Elnézést a késedelemért, meghoztam az új fejezetet. Remélem kárpótollak benneteket.
A szavazás lezárult, és pontosan 100 szavazat érkezett, aminek nagyon örültem! Válaszoltam ez előző rész hozzászólásaira is.
Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait, az iskolához pedig mindenkinek sok sikert és kitartást!
(Igyekszem pontosan hozni a részeket, de a főiskola engem is lefoglal, ha csúszok jelezni fogom, de kérlek legyetek megértőek. Összesen 4 rész van vissza ezen kívül, remélem végig velem maradtok!)
26. fejezet
Tudod? Tudom!
(a kép készítője: Kovács Csaba)
Megfogalmazni,
majd kimondani, bocsánatot kérni ,majd megbocsátani. Változni ,vagy
változtatni. Elengedni, vagy magunkhoz ölelni. Dönteni arról, hogy valaki a
barátod, vagy a szerelmed legyen. Mindig az első lépés a legnehezebb.
Oliver
Sikerült. Mikor meghallottam a
nevünket, erre az egy szóra tudtam gondolni. Megcsináltuk. Az X-Factor
történetének eddigi legsikeresebb csapata vagyunk és még nincs vége. Hiszem,
hogy menetelhetünk tovább. Innentől cél a legjobb három, majd a döntő, s végül
a győzelem. Lépésről lépésre kell haladnunk, s most már nem torpanhatunk meg,
mert az mindennek a végét jelentené.
Megkönnyebbülten vonultunk le a színpadról,
majd a színfalak mögött összeölelkeztünk a srácokkal. Olyan kapcsolat van
közöttünk, amit sokan nem értenek. Mi nem csak zenekarként működünk együtt, és
a barátságunk sem csupán átlagos. Mi négyen lelkitársak vagyunk, akik különböző
helyekről indultak, más-más utat jártak be, de mindvégig egyazon célért
küzdöttek, s mostanra együtt haladnak a megvalósítás felé.
- Gratulálok!
– Csapódott hozzám hirtelen egy vékony, törékeny test, és két karját nyakam
köré fonta.
- Tetszik,
igaz? – Hallottam meg szinte ugyanekkor egy ismerősen csengő, sajnálattal teli
hangot a közelben. Ez Nana hangja.
- Talán.
– Bátortalanul, alig hallhatóan ejtette ki egy bársonyos hangú lány a száján
ezt az egyetlen, bizonytalan szót. Óvatosan eltoltam magamtól Camillet, majd
érdeklődően fordultam a hangok irányába, de már nem láttam ott senkit.
Cam mindenfélét fecsegett, boldogan
nevetgélt a hazafele vezető úton, de nemigen figyeltem rá. Időnként hümmögtem
néhányat, vagy bólintottam, de különösebben nem vettem részt a beszélgetésben.
Egyfolytában pörgött az agyam, csak az járt a fejemben, vajon ki mondta azt
Nananak, hogy talán. Nem vagyok, s nem is lehetek biztos benne, de úgy érzem,
Lisa hangját hallottam. Örülnék neki, ha ő lett volna? Tagadhatatlanul gyönyörű
lány, és nem mondhatni rá, hogy nem karizmatikus. Ami a szívén, az a száján. Szép
arca mellett határozott kisugárzásával is felkelti a figyelmet, csak úgy árad
belőle a magabiztosság. Tetszett, hogy nem ájult el tőlem, hogy nem gondolkozott
azon, mit mondhat előttem, vagy mit nem, úgy kezelt, mint egy normális,
hétköznapi embert, aki valójában vagyok. Éles nyelve mögött azonban gyönyörű
mosoly lapul. Mikor a produkciónk után kinéztem a nézőtérre, széles mosollyal
az arcán tapsolt, miközben csillogtak a szemei. Láttam rajta, hogy élvezte,
hogy valóban elnyertük a tetszését. De mért is gondolkozom én ezen?
- Oliver,
te figyelsz rám egyáltalán? – Cam dühösen torpant meg előttem.
- Persze!
– Vágtam rá azonnal, majd elkezdtem törni a fejem, vajon miről beszélhetett.
- Akkor
mit mondtam? – Felhúzott szemöldökkel, és csípőre tett kezekkel állt előttem,
nekem pedig természetesen halványlila fogalmam nem volt arról, mit mondott.
- Gratuláltál?
– Kérdeztem bátortalanul, majd kicsit szégyellni kezdtem magamat.
- Igen,
úgy háromnegyed órával ezelőtt. – Dühösen fordított nekem hátat, majd mielőtt
utána mehettem volna leintett egy taxit, s már csak a távolodó autót figyeltem.
Talán YaOunak igaza van, el kell engednem
Camillet. Nem is hozzá ragaszkodom, hanem ahhoz, hogy valaki törődjön velem. Ha
Cam érdekelne, ha az ő társaságára vágynék, akkor nem tudtam volna így figyelmen
kívül hagyni. Ideje továbblépnem. A mi kapcsolatunknak már vége. Ő volt az első
igazi szerelmem, gyönyörű hónapokat töltöttünk együtt, megannyi emléket
gyűjtöttünk, ám ez már mind csak múlt. Azok a hónapok már nem térnek vissza, s
az emlékeket habár fel lehet eleveníteni, egy-egy eseményt újra meg lehet
szervezni, de az már nem lesz olyan, mint azelőtt. Habár jól éreztem magam
Camillel, és nélküle nem biztos, hogy végig tudtam volna csinálni ezeket a
kemény megpróbáltatásokat, de be kell látnom, nekünk ez nem megy. A
kapcsolatunk kiégett, a szerelmünk elmúlt, de barátok nem lehetünk, ahhoz túl
sokáig voltunk egy pár. Nem akarom, hogy a múltbéli szép emlékek fájdalmassá
váljanak. Úgy szeretnék rájuk emlékezni, hogy közben mosoly van az arcomon.
Elővettem telefonom, majd egy nagyon tömör
üzenet pötyögtem be rajta, s küldtem el a címzettnek.
„ Cam, beszélnünk kell.”
YaOu
Mint minden adás után, most is
visszatértünk a házba, ahol koccintottunk, és csaptunk egy rögtönzött kis
ünneplést. Jól esett az egész hetes kemény munka után kiadni a feszültséget,
úgy gondolom, ennyit megérdemlünk. Ugyan nem megyünk el itthonról, s csak szűk
körben, visszafogottan bulizhatunk, de ez épp elég, talán ez adja meg a
varázsát. A poharakban pezsgő helyett narancslé van, a hangfalakból üvöltő zene
helyett, inkább gitárt veszek a kezembe, a vadul táncoló lányok helyett pedig
sokkal szívesebben nézem a fejét vállamon pihentető Nanat. Szeretem, mikor itt
van, akkor vagyok nyugodt, ha a közelembe tudhatom. Már túl vagyunk a verseny
felén, már nem kell sokat kibírnunk, míg végre együtt lehetünk. Mikor nincs
velem, mindig attól tartok, hogy talál valakit, aki mellette tud lenni, akihez
nem kell alkalmazkodnia, akire nem kell várnia. Számtalanszor riadtam fel arra
éjjelenként, hogy azt álmodtam, Nana nem jött többet. Napról napra vártam, de ő
nem jött.
- Min
gondolkozol ennyire? – Kíváncsian fürkészte arcomat, s huncut mosolyra húzta
ajkait.
- Ugye
tudod? – Tettem fel sokadszorra is ezt a kérdést, mire piciny kezeit enyémekbe
csúsztatta.
- Tudod,
hogy tudom. – Tekintetét enyémbe fúrta, s ebben a pillanatban beleláttunk
egymásba.
*
Végre van egy szabadnapom, amit arra fogok használni, hogy elviszem Nanat egy
normális randevúra. Olyan régen voltunk kettesben, ránk fér már egy kis
kikapcsolódás. Sokkal nehezebb megszoknom, hogy ilyen keveset látom, mint
hittem, de amikor együtt vagyunk, akkor igyekszünk minden másodpercet
kihasználni. Habár nem mondtuk ki, hogy járunk, de én úgy kezelem, mintha a
barátnőm lenne. A szívem az övé, és csak ez számít.
- Szia! – Az ajtófélfának támaszkodva
néztem végig a gyönyörű lányon. Hosszú barna haja kivasalva simult hátára,
hosszú farmernadrágot és egy virágmintás inget viselt.
- Mit terveztél mára? Nem bírom! –
Nyöszörgött aranyosan, miközben vállamba kapaszkodva rebegtette hatalmas
szempilláit.
- Minél előbb elkészülsz, annál
hamarabb megtudod. – Rövid csókot leheltem rózsás ajkaira, majd elhúzódtam
volna, ám ez nem ment olyan könnyen, mint én képzeltem.
- Kérlek, úgy szeretném tudni. –
Lábujjhegyre állva ölelte át nyakamat, orrát az enyémnek dörgölte, és finom
puszikkal ostromolta éhes ajkaimat. Vigyorom egyre szélesebb lett, azonban
eszem ágába sem volt félbeszakítani próbálkozását.
- Hmm, győzködj még egy keveset,
talán kicsúszik valami a számon.
- Annyira pasi vagy. – Csapott
óvatosan vállon, majd el akart távolodni, de ezúttal én nem engedtem.
Megragadtam
derekát, másik tenyerem pedig arcára csúsztattam. Megcirógattam arcát, majd
mikor lehunyta szemeit, számat az övéhez érintettem. Picit beleharaptam alsó
ajkába, mire beletúrt hajamba. Szenvedélyesen csókoltam, nyelveink édes táncot
jártak egymással, s legszívesebben sosem hagyták volna abba. Mikor tüdőnkből
minden raktározott levegő kiürült, szorosan hozzám bújt. Arcát mellkasomba
fúrta, én pedig mélyen beszippantottam epres samponjának illatát, és egy utolsó
puszit nyomtam feje búbjára.
- Arra gondoltam, hogy elviszlek
randizni. Mit szólsz? – Nyilvánvalóan megleptem, ugyanis szó szerint tátva
maradt a szája, és elkerekedett szemekkel kémlelt. – Nans, az most jót jelent,
hogy nem válaszolsz? – Picit megijedtem, már nem voltam olyan magabiztos.
- Hozom a kabátom. – Kettesével vette
felfele a lépcsőfokokat, majd mikor azt hitte nem látom, ugrálni kezdett.
Nevetve nyugtáztam, hogy sikerült örömet szereznem neki.
- Jézusom, ez csodaszép! – Kapta Nans
szája elé a kezét, mikor megálltunk a Trafalgar térnél.
- Tetszik? – Átöletem hátulról, ő
pedig hasa előtt összefont karjaimra simította kezeit. Pár puszit nyomtam
halántékára, s arcára, majd élveztük a pillanatot.
Novemberhez
képest kellemes idő volt, néhány makacs napsugár még erőlködött, így még
romantikusabbá tette az amúgy is meseszép látványt. Kézen fogva sétáltunk, sok
mindenről beszélgettünk, és rengeteget nevettünk, ám az igazán fontos dolgokról
most sem esett szó. Valamiért mindig elkerüljük azt a témát, hogy komolyan
megpróbáljuk együtt, mint egy pár. Félünk a bizonytalanságtól, félünk
kockáztatni.
Leültünk
a Nemzeti Galéria előtt található lépcsőhöz, és meleg kürtöskalácsot
falatoztunk. Nana édes nevetése dallamosan csengett a viszonylag csendes
környezetben. Boldog vagyok, mikor ilyennek látom. Egy ideje már teljesen
feloldódott, nem érzem, hogy visszafogná magát, megnyílt előttem, teljes
mértékben önmagát adja. Bízik bennem, tudja, hogy nem fogom elhagyni, hogy vele
maradok, hogy nekem is éppannyira szükségem van rá, mint neki rám. Tudja, hogy
szeretem.
- Nana? – Felemelte vállamon pihenő
fejét, és gyengéd mosollyal arcán várta, hogy folytassam. – Ugye tudod, hogy
nagyon sze..
- Ne mondd ki! – Szakított félbe,
kicsi kezeit pedig fülére szorította. – Kérlek, ne mondd ki! – Szemei megteltek
rút könnycseppekkel, én pedig elképzelni sem tudtam, mit csináltam rosszul.
- Nana, mi a baj? – Ijedten, s tán
picit csalódottan vettem el kezem combjáról, és ejtettem ölembe.
- Tudom, tudom, hogy mit akartál
mondani, és én anélkül is tudom, hogy kimondanád. Én is téged YaOu, nagyon,
hidd el, kérlek!
- Akkor miért így reagáltál? –
Rosszul esett, hogy nem akarta hallani, ez olyan, mintha elutasította volna, amit
iránta érzek. Nem mondom ki olyan könnyen valakinek azt, hogy szeretem. Ha
egészen őszinte akarok lenni, nőnek édesanyámon és az unokahúgomon kívül még
soha nem mondtam.
- Ne haragudj! – Szeméből az első
könnycsepp kibuggyant, és hamarosan újabbak követték. Ömlöttek a könnyei, de
egyszerűen nem tudtam letörölni őket, nem tudtam azt mondani neki, hogy semmi
baj, mert fájt, mert ez most nekem sokkal jobban fájt.
- Miért? – Újból feltettem a kérdést,
és fel is fogom annyiszor, amíg választ nem kapok rá.
- Ez a szó sokat jelent nekem.
- Nekem is, és nem mondom ki csak
úgy. Komolyan gondoltam… vagyis gondoltam volna. – Megráztam fejem, majd
távolabb húzódtam Nanatól.
- YaOu, - két kicsi tenyerét arcomra
csúsztatta, így próbálta elérni, hogy ránézzek. – YaOu, ennek a szónak komoly
súlya van. Ha kimondod, többet akarok, telhetetlen leszek. Így is nehéz
beletörődnöm, hogy nem látlak mindennap, hogy hétköznap örülök annak is, ha
csak egy órád van rám, hogy egy napunk van egy héten, hogy sosem tudod, mikor
jön közbe valami. Még nincs vége a versenynek sem, de az igazi megpróbáltatások
csak utána következnek. Szét fognak szedni titeket a rajongók, a sajtó, a
média. Interjúkra, fotózásokra lesztek rángatva, hétvégenként pedig koncerteket
fogtok adni. Így lesz, tudom, hogy így lesz, mert hihetetlenül tehetségesek
vagytok, és szerencsére népszerűek is. Nem tudhatod, hogy beleférek-e az
idődbe, de ha azt mondod nekem, hogy szeretsz, nem leszek képes elengedni, nem
leszek képes visszavonulni, nem leszek képes kevesebbel beérni. Ezért szépen
kérlek, hogy ne tedd ezt velem, ne nehezítsd meg még jobban az amúgy is
rendkívül bonyolult helyzetünket. – Sírása kicsit lecsillapodott, láttam rajta,
hogy megkönnyebbült, hogy ezeket már régóta el szerette volna mondani.
- Ehhez két dolgot szeretnék
hozzáfűzni. Egy, rád mindig lesz időm, te mindig bele fogsz férni az életembe,
mert te vagy az életem. Kettő, lehet, hogy az emberek szemébe szingli vagyok,
de az én szívem foglalt, ezt tudnod kell.
Száját
harapdálva igyekezett visszafojtani újból előtörni akaró könnyeit, de ezúttal
segítettem neki. Ujjammal végigsimítottam ajkán, majd arcán, s füle mögé tűrtem
egy hajtincsét. Gyengéd csókot leheltem ajkaira, igyekeztem minden érzésemet
belevinni ebbe a csókba. Szavak nélkül akartam éreztetni vele, hogy mennyit
jelent nekem. Miközben ajkaink tökéletesen egybeolvadtak, testünk összesimult,
könnyei pedig teljesen elapadtak. Derekát ölelve vontam magamhoz a
lehetetlennél is közelebb, ő pedig készségesen belesimult karjaimba.
- Tudod? – Kérdeztem immáron a tér
közepén elhelyezkedő szökőkút mellett állva.
- Tudom! – Rám emelte gyönyörű
íriszeit, majd egymást nézve dobtunk be egy-egy érmét a kútba, s vele együtt
kívánságainkat is. *
Ahogy az emlékek felelevenedtek,
újból ki akartam neki mondani, de tiszteletben tartom a kérését. El fogom érni,
hogy ne legyenek kétségei afelől, hogy számomra mindig ő lesz a legfontosabb,
hogy nincs olyan, ami közénk állhatna, még ő maga sem.
- Megjöttem.
– Hallottam meg Oliver hangját a semmiből, majd olyan gyorsan el is tűnt
szobája ajtaja mögött, ahogy megjelent.
- Mi
baja? – Érdeklődött az ölembe kuporgó lány, én pedig összeráncolt szemöldökkel
ráztam a fejem.
- Fogalmam
sincs, de megnézem, jó? – Mosolyogva bólintott, nyomtam egy puszit homlokára,
majd szőke barátom szobája felé indultam.
- Bejöhetek?
– Kopogtam, s miután engedélyt kaptam, be is léptem a helyiségbe. – Mi a gond?
- Ennyire
látszik? – Óriási levegőt vett, majd vonakodva ugyan, de belekezdett. –
Gondolkoztam azon, amiről tegnap beszélgettünk, hogy talán nem is Camillere van
szükségem, hanem valakire. És sajnos arra jutottam, hogy igazad van. Ma, mikor
jöttünk hazafele, elkezdett nekem mesélni valamit, ami fontos volt számára,
mint utóbb kiderült, felvették a főiskolára.
- Mint
utóbb kiderült? Mi? Kicsit elvesztettem a fonalat. – Vallottam be, ugyanis nem
igazán értem, mire akar kilyukadni.
- Hát
ez az. Nem figyeltem rá, teljesen máshol járt az eszem, miközben ő lelkesen
újságolta el a nagy hírt. Mikor feltűnt neki, hogy abszolút nem vagyok fejben
ott, sértődötten fogott egy taxit. Én viszont elkezdtem gondolkozni, és önző
seggfejnek éreztem magam, úgyhogy elmentem hozzá.
- Mire
jutottatok? – Elég megviselt az arca, és ez nem csak a verseny fáradalmainak
tudható be.
- Hogy
nem tudunk barátok lenni. – Behunyta szemeit, majd kifújta a benntartott
levegőt.
- Tessék?
– Nagyon meglepődtem, erre nem számítottam, habár éreztem, hogy nem szereti.
- Cam
még mindig többet érez irántam. Az elején ő maga mondta, hogy csak barátok
legyünk, de most kiderült, hogy a verseny ideje alatt nem akart teher lenni
számomra, ahogy ő fogalmazott. Nekem viszont nem menne, már nem szeretem,
elmúlott az a lángoló szerelem, ami közöttünk volt, és abban egyetértettünk,
hogy így nem lenne értelme újrakezdeni, mert félő, hogy a szép emlékeink csúffá
válnak. Nem akarjuk megutálni egymást, inkább egy gyönyörű szerelemre
szeretnénk emlékezni.
- Büszke
vagyok rád! Látom, hogy most rosszul érzed magad, de hidd el, jó döntést
hoztál. Talán előbb találsz magad mellé egy olyan lányt, aki boldoggá tesz,
mint hiszed. – Megveregettem vállát, mire szemtelenül elvigyorodott, és
felhúzta szemöldökét.
- Lisára
gondolsz?
szia!
VálaszTörléssokat gondolkodtam, mit is írhatnék. az elejétől követem a blogot, és az egyik személyes kedvencem. nem, nem azért mert ByTheWay, ez csak egy plusz, amitől még szívesebben olvasom. Azért, mert imádom, ahogy fogalmazol!:)) Gratulálok!:) Bízom benne, ha véget ér a sztori, kitalálsz valamit, és írsz még nekünk mert nagyon fog hiányozni, ha nem.. ;) Még egy mondat:
minden egyes rész után azt érzem, hogy szeretném könyv formájában a polcomon tudni, hogy bármikor elővehessem, és újra élhessem Nana történetét!
:))
Szia!
TörlésNagyon jól estek a szavaid, köszönöm szépen!
Egyelőre nem tervezek újabb történetet, de ha megszáll az ihlet, akkor kétséged se legyen afelől, hogy papírra, illetve blogra vetem a mondatokat! :)
Bármikor elolvashatod, a blogot nem fogom törölni, hiszen szívem lelkem benne van mind Nana, mind Molly történetében!
Köszönöm, hogy írtál nekem!
imádom, imádom imádom *o* kész zseni vagy :D 4 rész?? nem akarsz 2. évadot? :O xd vagy egy másik blogot nyitni esetleg? :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök neki!
TörlésNem, második évad egészen biztosan nem lesz, de egy újabb történet bármikor lehetséges, amint megszáll az ihlet! :)
Köszönöm, hogy írtál!
nagyon jó lett remélem ez a blog után vagy irsz egy másikaz vagy ennek lesz második évada
VálaszTörlésMásodik évad nem lesz, nem érzem értelmét elhúzni, szerintem az csak a kárára menne a blognak, amit nem szeretnék. Másik történet elképzelhető, de még nincs ötletem hozzá, ám ez akár egy pillanat alatt megváltozhat!
TörlésKöszönöm, hogy írtál, és hogy mindig írsz! :)
Szia drága Jenni!:)
VálaszTörlésSzomorúan olvastam, hogy mindössze 4 rész van vissza, de még reménykedem újabb történetben.;) De most térjünk rá a fejezetre.
A cím aranyos utalás, bár az elején nem igazán értettem, de amint ahhoz a sorokhoz értem, megvilágosodtam.:) Nekem az a rész nagyon tetszett, mert eszembe juttatott egy számomra kedves könyvet.
Oliver, szerintem jól döntöttél, így talán Camille-nak is könnyebb lesz. Hogy lehet egyszerre sajnálni ezt a helyzetet és örülni is neki?:D
Nana és a monológja fantasztikus lett, s sajnos félek, hogy ezek alapján összetörhet a kis szíve. Mindenesetre remélem nem így lesz.:) Ezért mindenképpen várom a folytatást!
Puszi, Bonie Millis
Drága Bonie!
TörlésÖrülök, hogy tetszett! :) Ha ezt a kommentet olvasod, a következőben kérlek írd meg, hogy melyik könyvet, kíváncsian várom! :)
Nana törékeny lány, de YaOu ott van neki, hogy megvédje a csalódástól, reméljük, nem éppen ő fog neki fájdalmat okozni! Ez a későbbiekben kiderül! :)
Köszönöm, hogy vagy nekem! :) <3
szia Jenna!
VálaszTörlésMi az hogy 4rész?? NEEEM.!
Legyen 2.évad szerintem nem csak én akarom!!
Nagyon jó nagyon ügyesen írsz!
Ha mégis úgy döntesz hogy abba hagyod akkor ne töröld ki ezt a blogot mert szívesen olvasgatom újra és újra! 100x-is! :)
Irigyellek is hogy van ilyen fantáziád hogy ki tudod élni magad az írásban!!
Puszii Encsiii♥ :)♥
Szia!
TörlésÖrülök, hogy így gondolod, és köszönöm szépen, de nem lesz második évad. Úgy érzem, hogy tökéletes lezárást tudok írni a blognak, így nem lenne értelme húzni-halasztani, hiszen amit szerettem volna, azt leírtam. Egy újabb történet bármikor várható tőlem, ha kipattan egy kis szikra a fejemben, akkor ígérem újra jelentkezem.
A blogot semmiképpen sem fogom törölni, hiszen mind Nana mind Molly története közel áll hozzám, szívem-lelkem, és néhány saját tapasztalatom is benne van ebben a két történetben!
Köszönöm, hogy írtál nekem! :)