2013. április 14., vasárnap

9. fejezet

Sziasztok, Drágáim!
Örömmel látom, hogy a blog átlépte a 2500 látogatót. Köszönöm! Valamint nagyon örültem a kommenteknek - természetesen válaszoltam rájuk - és a pipáknak is!

Ugyan késtem egy napot, ezt kérlek, nézzétek el nekem, de meghoztam a fejezetet. Elöljáróban csak annyit mondanék róla, hogy az utolsó szemszöget tudjátok be annak, hogy épp érettségi előtt állok, bár szerintem sokan egyet értetek vele. 

Nem is húzom tovább a drága időtöket. Kellemes olvasást, reménykedem abban, hogy elnyeri a rész a tetszéseteket, és hagytok magatok után néhány sort. Hálás lennék érte!


9.fejezet

Meteorológia





Eric Saade

     Szakad az eső. Az ablaktörlő megállás nélkül tisztítja előttem az üveget. A cseppek sorra lefolynak, majd oldalra csapódnak. Embertömegek bezsúfolódnak a buszmegállókba, és bújnak a kirakatok védelmébe. Mások esernyővel a fejük felett rohannak úti céljuk vagy valami száraz hely felé. Az autósok nagy sebességgel haladnak, mit sem törődve azzal, hogy kit terítenek be a mocskos vízfüggönnyel. A fák ágai megviselten hajlongnak, és a gyengébbek hangos reccsenés kíséretében a földre hullnak. Az égbolt fekete, és olyan sötét van, mintha már késő délután lenne. Ránéztem az órára, ami délután kettőt mutat.
-     Imádlak Svédország! – Sóhajtok fel továbbra is az utat figyelve. Olyan gyakori itt ez az időjárás. Az év tizenkét hónapjából hatban az esőbe, négyben a hóba fullad bele a svéd lakosság.  Sosem fogom meglátni a természet szépségeit emellett a farkasordító hideg mellett. Nemhogy megszeretni, megszokni is képtelen vagyok.
   Leparkolok a kissé romos épület előtt, és kapucnimat a fejembe húzva igyekszem a megbeszélésre, amiről egyébként jócskán késésben vagyok. Nem találkoztam utam során egy lélekkel sem. Már megint csak nekem kell dolgoznom. Csodás. A legelső adandó alakalommal veszek Tomasnak egy naptárat, amiből eltüntetem a vasárnapokat. Persze a karrierem fontos, de a folyamatos ötleteléseiből származó „vészhelyzetek” miatt történt az Mollyval, ami történt. Na, helyben vagyunk. Hogy lyukadtam ki a pocsék időből a romokba heverő szerelmi életemnél? Pedig velem ellentétben Molly mennyire szereti a telet.

     *  Téli szünet van, ami azt jelenti, hogy én elbújok a szobámba, és ki sem jövök onnan addig, amíg nem látom, és érzem a nap meleg sugarait. Anya szerint ilyenkor egy medvére hasonlítok, amiben valljuk be, van némi igazság. Viszont ebből kifolyólag most teljesen egyedül vagyok. Molly elment a családjával az északi síparadicsomba, és testvéreim is így tettek. Nem tudom mi jó abban, hogy esnek-kelnek, közben pedig halálra fagynak. Karácsonykor a kandalló mellett kell sütit majszolgatni, nem pedig köhögni, orrot fújni, vagy éppen gipszelésre menni. Borzalmas ízlése van mindenkinek körülöttem. Az én programjaim sokkal izgalmasabbak. Na meg kevésbé nedvesek és veszélyesek.
      Kopogtak. Csak nem esett meg valakinek rajtam a szíve, és jött rá, hogy nem kéne engem itt hagyni, engedve, hogy másvilágra küldjön az unalom? Az ajtó lassan nyílik, de csak egy fekete csizmát látok, amihez lassan csatlakozik egy rózsaszín láb is. Ez csakis Molly lehet, másnak nincs ilyen szemet vakító nadrágja.
-     Szia! – Dugta be fejét vigyorogva. Nem tetszik ez nekem. Határozottan nem szánakozó pillantásokat küld felém, hanem olyan „úgyis én nyerek” féléket.
-     Neked nem kellene már a jégkorszak felé tartanod? – Kicsit félve kérdeztem meg, ami nagyon tetszett neki, mert egyre nagyobbra nőtt arcán a mosoly.
-     Nem akarom az első közös karácsonyunkat nélküled tölteni. – Nézett rám kiskutya szemeivel, de ez most nem fog hatni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem fog lemondani a várva várt sítúrájáról, hanem engem akar belerángatni. - Nem jönnél mégis velünk? Ott is meleg van a szálláson, és forró kakaót is csinálok neked. Valamint – kicsit közelebb jött, huncutul nézett rám, majd a fülembe suttogta – van szauna és jakuzzi is, minden lakosztályhoz, külön. – Azokat a hatalmas könyörgéssel teli kék szemeit rám meresztette, én pedig természetesen nem tudtam neki nemet mondani. Kezdhettem csomagolni. A sírba visz ez a lány, szó szerint.
   °°°                                               °°°                                                         °°°        
     Valóban gyönyörű volt a hely és a táj is. Mindent vakító hó borított. A fenyők büszkén magaslottak ki a fehér por fogsága alól. A hegy és az erdő tövében fából készült épülettömeg húzódott. Hatalmas ablakok néztek minden irányba. Gőzölögtek a feltört források. Egymás mellett helyezkedtek el a bódék, ahol sílécet, vagy éppen felmelegítő italokat lehetett vásárolni. Minden oldalon felvonók szállították az embereket, és idehallatszott a nevetések visszhangja, ahogyan lefelé száguldoznak. Megbántam volna, ha ezt kihagyom.
-     Végre! – Sikkantott Molly miután beleszippantott a friss –ám borzasztóan hideg- levegőbe.
-     Örülök, hogy velünk tartottál, Eric! – Fordult felém Helena, Mimmi pedig belém csimpaszkodott. Lábujjhegyre állt, de mivel így sem ért fel lehajoltam hozzá, és hagytam, hogy megpusziljon, majd én is így tettem.
     A helység belül is káprázatos volt. Visszaadta azt a családias hangulatot, amit az otthon nyújt. Köze nem volt az ugyan szép, de személytelen szállodákhoz. Legnagyobb meglepetésünkre ketten kerültünk egy szobába Mollyval. Barátnőm azt sem hagyta, hogy kipakoljak, csak lehajította a bőröndöket a hatalmas franciaágyra, és maga után húzott. Kezembe nyomott egy sárgás overállt, majd kikért két sílécet.
-     Eszedbe se jusson! – Néztem rá kétségbeesetten, mikor felfogtam, mire próbál már megint rávenni. – Felejtsd el! Ebbe biztos, hogy nem megyek bele! – Tartottam ki határozottan álláspontom mellett, miszerint semmi esetre sem fogok ezen a két csúszós valamin lejönni onnan, kitudja milyen magasról. Ez még viccnek is rossz.
-     Na, kérlek! – Édesen pattogott, miközben a karomat szorongatta. Rosszabb, mint egy kisgyerek, de én meg egy idióta vagyok, mert már most érzem, hogy igenis fel fogok menni oda. De akkor se legyen már ilyen könnyű dolga.
-     Mi hasznom származik nekem abból, ha felveszem ezeket? – Húztam fel szemöldököm, és kacéran elvigyorodtam.
-     Először is velem lehetsz.
-     Ez még nem elég motiváció. – Ráztam hevesen fejem, majd teátrálisan lebiggyesztettem ajkaimat. – Sajnos túlságosan iszonyodom a hótól, plusz éppen a téli álmomból hoztál el.
-     Lássuk csak. - Gondolkozni kezdett, nekem pedig komoly erőfeszítésembe került, hogy ne teperjem le azonnal, majd mikor megindult felém tudtam, hogy nyert ügyem van. Megcsókolt, átkarolta a nyakam, majd belesuttogta a számba, vannak ötletei, hogyan hálálja meg áldozatomat.
     Nagy nehezen felküszködtem magamra a sítalpakat, aztán kisebb pánikroham után – ami abból keletkezett, hogy egyetlen szerelmem a kezdő helyett egyből a haladó pályára vitt fel – meglöktem magam, majd Molly után eredtem. Marha boldog voltam, hogy így tudok suhanni, a gond akkor jött, mikor meg kellett volna állni. Barátnőm egyhelyben állt, és engem várt. Elkezdtem hadonászni, de ő csak integetett. Te jó ég, ebből mi lesz? Eltaroltam Mollyt, és belesüppedtünk a hóba. Olyan magas volt, hogy teljesen eltűntünk benne. Miután megbizonyosodtam róla, hogy rendben van, kisöpörtem arcából a haját, és lassan közeledtem felé. Ajkaimmal megérintettem hideg bőrét. Először az arcát kezdtem puszikkal behinteni, utána a szája körül puszilgattam, majd megcsókoltam. Éreztem, hogy testem totálisan átfagyott, de Molly forró csókjától teljesen felmelegedtem. Nem érdekelt, hogy a kihűlés határán vagyok, még sosem voltam ennyire boldog. *
 
      Életemben először akkor érzetem jól magam a téli szünetben. Szerencsére nem volt több időm gondolkozni, mert megérkeztem. Egy ázott verébre jelenleg jobban hasonlíthatok, mint egy popsztárra, de ma ez nem számít. Gondoltam egészen addig, míg a kis irodának kialakított szobában meg nem láttam még két embert menedzseremen kívül. Az egyik egy vele egykorú férfi volt. Öltönyt viselt, arcát borostaszerű körszakáll tette szigorúbbá, bár a tekintete sem volt túl kedves. Mellette egy fiatal, nálam maximum egy-két évvel idősebb nő ült. A kinti időt tekintve eléggé furcsálltam, hogy miniszoknya, csizma és mélydekoltázsú ing van rajta. Az ő vonásai lágyabbak voltak, mint Mr. Körszakállé, de a tekintetében volt valami, amit nem tudtam megfejteni. Vagy csak meghűltem. Öltözetüket tekintve ez nem mondvacsinált program, hanem valós megbeszélés, én meg beállítok egy órás csúszással, szétázott farmerben és tornacipőben. Szépen bemutatkoztam. Pacsit neked, Saade!
-     Elnézést, de nem tudtam, hogy ki kellett volna öltözni. – Kezdtem el szabadkozni, közben megejtettem egy szúrós tekintetet Tomas felé is. Igazán figyelmezhetett volna! Mintha nem ismerne!
-     A ruhád még oké, de rosszul jár az órád? Pont 60 perce volt az az időpont, amire ide kellett volna érned.
-     Van fogalmad róla, milyen káosz van az utakon?
-     Most nincs időm a hisztidre, ülj le! – Folytattam volna, de már így is meglehet rólam a véleményük, most meg még le is éget, mintha valami hisztérika lennék. Én egy komoly, érett férfi vagyok. Nem, ezt magam sem gondolom komolyan, de azért az üzletfelek előtt valami ilyesmi színben kellene tündökölnöm. Az öt éves énemet ilyenkor nem túlzottan értékelik.
-     Eric, bemutatom neked Tone Damlit és menedzserét, Jens Legrandot. – Bólintottam egyet, majd kezet ráztam velük, de még mindig nem volt fogalmam róla, hogy miért is vagyunk mi itt. - Beszéltünk már róla, hogy jó lenne más országok hallgatóságát is elnyerni, most pedig a kishölgy is éppen ezen fáradozik, így egy duett tökéletes lehetőség lenne mindkettőtök számára. – Mi? Én nem akarok duettet énekelni. Mármint jó csaj, meg biztos tehetséges is, de mi van, ha totál más a zenei stílusunk?
-     Van egy dalszövegünk, és már a zenei alapok is elkészültek. Vess rá egy pillantást, Tomas szerint feküdne neked ez a szám. – Szólított meg Jens. Tomas felé néztem, aki némán a tudtomra adta, hogy lehetőleg ne mondjak nemet. Állati jó, akkor minden el van tervezve, nekem csak bólogatni kell. Az istenit, hogy engem nem lehet megkérdezni semmiről. Nem elég nekem ez a hervasztó időjárás, most még emiatt is jó zabos lettem. Gyorsan átfutottam a sorokat. Ez egy elég forró szám, és a zenei alapból is árad az erotika. Rossz előérzetem van.
-     Nos? Mit gondolsz? – Fordult felém Tone. Kíváncsian fürkészte arcomat, de őszintén nem tudom. Maga a dal nem rossz, viszont abban nem vagyok biztos, hogy én akarom ezt az egészet. Lehet ez a kedvesnek tűnő lány, egy hárpia. Valami itt nagyon nincsen rendben. – Jól van Saade, megint hülye vagy!
-     Bevallom, a szöveg nem az én stílusom, a harmóniák sem éppen az én hangomra vannak írva, de érdekes. Ha megengeditek, hogy zeneileg kicsit alakítsak a saját részeimen, akkor oké. – Miért mondok már megint mást, mint amit gondolok? Egyszer hallgatnék a fejemben szirénázó vészjelzőkre, de ez a szám forróbb, mint a tűz, és ez izgat.
-     Ez a legkevesebb, mivel mindent nélküled beszéltünk meg. – Hajtotta le fejét újdonsült duett partnerem. Én meg az előbb azt feltételeztem róla, hogy valami fúria, pedig ő legalább sajnálja, hogy kihagytak.

Tone Damli

-     Ne szabadkozz Tone, nem kellett volna annyit késnie. – Fintorogott egyet, de nem szólt semmit. Nem ismert fel. Ennek örülök, így nem ütközik nehézségekbe a tervem.
-     Van még valami? – Nézett körül, de mindenki csak a fejeket rázta, én is. – Szuper. Ezek szerint mostantól sok időt fogunk együtt tölteni. – Mosolyogott rám. Még mindig hevesebben dobog tőle a szívem. Ahogyan belemélyeszti csokoládé színű szemeit az enyémekbe, ahogy engem tűntet ki kedves mosolyával, mióta vágyom erre.
-     A szerződést én rátok bíznám. – Nézett a két férfi felé, akik helyeseltek. Tárgyilagos és határozott, ez tetszik. Nem dirigálnak neki, ő diktál, újabb hasonlóság köztünk. Minket biztosan egymásnak teremtettek. – Veled pedig szeretnék majd valamikor együtt ebédelni, hogy jobban megismerjelek. Könnyebben megy a munka, ha nem feszengünk egymás társaságában, hanem közvetlenek vagyunk. – Hevesen bólogattam. Milyen figyelmes, kedves, nyitott. Újra és újra beleszeretek!
-     Természetesen, nagyon örülnék neki. Támogatom az ötletedet. – Régóta nem volt ilyen hatalmas és őszinte mosoly az arcomon. Jens is felfigyelt rá, mert kérdő tekintettel méregetett, de most még ez a barom sem tud lelombozni.
-     Csodálatos, akkor mindennel végeztünk! – Csapta össze kezeit, majd felállt. Hova készül?
-     Hé Popular, miért pörögsz ennyire? – Nevetett menedzsere, azután feltette azt a kérdést, ami engem is nagyon foglalkoztatott. – Hová sietsz ennyire?
-     Mollyhoz. – Arcomra fagyott az iménti vigyor, és inkább vicsorgás lett belőle.
-     Mollyhoz? – Ismételte el Tomas Eric iménti szavát, csak kérdő hangsúlyba és jóval magasabb hangszínen.
-     Igen. Megígértem neki, hogy a turnék, fesztiválok előtt, tanítok neki néhány tánclépést. De meg fog ölni, mert iszonyatos csúszásban vagyok.
-     Azt már megszokta. Szerintem a megbeszélt időpont után egy órával indul el otthonról. Arra pedig kíváncsi lennék, hogy a ti kettősötökből, milyen táncpróba lesz! – Nevette képen a popsztárt, aki mérgesen nézett rá, majd elköszönt tőlünk, és sietősen távozott.
     Nem hiszem el, megint az a ribanc. Mindig keresztbe tesz nekem. NEKEM! Tomboltam belül, üvöltöttem, visítottam. Megbánja még azt is, hogy megszületett. Miért megy megint hozzá? Újra itt hagy engem azért, mert hozzá rohan. De a múlt nem fogja megismételni önmagát. Azt nem fogom hagyni! Soha! Molly Sandén soha nem lesz boldog! SOHA! – Felpattantam a helyemről, majd erőt véve magamon illedelmesen elköszöntem. Nem lepleződhet le az álcám. Továbbra is a kedves, bájos norvég énekesnő leszek. Belemászok a Team Saade életébe, és mindenkit kicsinálok, aki az utamban áll. A legjobb az egészben, hogy én leszek az áldozat.


Mimmi Sandén

     Mire jó az iskola? Majd én elmondom: semmire! Mindig ugyanazt csinálom, mint egy robot. Nulla változatosság van a hétköznapjaimban, amiket egy szóval tudnék jellemezni: monoton. Reggelente anya bejön a szobába, lehúzza rólam a takarót, és felkapcsolja a villanyt. Miután kapálóztam egy sort, kikelek az ágyból, majd résnyire szűkült szemekkel kapcsolom le a szememet bántó fényt. Belebújok köntösömbe, amin egy alvó lány látható, aki legszebb álmát alussza, közben könyvekről álmodik. Eric szerint ez nagyon szellemes, ezért vett nekem egy ilyet. Na, de vissza a totál izgi napirendemhez. Leülök a konyhába, ahol elveszem a tálcáról a kávémat, megeszem a müzlimet, majd elkezdem szidni az embert, aki kitalálta, hogy nekem iskolába kelljen járnom, ráadásul hajnali háromnegyed nyolcra! Miután apa megfenyeget, hogy szappant nyom a számba, elvonszolom magam a fürdőszobáig, és inkább a fogkefémet teszem bele. Megfésülködök – jobb napjaimba valamit kezdek is hajammal, rosszabbakba csak lófarokba kötöm. – majd magamra erőszakolom a szekrényemben legfelül elhelyezkedő ruhadarabjaimat. Nos, ebből kifolyólag alkalmanként elég nevetségesen sikerül kinéznem. Nem egyszer fordul elő, hogy egy-egy pólót vagy pulcsit kifordítva veszek fel, vagy a hátulja van elől, de már mindenki megszokta. Többnyire lekésem a buszt, ezért apa, vagy Molly elfuvaroznak börtönömig, ahol az utolsó padban elfekszem, és talán a harmadik órára magamhoz térek. Az egyetlen változatosság a szürke iskolanapokon Maria. Nélküle már biztosan agysorvadást kaptam volna. Azon a tényen azonban ő sem tud segíteni, hogy az óra csigalassúsággal jár. Megfigyeléseim szerint visszafele halad, de mikor ezt megosztottam a többiekkel kitört a röhögés. Néha mintha állatkertben lennék. A következő ötletem az volt, hogy a tanároknak valami olyan képességük van, hogy mindig hátrébb állítják a másodpercmutatót, de ezzel sem nyertem el osztálytársaim támogatását. Ráadásul zizi dokihoz akartak küldeni, szóval a többi teóriámat nem osztottam meg velük. Aztán, amikor meghallom a legszebben csengő dallamot elindulunk a menzára, ahol mindig találunk valami ismeretlent. Hol még fel nem fedezett állat, hol ugyanilyen növény van a kajába, így rendre az egészségtelen gyorsétteremben kötünk ki. Azt hisszük az iskola után végre pihenhet az ember lánya, de nem. Ezek a rabszolgahajcsárok halomnyi tanulnivalót sóznak ránk, ami nem is lenne baj, ha nem kérnék számon, de így! Borzalmas. Komolyan mondom, nincs a világon elviselhetetlenebb dolog, mint diáknak lenni!
-     Mimmi! – Lökdös oldalba valaki, de csak hümmögtem, nem akarom kinyitni a szemeim, még az első órának sincsen vége. - Mimmi, kellj már fel! – Igen, ez Maria hangja, de miért esett kétségbe ennyire? Mindig ezt csinálom. Jajj, már megint bököd, és a karom is rázza, a francért kell ilyen durvának lenni.
-     Csak még néhány perc. – Dünnyögtem, de amikor valami a padomhoz csapódott, egyből felegyenesedtem. Nem Maria fogta a karom, hanem Mr. Black. Elengedte pulcsimat, majd összefonta kezeit mellkasa előtt, homlokát ráncolta, azután kiabálni kezdett.
-     Mimmi Sandén, hogy merészel az igazgató tanóráján elaludni? – Csapott ismét az asztalra, és bevallom, nagyon megijedtem. – Ez egy iskola, ide nem melegedni jár kisasszony. Kérem az ellenőrzőjét, aztán fáradjon ki a teremből, útját pedig egyenesen az irodámba vegye! Az óra után beszédem lesz magával.
     Megtettem, amit kért, és helyet foglaltam a kényelmes bőrfotelban. Nem mondom, hogy először járok itt, azt sem, hogy utoljára. Őszintén, tehetek én róla, hogy ennyire altató hangja van? Ráadásul miért éppen fizikát kell tanítania? Na, a másik pedig, hogy pont első órában? Már hallom erős lépteit, beleremeg az iskola, ami nem csoda, hiszen van vagy száz kiló. Tulajdonképpen azt sem értem, miért nem megy még nyugdíjba? Tuti, hogy veri már a hatvanat.
     Megkerülte az asztalt, leült velem szembe, majd fölényesen kihúzta magát. A kinézete minden, csak tekintélyt parancsoló nem. Sötétkék keretes, kör alakú szemüvegében, úgy néz ki, mint egy búvár. Helyenként van néhány égbe meredező ősz hajszála, de kilencven százalékban kopasz. Sörhasán feszülnek ingjei, amik egy számmal kisebbek, mint amit hordania kéne, de erre még rá tetéz azzal, hogy nadrágjába másfélszer belefér. Valóban logikus. Mikor elkezd beszélni, orrlyukai kitágulnak, tokája mozogni kezd, és a nyálelválasztásával sincs minden rendben. Ránézek, a kitörni készülő nevetésem pedig egy tüsszentésnek álcázom, de ez nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztem.
-     Sandén kisasszony, maga egy dekoratív, fiatal hölgy. – Ne már, még pedofil is? – A magatartása azonban csapnivaló. – Hát ezt már mondták páran, pedig semmi rosszat nem csinálok, csak szeretek aludni. – Nem most fordul először, hogy azon okból látogatja meg az irodámat, hogy az éjszakai alvását a tanórán pótolja.
-     Tanár úr kérem, elnézést, de én éjjel igenis alszom. A további szükségleteimet pótolom az órán. – Arcvonásai megkeményednek, határozottan nem értékeli a humoromat.
-     Tudja mit? Ha gondjai vannak a fent léttel, majd én adok magának feladatot. Egy korábbi diákom megkért, hogy szerezzek neki néhány embert, aki kreatív és van szabadideje. Úgy gondoltam, hogy önkéntesen vállalható lesz, de mivel ilyen szemtelen, így magának egyedül kell elvégeznie a feladatot, kötelezően. – Utolsó szavát megnyomta bennem pedig felment a pumpa.
-     És ha azt mondom, hogy nem érek rá? – Lehet, nem most kellene flegmáznom.

-     Akkor felfüggesztem! – Ordított a képembe, kezeit pedig olyan erővel vágta az asztalhoz, hogy a mappák elcsúsztak egymásról, majd a földre hulltak, mintha azt jelezték volna, hiába ellenkezem, úgy is én fogok elbukni. Az ajtó nyitódott. Talán az lesz a rabszolgatartóm, aki belép rajta?

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ne haragudj a kis késésért, a részt már két napja elolvastam, de írni csak ma tudok. Elhavazódtam.:D
    Szóval rátérek a lényegre. A cím iszonyatosan tetszett a képpel együtt. Kíváncsi voltam mi lesz itt.
    Eric siet a megbeszélésre, amiről a legutolsó pillanatban szóltak neki. Közben zuhog az eső és azon agyal mennyire utálja ezt az időt eszébe jut Molly. Hát azok a sorok megint csak aranyosak voltak, ahogy megpróbálja rávenni a srácot a síelésre. Imádom a visszaemlékezéseidet, de ezt szinte mindig elmondom.:P
    Mikor megérkezett, Tone várta, és ő mit sem sejtve kis kétségek között belement. Miért nem tud saját magára hallgatni, ez a csaj keresztbe fog tenni...:/ Tone szemszögben ezt ki is nyilvánította. Szerintem kicsit mániákus ez a nő.
    Aztán Mimmi szemszöge...hát azt kell mondjam nagyon sokszor egyet értem vele, ez esetben veled.:D Teljesen talált ez a kis szöveg amit írtál, és vicces is volt. De szegény Mimmi, felfüggesztik..ezért? wow. Remélem nem lesz belőle semmi rossz.:D
    Imádtam mint mindig és türelmetlenül várom a folytatását is.:D
    Puszi Bonie

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem nem mondok újat azzal, hogy csodásan írsz :)
    Tone fura :D mint egy rossz, mániákus rajongó :)) :P
    Remélem nagyon nem ront be :DD
    Nagyon imádom a blogodat! Várom az új réééészt! :D

    VálaszTörlés