SCREAM! ~ Talán

Sziasztok Drágáim!

Köszönöm az előző részhez írt hozzászólásokat, idő hiány miatt még nem válaszoltam rájuk, de fogok! Az új feliratkozókért is hálás vagyok, cél az 50! A közvélemény-kutatás továbbra is zajlik, aki még nem szavazott, tegye meg! :) Talán ennyit is a közérdekű információkról, nagyon várom a kommenteket, az előző fejezet után picit csalódott voltam, de nem sikerülhet minden egyformán, szóval tessék elmondani azt is, ha valami nem nyeri el a tetszéseteket!  :)

Kellemes olvasást!

12. fejezet

Talán

Ha szeretsz valakit és a barátja szeretnél lenni, előbb-utóbb úgyis rájössz, mi az igazság. Állandóan keresni fogod, ha nem vagytok együtt, de nem azért, mert rokonszenvesnek találod vagy, mert jól megvagytok együtt, hanem azért, mert szerelmes vagy belé, és azt reméled, hogy egyszer csak ő is rájön:
te vagy neki az igazi.

Nana

-     Lisa, te megőrültél? Honnan sikerült leszűrnöd ezt a képtelenséget? – Hatalmasra tágult pupillákkal pásztáztam legjobb barátnőm arcát, és a hirtelen jött sokktól még a kanapéról is felugrottam.

-     Én ugyan nem! Csak feltettem egy egyszerű kérdést, a reakciód tette ilyen furcsává. – Teljes nyugalomban mosolygott rám, miközben én fülig vörösödve keresgéltem a miértekre a merteket.

-     A válaszom egy nagyon határozott nem. Semmiféle szerelemről nincsen szó, mi csak barátok vagyunk. – Számomra egyszerűen érthetetlen, miért célozgat mostanában mindenki erre. Pár napja Oliver, most meg Lis.

-     Hát, ha te ezt annak nevezed…

-     Lisa! – Kezdtem nagyon ideges lenni, és zavarba is jöttem. Miért nem lehet felfogni, hogy barátok vagyunk? Fiú és lány között igenis létezik barátság.

-     Rendben, befejeztem. – Védekezően maga elé emelte kezeit, majd másról folytattuk tovább a beszélgetést.

     Már besötétedett, amikor Lisa elment. Attól a kis pillanatnyi képzavartól eltekintve nagyon örültem annak, hogy meglátogatott, már ránk fért egy ilyen igazi csajos délután. Tényleg csak a popcorn meg a romantikus film hiányzott, de azt majd legközelebb.

     Épp zuhanyozni indultam, mikor újra kopogtattak. Ma nagyon népszerű vagyok. – Visszavettem a pólómat, majd elindultam ajtót nyitni. Ahogy megláttam a kukucskálón keresztül vendégem, úgy téptem fel az ajtót, és vetettem magam a nyakába. Hirtelen súlyomtól megtántorodott, de szerencsére nem estünk el. A folyosó végéről nevetést hallottam, majd mikor odanéztem, a három srác integetett. Visszaköszöntem nekik. De igazán YaOuval voltam elfoglalva. Már iszonyatosan hiányzott.

-     Azonnal gyere be! – Kuncogni kezdett, belepuszilt hajamba, és átemelt a küszöbön, ugyanis még mindig rajta csimpaszkodtam.

-     Ilyen fogadtatásra aztán nem számítottam, de te is hiányoztál nekem! – Picit elhúzódtam tőle, majd egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá.

-     Ki mondta, hogy hiányoztál?

-     Nem kellett mondani. – Ráöltöttem a nyelvem, aztán újra hozzábújtam. Hiányoztak körülem erős karjai, bódító illata, mély hangja.

     Mikor már úgy éreztem, kezd kínossá válni, hogy még mindig ölelkezve állunk apró konyhám közepén, felküldtem a szobába, villámsebességgel összedobtam pár szendvicset, majd én is csatlakoztam hozzá. Cseppet sem zavartatta magát, ugyanis úgy feküdt el az ágyamon, mintha a sajátja lett volna. Odakuporodtam mellé, aztán feltettem a legfontosabb kérdést.

-     Sikerült? – Csibészesen elmosolyodott, én pedig már tudtam a választ.

-     Igen, de még egy forduló van.

-     Mikor? – Nem akarom, hogy megint elmenjen.

-     Majdnem egy hónap múlva. – Fejét vállamra fektette, látszott rajta, hogy nagyon kimerült.

-     Ha ennyire fáradt vagy, miért nem mentél haza aludni? Egy estét még kibírtam volna. – Haja most nem volt olyan tökéletesen beállítva, szóval bűntudat nélkül húztam végig benne kezemet.

-     Az lehet, de én nem. - Ahogy ránéztem arcára, elmosolyodtam. Nem csak szavain, hanem azon is, mennyire aranyos. Ritkán látom őt ennyire elcsigázottnak, de hihetetlen, hogy neki még ez is jól áll. Valaki szóljon már neki, hogy ez így nem járja jól!

-     Holnap mesélsz? – Kíváncsian fürkésztem vonásait, vártam, hogy kinyissa szemeit, de mikor megtette, mégis vártalanul ért. Zavartan kaptam el tekintetem, úgy, mint akit tetten értek.

-     Akár ma is. – Kiegyenesedett, elhelyezkedett velem szemben, majd végre tökéletes fogsorát is megvillantotta.

     Belekezdett, csak ömlöttek belőle a szavak. Ugyan nem mondta ki nyíltan, miben is vesznek részt, de nekem már volt egy sejtésem. Nem kérdeztem rá, majd elmondja, ha akarja. Mikor nyilvánvaló részleteket közölt volna, olyankor ugrott egy kicsit, de így is olyan érzésem volt, mintha én is átéltem volna. A lelkesedése, ahogyan erről az egészről beszélt átragadt rám is. Élvezet nézni, hogy csillog a szeme. Amint feljött a szó erről a témáról, minden nyúzottság eltűnt az arcáról, és erőteljes gesztusok kíséretében osztotta meg velem emlékeit. Olyan energiákat adott a vidámsága, a boldogsága, hogy nyomát sem éreztem az elmúlt napok nyomottságának.

-     Szóval király volt. És amúgy ajánlottak egy filmet, megnézzük? – A végén már nevetnem kellett rajta. Úgy felpörgött, mint valami kisgyerek, ha sok csokit eszik.

-     Már nem vagy fáradt?

-     A-a, felélénkültem. – Büszkén vigyorgott, én pedig hirtelen azt hittem, az óvodába kerültem.

-     Azt látom! – Nevetve adtam az arcára egy puszit, majd kimásztam az ágyból. – Keresd meg a filmet, én addig hozok valami nasit meg innivalót.

      Elővettem a hűtőből pár szem süteményt, egy kis tálkába kiöntöttem a kedvenc kekszünket, majd a nem létező harmadik kezemmel még felkaptam egy üveg ásványvizet is. Szerencsére semmit nem ejtettem el, hasra sem estem, úgyhogy mindent lepakoltam az ágyra, majd kíváncsian figyeltem, YaOu mit ügyködik a laptopon.

-     Te Nans, már az előbb is akartam kérdezni, miért van kifordítva a pólód? – Mutatott felém, én meg meglepetten néztem le magamra.

-     Fogalmam sincs. – Csodálkozva bámultam rosszul felvett ruhadarabomat, majd hirtelen beugrott. – Ja, épp zuhanyozni indultam, amikor jöttél, gondolom rosszul vettem vissza.

-     Hmm. Lehet nem kellett volna kopognom. – Vörösödő fejjel vágtam hozzá az első kezem ügyébe akadó tárgyat, ami hatalmas szerencséjére egy keksz volt, de azt követte még egy párna is.

-     Olyan éretlen vagy. – Komolyan? Komolyan ez a szó jutott eszembe? Te jó ég. Ezzel ráadásul semmit nem értem el, csakhogy még jobban nevetni kezdett.

     Miután ő kiszórakozta magát, én pedig letudtam a kötelező duzzogást, beállítottuk a filmet, és kényelmesen elhelyezkedtünk. Nem ért össze egyetlen testrészünk sem, de meglehetősen közel ültünk egymáshoz.  Ráadásul az a parányi távolság is roppant gyorsan tűnt el közülünk, mivel a film második percében sikerült halálra rémülnöm. A lassú felvezető zene végén a semmiből egy véres arcú, hullasápadt lány zuhant a képernyő közepére. Irgalmatlan hangosat sikítottam, és kis híján YaOu ölébe ugrottam.

-     Te hülye, mi a francot nézetsz velem? – Elképesztően gyorsan vert a szívem, átkozottul megijedtem.

-     Nyugi, ez csak film. – Egyik karját körém fonta, ujjait pedig összekulcsolta enyémekkel, amik eddig a mellkasán pihentek.

     A továbbiakban félig elbújtam nyakában, és fél szemmel figyeltem az eseményeket, ami miatt gyakran megesett, hogy fogalmam sem volt, mi miért történik a filmbe.

-     Ezt most nem értem. – Jelentettem ki legalább ötödszörre, amin barátom már kínjában nevetett.

-     Egyem azt az okos fejedet, ha nem csukott szemmel néznéd, akkor lehet, világos lenne. – Durcásan néztem fel rá, amiért nem válaszolt a kérdésemre, de ő csak szemével a tévé felé intett. Homlokráncolva néztem oda, de nem kellett volna, ugyanis még az előbbinél is sikerült jobban megijednem, és akkorát sikoltottam, hogy még YaOu is összerezzent mellettem.

-     Kapcsold ki, kapcsold ki! –A sírás szélén álltam, amikor a férfi a fűrésszel a nő arcához közeltett, és el is érte azt.

-     Cssss. – Hátam simogatva igyekezett megnyugtatni, de ez nem ment olyan egyszerűen. – Minden rendben? – Hatalmas, csaknem fekete szemei aggódva fürkészték mozdulataimat.

-     Nem. Utálom a horrorfilmeket. Undorítóak és félelmetesek. – Lassan elmúlott a sokkhatás, de még mindig nem tudtam távolabb húzódni az engem ölelő karoktól. Nem azért, mert féltem, hanem mert nem akartam.

YaOu

      Ahogy Nana a nyakamba szuszogott, kellemes borzongás futott végig rajtam. Azon gondolkoztam, milyen régen éreztem ezt. Az idejét sem tudom megmondani, mikor öleltem utoljára így egy lányt, mint most őt. Az elmúlt három napban lélegzetvételnyi időnk is alig volt, szinte semmit nem aludtunk, hulla fáradt vagyok, de meg sem fordult a fejembe, hogy hazamenjek, és még egy este elteljen úgy, hogy nem látom ezt a kicsi lányt. Szabad perceim nagy részében rá gondoltam, és azt vártam, mikor tarthatom újra a karomba. Amikor őt ölelem, semmi nem tűnik lehetetlennek.Képes megnyugtatni akkor, amikor senki más, feltölt energiával, mikor úgy érzem, kiégek. Boldog leszek, ha meghallom bársonyos hangját, dallamos nevetését, ha meglátom gyönyörű mosolyát, ragyogó szemeit, ha megérzem parfümjének és samponjának kellemes illatát. Egyre gyakrabban kúszik be egy gondolat a fejembe, amit igyekszem elnyomni, megsemmisíteni, figyelmen kívül hagyni, de azt nem tagadhatom, hogy szükségem van rá, és azt akarom, hogy neki is szüksége legyen rám. Mikor mellettem van, úgy érzem, nem kell semmi más, de mikor nincs ott, hiába minden, nem érzem magam teljesnek. Bár tudnám, hogy ő is ezt érzi-e. Bár kimondaná azt, amit valóban gondol. Napról napra közelebb kerülök hozzá, mégis néha olyan, mintha az ellenkező irányba tartanánk. Amikor már teljesen elérném, ő megfordul, és elrohan. Még mindig fél. Még mindig tart valamitől, de ezt talán már ő maga sem érti, talán nem is tudatos, engem viszont az őrületbe kerget. Mostanában azt veszem észre, hogy mielőtt kopogtatok az ajtaján egy mély levegőt veszek, mintha azzal megszabadulhatnék azoktól a gondolatoktól, amik mázsás súlyként kezdenek vállamra nehezedni.

-     Haragszol? – Ijedt hangja elsöpörte az előző gondolataimat, és remélem nem is térnek vissza többé.

-     Honnan tudsz ilyen butaságokat folyton kitalálni? – Megsimogattam arcát, mire ajkait mosolyra húzta.

-     Nem tudom, valamiért mindig attól félek, hogy megharagszol rám, és elmész. Félek, hogy elveszítelek. – Ilyeneket mond, így néz rám, és akkor ne legyenek furcsa gondolataim.

-     Jól figyelj rám. Soha, soha nem foglak magadra hagyni. Egyrészről nem is akarlak, másrészről képtelen lennék rá. – Olyan ártatlan szemekkel fürkészte arcom, hogy gyorsan magamhoz húztam, és homlokon csókoltam, mielőtt valami olyat tettem volna, amit utána rögtön meg is bánnék.

-     YaOu? – Hosszú percek óta szótlanul fekszik a karjaimban, már azt hittem elaludt. Meseszép haját folyamatosan simogattam, míg másik tenyerem combján pihentettem.

-     Tessék?

-     Ugye meg sem fordult a fejedbe, hogy egy ilyen film után itt hagysz? – Ha tudná, miken jár az én eszem, ez lenne a legkisebb problémája.

-     Nem. Itt maradok. Aludj nyugodtan!

     Leoltottam a kislámpát, majd úgy helyezkedtem, hogy Nana hozzám tudjon bújni. Fejét a vállamra hajtotta, kicsi kezét a mellkasomra simította, pont oda, ahol érezheti, hogyan ver a szívem. Én egyik karommal szorosabban öleltem magamhoz, másik kezemet pedig az övére helyeztem, és így aludtunk el. Pillanatok alatt álomvilágba kerültünk, és tökéletesen egyenletes szuszogásunk töltötte meg a csendes szobát.

Oliver

     Olyan boldog vagyok, hogy minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Könnyedén és magabiztosan vettük az össze akadályt, és ráadásul sikerült emlékezetes perceket okoznunk bíráinknak, akik ennek hangot is adtak, ami csodás. Ezen felül pedig mi jutottunk elsőként a mentorházba, ez pedig egy olyan elégtétel a tavalyi bukásunkért, amire nem is számítottunk. Kemény egy hónap vár ránk, az biztos. Sokszor össze fogunk kapni, ki fogunk merülni, és a pokolra is kívánjuk majd talán egymást, de hiszem, hogy az utolsó lépcsőfokot is meg tudjuk lépni. Közösen meg fogjuk csinálni.

-     Alig várom, hogy alhassak. – Benny lomhán, nyöszörögve lépkedett felfelé, már majdnem a metrón is elaludt.

-     Én is, de előbb eszem. – Egészítettem ki, és rögtön utána Sziki szájából is elhangzott egy hasonló mondat.

-     Megtömöm a hasam, és átalszom egy egész napot, ez a terv. – Igen, mindannyian kimerültünk. Elég kemény napok állnak mögöttünk.

-     YaOu?

-     Én benézek Nanahoz. – Lottóznom kellene.

-     Tudod, ha most nagy tétben fogadtam volna, piszkosul gazdagok lehetnénk.

-     Kapd be! – Bokszolt vállon, majd nevetve elfordult az első emeleten.

     A többiek tovább indultak volna, de volt egy olyan megérzésem, hogy megéri várni. Kíváncsi vagyok az első találkozásra. YaOu meglehetősen szenvedett az elmúlt napokban. Amikor dolgozni kellett nem volt gond, de amint felszabadultak a gondolatai, furcsán kezdett viselkedni. Hiányzott neki Nana, és ez akkor is így van, ha nem mondja ki, hát nem vagyok hülye.

-     Most mi van? – Benny hisztisen toporzékolt, én meg alig tudtam befogni a száját. Ha YaOu észrevesz, oda a spontanitás.

     Az ajtó kivágódott, és a barna hajú lány egyből barátom nyakába vetette magát, aki erre nem számítva hátra is tántorodott, de amint megtalálta egyensúlyát, szorosan magához ölelte a rajta csimpaszkodó szomszédunkat. Hihetetlenül édesek.

     A srácokkal nevetni kezdtünk, amit Nana meg is hallott, de csak odaköszönt, és már el is tűntek az ajtó mögött.

-     Ha ezek csak barátok, én megeszem a kalapom. – Nevetve indultunk a saját emeletünkre, mikor Sziki ránk pirított.

-     Semmi közötök hozzá, had haladjanak az ő tempójukba, majd rájönnek előbb-utóbb.

-     Igenis apa! – Megbánó szemekkel néztem rá, de csak fejbe kólintott.

     Megtömtem mindig éhes hasamat, majd befeküdtem az ágyamba, de nem jött a várt álommanó. Csak azon kattogott az agyam, hogy a sok meló, a tömérdek hülyéskedés után mennyire jó lenne hazamenni valakihez. Úgy szeretném megosztani valakivel az örömömet, a sikeremet, a félelmeimet. Bennynek ott van Letty, Szikinek Bella és YaOunak Nana. Nekem is hiányzik valaki.

     Kis gondolkozás után felkeltem, magamra kaptam egy nadrágot, és egy vékonyabb kardigánt, majd utamra indultam. Fogalmam sincs, hova akarok menni, hol fogok kilyukadni, de az tudom, hogy mennem kell.