16. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Nagyon köszönöm a pipákat, véleményeket, kommenteket - válaszolni fogok rájuk, amint szerdán kézbe kapom az érettségi bizonyítványomat. Hétfőn, kedden és szerdán szorítsatok értem, akkor lesznek  szóbeli vizsgáim.
Kaptam a egy díjat. szám szerint a tizediket, nagyon köszönöm. (a díjak menüpontban megtekinthető)
A fejezetről annyi, hogy megérkezett az a gyökeres változás, amiről beszéltem.
(akit érdekel, a "következő fejezet tartalmából" modulba felkerült egy kis ízelítő, a 17. részből, melynek címe Védőangyal)

Kellemes olvasást, élvezzétek a szünetet, szerezzetek sok élményt, valamint ha nem teher, írjatok nekem pár kommentet! :)

16. fejezet

Új vizeken

-     Nem akarok többé megbocsátani. – Mondtam ki végül, amit már rég meg kellett volna tennem. Fáj, de így lesz a legjobb. - Csak bántjuk egymást, szenvedést okozunk a másiknak. Ennek így már régen nincsen értelme.  – Ahogy tudatosultak benne szavaim, karjai megfeszültek körülöttem. Óvatosan eltolt magától, így kénytelen voltam elengedni pulóverét, amibe eddig görcsösen kapaszkodtam.

-     Mit akarsz ezzel mondani? – Tekintetéből értetlenség, valamint zavarodottság sugárzott.

     Hátrébb léptem, így biztonságos távolságra kerültünk egymástól. Légzésem helyre állt, a szívem újra normál ütemben vert, a fejem kitisztult és kusza gondolatok sokasága került a helyére. A választ húztam, ameddig csak tudtam, hiszen ha kimondom, nincsen visszaút. Még egyszer végig gondoltam, hogy biztosan jó döntést hozok-e, hogy nem fogom-e megbánni, de alaposan felmértem a lehetőségeket, és így lesz a legjobb.

     Eric feszülten figyelt, így kénytelen voltam megszólalni.

-     Jobb lesz, ha egy ideig nem találkozunk. – Szemöldöke felszökött, száját eltátotta, majd visszacsukta.  Nem erre számított.

-     Mit mondtál? – Hitetlenkedve nézett rám, én pedig belül kezdtem elbizonytalanodni.

-     Jól hallottad. Nyilvánvaló, hogy mi sosem leszünk barátok, de jelenleg csak fájdalmat okozunk egymásnak. – Határozottan beszéltem, habár belülről szétszakítottak a kétségek. Háború dúlt a szívemben, de most erősnek kell maradnom. Elhatározásra jutottam, és ezúttal nem tágítok.

-     Egész eddig azt próbáltam a tudtodra adni, hogy több akarok lenni, mint a barátod. – Egyre idegesebb lett és kiabálta a szavakat.

-     Annál inkább úgy gondolom, hogy külön kell töltenünk egy kis időt. – Minél nyugodtabb voltam, benne annál inkább áradt szét a düh. Vonásai teljesen rendezetlenné váltak. Talán még sosem láttam ilyennek.

-     Mi ez a kiabálás? – Állt az ajtóba álmos tekintettel Mimmi.

-     Semmi, Eric éppen menni készült. – Indultam a kijárat felé, de elkapta kezem, és maga felé fordított.

-     Miért menekülsz el mindig, ha nem tudod, mit tegyél? – Szavait egyenesen a szemembe intézte. - Azért, mert nem akarok megsérülni – de ezt csak a fejemben fogalmaztam meg.

-     Épp ellenkezőleg. Hosszú idő után először tudom, hogy mit kell tennem. – Karomon erősebb lett a szorítása, tekintete szikrázott. Égették a torkom nyers szavaim. Könnyeim marták a szemem, de nem a szorítás okozta fájdalomtól, habár az sem volt kicsi, viszont eltörpült amellett, amit a szívemben éreztem. - Kezei lecsúsztak rólam, az ajtóban húgom homlokára egy puszit nyomott, majd újra felém fordult.

-     Először én szúrtam el, de remélem tudod, hogy most te tettél minket végleg tönkre. –Mélyen a szemembe nézett, de mikor nem szóltam semmit, hátat fordított nekem és kisétált a szobámból, ezzel együtt hosszú időre az életemből is.

     Egy, kettő, három – ennyi másodpercre volt szükségem, ahhoz hogy feldolgozzam az imént történteket, levonjam a megfelelő következtetéseket és elárasszon az üresség érzése. Visszafojtott könnyeimet szabadjára engedtem, majd a földre kuporodva vártam. Vártam a csodát, a megkönnyebbülést, de nem jött. Helyette újra a már jól ismert, hívatlan vendégeim kocogtatták meg vállam: a szomorúság, a fájdalom és a magány.

{Három héttel később}

Eric Saade

     Ahogy kiléptem az épületből, nagyot szippantottam a spanyol levegőből. Régen jártam már itt, most jól jön ez a kis kikapcsolódás. Igaz, dolgozni jöttünk, de bele fog férni egy kis lazítás is. Elhatároztam, hogy nem tagadok meg magamtól semmilyen élvezetet. Fiatal, jóképű, gazdag és szingli vagyok. Ez mind múlandó, így addig kell kihasználnom az ebből adódó lehetőségeket, amíg az ölembe pottyannak. Pálmafák, homokos part, bikinis lányok. Ez kell nekem!

-     Készen állsz Ibizára? – Fordultam Tone felé, mire bólintott. Közelebb hajoltam hozzá és szemtelenül elvigyorodtam. – Tudod miről híres ez a sziget? – Meglepte hirtelen jött kacérságom, de mosolyogva megrázta fejét. – Ami itt történik, az itt is marad. – Rákacsintottam, majd sporttáskámat megmarkolva indultam taxi vadászatra.

     A hotelszobámba lépve, elégedetten néztem körül. A világos pasztellszínek uralkodtak. Törtfehér, puha padlószőnyeg, hatalmas franciaágy bézs ágytakaróval és barna díszpárnákkal. Tölgy színű bútorok, fekete plazmatévé. Az egész helyiségben szétáradt a fény a tengerre néző ablakfalnak köszönhetően, melyet két oldalról vajszínű függöny szegélyezett. Elmosolyodtam az elegáns szoba látványától.

-     Mollynak biztos tetszene. - Mély levegőt vettem, majd megráztam a fejem, hogy eltereljem gondolataimat.

-     Miért gondolsz még mindig rá? – Hallottam meg egy szemrehányó női hangot közvetlen közelről.

     Megfordultam, és Tone állt előttem. Egy falatnyi bikini volt csak rajta, derekára egy átlátszó kendőt kötött, ami nem takart sokat, csak sejtelmessé tette. Alaposan végig mértem. Szemem a bokájától haladt felfele csupasz combjain, lapos hasán, formás mellein, nyakán, duzzadt ajkain, majd kérdő tekintetén állapodtam meg.

-     Zavar? – Húztam fel szemöldököm, ő pedig beleharapott alsó ajkába.

-     Nagyon. – Lépett közelebb, és vékony kezeit körém fonta. – Ami itt történik, az itt is marad? – Nézett fel szemembe, én pedig megerősítésképpen bólintottam egy aprót. Fogalmam sincs, mire akad kilyukadni. – Felhívás keringőre? – Suttogta a szavakat számba.

     Egyik karommal megragadtam derekát, amire hangosan felnevetett, majd csókolni kezdtem. Egy percig sem habozott, ahogy én sem. Levettem róla az apró leplet, majd kajánul elvigyorodtam. Eluralkodott rajtam a vágy, a kíváncsiság és a düh. Letépte rólam pólómat, ettől pedig csak még felfokozottabb állapotba kerültem.

-     Itt marad. – Szögeztem le, mielőtt tovább mentünk volna. Egyikünknek sem lenne jó, ha ez kiderülne.

-     Nekem van vesztenivalóm, de te mért aggódsz ennyire? – Mindent tudó szemekkel vizslatta arcomat. – Hogy hathat ki még mindig ennyire az életedre a volt barátnőd? – Szája gúnyos mosolyra húzódott, én viszont egyre idegesebb lettem.

-     Mollyt ne keverd bele! – Szorítottam jobban derekát, majd vadabbul kezdtem csókolni. Semmi érzelem nem volt benne, csak vad szenvedély.

-     Te nem tudsz szabadulni tőle, de majd én segítek. – Rálökött az ágyra, és fölém mászott.

     Csupasz mellkasomon hagyott nedves csókokat, nekem pedig a gondolataim helyét átvették öszötöneim. Beletúrtam hajába, mire belém karmolt.

-     El fogod felejteni. – Ezzel eszembe juttatta Molly legutóbbi szavait. „Jobb lesz, ha egy ideig nem találkozunk.” „Eric épp menni készült.” Visszhangoztak fejemben mondatai. Testemben szétáradt a düh, amit iránta éreztem, amiért ezt tette velünk. Lelöktem Tonet magamról, így én kerültem fölé. Szívni kezdem nyakát, ő pedig az övcsatommal babrált. Elöntötte a fejem a vörös köd, csak a harag vezérelt. Letéptem róla a maradék anyagot is, elégedett vigyorral az arcán hajolt felém, és húzott magához egy csókra, majd végleg átvették az irányítást felettünk a puszta vágyak.

     Ahogy csábítóan elfeküdt az ágyon, valamint hajába beletúrva vetette hátra nyakát, lábát felhúzta, így fehér fürdőruha alsója teljesen látható volt. Felül sem takarta sok minden, csak egy lenge ing, alatta pedig semmi. A stáb férfi tagjai tátott szájjal figyelték minden mozdulatát, szemükkel a maradék ruhát is levették róla. A nők megvető, lenéző tekintettel méregették, és szórtak villámokat felé, de ő ezt leplezetlenül élvezte. Egy pálmafának támaszkodva figyeltem, ahogyan kelleti magát. Mosolyogva nyugtáztam, hogy babonázza meg az erősebbik nemet. Férfi társaim sóvárgó arcát elnézve, egy sem akadna, aki ne lett volna az éjjel a helyembe, én mégsem tudtam igazán élvezni a helyzetet. Csak szex volt, semmi több.

-     Eric, te jössz, a hajós jelenetet vesszük. – Szólt oda az egyik rendező.

     Hanyagul ellöktem magam a fától, rákacsintottam Tone-ra, és elindultam a fedélzetre. Ingemet kigomboltam, majd énekelni kezdtem, valamint a már jól megszokott mozdulatokat megtettem a lábammal és a kezemmel. A jelenetet hamar felvettük, így jöhetett a következő. Nem is tudom, hogy azt élveztem-e jobban, ahogy vizes testtel felém tornyosult és lágyan megcsókolt, vagy mikor az autóban velem szembefordulva ült az ölembe? Ez a nő tudja, mit csinál.

-     Ezt még egyszer. – Kiabált oda valaki. Van egy olyan érzésem, hogy nem csak nekem tetszik ez a helyzet, hanem hímnemű társaimnak is.

-     Visszamászott az anyósülésre, majd mikor elhangzott a „Felvétel” szó, egy hirtelen mozdulattal újra rajtam termett.

-     Egy igazi bestia vagy. – Hajoltam füléhez, miközben kezei elkalandoztak rajtam. Tenyereimet csípőjére tettem, ő kicsit megemelkedett, és számra hajolt. Nem követtük a forgató könyvet, de senkinek nem volt ellenvetése magánakciónk miatt.

    

     A forgatás végeztével felmentem a sziklára, ahol az egyik részt felvettük. Leültem, és az éppen lebukó napot figyeltem. Molly jutott eszembe, de szerencsére lépteket hallottam, majd az illető letelepedett mellém. Hallgattunk, de végül csak kibökte, ami a szívét nyomta.

-     Ez most már mindig így lesz?

-     Problémád van vele? – Fordultam dühösen Alex felé, aki felhorkant és felállt. Jellemző.

-     Tudod mit, most rohadtul nincs igazad! – Fordult vissza, majd néhány lépéssel újra előttem állt.

-     Parancsolsz? – Emelkedtem vele egy magasságba. Nem kellene provokálnia, mert jelen állapotomba szemrebbenés nélkül megütöm.

-     Nézz mélyen magadba! – Sarkon fordult, de ezúttal utána szóltam.

-     Marha bölcs vagy. Mindig csak a szád jártatod, de amikor segítségre lenne szükségem, egyszerűen felhúzod magad, és eltűnsz. Ahelyett, hogy meghallgatnál, itt hagysz. Fogalmad sincsen, mi zajlik le bennem, mi történt mostanában, miért tettem azt, amit. Nem tudsz semmit, mert nem kérdezed meg, hogy bazd meg haver, mi történt? Csak kioktatsz. Azt a legkönnyebb. Csakhogy az előzményeket sosem ismered, mindig a következményekből vonod le következtetést. – Üvöltöttem vele. Jól esne valakivel megbeszélni a gondjaimat. Minden ilyen alkalommal Dannyt hívom, de a Mimmis ügy miatt hetek óta nem beszéltünk, tényleg haragszom rá. Erre még Alex is belém köt.

-     Igazad van. – Tette vállamra kezét, és kicsit lefele nyomott, hogy üljek le. Így is tettem, majd ő is csatlakozott. – Mesélj, miért viselkedtél ma így Tone-val? Vőlegénye van.

-     Na, aztán őt sem kell ám félteni! – Horkantam fel, mielőtt én lennék a gaz csábító. - Miért, zavar? Tetszik? Vagy irigy vagy? – Húztam fel szemöldököm. – Akkor fokozzam még egy kicsit? Múlt éjjel megvolt. – Terült el arcomon egy önelégült vigyor.

-     Mi a fene ütött beléd? Normális vagy? – Vágott megbotránkozott képet. – Azért furcsálltam, mert nemrég még Molly után…

-     Soha többé ne mondd ki előttem ezt a nevet. – Szakítottam félbe. Kezem ökölbeszorult, összepréselt ajkaim között sziszegtem a szavakat.

-     Szóval itt van a kutya elásva. Mit csináltál már megint?

-     Most kurvára mellé lőttél, mert nem én basztam el. Először igen, beismerem, de ezt nem kenitek rám!

-     Elküldött? – Gondolkodás nélkül emeltem meg jobb kezem és lendítettem Alex arcába, aki ülő helyzetéből fekvőbe került. Meglepetten pislogott fel rám, megszólalni sem bírt.

-     Nem megmondtam, hogy ne hozd szóba? – Ordítottam, majd otthagytam. 

     A medencébe megláttam Tone-t. Ruhástól gázoltam bele a vízbe. Néhány másodperc alatt átszeltem a köztünk lévő távolságot. Durván a medence szélének szorítottam, majd minden figyelmeztetés nélkül csókolni kezdtem. Karjait nyakam köré fonta, lábait derekamra tekerte. Nyakát hátravetve élvezte, amit csinálok. Nem finomkodtam, nem voltam gyengéd, sőt már-már erőszakosan markoltam fenekébe, de tetszett neki, ez izgatta fel. Felsikított és belemélyesztette körmeit vállamba, mikor kezem a víz alatt megtalálta fehérneműjét.

Danny Saucedo

     Az ablakon a Nap simogató sugarai sütnek be. Április vége van, azaz javában tavasz, ami a boldogság, a kiteljesedés ideje lenne. Ahogy kinézel, a parkban fiatalabb és idősebb párok sétálnak kéz a kézben a virágzó fák alatt. Tompán ugyan, de beszűrődik a madarak énekhangja, amint ide-oda repdesnek, és élvezik az egyre melegedő időt.

     Minden külső tényező árasztja magából a vidámságot, de az én szám mégis lefele konyul. Számtalanszor gondoltam át, hogy helyesen cselekedtem-e, de mint mindig, most is arra jutottam, hogy ebben a helyzetben nincsen jó döntés. Nagyon megbántottam, de remélhetőleg akkorát csalódott bennem, hogy esze ágába sem jut reményeket fűzni hozzám. Nem tudnám boldoggá tenni, képtelen lennék megadni neki, amit megérdemel. Ezt az eszem tudja, de akkor miért ilyen keserű a szám íze?  Bárcsak máshogy alakult volna!

-     Min töröd ennyire a buksid? – Mormolta a hátamba Gina, miközben törékeny kezeivel körülölelte az én kemény testem. Egy újabb ember, akit meg fogok bántani, pedig nem érdemelné meg. De legalább megpróbálom ezt nem elszúrni.

-     Szép jó reggelt! – Fordultam velem szembe, majd megpusziltam homlokát, mire szemét összeszorította, és édesen mosolygott. – A szép időben gyönyörködtem. Nem megyünk ki sétálni? – Boldog arccal nézett fel rám, de hamar elkomorult. Homlokom ráncba szaladt, nemigen értetem reakcióját.

-     Mi lesz, ha meglát minket valaki? – Ellágyultak vonásaim, kezeimet arcára csúsztattam. Néhány szemébe lógó hajtincset füle mögé tűrtem, és egy apró csókot leheltem szája sarkába.

-     Akkor eggyel több interjúnk lesz. – Bátortalanul nézett rám.

-     Felvállalnál? – Kérdése meglepett, de itt az ideje, hogy valamit jól csináljak.

-     Igen. – Utoljára átgondoltam, hogy következő mondatomnak milyen súlya van, de végül erőt vettem magamon. – Tényleg komolyan gondoltam, hogy próbáljuk meg. Nem azért volt, hogy az ágyamba csábítsalak, sokkal többre tartalak annál. Igazából szeretném megpróbálni.

-     Íííí – Adott ki furcsa hangokat, nyakamat átölelte, én meg a földtől elemelve körbeforgattam egyszer. Lágy csókot váltottunk, majd felöltözködtünk, és egymás kezét fogva elhagytuk lakásomat.

     Átjárt a vidámság érzése. Közrejátszott benne a virágzó fák illatfelhője, a gyerekek felszabadult nevetése, Gina csilingelő hangja. Egy szóval a rám ható tényezők összegsége elégedetté tett. Megláttam a kis hidat, ami a kedvenc helyemre vezet.

-     Mutatnék valamit. – Néztem a mellettem haladó lányra. – Csukd be a szemed egy pillanatra, de ne less! – Szájával „O” betűt formálva mutatta ki meglepődöttségét, de eleget tett kérésemnek. Kezét szorosabban fogtam, nehogy elessen, és átvezettem a fából készült, íves úton.

-     Kinyithatod. – Suttogtam, majd hátulról átöleltem, és a vállára támasztottam állam, így láttam, hogy szemei elkerekednek. A szavak a torkán akadtak a csodálkozástól.

-     Ilyenkor a legszebb. Ebben a néhány hónapban, szinte minden nap eljövök ide. – Közben végigpásztáztam minden fát és bokrot újra, meg újra. Narancssárga, zöld, mályva, bordó, és ezeknek a különböző árnyalatai uralkodtak. A fák mindegyike páratlan volt. Sehol máshol nem lehet ilyet látni. A talajba egy kis tavacska volt kikövezve, aminek szélére különböző madarak szálltak le, ezzel tovább növelve a hely sokszínűségét.

-     Ez, ez lélegzetelállító. – Kereste a legmegfelelőbb szavakat, de erre én még sosem találtam olyat, ami kifejezné a varázslatát.

     Álldogáltunk még egy darabid egymást ölelve, de éreztem, amint valami a lábamnak dörgölődzik. Lenéztem és egy fehér apróság liheget mellettem. Leguggoltam hozzá, orrát az enyémhez dugta. Megsimogattam buksiját, majd felemeltem, hogy Gina is meg tudja simogatni. Olyan ismerős nekem.

-     Honnan kerülhetett ide? Egy ilyen édes szőrgombóc biztosan hiányzik a gazdájának. – Igaza lehet, körülnéztem, de nem láttam senkit. Kezembe fogtam a nyakában lógó apró medált, amint gyöngybetűkkel annyi állt: „Darling”.

-     Darling! – Kétségbeesett női hang, ami minden bizonnyal a kiskutyát keresi.

-     Darling, merre vagy? – Kicsit vékonyabb, de hasonlóan rémült hang. Viszont mindkettő egyformán ismerős.

-      Ez nem Frida hangja? – Kérdezte tőlem Gina, mire bólintottam. Minden imát elmormoltam, hogy a másik hang tulajdonosa ne a húga legyen.

Molly Sandén

     Izgatott vagyok. Hosszú évek óta nem énekeltem már duettet, ráadásul a partnerem személye maga a megvalósult álom, Christopher Nissen. Álmodni sem mertem róla, hogy pont velem fog duettezni. Mikor felkeresett, azt hittem rosszul hallok.

     * Ez az egyik legjobb dal az albumon, de hiányzik belőle valami. A szöveg felett ülök napok óta, újra meg újra meghallgatom a felvételt is, de nem jövök rá. Elküldtem menedzseremnek is, aki azt mondta megpróbál megoldást találni, de azóta nem hívott, én pedig már lassan a hajamat tépem. – Telefonom őrült zenélésbe kezdett, épp időben, mielőtt végleg felrobbannék.

-     Mondd, hogy kitaláltál valamit, mert a sírás kerülget. – Támadtam le hívómat köszönés nélkül.

-     Hú, tényleg olyan súlyos a helyzet, ahogy mondták. – Szólalt meg a vonal túloldalán egy számomra ismeretlen férfihang.

-     Kivel beszélek? – Tettem fel a kérdésemet bátortalanul. Előbbi kirohanásom után erős váltás. Szerencsétlen a végén még valami skizofrénnak hisz.

-     Christopher vagyok, Christopher Nissen. – Majdnem kiejtettem a telefont a kezemből. Komolyan a dán popcsillaggal üvöltöztem fél perce? Ennél kínosabb helyzetbe akarattal se sodorhattam volna magam.

-     Jézusom! – Próbáltam menteni a menthetőt. – Kezdhetnénk előröl? – Egy igazi, szívből jövő nevetést kaptam válaszul, így igennek vettem és kicsit ellazultam.

-     Ne aggódj, fel voltam készülve mindenre. – Kuncogott továbbra is.

-     Csodás, de azért tisztázzuk, hogy nem vagyok hisztérika, csak egy ihlethiányban szenvedő énekesnő.

-     Hallottam a dalt, olvastam a szöveget, és kétlem, hogy hiányod lenne bármiben is. Nekem tetszik, de felvetődött itt egy ötlet, és igazából ezért hívtunk.

-     Mi lenne az? – Kérdeztem kíváncsian. – Bármit elfogadok. – Lelkesültem be.

-     Ezt örömmel hallom. Szóval annyira megtetszett a hangod és a dal stílusa, hogy arra gondoltam próba szerencse megkérdezem, ellene lennél-e egy duettnek velem? – Most viccel? Ez a kandi kamera?

-     Te most ugratsz? – Kérdeztem hitetlenleven, mire megint kinevetett.

-     Nem. Komolyan szeretnék veled énekelni.

-     Oké, kétszer is kimondtad, nem léphetsz vissza! – Szögeztem le, majd én is mosolyogni kezdtem.

-     Nem állt szándékomban. – Nagyon helyes. – Akkor holnap visszamegyek Aleenaval, és megbeszélhetjük a részleteket.

-     Rendben. Várlak benneteket. – Tettem le a telefont, és visongva kezdtem ugrálni. Meg sem tudom mondani, mikor ért utoljára ekkora öröm. *

     Néhány perc és odaérek a stúdióba. Gyalog indultam el otthonról. Egyrészről nincs messze, másrészről ettől a szép időtől csak pozitív energiát kapok, míg a közlekedési dugók felviszik a vérnyomásom.

     Az épület előtt már ott parkolt a jól ismert fehér autó, így tudtam, hogy ők már itt vannak. Megszaporáztam lépteim, majd szélesre tárva a kis szoba ajtaját léptem be a helyiségbe.

-     Sziasztok! – Mosolyogtam rájuk, majd megöleltem Christophert.

-     Nagyon örülök, hogy újra látlak! – Világoskék szemeiben láttam, hogy őszintén beszél, így szégyenlősen bólintottam egyet. Meg kell hagyni, nem kell a szomszédba mennie helyes arcért, vagy jó kiállásért. Izmos felsőtestét kihangsúlyozta fehér pólója, szőkésbarna haja tökéletesen volt beállítva, és ilyen fehér fogakat még fotoshoppal sem lehetett volna csinálni. Be kell vallanom, tetszik a látvány.

-     Nem ülünk be valami szabadtéri kávézóba? – Néztem körül a jelenlévőkön. – Ez a sötét szoba kiszipolyozza a jókedvemet.

-     Isten ments! – Kapta fel pulóverét a dán csillag, és az ajtót kitárva engedett maga elé. – Csak a hölgyek után, – húzta száját félmosolyra. Még udvarias is. Létezik egyáltalán ilyen pasi? Eric - jutott eszembe. Három hete nem beszéltünk. Nem tudok róla semmit, csakhogy éppen Ibizán van azzal a nővel. – Felsóhajtottam, és picit megráztam a fejem. Reméltem, hogy senki nem vette észre, de a mellettem haladók egymással cseverésztek.

-     Ez szimpatikusnak tűnik. – Mutatott Christopher egy tőlünk nem messze elhelyezkedő kávézóra, ahol az asztalok egy placcon voltak elhelyezve, elkerítve az úttól. Emlékek sokasága futott végig a szemem előtt, ahogyan télen forró csokit ittunk, nyáron fagyival etettük egymást. Tekintetem a nem messze tornyosuló épülettömegre siklott. Több mint egy évig éltem ott vele. Hány alakommal ugrottunk ide le, ha édességre vágytunk. Eric itt szereti legjobban a semlat.

-     Ne, ide ne menjünk! – Fogtam meg a srác karját, aki már néhány lépést tett a kiszemelt üzlet irányába.

-     Minden rendbe van? – Nézett rám kérdő tekintettel, bólintottam egyet, majd elindultam az utca túloldalára, de a következő pillanatban már csak hangos dudaszót hallottam.