszíteni.

     Leblokkoltam. Újabb bőrönd, újabb búcsú, újabb személy, aki magamra hagy, akit elveszíthetek. Nem akarom, nem bírom ki, többé már nem tudok erős maradni.

-     Miért? – Nem tudtam mást kinyögni, még hisztizni sem maradt energiám.

-     Anyukám beteg. Itt nem tudják meggyógyítani, de ott van remény. – Eddig tartott az önsajnálatom, azonnal együtt érzően pillantottam fel rá.

-     Miért nem mondtad? Rendben lesz minden, együtt átvészeljük, ha te nem tudsz jönni, majd megyek én. Ki fogjuk bírni, esküszöm, hogy nem lesz semmi gond! – Karjaimat nyaka köré fontam, és gyengéden megcsókoltam. Azt akarom, érezze, mindig itt vagyok, itt leszek neki. *

     Azóta a bizonyos nap óta mindössze háromszor találkoztam Dannyvel. Rettenetesen nehéz elviselni a hiányát, de már nincs sok hátra. Hamarosan hazajön, tudom, bízom benne, hogy újra itt lesz mellettem.

     Ami Mollyt illeti, tartja szavát, nem volt egyetlen olyan nap sem az elmúlt fél évben, hogy ne hívott volna, ám haza egyszer sem jött. Én meglátogattam őt, mikor Dannynél jártam, valamint a karácsonyt is nála töltöttem, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy többé nem fog svéd földre lépni. És ez ellen nem tehetek semmit.