22. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Mától egy hétig nem tartózkodom itthon, de nem hagyhatlak benneteket fejezet nélkül, hiszen annyit támogattok, így gondoltam ma felteszem.
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, díjakat. Előbbiekre válaszoltam, utóbbiakat a jövőhét folyamán ki fogom tenni!
Mint látjátok, a blog megújult, valamint a "FEJEZETEK" menüpont bővült/csinosodott, lessétek meg!  :)

22. fejezet

Sodródjunk!

Eric Saade

-     Mondd, ő is úgy csókolt, ahogyan én? Ugyanazt érezted, mikor a nevedet suttogta? – Lassan távolodtam el a lánytól, kinek hangjában irónia és sértettség csengett. Annyira félek a reakciójától, hogy már képzelődök is?

-     Molly – leheltem kábultan, mikor szembenéztem hatalmasra nyitott, tengerkék szemeivel.

-     Válaszolj! – Szólt rám erélyesen, nekem pedig lefagyott arcomról a mosoly. Kezdhetem előröl a magyarázatomat. – Azt mondtad kiabálhatok veled, elküldhetlek, gyűlölhetlek és el is taszíthatlak. Akkor miért nem válaszolsz erre az egyszerű kérdésre? – Ismételte el korábbi szavaimat, nekem pedig kitágultak a pupilláim.

-     Te hallottad? – Úgy megdöbbentem, hogy nem tudtam normális, hatásos mondatokat alkotni, de csak ezután jött az igazi hidegzuhany.

-     Már egy ideje tudatomnál vagyok. – Közölte velem nemes egyszerűséggel, bennem pedig elpattant valami.

-     Majdnem beleőrültem az aggodalomba. Van neked fogalmad arról, hogy mit éreztem az elmúlt tíz órában? Hogy vagy képes ilyennel szórakozni? Nem láttad a családod kisírt szemeit. Mimmi nyugtatót kapott, te pedig ilyen lazán kijelented, hogy már egy ideje ébren vagy? – Emeltem meg a hangom. Nem hiszem el, hogy tényleg megtette ezt velem, a szeretteivel.

-     Van. A nagy részét hallottam. A szüleim tudják, mert az orvos az imént tájékoztatta őket. És neked, neked van elképzelésed arról, hogy én mit éltem át, mikor a fülem hallatára feküdtél le egy másik nővel? – Sziszegte, én pedig lesújtva álltam az ágya mellett. Mindenki tudott róla. Ez volt az a változás. Ezt nem hiszem el.

-     Molly, halkabban! – Szólt be Helena az ajtón. – Mi elmentünk. Beszélgessetek, de fogjátok vissza a hangerőt. – Adott egy puszit a lánynak, majd rám emelte megbánással teli tekintetét. – Ne haragudj! De mikor jöttél, tényleg kómában volt.

-     Mimmi is tudta? – Hagytam figyelmen kívül bocsánatkérését.

-     Nem, neki csak akkor mondtuk el mikor már visszajöttél. – Bólintottam.

-     Molly, Mimmi nagyon mérges, holnap valamivel ki kell engesztelned. – Mondta kedvesen, majd kiment.

-     Engem még ma. – Vágtam rá meggondolatlanul, mire egy haragos nézést és egy gúnyos mondatot kaptam válaszul.

-     Te nem vagy abban a helyzetben. – Próbált felülni az ágyban, de a kezéből kiálló tűtől nem tudott. Automatikusan ugrottam oda, hogy segítsek neki. Könyökénél megtámasztottam, így sikerült feljebb tornásznia magát.  Ahogy csupasz hátához értem, mintha valami szikrázott volna. Azonnal egymásra néztünk, majd ficánkolni kezdett, de azzal nem számolt, hogy a takaró lecsúszik róla. Az utolsó pillanatban sikerült utánakapnom, de Molly arca ekkorra már pírban úszott.

-     Most mért viselkedsz így? Láttam már. – Szemtelenkedtem egy kaján vigyorral a képemen, de nem értékelte humorom.

-     Inkább válaszolj! – Utasított ingerülten.

-     Minek? Mindent hallottál. Perceken keresztül ecseteltem, hogy mennyire megbántam.

-     Nem erre vagyok kíváncsi. – Szakított félbe, én meg értetlen szemeket meresztettem rá. Egy pillanatra elnevette magát arckifejezésemen, majd újra megkomolyodott.

-     Akkor mégis mire?

-     Élvezted? Jobb volt vele, mint velem? – Most már szám is eltátottam. A fejét is beütötte? Hogy kérdezhet ilyet? – Ne nézz már ilyen bambán! Tudni akarom!

-     Molly, ne szóljak az orvosnak? Jól érzed magadat? – Méregettem gyanakvóan, de már kezét emelte, hogy megüt, a következő pillanatban viszont hangosan felszisszent. – Na, na, csak semmi erőszak. Tűk vannak a kezedben, óvatosan.

-     Eric, nem kértelek számon, nem ordítottam, csak hangosan beszéltem. Nem küldtelek el, pedig megtehetném. Erre az egy istenverte kérdésre várom a válaszod!

-     Nem. Ez a válaszom. – Oltári nagy vigyor terült el az arcán, én pedig egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Hogy lett volna jobb nála bárki is? Őt szeretem. Az érzéki érintéseket, a szerelmes csókokat semmi nem múlja felül.

-     Ez esetben Tone ügy elfelejtve. Vagyis nem. Mi történt?

-     He? Ugye nem gondolod komolyan, hogy elmesélem? – Csúszott feljebb egy oktávval a hangom meglepődöttségemben. Kezdek félni Mollytól. Teljesen meghibbant?

-     Ajj, nem arra gondoltam, abból éppen eleget hallottam. – Húzta el a száját. – Valami olyasmit mondtál, hogy átvert, meg régi sérelmeket emlegettél.

-     Egy bestia vagy. – Nevettem fel. – Nem hiszem el, hogy mindent hallottál. Mégis mióta voltál te magadnál? – Sunyin elmosolyodott, én pedig úgy éreztem, mintha most minden rendben lenne. Kétséges, hogyan tovább köztünk, mégis nyugodt vagyok. Nem taszít el magától. Magam sem értem hogyan kezelheti ezt ilyen lazán, de nem őrültem meg, nem fogok ellenkezni.

-     Hallottam, hogy meséltél, de akkor még csak újraéltem azt az emléket, mintha álmodtam volna. Aztán megszorítottam a kezed, és hallottam anya hangját. Onnantól fokozatosan tértem észhez. – Észre sem vettem, de még mindig egymás kezét fogtuk. – Na, elmondod?

-     Igen. Neked ismerős volt, igaz? – Bólintott. – Nos, odajárt az iskolánkba. Mikor harmadikas voltam, te pedig gólya. Egy norvég cserediák iratkozott az osztályomba, majd el is tűnt. Ő volt az.

-     Mi? Emlékszem, de az hogy lehet? Mármint hogyan kapcsolódik ez az átveréshez? Nem értem.

-     Elmondása szerint belém szeretett. – Molly valami nagyon csúnyát akarhatott mondani, mert olyan erősen harapott a szájába, hogy felszisszent. – Jól hallottad. Az éltette az elmúlt években, hogy bosszút álljon azért, mert akkor megaláztad.

-     Hogy mit csináltam? – Hangja olyan felháborodott volt, amilyennek régen hallottam.

-     Én sem tudtam hova tenni, de mivel te voltál a barátnőm, így téged utált annyira, vagyis még most is gyűlöl. – Adagoltam be neki szép lassan. Jobb, ha felkészül.

-     Az érzés kölcsönös. Hülye liba. – Grimaszolt, nekem pedig nevetnem kellett. A fenyegetőzését inkább eltitkoltam, azzal majd megküzdök magam. Nem engedem, hogy Mollyt bántsa!

-     Molly, lenne itt még valami. – Kezdtem bele félve. Nem tudom, hogy fog reagálni, de nem lesz boldog.

-     Ne kímélj!

-     De ne akadj ki nagyon! – Vetettem be a boci szemeket.

-     Ugye nem csináltál fel senkit? – Kérdezte halál komolyan.

-     Moll, kezdek félni tőled. – Néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

-     Mondd már! – Gyanús nekem ez a jó kedv. Nevetgél, fesztelenül beszélget velem. Nem értem, nem tudom hova tenni a viselkedését. Félek, hogy visszaüt, hogy később mégis elküld.

-     Összeverekedtem a folyosón a popsztároddal. – Nyögtem ki, de nem a várt reakciót kaptam.

-     Az én egyetlen popsztárom te voltál, de mint tudjuk, már nem vagy az, szóval…

-     Ez nem igaz! Még mindig az vagyok, ha hagyod, ha szeretnéd, akkor az vagyok. – Ragadtam meg a pillanatot, de ő inkább terelt.

-     Kivel balhéztál össze? Nevet kérek.

-     Christopherrel, de inkább beszéljünk az előbbi témáról. – Próbálkoztam.

-     Hogy mit csináltál? – Siklott el mondatom második része felett.

-     Beszólt, én meg ideges voltam, meg aggódtam érted, meg soha nem bírtam, és behúztam neki egyet. Félreértés ne essen, csak azért úszta meg eggyel, mert Danny lefogott, apukád meg közénk állt. – Védtem meg imidzsem. Molly tűmentes kezével homlokára csapott, majd beletúrt hajába. Olyan gyönyörű még így is.

-     Annyira szép vagy. – Csúszott ki a számon, mire hozzám vágott egy kissé barátságtalan mondatot.

-     Te meg ostoba! – Majd nyugodtabban és pirosodó arccal hozzátette. – És hazudós is.

     Néhány másodpercig gondolkoztam, de úgy döntöttem, most az ösztöneimre, a szívemre hallgatok. Az agyam vészjelzői szirénáztak, de a vágyam, a szenvedélyem tüze elfojtotta visító hangjukat.

     Kicsit változtattam pozíciómon, így könnyebben Molly fölé tudtam hajolni. Nagyokat pislogva követte tekintetével akciómat, de nem mozdult egy centit sem. Orrunk összeért, én pedig mélyen beszippantottam illatát. Szemem már csukva volt, de éreztem, hogy nem fog ellenkezni.

-     Most meg foglak csókolni. – Jelentettem ki, de válaszát már nem vártam meg.

     Ajkaimat az övéhez érintettem. Először lassan ízlelgettük, felfedeztük a másikat. Lágyan, egy ütemre mozgott a szánk. Tudtuk, hogy csókol a másik. Ismertük egymás minden rezdülését. Ahogy a csók egyre mélyült, úgy erősödött szorításom Molly törékeny teste körül. Nyelveink boldog táncot jártak, míg csintalan ujjai hajamban barangoltak. Egyik kezemmel derekát simogattam, míg másikkal puha arcát cirógattam. Érezhetően vágytunk már erre mindketten. Óvatosan beleharaptam alsó ajkába, mitől csak még hevesebbé váltunk. Megfelejtkezve a körülményekről faltuk egymást, levegőnk már fogytában volt, de sokként ért, amilyen hirtelenséggel ellökött magától. Kérdő tekintettel pásztáztam, ő pedig alsó ajkait harapdálta. Ezzel nem segít túl sokat a helyzeten.

-     Mi volt ez? – Kérdezte szégyenlősen.

-     Egy csók. – Ezt mindig el fogjuk innentől játszani? Szakításunk óta akárhányszor megcsókoltam, ezt a kérdést mindig feltette valamilyen formában.

-     Ümmm. – Dünnyögött, a takarót pedig fejére húzta. Nem bírtam tovább, felnevettem.

-     Molly, miért jössz ennyire zavarba előttem? – Kuncogtam, miközben próbáltam eltávolítani az anyagot arca elől.

-     Nincs rajtam póló. – Suttogta, majd a szemét felfedte előttem.

-     Hah, mekkora tragédia! – Ironizáltam, majd nyakáig lehúztam a fehér paplant.

-     Tűk vannak a kezembe és tapadókorongok a mellkasomon. – Érvelt tovább.

-     Nos, ezek valóban problémák. – Simítottam végig csuklóján, ahova az infúziós tű volt helyezve.

-     Eric, mi van köztünk pontosan? – Nézett rám édesen.

-     Körülbelül tíz centi, de ha szeretnéd, kerítek egy vonalzót. – Hajoltam hozzá vészesen közel.

-     Nem vagy ám vicces! – Mosolyodott el.

-     Pedig én annak érzem magam. – Ráztam a fejem csalódottságot tettetve.

-     Eric, ez most nem játék! – Komolyodott meg hangja és szemei is.

-     Moll, mit vársz tőlem? – Kezeltem én is helyzethez méltóan a kérdést. – Részemről semmiképpen sem barátság az, ami köztünk van. Mikor ezt néhány hete elmondtam neked, azt felelted, nem tudod elfelejteni, amikor azt mondtam nem szeretlek. Azt mondtad nem tudsz hinni a szavamnak, mert ez visszhangzik a fejedben.

-     Ezt most is így gondolom. De ez a helyzet nem állapot.

-     Azt kérted, egy ideig ne találkozzunk. Megpróbáltuk, de nem jött be. Te kórházban fekszel, én meg tévedések sorozatát követtem el.

-     Akkor mi legyen? Ez így tarthatatlan. Valahogyan határoznunk kell. – Úgy érzem, most bármiről meggyőzhető. Hirtelen ötlettől vezérelve nyögtem be, az első bennem megfogalmazódott alternatívát.

-     Próbáljuk ki az én verziómat. Sodródjunk.

-     És ezt mégis hogyan kell elképzelni? – Úgy nézet rám, mintha valami hatalmas baromságot mondtam volna.

-     Nem szabályozzuk magunkat, nem kényszerítjük a kapcsolatunkat a barátság kereti közé. Ha úgy esik, megöleljük egymást, csókokat váltunk, és te nem kérdezed meg mindegyik után, hogy ez mi volt. – Felnevetett, de tudja, hogy az utóbbi időben ebből rendszert csinált.

-     Tehát akkor ez milyen kapcsolat is?

-     Olyan barátság extrákkal. – Összeráncolta homlokát, majd próbáltam mentei a menthetőt. – Megpróbálom visszaépíteni benned azt a bizalmat, amit sikerült lerombolnom. Meglátjuk mi lesz belőle, de egy lehetséges alternatívának jó. A tiednek nem volt valami nagy sikere, egy esélyt ez is megérdemel.

-     Gondolod, hogy ez működni fog? – Tudtam, hogy nyert ügyem van. Tekintete meglágyult. Innen minden csak rajtam, rajtunk múlik.

-     Muszáj lesz, mert nem akarok, nem tudok nélküled élni. – Hajoltam hozzá újabb csókért, ám hamar megszakadt, mert nem várt reakcióval rukkolt elő. Nevetni kezdett, szavait pedig alig értettem.

-     Mi történ veled? Régen, ha romantikázni akartam, mindig azt mondtad, hogy ezek csak felesleges kerítések. Most meg lassan már úszunk a nyálban. Mikor lettél ilyen csöpögős? – Merev arccal bámultam a mosolygós lányt, aki végre boldog volt. Megkönnyebbültem, hogy én okoztam a jó kedvét, hogy miattam görbül felfelé a szája sarka.

-     Tudod, éppen megpróbállak visszaszerezni, gondoltam, nem árt egy kis romantika. Viszont ha gondolod, más módszerekhez is folyamodhatok. – Válaszoltam, kezeimet pedig észrevétlenül becsúsztattam a takaró alá. Ahogy megérezte hideg ujjaimat meztelen bőrén, azonnal abbamaradt kuncogása.

-     Mi a fenét művelsz? – Izgett-mozgott, zavartan harapdálta alsóajkát, szemeiben villóztak a kérdőjelek, én pedig egyre inkább felbátorodtam.

     Már nem csak oldalához értem hozzá. Végigcsúsztattam hasán kezemet, mire szemei egyre inkább elkerekedtek. Dadogott, ellenkezett, de csak szavakkal. Tekintete elárulta őt. Vágyott az érintésemre, a közelségemre. Újra lecsaptam ajkaira, amit ő viszonzott is. Korábbi érzékiségünk most csak nyomaiban volt felfedezhető. Szenvedélyes, mohó mozdulataink felforrósították a levegőt. Szabad kezével megpróbálta leszedni rólam a pulóvert, míg én áttértem nyakára, amit apró puszikkal hintettem be. A kulcscsontjánál megharaptam bőrét, mire hatalmasat sóhajtott. Feladta a lehetetlennek tűnő vetkőztetésemet, inkább becsúsztatta meleg kezeit a pólóm alá. Ahogy ujjai végigszaladtak hasam alján, majd felfelé a mellkasomon, hátam ívben megfeszült. Tudtam, le kell állnom, hiszen sem a hely, sem az idő nem engedi, hogy szabadjára engedjük vágyainkat.

-     Ez nem biztos, hogy most jó ötlet. – Mormoltam kéjtől elfúló hangon fülébe, mire eltüntette tenyereit bőrömről. Hasonlóan tettem én is Elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy józanságom képes legyek megőrizni.

-     Hmm, nem gondolod, hogy ez már túl sok extra? – Kérdezte kipirosodott arccal, vonásai rendezetlenségén pedig nevetnem kellett.

-     Épp ellenkezőleg, ez még csak a kezdet. – Sejtelmes vigyorom láttán összeszűkítette szemeit, ám mielőtt bármit is mondott volna nyitódott az ajtó.

     Nem várt, és cseppet sem hiányolt személy lépett a kórterembe. Nagy, határozott léptekkel lépdelt Molly ágyának másik oldalára. Kérdés nélkül foglalt helyet a kis széken, majd velem mit sem törődve simított végig Moll kézfején.

-     Örülök, hogy minden rendben van. Jól ránk ijesztettél. – Ez most komolyan nem vesz észre? Úgy látszik túl kicsit ütöttem.

-     Ne haragudj, nem volt szándékos. De ne aggódj, jól vagyok! – Most már ő is figyelmen kívül hagy. Ez egyre jobb lesz.

-     Tudom. Anyukád és az orvos is mondta, de jobb szerettem volna a saját szememmel látni. – Hogy én ennek mennyire örülök. A csótányokat is ki lehet irtani, akkor ezt miért nem tudom leszerelni?

-     Nem gond, úgy sem tudok semmit csinálni. – Ha felállok azt vajon észrevennék? Itt szorongatom a kezét, az előbb majdnem egy kórházi ágyon tettem magamévá, erre azt mondja, unatkozik?

-     Aha, - vigyorgott Christopher. – Azért jöttem most, mert holnap haza kell utaznom, de mindenképpen beszélni akartam veled. Ha felépülsz, én továbbra is szeretném azt a duettet.

-     Milyen duettet? – Szóltam közbe, de fel sem figyeltek rá.

-     Én is. Amint kiengednek innen, fel kellene venni, mert jó lenne tartani a lemez kiadását a beígért dátumhoz. – Mi van? Ezzel a majommal fog dolgozni? Na, azt nem!

-     Szuper! De ne erre koncentrálj, hanem a felépülésedre! Most az a legfontosabb. Vigyázz magadra, ne aggodalmaskodj, és pihenj sokat! – Nézett rá jelentőségteljesen. – Ellenőrizni fogom! – Tette fel mutatóujját, nekem pedig betelt a pohár.

-     Majd én figyelek rá, jó? – Emeletem fel kicsit a hangom, és most mindketten rám néztek. Moll somolygott, a dán gyerek meg felhorkant.

-     Oh, Eric. Észre sem vettelek. – Ennek nem volt elég az előbbi? Tényleg azt akarja, hogy betörjem a képét?

-     Komolyan? – Kérdeztem, mintha meglepődtem volna.

-     Befejezni! – Szólt ránk Molly, de nevetése miatt nem volt túl hatásos.

-     Igazán elhúzhatnál. Rontod a levegőt. – Tettetet mosollyal az arcomon igyekeztem elérni, hogy elmenjen, de nem nagyon akart.

-     Én is ezt akartam mondani. – Kontrázott rám, én pedig fel akartam állni, hogy magam teszem ki, de Moll, amint megérezte mozdulatom, visszahúzott.

-     Ne legyetek már ilyen gyerekesek! – Nagyon jól szórakozott rajtunk, pedig bennem szabályosan forrt a düh.

-     Nem én kezdtem! – Ez mindig megfutamodik? Férfi egyáltalán?

-     Dehogynem. Minek kellett a közelébe menned? – Sziszegtem felé.

-     Te magára hagytad, valakinek mellette kellett lenni. – Fogtam magam és felálltam. Mit képzel ez magáról?

Molly Sandén

     Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Christopher élvezi, hogy játszik Eric idegeivel, de tudom, hogy hamar elszakad nála a cérna. Még egy-két ilyen élcelődő megjegyzés, és újból megtapasztalhatja Eric jobbegyenesét. Nem akarom, hogy miattam összeverekedjenek, pláne úgy, hogy Chris csak szórakozik. Nagyon jól tudom, hogy nem gondolja komolyan, mi több barátnője van. 

-     Te magára hagytad, valakinek mellette kellett lenni. – Eric felpattan mellőlem, tenyerem kicsúszott az övéből.

-     Elég! – Szólaltam fel erélyesebben. – Chris, tudom, miért csinálod, de ez már túlzás. Te meg ülj vissza! Erőszakkal nem oldasz meg semmit sem, ráadásul valamilyen szinten igaza van.

-     Bocs, kicsit tényleg elvetettem a sulykot. – Ült vissza nyugodt arccal, de Eric még mindig egy helyben állt összeszorított ököllel.

-     Ülj már le! – Gyengéd hangon szólítottam meg, majd kezem felé nyújtottam. Mikor nem mozdult, úgy döntöttem megmagyarázom neki ezt az egészet. – Mostanában sokat beszélgettem Christopherrel. Gyakran szóba kerültél, így elég tisztán látja a helyzetünket. Csak meg akart leckéztetni, de ő nem ismeri a határaidat. Barátnője van, nincs köztünk semmi, csak munkakapcsolat. No, az igaz, hogy jó barátok lettünk, de hálás lennék, ha nem féltékenykednél, főleg úgy, hogy nem vagyunk együtt. – Fejeztem be, mire újra helyet foglalt mellettem. Még nemigen tudom, hogyan kezeljem ezt a barátság extrákkal dolgot. Egy próbát megér, de most is kiderült, van mit tisztázni vele kapcsolatban.

-     Én megyek, beszélgessetek! – Állt fel a dán fiú, majd Eric felé nyújtotta a kezét. – Ne cseszd el! – Eric vonakodva ugyan, de elfogadta. – Hamarosan találkozunk, és fésülködj meg, kócos vagy. – Szólt még oda nekem is, azután kiment az ajtón.

-     Belementem ebbe a barátság extrákkal kapcsolatba, de néhány dolgot tisztázzunk. – Emeltem rá tekintetem.

-     Nem randizunk mással! – Rögzítette le az első szabályt, mire azonnal felnevettem. Arcán ijedtség és édes mosoly játszott, így cseppet mókás lett az arckifejezése.

-     Ezt mindjárt gondoltam. – Nevettem továbbra is. – Viszont hálás lennék, ha visszafognád magad. Mi magunk sem tudjuk, pontosan mi ez köztünk, így nincs szükség a féltékenységi jeleneteidre, pláne ok nélkül.

-     Sosem voltam féltékeny, de ettől a sráctól kiver a frász! – Grimaszolt. Nem tudom, mi baja van vele, de tény, hogy mindig is ellenszenves volt neki. Egyetlen alkalommal sem hagyta ki, hogy gúnyos megjegyzéseket tegyen rá, pedig nem is ismeri. Most találkoztak először.

-     Akkor jobb, ha hozzászoksz, mert az egyik dalomon vele fogok dolgozni. Videoklip is készül belőle, így sokat lesz a közelembe. – Jelentettem be neki, de morcos ábrázatát látva, nem okoztam túlzottan nagy örömet neki.

-     Ne már! – Hisztizett kisfiús hangon.

-     De.

     Néhány percig csak bámultunk egymásra, majd Eric megszólalt, és kibújt a szög a zsákból.

-     Ugye nem fog ellopni tőlem? – Nagyra nyitott szemekkel fürkészte arcomat, amin egy szeretetteli mosoly terült szét. Szemeim picit megteltek könnyel, megszólalni is alig tudtam.

     Lehunyt szemekkel játszottam vissza fejemben az előbbi jelenetet. Egy kósza könnycsepp kibuggyant helyéről, de ez most más volt, mint a többi. Tele volt boldogsággal, örömmel, hitetlenkedéssel. – Eric értetlenül próbálta letörölni, de megállítottam hatalmas kezét.

-     Sosem mutattad ki, hogy félsz, valaki is elvehet tőled. – Adtam magyarázatot, mire megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Korábban senkit nem tartott ellenfelének. Teljesen biztos volt benne, hogy bármi történik is, én mellette maradok. Meg sem fordult a fejében, hogy valaha mást választanék.

-     Mert régen nem féltem, biztosra vettelek. Akkor még nem tudtam, hogy milyen nélküled élni. – Számat összeszorítottam, mivel nem állt szándékomba tönkretenni ezt a pillanatot sírásommal.

     Eric közelebb bújt hozzám, de ezúttal nem csókolt meg. Szorosan tartott karjai között. Éreztem szíve mindenegyes dobbanását, hallottam, ahogyan a levegőt veszi, majd kifújja. Biztonságot nyújtott a közelsége. Az a harmónia és béke uralkodott rajtam, amit korábban az álmaim alatt érzékeltem, amiből nem akartam felébredni.

     Ez a mostani is egy olyan momentum, amit a végtelenségig fogok őrizni. Sok bennem a kérdőjel, hiszen képlékeny a közös jövőnk. Boldog vagyok mellette, de bármennyire is küzdök magammal, nem tudom ilyen gyorsan elfelejteni azokat a dolgokat, amiket tett, amiket mondott. Kimondja, hogy szeret és ahelyett, hogy megkönnyebbülnék, mázsás súlyként nyomják szívemet a szavai. Azonnal eszembe jut, mikor azt mondta, boldogtalan velem, nem szeret már. Erőt ad, hogy küzd értünk, látom, hogy komolyan gondolja, mégis meg kell vívnom a saját háborúm. Addig nem tudom átadni magam a boldogságnak, addig nem tudok igent mondani, addig képtelen vagyok bízni benne, míg le nem küzdöm a bennem tomboló kételyeket. Egyben bízok: Itt van velem, és együtt sikerülni fog.

     * Ahogy fordultam egyet az ágyban, úgy tértem az ébredés útjára is. Az ablakon beszűrődő nap erősödő sugarai simogatták arcom, így gondolom, már jócskán a délelőttben járunk. Csukott szemmel kezdtem tapogatózni, de mindenhol csak a selymes paplant éreztem. Óvatosan kinyitottam szemeimet, de azonnal össze is szorítottam. Az erős fény kiégette retináimat, mire bosszúsan fúrtam arcomat a puha párnába. Nyöszörögve toltam feljebb magam, majd újra megpróbálkoztam a körülnézéssel.

     A szoba éppen úgy nézett ki, ahogyan tegnap este. A ruhák szanaszét hevernek a padlón, a kék sötétítő függöny behúzva, bár így is átengedte a bántó napsugarakat. Ám akárhogy forgolódtam, sehol nem találtam Ericet. Ránéztem a kis éjjeliszekrényen elhelyezett órára, ami tizenegy óra kilenc percet mutatott. Hogy aludhattam ennyit éppen ezen a napon?

Kipattantam az ágyból, lezuhanyoztam, fogat mostam, majd magamra kaptam egy fehér pólót, egy sötétlila pulóvert és egy fekete famert. Hajamat lófarokba kötöttem, némi parfümöt fújtam magamra, bár nyúzott ábrázatomon ez sem segített.

     Amint leértem a lépcsőn Noora szaladt felém. Lábaimat átölelve köszöntött. Leguggoltam hozzá, majd egy cuppanós puszit nyomtam arcára.

-     Jó reggelt, királylány! – Hatalmasat nevetett, pedig semmi vicceset nem mondtam. Gyermeki naivsággal látja az életet. Az ő világában minden rendben van. Nem érzékel mást, minthogy mindenki szereti, ez pedig így van rendjén.

-     Azt hittem már sosem kelsz fel! – Panaszkodott, miközben ölembe fészkelte magát. – Anya nem engedte, hogy bebújjak melléd. – Árulkodott tovább. – Tudod, nagyon unatkoztam már. Senki nem játszik velem, pedig én olyan aranyos vagyok. – Elnevettem magam. Le sem tagadhatná a bátyját.

-     Eric egóját örökölted, az már biztos. – Gondolkoztam hangosan, mire értelemtől csillogó, kíváncsi szemeit rám emelte.

-     Mi az az egó?

-     Egy olyan tulajdonság, amiből Ericnek jó sok jutott. – Felelt helyettem Lina, mire csak egy amolyan „pacsit” mosolyt küldtem felé.

-     Még mindig nem értem. – Akaratoskodott a kislány, de nővére kiemelte ölemből.

-     Ha felnősz, megfogod. Most viszont irány fogat mosni! – Csapott játékosan Noora fenekére, aki vidáman szökdécselve menekült előle.

-     Jól aludtál? – Érkezett meg Marlene is, aki ezt minden alkalommal megkérdezi tőlem. Már több mint három éve együtt vagyunk Ericcel, számtalan alkalommal éjszakáztam már itt, mégis igyekszik figyelni a végtelen kényelmemre, pedig nem vagyok olyan, akinek nagyok az igényei. Egy valami van, amire igazán vágyom, az pedig Eric szeretete.

-     Persze – mosolyogtam rá megnyugtatóan. – Merre találom Ericet?

-     A garázsban van. – Bólintott az említett helyiség felé.

     Amint kiléptem a házból, megcsapott a hűvös, februári levegő. Szaladva tettem meg azt a néhány métert, majd vacogva léptem a kis téglaépületbe. Kacatok, dobozok, szerszámok, minden megtalálható volt itt, ám barátomat még mindig nem találtam sehol.

-     Eric? – Kérdeztem, mire meghallottam hangját.

-     Az autó alatt. - Megijedtem, hiszen nem láttam, így nemigen számítottam hangjára sem.

-     Hát te meg mi a szöszt csinálsz ott? – Lepődtem meg.

-     Valami nem stimmel a motorral. – Megfogtam lábát, majd kijjebb húztam. Kuncogni kezdtem, mikor egy olajos arcú, kócos hajú, szemtelen mosolyú fiú nézett velem szembe.

-     Hogy nézel ki? – Nevettem tovább, majd egy hirtelen mozdulattal magára rántott.

-     Mi van, így már nem is tetszem? – Húzogatta szemöldökét, én pedig egy szabad pontot kerestem arcán, ahova gyors puszit leheltem.

-     Dehogynem, viszont elég büdös vagy. – Állapítottam meg.

-     Te viszont gyönyörű és rózsa illatú. – Simított végig arcomon. Ezt szeretem a legjobban benne, hogy smink nélkül, felkötött hajjal, itthoni ruhában is szépnek talál. Úgy szeret, ahogy vagyok. Nem egy kimázolt, felöltöztetett csinibabát akar, hanem engem a természetességemmel és minden hibámmal együtt.

     Nem törődve azzal, hogy olajos leszek bújtam hozzá. Ajkaimat az övére nyomtam, ő pedig kezeit derekamra simította.

-     Boldog valentin napot! – Vigyorgott rám, majd összekent olajos kezével.

-     Szeretlek! – Fontam dereka köré lábaim, mire ő újra számra tapasztotta sajátját.

     Először ajka csak súrolta enyémet. Óvatosan beleharapott, majd megnyalta szája szélét. Élveztem, ahogyan szórakozik velem. Kezeimet nyaka köré kulcsoltam, így még közelebb kerültem hozzá. Húztuk még kicsit egymás idegeit, majd forró csókban forrtunk össze. Érzéki, érzelmes, vággyal teli. Minden mozdulatából a szeretet, a szerelem sugárzott. *

     Akkor nem kételkedtem benne. Biztosra vettem, hogy őszintén szeret. Ezt kell újra elérnem. Nélküle nem bírok élni, de olyan nincs, hogy vele sem. Én azt szeretném, hogy mellettem maradjon, hogy mindig itt legyen nekem. Az ő érzéseiben talán kételkedem, de a sajátomban biztos vagyok. Szeretem őt, bármi is történjen.