Előbb hoztam a fejezetet, ugyanis néhány napra elutazom. Ebből az következik, hogy a következő (24.) lehet, hogy késni fog néhány napot, majd figyeljétek a chatet, ott jelezni fogom!
Köszönöm az előzőhöz a véleményeket, a majdnem 60.000 oldal megtekintést és a 65 rendszeres olvasót is!
Várom a hozzászólásaitokat, pipákat! :)
23. fejezet
Hiányoztál!
„Az,
hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el, és boldoggá tesz, ha csak rád
gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek, s
láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog, s ha megcsókolhatom
azt az édes kis ajkadat, mely csak értem remeg.”
-
Még valamit jegyezzetek meg.
Megpróbálni kevés. A próbálkozás csupán a semmittevés látványosabb formája.
Iktassátok ki a szótáratokból, mert aki itt próbálkozik, az az első héten
hazamegy.
< Egy héttel később
>
YaOu
Remeg a lábam. Hozzávetőlegesen
tízezer ember ül a nézőtéren, várhatóan tizenöt millióan fogják a tévén
keresztül követni az adást, és én erre nem vagyok felkészülve. Jelen
pillanatban abba sem vagyok biztos, hogy a szövegre emlékszem, nemhogy a
szólamokra, belépésekre, betanult mozdulatokra. Kezdtem bepánikolni, a drukk
elhatalmasodott felettem, és nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy valamit
elrontok. Hiába a szmoking, a mikrofonállvány, ha a torkomon egy árva hang sem
fog kijönni.
- YaOu,
jól vagy? – Kérdezte kedvesen Ester, aki a túlhajszoltság nyilvánvaló jeleit
hivatott eltüntetni az arcomról.
- Igen.
– Hazudtam egyszerűen, ugyanis nem volt sem kedvem, sem erőm újabb szavakat
kiejteni.
Az elmúlt másfél hétben kidolgoztuk a
belünket, szívvel-lélekkel próbáltunk, megfogadtuk mentorunk tanácsait, de
beleépítettük a dalba a saját egyéniségünket, és igyekeztük ByTheWay-essé
tenni. Mi nem egy szépfiúkból összeverbuvált csapat akarunk lenni, hanem egy
olyan együttes, akit a hallgatóság mellett a szakma is elismer. Nem tudni,
mennyi lehetőségünk lesz rá, ezért már a legelején szeretnénk megmutatni, mi is
az a ByTheWay. Az a célunk, hogy aki látja ezt a produkciót, az észrevegye
rajta a kezünk nyomát, mert mi nem utánozunk senkit, mi a ByTheWay vagyunk.
- Mindent
megtettünk, igaz? – Fordultam a fodrász székben csücsülő Oliver felé.
- Már
vártam ezt a kérdést, az arcodra volt írva. – Nevetett fel jóízűen. – Mi a mi
mottónk? – Értetlenül néztem rá, ez most milyen válasz?
- Sosem
adjuk fel! – Ahogy kimondtam, elmosolyodtam, és megkönnyebbülten csaptam Oli
tenyerébe.
- Akármi
is történik, már nyertünk.
- Akkor
majd én válaszolok, - jelent meg mentorunk a kis helyiségben. – Erőtökön felül
teljesítettetek. Nem csupán mindent megtettetek, bátran állítom, hogy ti
akarjátok ezt a legjobban, és higgyetek nekem, ez a szorgalom, valamint alázat,
amivel egymás és a zene iránt vagytok, ki fog fizetődni. Ma este learathatjátok
a kemény munkátok gyümölcsét, ebben biztos vagyok. – Nem először dicsért meg
minket, de most volt rá a legnagyobb szükségünk.
Megveregette vállunkat, majd továbbállt. Lassan
mi is elkészültünk, és a színfalak mögé sétáltunk, ahonnan kileshettünk a már
félig megtelt nézőtérre. Szemem végigfuttattam a sorokon, majd egy csalódott
sóhaj kíséretében döntöttem fejem a hideg oszlopnak.
- Nincs
itt? – Oliver egy olyan barát, akinek nincsen szüksége szavakra ahhoz, hogy
megértsen. – Mikor beszéltetek utoljára?
- Három
napja, azt hiszem. Már úgy összemosódnak a napok, hogy azt se tudom egy hete
volt-e, de akár tegnap is lehetett volna.
- Itt
lesz, úgyhogy szedd össze magad!
- Mi
a gond? – Hallottam meg Benny hangját egészen közelről.
- Nana.
– Oli suttogta, illetve talán csak tátogta a nevét, mégis olyan volt, mintha a
fülembe kiabálná. Nagyon hiányzik.
- De
hát az előbb láttam. Levakarhatatlan mosollyal az arcán száguldozott a
folyosón, észre se vett úgy suhant el mellettem.
- Mi?
Hol? – Felélénkülve ugrottam Benny elé, aki megszeppenve mutatott a háta mögé.
Szapora léptekkel haladtam végig a jól
ismert folyosón, mikor megláttam egy karcsú, hosszú, gesztenyebarna hajú lányt
beszélgetni az egyik statisztával. Megtorpantam, és széles mosollyal az arcomon
figyeltem a szívemnek oly’ kedves lányt. Iszonyatosan megkönnyebbültem, hogy
itt van, hogy támogat, hogy nem okoztam neki csalódást, hogy nem haragszik rám.
- Nans!
– Halk hangomra is felkapta fejét, majd nagy lendülttel indult felém. Szó
szerint az ölembe ugrott. Lábaival átkulcsolta derekamat, karjait pedig nyakam
köré fonta. Szorosan öleltem magamhoz, miközben puszik tucatjaival hintettem be
arcát, haját, ahol értem. - Pokolian hiányoztál! – Suttogtam fülébe, mire egy
lágy csókot lehelt nyakamra, amitől kirázott a hideg.
- Te
is nagyon hiányoztál! – Mikor letettem, tekintetünk összekapcsolódott.
Gyengéden végigcirógattam arcán, majd újra magamhoz öleltem. Nincs szükségem
semmi másra, csak rá!
- Annyira
sajnálom, hogy így eltűntem, de esküszöm, nem volt időm telefonálni. Bármikor
képes lennék állva elaludni, így a szabad perceimbe ezt meg is teszem. Ne
haragudj! Azt hittem nem jössz, úgy örülök neked! – Zúdítottam rá mondandómat,
mire csak megrázta fejét, és adott egy puszit az arcomra.
- Neked
most ez a legfontosabb!
- Nekem
te vagy a legfontosabb! – Közöltem vele nemes egyszerűséggel, de mielőtt
válaszolhatott volna, megjelent a kis csapat többi tagja is.
- Nana!
– Kiáltott fel Oli örömében, majd jól megölelgette.
- De
jó újra látni, hiányzik a cserfességed, túl nagy a csend. – Üdvözölte Sziki is
két puszi kíséretében.
- Na
meg elég rossz YaOu sírását hallgatni esténként. – Kezdett el szipogni Benny,
amiért Nana nevetve fejbe csapta. Értette a poént, pedig már majdnem elkezdtem
megvédeni magamat.
- Ti
is hiányoztok a házból, nem hangoskodik senki felettem, nincs füstszag az
odaégetett kaja miatt, nem úszik a folyosó azért, mert valaki elfelejti elzárni
a fürdőkádban a csapot, nem zuhog a felsőszomszédom hajnalban. – Számolta Nans
az úján a dolgokat, majd nevetve hozzátette: - Tényleg hiányoztok, így túl
normális minden!
- Srácok,
tíz perc múlva kezdés. – Jött oda hozzánk egy fiatal férfi, majd tovább is
sietett.
- Mennetek
kell! – Megszorította a kezemet, és én is így érzetem. Nem akartam megint
elválni tőle.
- Robie,
- szóltam oda a közelben ácsorgó mentorunknak.
- Tessék?
– Kedves tekintettel méregette Nanat. Gondolom nem értette ki ő, hiszen azt
mondtam, nincsen barátnőm.
- Ő
itt Nana, a legjobb barátom…
- Barátunk!
– Javított ki Oliver.
- Nagyon
örülök a találkozásnak. – Nyújtott kezet megszeppenve Nans, Robie pedig
megnyugtatóan mosolygott rá.
- Úgyszintén,
– majd miután elengedte a kezét, hozzám fordult. – YaOu, mit szeretnél?
- Esetleg
ma este nem kaphatnék kimenőt? – Láttam rajta, hogy először nemet akart
mondani, de ahogy ránézett összekulcsolt ujjainkra, és Nana reménykedő arcára,
elgondolkozott.
- Ha
megígéred, hogy nem iszol, és holnap egy másodpercet sem késel, akkor rendben
van.
- Köszönöm,
köszönöm! – Nyomatékosítottam szavaimat, miközben kezet fogtunk. – Ígérem!
- Fiúk,
ez rátok is vonatkozik. Kidolgoztátok a beleteket is ezen a héten. Ameddig
betartjátok a szabályokat, minden élő show után kaptok egy kimenőt. – Már
hálálkodni kezdtünk volna, de feltartott kézzel jelezte, hogy ne tegyük. – Csak
csapjátok a mentorok és az ellenfeleitek arcába, hogy ki is az a ByTheWay.
A kisfilmünk elkezdett forogni,
elfoglaltunk helyünket a színpadon, és csak arra vártunk, hogy megszólaljon a
zene. Amint felcsendültek az első taktusok, az egész közönség felpattant, és
tombolni kezdtek. Abban a pillanatban minden izgalmat, negatív gondolatot magam
mögött hagytam, és csak arra koncentráltam, hogy a produkció a lehető legjobban
sikerüljön. Ösztönösen jöttek a mozdulatok, tisztán a hangok, tartottuk a
ritmust, nem estünk ki az ütemből, továbbá hatalmas bulit csináltunk,
megmozgattuk az egész stadiont. Hihetetlen érzések kavarogtak bennem, miközben
meghajoltunk. A szűnni nem akaró sikolycunami, majd az ítészek pozitív, dicsérő
szavai hallatán úgy éreztem, végre jó helyen vagyok, megérte minden
izzadságcsepp, amit életem során a zenére áldoztam, mert révbe értem,
megérkeztem, megérkeztünk.
Robie
Büszke mosollyal az arcomon néztem
végig a srácok előadását. Elképesztő, hogy mire képesek. Ugyan hallottam már
őket együtt énekelni, és habár tudtam, hogy jók, teljesen elvarázsoltak ezzel a
kerek produkcióval. A színpadra lépés első percétől kezdve magabiztosság
sugárzott róluk, mosoly ült ki arcukra, tekintetükből pedig áradt a zene
szeretete. Nem láttam még őket ennyire boldognak. Látszott rajtuk, hogy
élvezik, amit csinálnak, ez pedig átragadt az őt figyelő embertömegre is. Ez az
ő otthonuk. Érzem, hogy messze fognak jutni, mert senki másban nincs meg olyan
mértékben az elszántság, az elkötelezettség, mint bennük. Őket, négyüket egy
különös szerelem fűzi a zenéhez, ami tán’ a titka lehet a sikernek. Rájuk nézve
a jövőt látom, és ha ilyen lesz a következő generáció, akkor a muzsika jó
kezekbe kerül. A ByTheWay képvisel valamit, amitől több a fiúcsapatoknál.
Értelmes felnőttek, akikbe a tehetség mellé jókora szorgalom is szorult, de ami
a legfontosabb, nem akarnak mások lenni, ők csak magukat adják, ez pedig ebbe a
szakmába ritka nagy kincs.
- Nagyon
büszke vagyok rátok! Mindent megcsináltatok, amit kértem, de érvényesült benne
a saját énetek. Tökéletesen hoztátok, amit vállaltatok. Le a kalappal srácok,
le a kalappal! – Az adás végeztével fontosnak tartottam, hogy biztosítsam őket
afelől, hogy maradéktalanul elégedett vagyok velük.
- Köszönünk
mindent. Nélküled ez nem jöhetett volna létre. Sokat segítettél nekünk, remek
ötleteket adtál, és összerántottál minket, mikor kezdtünk szétcsúszni. – Sziki
volt egyedül beszédképes állapotba, a többiek még fátyolos tekintettel
próbálták feldolgozni a közelmúlt eseményeit.
- Ez
a ti érdemetek, fürödjetek a sikerben. A mai estét, ezzel az első kört
egyértelműen elvittétek, nincs semmi izgulnivalótok. Holnap biztos a
továbbjutásotok. Ma csak élvezzétek a megérdemelt szabadidőtöket.
Ezután kicsit a háttérbe vonultam. Ők egy
csapat, együtt dolgoztak meg a sikerért, együtt is kell kiélvezniük. Annyira
érdekes az élet. Mindannyian más karalterek, eltérő a személyiségük, más az
erősségük, a gyengeségük, mégis tökéletesen összhangban vannak egymással. Ezek
a fiúk még nagyok sokra vihetik, én pedig mindent meg fogok tenni annak
érdekében, hogy segítsem őket az előttük álló úton, ami talán néha rögös lesz,
de az ő útjuk.
Nana
A napját sem tudom megmondani, mikor
járt nálam utoljára YaOu. A csók óta még nem voltunk kettesben, ezért kicsit
furcsán érzem magamat, de most nem fogok ezen gondolkozni, inkább kiélvezem
minden pillanatát az együtt töltött időnek.
- De
jó újra itt lenni! – Dőlt végig az ágyamon, és kezeit felém nyújtva jelezte,
hogy engem is vár.
- Ugye
tudod, hogy elmondhatatlanul büszke vagyok rád? – Kérdeztem tőle, miközben
leültem mellé.
- De?
- Könyökölt fel gyanakvóan, mire kinevettem.
- Nincs
semmi de, - megráztam a fejemet, és megsimogattam fáradt arcát.
- Akkor
mért nem bújsz ide?
Kár tagadnom, az a csók valamit
megváltoztatott. Hiába beszéltük meg, hogy minden marad a régiben, így, hogy
tudom, többet érez irántam, és hogy ő is tudja, én mit érzek, nem tudok úgy
hozzábújni. Félek, félek, hogy elveszítjük az irányítást az érzelmeink felett.
- Csak
kicsit hadd nézzelek. – Határozottan zavarba jöttem buta mondatomtól, ugyanis
nem akartam hangosan kimondani.
- Miért
ijedsz meg a saját szavaidtól? – Elkomolyodott arccal nézett rám, én pedig ezt
akartam elkerülni.
- Egyszerűen
ma nem vágytam egy ilyen beszélgetésre. Csak szerettem volna úgy eltölteni az
éjszakát, mint mikor átjöttél és filmet néztünk, hajnalban még nevetgéltünk,
majd délután valamelyik őrült barátod telefonjára keltünk.
- Kincsem,
ezt most is megtehetjük, de nem menekülhetünk el örökké. Egyszer valamilyen
irányba lépnünk kell.
- Tudom,
csak ne ma, kérlek! – Belemásztam az ölébe, és hagytam, hogy erős karjait
derekam köré fonja. Egyenletesen, nyugodtan lélegzett, ami az én dübörgő
szívemet is lecsendesítette. – Hiányoztál, - suttogtam nyakába, mire picit
eltolt magától, így a szemembe tudott nézni.
- Tudod
Nana, ez most nagyon nyálasan fog hangozni, de nehezebben viseltem azt, hogy
nem láthatlak, mint hogy nincs időm aludni.
Normál esetben kinevettem volna, de ez most
nem az a pillanat. Nem mondtam semmit, csak sötét íriszeit bámultam. Hosszú
percek teltek el szótlanul, mozdulatlanul, mikor megéreztem simogató ujjait
hátamon. Hajamat félre söpörte, majd arcélemre helyezett finom csókokat.
- YaOu,
ezt nem szabad. – Elfúlt hangon próbáltam tiltakozni, de az érzelmeim ismételten
erősebbek voltak a józan eszemnél. Lehunyt szemmel élveztem a kényeztetést, ám
előbb abbamaradt, mint szerettem volna.
- Na,
mit szeretnél nézni? – Visszafojtott nevetéssel vizsgálta szenvedő
arckifejezésemet.
- Pocahontas,
- vágtam rá durcásan.
- Ha
rendesen megcsókollak, akkor is meg kell néznem? – Irgalmatlanul közel hajolt
hozzám, orrunk és szánk is összeért, de tartottam magam.
- Arról
már lecsúsztál. – Adtam egy óvatos puszit kívánatos ajkaira, majd befészkeltem
magam az ágyba, és vártam a reakcióját.
- Azért
megpróbálnám! – Abban a másodpercben fölém kerekedett, de nem feküdt rám,
mellettem megtámasztotta magát.
Szólásra nyitottam a számat, de mégsem
tudtam ellenkezni. Teljesen megbabonázott. Olyan mélyrehatóan nézett szemeimbe,
hogy úgy éreztem, látja az összes titkomat, az elfojtott érzelmeimet, a ki nem
mondott szavaimat. Közelebb hajolt, kezét arcomra csúsztatta, de továbbra sem
szakította meg a szemkontaktust.
- Nekem
is nehéz, Nana!
Ez volt az a pillanat, amikor teljesen
elgyengültem. Tenyeremet tarkójára simítottam, így jelezve, hogy azt tesz
velem, amit akar, mert nem tudok neki ellenállni. Felesleges minden
próbálkozás, hiszen gondolataim csak körülötte, és a csókjai körül forogtak.
Megremegtem, ahogy puha ajkait az enyémhez érintette, szemeimet lehunytam,
élveztem az érintését. Egy rövid, lágy csóknak indult, ám egyikünk sem tudott
megálljt parancsolni, mindketten többet akartunk. Minden ész érv ellenére YaOu
elmélyítette a csókot, és a finom puszikból érzelmes, szenvedélyes tánc
bontakozott ki ajkaink között. Mikor elváltunk egymástól felült, hátát a falnak támasztotta, majd mindenféle
nehézség nélkül húzott az ölébe. Nagy tenyerei fedetlen lábamon kalandoztak,
tekintetét viszont egy másodpercre sem vette le arcomról. Figyelte meddig mehet
el, mi az, ami még belefér.
Beletúrtam hajába, mire ő óvatosan
beleharapott nyakamba. Hatalmasat sóhajtottam, mikor megéreztem, hogy ujjai
ruhám cipzárjánál kalandoznak, és elkezdte lefele húzni azt. Most kellett volna
megkérnem, hogy fejezze be, hogy ne lépje át a határt, de már késő, túl régen
átléptük. Kibújtatott királykék selyemruhámból, majd kínzó lassúsággal simított
végig előbb oldalamon, majd hátamon. Arcom nyakába fúrtam, és halkan pihegtem.
Hosszabb-rövidebb csókokkal hintettem be, majd mikor fekete pólóját akadálynak
éreztem, egyszerűen lehúztam róla. Végighúztam kicsi kezeim tökéletes
mellkasán, majd kérdőn néztem fel rá. Mosolyogva hajolt hozzám újabb csókért,
ám ez sokkal higgadtabb, megfontoltabb volt, mint az előzőek.
- Még
mindig meg akarod nézni a Pocahontast? – Kedvesen nézett rám, én pedig magamban
nyugtáztam, kettőnk közül megint neki van helyén az esze.
- De
előbb felöltöznénk, ha nem bánod. – Elindultam, de nem jutottam messze, hiszen
azonnal visszarántott.
- De
bánom. Tökéletes vagy így is! – Mutatóujját végig húzta derekamon,
kulcscsontomon pedig nedves csókokat hagyott.
- Felvilágosítanálak,
hogy a Pocahontas egy mese. – Nevetve csókoltam meg, majd villámgyorsan
ugrottam ki az ágyból.
- Te
pedig egy hercegnő vagy. – Immáron pizsamában bújtam vissza mellé, ő pedig
készségesen elindította a filmet.
Ma nyilvánvalóvá vált, hogy már semmi sem
lehet olyan, mint régen, de nem is akarom. Ez egy úgy fejezet, aminek végén
talán kibontakozik a mi különös kapcsolatunk. Ám, hogy milyen véget fog érni
történetünk, azt magam sem tudom. – Arra kaptam fel a fejem, hogy YaOu
megállította a filmet, majd visszatekerte.
- Mit
csinálsz?
- Most
figyelj jól, - majd elindította, és meghallottam John Smith hangját, és egyben
a mese utolsó mondatát:
„Veled
leszek, akármi történik, melletted leszek, örökre!”
Jézus Isten..
VálaszTörlésNagyon jó volt ez a rész is már alig várom a folytatást de valami hihetetlen Össze kell jönniük ez így is nagyon jó meg minden de nekik egy párnak kell lenniük nagyon nagyon siess a kövivel!! Mikor lesz kinn??
VálaszTörlésPuszii♥♥
Szia drága Jenni!
VálaszTörlésA fiúk első megpróbáltatását remekül leírtad, valamit YaOu aggodalmait is. Először meglepődtem, hogy Nanát kereste, mert azt hittem oka van annak, hogy nincs ott. Végül megnyugodtam. Robie az a személy, akiben feltétel nélkül megbíznék, ha a karrieremről lenne szó. A srácok szerencsések, hogy ilyen mentoruk van, aki mindent megenged.:)
A Nana szemszöget pedig imádtam, nem tudok egy részt sem kiemelni, mert az egész kerek volt és ugyanolyan fantasztikus. Mindkettejük érzése kölcsönös, most pedig már tudják is. Szóval kíváncsi vagyok hogyan alakítod a szálakat.
Én szomorú vagyok, mert olvastam a chatben, nem messze van a blog vége. Nem akarom, itt ez a történtet és az előző is. Mindkettőt imádom!:)
Ugyanakkor már várom nagyon a folytatást.:)
Üdv, Bonie Millis
Még mindig nagyon szeretem a blogod :D
VálaszTörlésNagyon jó lett! Imádom a blogodat!
VálaszTörlésnagyon jó lett imádom ez az egyik kedvenc blogom
VálaszTörlésremélem minél hamarabb hozod a kövit